Kukorica gyomirtás - 1. rész: Gyomnövények, kompetíció

Az AKI elemzése szerint (Garay–Varga 2012.) a világ kukoricatermése 2012-ben 840 millió tonna körül alakult, míg ezzel szemben a felhasználás 854 millió tonna volt. A növekvõ felhasználás következményeként jelentõsen, 11 százalékkal csökkentek a készletek. A tavalyi eredményt nagymértékben befolyásolta az idõjárás, mivel világviszonylatban 41 millió tonnával kevesebb kukorica termett, mint 2011-ben. Az elõrejelzések szerint a törékeny egyensúly a kínálat és kereslet között a jövõben is jellemzõ lesz, ami elõrevetíti a magas terményárak fennmaradását. A kukorica értéknövekedése miatt már nem tonnákban érdemes számolni az egyes tényezõk termésmennyiséget befolyásoló hatását, hanem kilókban. A termesztéstechnológiával kapcsolatos döntések emiatt nagyobb körültekintést, szakértelmet követelnek meg a gazdálkodótól. Gyakorlati és kísérleti adatok szerint az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb termést befolyásoló tényezõ a gyomosodás, mivel akár 60–70 százalékban is meghatározhatja az eredményt, emiatt nem kérdés, hogy a gyomirtást a lehetõ leghatékonyabban tanácsos megoldani. Tekintettel a kukorica globális fontosságára a növénytermesztésben, a kukorica gyomirtó szer fejlesztése kiemelt figyelmet élvez. Folyamatos az új hatóanyagok megjelenése, mialatt a régi, gyakran lejárt szabadalmi védettségû készítmények új kombinációkban, különbözõ fantázianevekkel kerülnek nagy számban a piacra. Mindeközben az Európai Unió újraengedélyezési folyamatában sajnálatosan kiesnek a felhasználásból eddig szinte nélkülözhetetlennek gondolt hatóanyagok.

A kukorica gyomirtásban három fõ tényezõ figyelembevételével ajánlatos a gyomirtási technológia megválasztása. Egyik a gyomirtandó terület gyomflórája, másik a gyomirtó szer hatásspektruma, a harmadik pedig a szelektivitás az adott hibridre nézve. Ez utóbbi esetben elsõdlegesen a gyártó felelõssége a biztonság, de a fajtatulajdonosnak is ajánlatos meggyõzõdni az új hibridek megfelelõ toleranciájáról.

A gyomflóra változása Magyarországon

A gyomflóra folyamatos változáson megy keresztül a mezõgazdaságilag mûvelt területeken. A változás sebessége és nagysága több tényezõ függvénye:



- gyomirtószer-használat,

- behurcolt fajok,

- monokultúra, vetésváltás,

- talajmûvelési módok,

- a terület általános kultúrállapota

A növényvédelmi hálózat már több mint 60 éve rendszeresen vizsgálja az ország szántóterületeinek a gyomösszetételét (1. táblázat). Ez az idõszak gyakorlatilag magába foglalja a vegyszeres növényvédelem és azon belül a gyomirtás hazai történetét.

A magyarországi gyomflóra sokszínû, egyes fajok szinte minden táblában megtalálhatók, míg mások helyi jelentõségûek. Kiemelt figyelmet érdemelnek az egyszikû gyomok és az új technológiákhoz kapcsolódó gyomosodási problémák.

Egyszikûek  

A felmérésbõl jól látható, hogy a különféle gyomirtási technológiák mellett egyes magról kelõ egyszikû fajok, mint a kakaslábfû és a fakó muhar fontossága nem sokat változott az elmúlt hatvan évben. Az 1996–97-es felmérés szerint a fakómuhar elterjedtsége akkor visszaesett, ami nehezen hihetõ, mivel az abban az idõben bevezetett szulfonil-karbamid típusú készítmények egyik gyenge pontja éppen ez a gyomfaj volt, ezért inkább az elõretörése lett volna várható. Hasonlóképpen a vadköles is mindig fontos faj volt az elterjedési területein, ezért a második felvételezés idején mért eltûnése a mintaterekbõl utólag már csak nehezen magyarázható évjárathatás lehetett. Az utóbbi években két új, özönnövényként viselkedõ köles faj (parti és kései köles) jelent meg az országban, amelyek irtása speciális technológiai megoldásokat igényel.

Napraforgó árvakelés  

A hatvanas-hetvenes években általános volt a hosszú monokultúra kukoricában, így ritkábban került kukorica napraforgó után, ezért az árvakelés nem volt jellemzõ gyomprobléma. A vetésváltás alkalmazásával nõtt a napraforgó gyomként történõ megjelenése, amit hûen tükröz az országos felvételezés. Amire újabban figyelni kell az a gyomirtószer-ellenálló napraforgóhibridek gyors terjedése és árvakelése kukoricában, és gabonafélékben. Hasonló, de jóval kisebb jelentõségû az alacsonyabb termõterület miatt az ugyanilyen repcehibridek árvakelésének a problematikája. Mind a két növény elhullajtott magja több évig megõrizheti csírázóképességét, de a legnagyobb tömegre a közvetlenül utána következõ évben lehet számítani.

