Apáról Fiúra: A föld szeretete igényes munkára sarkallja a gazdálkodót

A Pájtli család tagjai generációk óta tudnak valamit – ismernek egy olyan érzést, amelyet csak az tud a magáénak, aki átélte az élményt, amikor körültekinthet a határban. József, az apa is már ebben nõtt fel, és bár a földkerekség szinte minden kontinensét bejárta, ez az ismert érzés jelenti ma is a számára a világot. Pedig nagyapja figyelmeztette még gyermekkorában: „paraszt ne légy soha, annak csak annyit adnak, hogy éhen ne haljon – inkább tanulj, hogy ne légy ennyire kiszolgáltatott!”

Tanult is, de természetesen a mezõgazdasági jövõjébe fektetve. Keszthelyen végzett, növényvédõs lett, a Tamási Állami Gazdaságban õ volt a szakirányító. A rendszerváltást követõen magánvállalkozóként kezdetben vegyszer-, mûtrágya- és vetõmag-kereskedelemmel foglalkozott, késõbb pedig beillesztette a növénytermesztést is a repertoárba. Igényes gazdálkodóként magas szintû növénytermesztést igyekszik folytatni a nagy múlttal rendelkezõ és jó adottságú dunántúli területen.

A Montenuovo uradalom romjain – ahol Manninger Gusztáv jószágkormányzó volt – épült fel a Tamási Állami Gazdaság. Az 5800 hektáros, biztos szakmai és pénzügyi háttérrel rendelkezõ gazdaságban igen jó gyakorlati alapot lehetett szerezni. Az állami gazdaságok idején a mutatói alapján ez a gazdaság mindig az elsõ tíz között szerepelt jó vetésszerkezetével, és magas szintû termelési színvonallal.

Tizenhét éven keresztül ebben a környezetben tudott a szakmaisággal foglalkozni, részben a munkára ugyancsak igényes sváb származású fõnöke instrukciója szerint, aki sok tekintetben szabad kezet adott neki: „mindent megcsinálhatsz, ami a termelést segíti, de úgy csináld, hogy ne tudjanak belekötni a munkádba!” A gazdaságban lehetõség nyílt kísérletek beállítására is, és a szakmaiság valódi elismerését jelentette, hogy módja kínálkozott a világot bejárni, ezeken a szakmai utakon mindig ellesve valamit, amivel a tudását bõvíthette. Több alkalommal utazott például az Egyesült Államokba, de Ausztráliában és Kínában is nyitott szemmel nézte a mezõgazdaságot. Véleménye szerint a magyar mezõgazdasághoz leginkább az amerikai áll a legközelebb, és a magyar mezõgazdaság a nyolcvanas évek elején még a világ legfejlettebb mezõgazdaságának számított, ahol az idõ tájt a jobb anyagi hátérrel rendelkezõ Amerikánál is magasabb színvonalú termelés folyt. Sajnos ezt a rendszerváltás szétverte – mondja. Eltûnt a háttéripar, emellett a legnagyobb problémánk a földrajzi elhelyezkedésünkbõl adódó magas szállítási költség. A jövõ ezért is kiszámíthatatlan, mert nem rajtunk múlik. Tudomásul kell venni, hogy a tengelyen történõ szállítás a legmagasabb költség, ez rontja a versenyképességünket, miközben a termelési területünk is kicsi. A területek tápanyagellátási szintje alacsonnyá vált, a piacunk kiszámíthatatlan, így nem lehet normálisan tervezni elõre.

Pájtli József mindezek ellenére megszállottnak vallja magát, aki mindig is magasabb színvonalú növénytermesztést próbált kialakítani.

