A tavaszi magágykészítés eszközei

A fogasborona az egyik leggyakrabban és legáltalánosabban használt talajmûvelõ eszköz, amely a talaj felsõ rétegének porhanyítására, a vetõmag és mûtrágya (vegyszer) takarására, gyomok irtására használható. A boronálás porosítja a talajt, ezért a kiszáradt ásványi talajokon ismételt alkalmazása káros. A boronák használata gyomirtásnál akkor hatékony, ha a gyomok még csak a fejlõdés kezdetén vannak. A boronákon általában többféle fogtípus található: csoportosításukat elsõsorban a fogak állása (egyenletes, elõre vagy háta hajlított) és keresztmetszete (kör, négyszög, lencse) alapján végzik. Szerkezeti megoldásukat tekintve a magágykészítõ gépeken leginkább a merev keretû, Z alakú boronatagokat alkalmazzák úgy, hogy „húzástávolságuk” a legkisebb legyen, de azért az eltömõdésmentes üzemeltetést lehetõvé tegyék.

A fogasboronák önmagukban használva az agrotechnikai követelményeknek csak egy részét képesek kielégíteni, ezért használatuk után a tömörítésrõl külön kell gondoskodni.

A rugós szárú kultivátorkapák és rugós boronák a talajt különbözõ alakú szerszámokkal, forgatás nélkül lazítják. A kultivátorkapa két végén élezett, fordítható kivitelben készül. A kultivátorkapák elsõsorban a jó szerkezetû kultúrtalajok eszközei, ahol a kapák hatására a talaj különálló morzsákká hullik szét, miközben a ritka állományú, kelõfélben lévõ gyomok eltépõdnek, életfeltételük megszûnik. A ritkább állományú gyomnövényeket jól irtják, de az elöregedett és sûrû állományt, továbbá az évelõ gyomokat már kevésbé. Energiaigényük kevesebb, ugyanakkor talajporhanyító, gyomirtó, keverõ hatásuk jobb és a talaj felszínén vagy alatta elhelyezkedõ szalma-, kukoricaszár és gyökérmaradványokat elhagyják, így az eltömõdésre is kevésbé érzékenyek.

Magágykészítõ gépben alkalmazott lazító szerszámok

A legelterjedtebben használt rugós szárú kultivátorokat kétféle kivitelben gyártják: merevítés nélkül és merevített, kétrugós formában. A legújabb fejlesztések – amelyek a szerszámszár alakját és rugókarakterisztikáját is érintették – lehetõvé tették, hogy a rugós szárú kultivátorok elõnyeit ne csak a mély magágyat, hanem a sekély magágyat igénylõ növények (pl. cukorrépa) vetõágykészítésénél is érvényesíthessük. A rugós szárú kultivátorkapákat a magágykészítõ gépeken egymás mögött több sorban helyezik el azért, hogy az egymás mellett dolgozó szerszámok ne kerüljenek túl közel, mert ez eltömõdéshez vezet.

Az elmúlt években rugós szárú boronákat (kultivátorkapákat) önállóan nem, csak magágykészítõ gépbe építve forgalmaztak. A legutóbbi idõkben azonban – fõleg kis munkaszélességû változatokban – ezek az eszközök is megjelentek a forgalmazók ajánlataiban. Ezek ára általában alacsonyabb, de igen sok esetben a nyereség többszörösét viszi el az üzemelés során jelentkezõ deformációk és törések okozta pótalkatrészköltség.

A rugós szárú boronák, kultivátorok mûködési elvükbõl következõen önmagukban szintén nem képesek a vetõágykészítés igényeit kielégíteni. A magágy tömörségét külön menetben egyéb eszközökkel kell létrehozni.

Az ásó- és forgóboronák régrõl ismert, de magágykészítésre csak újabban használatos talajmûvelõ szerszámok. A 10 km h-1-án felüli mûvelési sebességgel dolgozó eszközöket a gyakorlat egyöntetû elismeréssel fogadta. A hazai igények alapján készült, de külföldi fejlesztési eredményeket is figyelembe vevõ új ásóboronák hossz- és keresztirányban is képesek a talajfelszín változásait követni, és egyúttal korrigálni, amelyet az ásóboronatagok egyenkénti és önbeálló kivitelû beépítésével értek el. Az eddigi széles és merev tagok helyett keskenyebb, az alkalmazott tekercsrugók ereje által szabályozott határok közötti, a talajfelszín változásait követõ pályán mozgó szerszámok alkalmazásával lényeges munkaminõség-javítás lehetõségéhez jutottunk.

A talajhajtású forgóboronák a talajjal térbeli szöget bezáró hajlított kések, amelyek csapágyazott tartóba vannak befogva. A forgórészek aprító-, keverõ-, gyomirtó munkáját a haladási sebesség, az elemek talajba süllyedését szabályozó rugóterhelés és a talaj állapota határozza meg. Munkájuk hatékonysága többsoros kivitellel fokozható.