A hatékony gyomirtás alapja az, hogy a kukoricatábla gyomflórája és az alkalmazott gyomirtó szerek gyomirtási spektruma átfedésben legyen, illetve az idõzítés a gyomnövények érzékeny stádiumában történjen. Ma már nem lehet kijelenteni azt amit a rendszerváltást követõen, hogy a gazdálkodók nincsenek tisztában egy adott tábla gyomnövényzetével, mivel a termõterület túlnyomó hányadán kialakultak illetve megszilárdultak a tulajdonviszonyok és ezzel párhuzamosan a gazdálkodók alaposan megismerhették területeiket gyomosodási szempontból. Így a döntések nagy biztonsággal helyi megfigyelésekre alapozhatók, még akkor is, ha a gyomirtó kezelésre a gyomok kelése elõtt kerül sor. Ebben az esetben a tapasztalati, többéves információ a szerválasztás alapja. Másik megközelítés a gyomkelés utáni, felvételezésen alapuló technológia összeállítása. Ebben az esetben azonban nem elegendõ csírakorban felismerni a gyomokat, hanem a gyomversengés alapszabályaival is ajánlatos tisztában lenni, annak érdekében, hogy a kezelés esetleges helytelen idõzítése önmagában ne okozzon terméskiesést.

Kompetíció

A gyomirtás idõzítésének megértéséhez nélkülözhetetlen a gyomversengés, vagy kompetíció törvényszerûségeinek ismerete, amelyrõl HUNYADI és munkatársai (2000) részletesen írtak a „Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia” címû könyvükben. A kompetíció két vagy több növényegyed ugyanazon idõben, ugyanazon tényezõ megszerzésére irányuló törekvése. A gyomversengés tisztán fizikai folyamat. Két növény bármilyen közel is legyen egymáshoz, mindaddig nem verseng egymással, amíg a víz a tápanyagkészlet és a fény mindkettõ szükségletét meghaladja. Amikor a közvetlen ellátás egyetlen szükséges tényezõbõl a növények együttes szükséglete alá csökken, megkezdõdik a versengés. Ismerve a magyarországi talajok tápanyag-ellátottságát, a versengés, és ezen keresztül a gyomok károsító hatása a kelés után hamar megindul. Azt az idõtartamot, amely alatt a gyommentességet a kultúrnövény számára biztosítanunk kell, hogy a gyomnövény-kultúrnövény kompetícióból adódó termésveszteséget elkerüljük, kritikus kompetíciós periódusnak nevezzük. A kritikus kompetíciós periódus idõtartama több tényezõ függvénye, és fajon belül is változó lehet. Függ többek között a termesztett növényfajtól, a gyomnövényzet összetételétõl, a termesztéstechnológiától és egyéb tényezõktõl. Kakaslábfû fertõzés esetén a termésveszteség 3 leveles kukoricafejlettség körül indul, ha nem történik meg a védekezés ezt megelõzõen (ábra). A gyomirtásnak a kritikus periódust meg kell elõznie. A kukoricában ez azt jelenti, hogy az adott hibrid nyújtotta terméspotenciál minél teljesebb kiaknázásához a gyomirtást a kukorica 3 leveles kora elõtt kell elvégezni. Ugyanakkor fontos a realizálható termés szempontjából a gyommentes idõszak hossza. Szintén kakaslábfû dominanciája mellett a kukorica legalább 10 leveles koráig kell a területnek tisztának lennie. Nagy valószínûséggel hasonló eredményre jutnánk, ha a tesztnövény fakómuhar, vadköles vagy más kukoricában elõforduló egyszikû lenne.

Az egyes gyomfajok eltérõ mértékben befolyásolják a kukorica termésátlagokat, amennyiben az egész tenyészidõben versengenek a kukoricával (2. táblázat). Ugyanakkor a gyomflóra általában vegyes összetételû, így a gyomok egymással is versengenek.

Gyakorlati tapasztalatokból is köztudott, és a tudományos közlemények is alátámasztják a gyomfertõzöttség mértéke és a terméskiesés közötti összefüggést. Kanadai kutatók két évjáratban összesen nyolc helyszínen vizsgálták azt, hogy az adott gyomfertõzés mellett mikor alakul 5 százalékos termésveszteség (3. táblázat). Az eredmények alátámasztják a korai gyomirtás szükségességét erõs gyomfertõzés mellett és rugalmasságot igazolnak, ha kisebb az egyedszám.

Általános gyakorlati tanácsok

A hazai gyomflóra és a gyomversengés dinamikájának ismeretében világosan meghatározható a követendõ gyomirtási stratégia. Erõs gyomosodás mellett minden esetben törekedni kell a gyomnövények minél korábbi irtására, azonban ha alacsony a kezdeti gyomnyomás, akkor nagyobb rugalmasságra van lehetõség és a kezelés elhalasztható a tömeges kelésig, természetesen figyelembe véve a kiválasztott készítmény elõírt alkalmazásmódját. Tekintettel az egynyári fûféle gyomok általános elterjedtségére és elnyújtott kelésére, a legtöbb esetben ajánlatos talajon keresztül ható készítmények alkalmazása. Évelõ fajok, különösen a fenyércirok ellen a leghatékonyabb az osztott kezelés, így a korai gyomversengés kiiktatásával a terméspotenciál jobban kiaknázható. Az évelõ egy- és kétszikû gyomok elleni védekezés megkönnyítésére a tarlókezelés hatékony megoldás. Hosszú távon a különféle egyéb eljárások (vetésforgó, talajmûvelés stb.) összehangolása ajánlatos a terület folyamatos jó kultúrállapotban történõ tartásához. Részletes gyomirtási tanácsok a második részben kerülnek megtárgyalásra.

Czepó Mihály

Az AKI elemzése:

Garay Róbert – Varga Edina: Csökkenõ tartalékok a kukorica világpiacán. Agrofórum 2012. december. p. 22–26.