A legnagyobb problémának azt tartja, hogy a hazai termõföld 5 millió hektárjából 3,6 millió ha nem a termelõk tulajdonában van. Ez óriási hátrány pl. Lengyelországgal szemben, ahol két-három évtizede még az ötvenes évek színvonalán folyt a gazdálkodás, ma pedig fényévnyi távolságra vannak tõlünk. A magyarázat egyszerû – a privatizálásnál a földek a termelõk tulajdonában maradtak, így a földbérleti díj a fejlesztésbe fordulhat, valamint az EU-csatlakozás elõtt feltõkésített élelmiszeripar a lengyel és nemzetközi piacon is versenyképes, amely jó felvevõ piac a lengyel mezõgazdaság számára. Legalább konszolidálni kellett volna a mezõgazdaságunkat ahhoz, hogy megfelelõ kondíciókat érjünk el – teszi hozzá. Mindezek ellenére Pájtliék próbálnak optimistán tekinteni a jövõbe, bár véleményük szerint nem látszik ehhez kapcsolódón a támogató szakértõi politikai prominensek háttere.

Pájtli Péter a csodás Fornád pusztán cseperedett fel, amelyet völgyzáró gátas halastavak vesznek körül, s amely igazán kellemes környezet volt ahhoz, hogy kreatívan nõhessenek fel és fejlõdhessenek a fiatalok. Nem csoda hát, hogy a húgával egyetemben õ is megfertõzõdött ennek a környezetnek a hatásával. Beszélgetésünk idején egyébként a Kertészeti Egyetemen vírusgenetikával foglalkozó Éva éppen Tanzániába készült elõadóként egy nemzetközi konferenciára. Az pedig már a véletlen mûve, hogy választott témája éppen azt a területet érinti, mint amelyet annak idején az édesapja a diákéveiben vizsgált a burgonyánál.

A testvérek élvezték azt a szabadságot, amit a földrajzi környezet nyújtott a számukra, rengeteget kerékpároztak a vidéken, és a sport ma is az életük része. Péter például az elmúlt nyáron egy barátja útját szervezte meg, és vett részt segítõ kísérõjeként az amerikai kontinenst átszelõ kerékpárversenyen, ahol 11 nap alatt teljesítették a 4850 km-es távot egy magyar fejlesztésû kerékpárral. De kedvelt sportjai sorába tartozik a kosárlabdázás és a maratoni futás is, amelyet rendszeresen mûvel.

A fiú a Sopronban szerzett közgazdász diplomát, egyidejûleg levelezõ tagozaton a Kaposvári Egyetem mezõgazdasági mérnöki szakát végezte. A bölcs atyai tanács és saját elképzelései találkoztak abban a döntésben, amely a tapasztalatszerzõ világjárás éveit igen fontosnak tartotta az elméleti tudás és saját maga kipróbálására. A mintegy négyévnyi kitérõ alatt dolgozott bankban vállalati referensként, majd piaci elemzõként az AKI-ban. Tavaly tavasszal került vissza a családi gazdaságba, ahol immáron ki is próbálhatja sokirányú ismereteit a gyakorlatban.

A család Tamási környékén 700 hektáron gazdálkodik, ebbõl mintegy 500 ha a bérelt terület.

Fõleg gabonanövények, kukorica és búza szerepel a termesztett kultúrákban, kisebb területen olajos napraforgó, mák és cukorrépa alkotja a növények sorát. Teljes géppark és háttéripar áll mögöttük: JD traktorok és JD kombájnok, rakodógépek és az alapvetõ talajmûvelõ eszközök sora alkotja a flottát – míg a teljes feldolgozáshoz szükséges 8 ezer t kapacitású tároló, 4 db ezer tonnás, a legkorszerûbb technológiát képviselõ amerikai szellõzõ padozatú siló és tisztító berendezések a háttéripart biztosítják. A modern siló léte, amelyben károsodás nélkül le lehet hûteni a terményt, lehetõvé teszi a magasabb nedvességtartalommal való betakarítást is. József felesége agrárközgazdászként a pénzügyes terület gazdája, de az õ feladata a pályázatírás is, és a gazdaság fejlõdése szépen példázza azt, hogy ezek eredményesek voltak. A családi vállalkozás nyolc alkalmazottat foglalkoztat, és a családfõ igényességét igazolja, hogy munkatársaikat is gondosan megválogatja. Gépészmérnök vetõembere például, aki a fõ kombájnos is, olyan szintû szaktudással bír, hogy tanácsadóként több gépgyártó cégnek besegít szakmai véleményével és teszteléssel.

