MENÜ

Fókuszban az agrárstratégia

Oldalszám: 45
2014.01.20.

Harmadik alkalommal szervezte meg Agrárgazdasági Konferenciáját a Baki Agrocentrum Kft., amelyet ezúttal Zalaegerszegre szervezett partnerei számára. S bár az országos havazás megnehezítette a közlekedést, Vas, Zala, Somogy és Baranya megyébõl több mint százan vágtak neki az útnak, hogy részt vehessenek a hazai agrárgazdaság helyzetét és lehetõségeit elemzõ összejövetelen – errõl közlünk összefoglalót.

 

 

A házigazda a zalai megyeszékhely alpolgármestere, Doszpoth Attila nyitotta meg a patinás Arany Bárány Hotel impozáns télikertjében a rendezvényt, ahol a meghívó Baki Agrocentrum ügyvezetõje, Balogh Rudolf vezette be a konferenciát az ágazat szereplõit foglalkoztató kérdéssel: megmarad-e az agrárium mostani szerkezete, vagy új stratégiai elképzelése van a kormánynak. Az elõterjesztési programok ugyan már ismertek a termelõi szféra elõtt, de a konkrétumok csak az év elsõ felében dõlnek majd el. A téma tehát éppen ezért számított rendkívül érdekesnek, hiszen a termelõi kör nagy várakozással tekint arra, hogy a kormány javaslatára a parlament milyen döntéseket hoz majd – mivel a megszületõ döntések évtizedekre meghatározzák majd az agrárium mozgásterét. A rendezvény céljai között szerepelt az is, hogy a vállalkozók információkat kapjanak a pénzügyi finanszírozás lehetõségeirõl is. Az igazgató véleménye szerint a magyar mezõgazdaság versenyképességét a feldolgozással és a piaci értékesítéssel való problémák megoldása határozza meg. Ezért is tartja szükségesnek az agrárstratégiai döntések hosszú távra való rögzítését.



Dr. Kardeván Endre, a VM élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelõs államtitkára véleménye szerint stratégiai kérdés az élelmiszeripar talpraállítása, versenyképességének megteremtése. Biztosítani kell a megfelelõ külgazdasági illetve exportfeltételeket, amelynek alapja az állatlétszám olyan szintre emelése, amely megfelelõ mennyiségû élelmiszeráru elõállítását teszi lehetõvé. Kiemelte azt is, hogy minél magasabb feldolgozottsági szintig szeretnének itthon élelmiszert elõállítani, és azt a terméket bocsátani exportra.

 


 

Dr. Kardeván Endre

 

 

 



Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelõs államtitkára elemezte az agrárium jelenlegi helyzetét és a támogatások várható szerkezete, valamint a KAP-reform potenciális elemei mellett kihangsúlyozta az aktuális agrárstratégia középpontjában álló földtörvényt, az új kamara beindítását és az üzemszabályozási törvény fontosságát.



Dávid Ferenc, a VOSZ fõtitkára kritikusan elemezte a hazai helyzetet – mondván, az elmúlt egy év tapasztalata nem ad okot az optimizmusra. Tapasztalataik szerint a magyar gazdaság fejlõdésének a feltételeit feláldozták a költségvetési stabilitás, illetve az államháztartás megtartása/csökkentése oltárán. Úgy véli, ha nem sikerül rövid idõn belül fejlõdési pályára állítani a magyar gazdaságot, akkor akár 2015-ig is szûkebb esztendõkkel lehet számolni.