Az ásó- és forgóboronák önállóan szintén nem képesek a magágykészítési követelmények kielégítésére, ezért alkalmazásuk esetén további, tömörítõ-lezáró mûveletek és eszközök szükségesek. (Meg kell jegyeznünk, hogy a könnyû tárcsás boronák is e csoportba tartoznak, de intenzív szárító hatásuk miatt tavaszi használatukat csak kényszeresetben tartjuk elfogadhatónak.)

A simítók és egyengetõk a talajfelszín mikrodomborzatának elmunkálására alkalmasak. Az alapmûvelés után visszamaradó ormokat barázdába terelõ mûvelõelemek legtöbbször fapallókból, vagy fémdarabokból (síndarabok) készülnek egy- vagy többsoros kivitelben, mereven vagy rugós kitámasztással.

A simítók-egyengetõk alkalmazhatóságát a talajnedvesség állapota alapvetõen behatárolja. Túlzottan száraz körülmények esetén munkájuk hatástalan, viszont erõsen porosítanak, míg magas nedvességtartalom esetén a talajt kenik, szerkezetét rombolják. A simítók, egyengetõk vetõágykészítésre nem, csak a magágykészítõ gépek alkalmazásának elõkészítésére, kiegészítésére alkalmasak.

A hengerboronák hatása kettõs: egyrészt aprómorzsás talajfelszínt alakítanak ki és a kelõfélben lévõ gyomokat a talajfelszínre hozzák, ahol azok elszáradnak, másrészt a beállított mélységben tömörítõ hatást fejtenek ki, amelynek eredményeként vékony, tömör talajréteg képzõdik, ezáltal megteremtve a vetõmag számára a csírázáshoz, gyökerezéshez szükséges feltételeket. Vonóerõ-szükségletük viszonylag csekély, mivel a talajon gördülve dolgoznak.

A hengerboronák rendkívül változatos formában készülnek: csillagos, szeges, spirál, huzalos, léces, fûrészfog-élû stb. Szélesebb körben a huzalos, a léces és a fûrészfogas hengerboronákat alkalmazzák. A hengerboronák egyik legfontosabb feladata a felszín alatti talajtömörítés, amelynek mértékét döntõ módon a borona terhelése határozza meg. A hengerboronák terhelésére laprugós, paralelogrammás (tekercsrugós) vagy hidraulikus megoldást fejlesztettek ki. Az elsõ két megoldásnál a lap-, ill. tekercsrugó elõfeszítésének változtatásával, a harmadiknál pedig az olaj nyomásának változtatásával szabályozható a terhelés nagysága. Legjobbnak a zárt hidraulikus terhelési rendszerrel dolgozó változatok tekinthetõk, ahol a vetõágy tömörsége közel azonos az egész mûvelt területen.

A hengerek és hengerboronák kialakítása, mûködése és hatása lényegesen eltérõ. A hengerek formája és kivitele az évtizedek során szinte semmit nem változott, csupán a spirál-, ill. gumihengerek megjelenése hozott új szint e területen. A sima, vagy különbözõ profilú hengerek (gyûrûs, Cambell, Croskill, varjúláb stb.) a talajfelszín tömörítésére, a felszínen lévõ rögök aprítására, talajba nyomására alkalmazhatók. Ebbõl is következik, hogy a különféle hengereket elsõsorban a nehéz magágykészítõ gépekbe építették, amelyeket egyes esetekben tavasszal is szívesen használnak.

Nehéz magágykészítõ gépek

Az utóbbi idõben a könnyû magágykészítõ gépek helyett mindinkább a nem csak tavasszal, hanem az õsszel is eredményesen használható, nehéz magágykészítõ gépek terjednek. Ezekre a gépekre az a jellemzõ, hogy a fogasborona/kultivátoregységet nem csak hengerboronával, hanem különféle hengerelemekkel kombinálják. Az egybeépítés elve viszont annyiban változott, hogy a hengerek-hengerboronák nem csupán a gépkombináció végén – elmunkáló-lezáró szerszámként – hanem a gép elején is alkalmazásra kerülnek. Ennek szerepe kettõs: egyrészt a nagy átmérõjû gördülõ elemek egyenletesebben haladnak az egyenetlen talajfelszínen, másrészt – s ez a nagyobb jelentõségû – lehetõvé teszik a két hengersor (hengerborona) között dolgozó lazító, porhanyító egység(ek) munkamélységének pontos szabályozását.