A gazda szereti, ha az emberei magukénak érzik a területet, mert ez a minõségi munka záloga – nagyban hozzájárul ahhoz a megfelelõ és optimális idõben elvégzett munkához, amelyhez korszerû gépparkjuk rendelkezésre áll.

S ahogy az elismert szakember beszél a szakmájáról, nyomban világossá is válik, hogy a gyermekei miért is választották a mezõgazdaságot, miért léptek az õsök nyomdokaiba. József ugyanis mindent elkövet annak érdekében, hogy a területen termesztett növényeket jó kondícióban tartsa, mert azok így kevésbé fogékonyak a betegségekre, és nagyobb esélyük van arra, hogy a potenciális termõképességük közelében tudjanak teremni. Ez azonban olyan folyamatos szükséglet, amelyre nem lehet csupán egy receptet írni, mert ez minden évben más megoldást igényel. Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon többféle éghajlati zóna érvényesül, az viszont kiszámíthatatlan, hogy mikor melyik jut érvényre. A cél a tenyészidõ mind hosszabb kitöltése, s mivel minden év más, és más kihívásokat is jelent, mindig újra kell értékelni a korábbi tapasztalatokat. A növényvédelem szempontjából a prevenció a legfontosabb kérdés, hogy ne tudjon a fertõzés létrejönni. A már kialakult fertõzõdés kárt okoz és terméscsökkenést eredményez. Ezért is fontos például a tarlók „feketén tartása”, a tápanyag és a víz talajban tartása, hogy azt visszaadhassa majd a növénynek. Ha a tápanyag nem jut fel a gyökéren keresztül, akkor azt a levélen keresztül kell pótolni. No és persze pontosan tudni kell, hogy melyik növénynek mikor és milyen tápanyagra van szüksége. Az okszerû tápanyaggazdálkodásra kell törekedni, s ha folyamatában, több alkalommal kapja meg a tápanyagot a növény a fejlõdéséhez, akkor az mindig rendelkezésre áll a gyökérzónában. Az is meghatározott viszont, hogy melyik tápelemet milyen távolságból tudja felvenni a gyökér. A gyökérfejlõdés rendkívül fontos, mert már fiatal korban eldõl egy növénynél, hogy milyen termés várható. A búzánál a bokrosodás végén már látszik, hogy milyen lesz a kalász, mennyi lesz a szemszám. Addig igen gondosan kell táplálni a növényt, hogy megfelelõen elõ legyen készítve a késõbbi dõlésprobléma megelõzésére. Természetesen elengedhetetlenül fontos tényezõ az idõbeni betakarítás.

Folyamatos tanulásra van szükség ahhoz, hogy megpróbálják optimalizálni a növény környezetét – ez a fõ csapásirányuk. A tél a felkészülés idõszaka, ilyenkor a családfõ belemerül a különbözõ tápanyagok illetve új készítmények tanulmányozásába, gondosan megvizsgálva, hogy talál-e valami olyan alkalmazható pluszt, amely az elõzõekkel szemben elõnyt jelenthet.

Miközben a két generáció agráriusai a legnagyobb harmóniában tervezik a jövõt, mindketten megtapasztalták és megfogalmazzák, hogy Magyarországon a bürokráciával, a szabályok túlbonyolításával van a fõ probléma – s a politikának sem kellene ilyen mértékben beavatkoznia a mezõgazdaságba. Világot járt szakemberek lévén megtapasztalták, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban mennyivel egyszerûbb ilyen szempontból az élet.

