MENÜ

A kompakt légbeszívásos fúvóka használata tavasszal

Oldalszám:
2014.01.14.

 

A 2013-as év az elmúlt pár év viszonylatában jónak mondható, mivel kellõ mennyiségû víz áll rendelkezésre a talajainkban, köszönhetõen a tél folyamán lehulló csapadéknak. Ha hihetünk az elõrejelzéseknek, akkor a hõmérséklet úgy alakul, hogy viszonylag korán elvethetõ lesz a kukorica, valamint õszi vetésû növényeink is jó terméssel kecsegtetnek a klimatikus tényezõknek köszönhetõen.

A tavasszal elvégzendõ feladataink közül az egyik legfontosabb, hogy megküzdjünk a gyomokkal. Kukorica esetében ez a kritikus idõszak, mivel kelés után még nem rendelkezik a nagy gyomelnyomó képességével, ezért ezen a pár hetes idõszakon be kell segítenünk a növényeknek. A permetszer kijuttatása során mindamellett, hogy jól felkészített, megbízható géppel kell rendelkeznünk, alapvetõen fontos, hogy milyen fúvókát használunk.

A haladási sebesség permetezés közben gyakran elérheti a 10 km/h-t is, mert rendkívül sok helyre kell odaérni, és mindennek tegnapra kész kell lennie. Ennél a sebességtartománynál már mindenképpen el kell gondolkoznunk, mert sokszor nagyon ködölhet a gép, ami rendkívül sok veszteséget jelent. A veszteség oka, hogy a ködben lévõ folyadékcseppek nagyon hamar elpárolognak, és a bennük lévõ növényvédõ szerek nem tudják kifejteni hatásukat. Ebbõl az következik, hogy a hektáronként bekevert szernek csak egy része jut el a rendeltetési helyére, az elpárolgott mennyiség pedig tiszta veszteséget jelent.

A fúvóka megválasztásakor rendkívül sok szempontot kell figyelembe venni, ezért ez komplex feladatot jelent. Alapvetõ kritérium, hogy a többségében kontakt hatásmechanizmusú gyomirtó szerek hatása akkor érvényesül a legjobban, ha apró cseppel a legjobb fedettség irányába törekszünk. A hagyományos lapos sugarú fúvóka fogja nekünk ez esetben a megoldást nyújtani.

 


 

Hagyományos lapos sugarú fúvóka

 

 

Viszont az apró cseppeket csak segítséggel tudjuk a megfelelõ felületre juttatni, fõleg, ha a haladási sebesség mellett a szél is megjelenik kijuttatás közben. Ilyen típusú segítség lehet a légrásegítéses szórókeret, melynek több fajtája, kialakítása is megjelent a gyártók jóvoltából.

Ha azonban permetezõgépünk hagyományos kerettel szerelt, akkor mindenképpen döntés elé állít minket a feladat, mert az elsodródásból adódó veszteségek csökkentése érdekében lejjebb kell, hogy adjuk a cseppméret és fedés indokolta fúvókaválasztást.

A kapható speciális fúvókatípusok segítségével légbeszívással növelhetjük a cseppméretet, így nagyobb lesz a cseppek tömege, melynek köszönhetõen kevésbé fognak elsodródni.

Az egyik legjobb kompromisszumos megoldást jelentheti a kompakt légbeszívásos fúvóka. Ez a fúvókatípus a hagyományos lapos sugarúval teljesen cserekompatibilis, ugyanabba a záróanyába belehelyezhetõ, így nem kell felesleges költségekbe vernünk magunkat.

 


 

Kompakt légbeszívásos fúvóka

 

 

A fúvóka alap kialakítása gyártónként változhat, de az alapelv megegyezik. A permetlé mikor eléri a fúvókát, az oldalsó légbeszívó réseken keresztül beáramló levegõ buborékokat fog képezni, mely buborékok már nem hajlamosak annyira az elsodródásra. Minden egy injektor betétnek köszönhetõ, mely könnyen eltávolítható a fúvókatestbõl, megkönnyítve így annak tisztítását.

 


 

Kompakt légbeszívásos fúvóka mûködési elve

 

 

Reméljük, hogy ez a rövid összegzés segítséget nyújt Önöknek, hogy a tavaszi munkálatok során nagyobb körültekintéssel és hatékonyabban tudják elvégezni a kukorica növényvédelmi munkálatait.

 

permetezes.hu csapata