Gabonapiac: Súlyos veszteséget okozhat a rovarölõszeres csávázási technológia betiltása

Dr. Ruthner Szabolcs

A kutatás megállapításai szerint a neonikotinoidok betiltása évi 70–85 millió eurós kárt okozhat hazánk mezõgazdaságának. A Humboldt Fórum tanulmányának Magyarországra vonatkozó megállapításai pontos számadatokat tartalmaznak: a vetõmag-termesztési ágazat közel 700 millió euróval járul hozzá nemzeti jövedelmünkhöz; a vetõmagtermesztés mintegy 60 ezer szezonálisan és 5 ezer teljes munkaidõben foglalkoztatott mezõgazdasági alkalmazott számára biztosít jövedelmet; 34 000 ha területen folyik kukorica vetõmag-termesztés, és 817 vállalkozás tevékenykedik a vetõmag-elõállítási ágazatban.

A most megjelent tanulmányban foglaltaknak és az azokból hírként megjelent következtetéseknek komoly elõzményei vannak. A neonikotinoid csávázási technológia, illetve a neonikotinoidok betiltása az Európai Unióban a 2000-es évek közepe óta folyamatosan beszédtéma. Néhány tagországban, elsõsorban Németországban, Franciaországban és Olaszországban történtek már incidensek és olyan események, amelyek ennek a hatóanyagcsoportnak a méhekre való veszélyességére, és káros mivoltára hívták fel a figyelmet. Ezekben az országokban részben politikai döntés hatására idõlegesen vagy egyes esetekben végleg is betiltották a neonikotinoid alkalmazását – noha valódi hatástanulmány nem igazolta azt, hogy ez a hatóanyag felelõs a méhek pusztulásáért.

A VSZT meglátása szerint, és az információik alapjául szolgáló események alapján azonban az elõfordult méhpusztulások teljes mértékben izolált események voltak, és minden esetben a kijuttatással, vagy a vetõmag minõségével volt valamilyen probléma. Vagyis mindig nagyobb volt a vegyszer leporlásának az értéke az engedélyezettnél – illetve a kijuttatás során porfrakció került a levegõbe mivel a vetés során nem megfelelõen vezették le a barázdákba, és ebbõl adódhatott a méhpusztulás.

A probléma a 2006–2007-es esztendõben kezdõdött, azóta a vetõmagipar számos olyan intézkedést hozott, amely ennek a kockázatnak a csökkentését szolgálja: minimálisra próbálja korlátozni a vetõmagon képzõdõ porfrakció mértékét, illetve több nyugat-európai országban kötelezõvé tették az ún. deflektor használatát. A deflektor alkalmazásával a vetõgépekbõl (pneumatikus elven mûködve) a vetõmaggal együtt a porfrakció is levezetõdik, és csak minimális mennyiség jut ki a légkörbe. Ennek ellenére a támadások nem ültek el, bizonyos zöldszervezetek illetve politikai pártok ezt folyamatosan napirenden tartották, és kérték az EU bizottságát, hogy teljes uniós tiltást rendeljen el ezzel a hatóanyagcsoporttal szemben.

Az EU bizottsága és a tagállamok döntõ része ezt nem támogatta, viszont felkérte az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatalt (EFSA), hogy értékelje a felelõsnek ítélt hatóanyagcsoportot, fõként a méhekre való hatása szempontjából. Valójában erre való válaszként készült a szóban forgó tanulmány egy iparági kezdeményezésre – az Európai Vetõmag Szövetség, az Európai Növényvédõk Szövetsége illetve az Európai Gazdaszervezet támogatásával. A tanulmány nem elsõsorban a méhekre gyakorolt hatása szempontjából vizsgálja a technológiát, hanem inkább olyan megközelítésbõl, hogy mi lenne várható akkor, ha ezt a technológiát az EU betiltaná.

Ezen elõzményeket követõen jutunk el ahhoz a közleményhez, amely végig taglalja – részben Magyarország, részben az Európai Unió szempontjából –, hogy mik lehetnek azok a várható hatások, amelyek ennek a hatóanyagcsoportnak a kivonásával az unió mezõgazdasága, szûkebb értelemben véve vetõanyag termelése kárt szenvedne.

A ma széles körben használt technológiák korlátozása vagy felfüggesztése tekintetében a legnagyobb aggályt az jelenti, hogy egy olyan hatékony technológiát tiltanának be, amely a megfelelõ gondos kijuttatás esetén minimális környezetterhelést okoz. Valójában arról van szó, hogy a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerekkel most egy hektárra mindösszesen 70 g hatóanyag kerül ki – ha ezt valami mással helyettesíteni lehetne (természetesen tökéletesen nem helyettesíthetõ), akkor akár egy talajfertõtlenítéssel, akár egy növényvédõszeres permetezéssel a sokszorosát kell kijuttatni hatóanyagban ahhoz, hogy hasonló hatást lehessen elérni.

A legnagyobb probléma az, hogy a jelenlegi körülmények között nem létezik olyan technológia, amellyel a mostanit ki lehetne váltani. Ezért nagyon komoly a veszély, hogy oly mértékben esik vissza a termelés, ami tulajdonképpen magát a fenntarthatóságát kérdõjelezi meg. Kukorica esetében például azok a cégek, amelyek jelenleg Magyarországon termeltetik meg a vetõmagot, ennek a technológiának az elmaradásával elvinnék a vetõmag-elõállítás jó részét nem csak Magyarországról, de az Európai Unióból is. Számunkra ez jelenti a legnagyobb kockázatot.

A január közepén megjelent EFSA tanulmány még nem kapott kellõen hangot, egyelõre leginkább egy nagy kérdõjelként aposztrofálhatjuk. A megállapításait teoretikus felvetésekre alapozza, nem gyakorlati példákra hivatkozva – sok az adathiány, és emiatt tulajdonképpen nem foglal állást a tanulmány a tekintetben, hogy ez alapján a bizottság betiltsa-e vagy sem a neonikotinoidot. Emellett nyilván rávilágít olyan problémákra, amelyek a számunkra is ismertek… De konkrétan azt, hogy a gyakorlatban például egy megfelelõ vetéstechnológia melletti dózis is káros lehet, azt nem vizsgálja a tanulmány.

Az Európai Bizottság január végén tárgyalja ezt a témát, de az EFSA tanulmány a szakma szerint nem elegendõ ahhoz, hogy ez alapján egyértelmûen tiltást rendeljen el. S mint ahogy erre volt már példa bõven, ilyen helyzetekben általában politikai döntés születik, és nem szakmai. A mérleg két serpenyõjében tehát a nyelvet a két tanulmány, az iparági és az EFSA által készített mozgatja. Az elsõ ülésen nyilván nem születik döntés – a labda ez idõ tájt tehát a bizottságnál van.

-Keresztes -