A jövõ tervezésével kapcsolatban szóba kerül az is, hogy bár nyilván nagy gondot jelent az idõjárás és egyéb olyan tényezõk, amelyekre nem lehet hatással lenni – a génmódosítástól sem kellene azonban teljes mértékben elzárkózni, mert például a szárazságtûrõ fajtáknak nyilvánvalóan nagyobb az esélyük a túlélésre. A gazdálkodót a szakma érdekli elsõsorban, és a növénytermesztésben igyekeznek minden olyan lehetõségre figyelni, amely azt elõre viszi, illetve javítja a jövedelmezõséget. Tudomásul kell vennünk, hogy kapitalizmusban élünk, ahol a profit a lényeg, de ahhoz, hogy profit keletkezzen, sok mindennek „klappolnia” kell.

A jövõképre árnyat vetít – többek között – a logisztikai probléma: saját élelmiszeripar és saját infrastruktúra nélkül nem lesz olyan bázisa a magyar gazdaságnak, amelyre támaszkodhat. Hosszú távon az állattenyésztésnek nincs jövõképe Magyarországon. Drágán termelünk, rossz a háttér infrastruktúra és a vagyonvédelem, hiányzik a feldolgozóipar – ez önmagában komoly hátrányt jelent a versenytársakkal szemben. Problémát jelent az is, hogy a vágóhidak szétszórtan vannak az országban, így utaztatni kell az árut. A magyar piac kiszolgáltatott a külsõ piaccal szemben: drágán termelünk, és drágán szállítunk.

Pájtli József reméli, hogy a következõ generáció talán már mentes lesz azoktól a beidegzõdésektõl, amit a mai gazdálkodó nemzedék a szövetkezõdés idejébõl hurcol. A jövõ gazdáinak viszont egy másfajta problémával kell számolniuk, mert az EU-csatlakozással azonnal beözönlöttek az áruk az országba, s ez a kiépített rendszer sajnos a magyar piac létjogosultságát tette és teszi bizonytalanná, hiszen esély sincs a multikkal szembeni versenyképességre. De a nagyszámú elszegényedett hazai vásárló réteg ugyancsak meghatározza a termelõ sorsát is. Gondot okoz az is, hogy támogatás nélkül ma az állattenyésztés még a nulla szintjére sem érne el, oly mértékig veszteséges, és nagy problémát jelent az is, hogy az elõzõ kormányzati idõszak alatti uniós támogatásokat nem fejlesztésre fordították. Nincs és nem is volt soha kellõ súlya a mezõgazdaságnak a kormányon belül, ez minden idõszakban nagy gondot jelentett.

A gazdatársadalom elöregedõben van, a fiatalokat ma kevésbé érdekli a szakma a kiszámíthatatlanság miatt. A leglényegesebb elem a termelésbiztonság, mert e nélkül a háttér nélkül a nagy ingadozás miatt nem valósulhat meg a tervezhetõség. Tény az is, hogy a gazdaság megfelelõen csak összefogással mûködik, de nagyon nehéz összefogni akkor, ha nincs kivel. „A cipõ mindenkit szorít, mégis nehezen nyújtunk egymásnak kezet.”

A fiatalok kitörési lehetõsége az lehet, ha elõdeikhez képest más szemlélettel állnak neki a gazdaság mûködtetésének. Halaszthatatlanul nagy szükség van a fiatalokra, a frissítésre az elöregedõ ágazatban, ugyanakkor nagy problémával küzd az oktatási rendszer is, és hiányzik a megfelelõ szakmai háttér. A megfelelõ természettudomány oktatás már a középiskolák tananyagából hiányzik. Szerencséje van annak a fiatalnak, aki a felmenõitõl látja azt, hogy a föld szeretete minden nehézség ellenére igényes munkára sarkallja a gazdálkodót. Nagy szükség van a minõségi munkára és a sikerélményre, az viszi elõre a termelõt.

-Keresztes-