Traktornyomlazítók

A magágykészítés helyes agrotechnikájának ismerete továbbá a jó minõségû, modern magágykészítõ gépkonstrukciók megléte szükséges, de nem elégséges feltétele a sikeres vetõágykészítésnek. Tekintettel a magágykészítéskori talajállapotra, a vontató erõgép járószerkezetének megválasztása és beállítása szintén alapvetõen befolyásolja a vetõágy minõségét.

A gyakorlatban sajnálatosan sokszor látható olyan kiváló minõségû vetõágy, amelyen a traktornyomok alapján könnyen megszámlálható a fogások száma. Ezek a széles és mély keréknyomok a kultúrnövény fejlõdésében a vegetáció végéig nyomon követhetõk. Ez a jelenség azonban nem szükségszerû járuléka a magágykészítés mûveleteinek. A modern építésû magágykészítõ gépeken megtalálhatók a különféle kivitelû traktornyomlazítók. Ezek helyes beállításával a nyomok nem tüntethetõk el teljesen, de káros hatásuk nagymértékben csökkenthetõ. A traktor járószerkezetének célszerû megválasztása és helyes beállítása, kiegészítve a nyomlazítók alkalmazásával adja a ma ismeretes legjobb megoldást.

A tavaszi „lágy” talajon a nagy felfekvõ felületû és alacsony nyomású gumiabroncsok (szükség szerint ikerszerelésben) használata feltétlen szükséges, de még ennél is jobb eredmény érhetõ el a legalacsonyabb talajnyomással dolgozó gumihevederes járószerkezettel. Kísérleti megfigyelések szerint az ilyen járószerkezetû traktorok egy-két héttel elõbb kezdhetik a tavaszi munkákat, mint a hagyományos gumikerekes erõgépek.

Alkalmazási javaslatok

Az elõzõekben ismertetett eszközökbõl sokféle összeállítású és méretû gép készíthetõ.

A legkisebb magágykészítõ gépek a 75 kW-nál kisebb traktorokhoz készülnek 2–4 m munkaszélességben. Beállításuk általában az üzemeltetõ traktor hárompont-függesztõ berendezésével történik oly módon, hogy a gép teljes tömegét a hengerboronára terhelik, míg a lazítóegység munkamélysége a hengerboronák síkjához viszonyított magasságkülönbséggel szabályozható.

A 75–150 kW teljesítménykategória traktoraihoz kialakított magágykészítõ gépek függesztett, illetve félig függesztett kivitelben készülnek. A gépek beállításához a traktor hárompont-függesztõ berendezésén kívül egyéb, a magágykészítõ eszközön elhelyezett szabályozószerkezetek használhatók. A lazítóegységek (fogasborona vagy rugós szárú kultivátor) munkamélysége általában mélységhatároló kerékkel szabályozható. A hengerboronák lazítóegységhez viszonyított helyzetének változtatása csavarorsós vagy rugós mechanizmusokkal történik, míg terhelésük, vagyis a felszín alatti tömörítés nagysága – a korábban ismertetett módon – rugóval vagy zártkörû hidraulikus rendszer segítségével valósítható meg.

Az üzemeltetõ erõgép geometriai-energetikai lehetõségeihez történõ igazodáson túlmenõen figyelni kell a gépek agrotechnikai hiányosságaira is. Nevezetesen arra, hogy a munkamélység pontos (1–2 cm) beszabályozására ezek a gépek konstrukciós okokra visszavezethetõ problémák miatt nem alkalmasak. Az újabb ún. precíziós magágykészítõ gépeknél a hengerboronák nem csupán a gépkombináció végén – elmunkáló-lezáró szerszámként –, hanem az elején is alkalmazásra kerülnek. Ennek szerepe kettõs: egyrészt a nagy átmérõjû gördülõelemek egyenletesebben haladnak a téli csapadék által „megnyomott”, egyenetlen talajfelszínen, másrészt – s ez a nagyobb jelentõségû – lehetõvé teszik a két hengerborona sor között dolgozó lazító-porhanyító egység(ek) munkamélységének pontos szabályozását. Az új precíziós magágykészítõ gépek olyan mûvelõelemekkel is felszerelhetõk, amelyek a gép jó munkáját továbbjavítják, ill. felhasználási területét szélesíthetik. Kevésbé jó alapmûvelés esetén például alapvetõ jelentõségû a kultivátoros mûvelõtag elõtt és után elhelyezett simítók-egyengetõk pontosan beszabályozott alkalmazása. A talaj lazultságától és kötöttségétõl függõen választandó a mûvelõelemsor utolsó tagja.

Precíziós magágykészítõ gép

Az új, modern konstrukciók adta lehetõségek hatékony és pontos kihasználása azonban a felhasználóktól is megkövetel bizonyos felkészültséget. A kombinált magágykészítõ gépek teljes szereltségû változatainak beszerzése ugyanis költséges és esetenként felesleges. Ezért az alkalmazási körülmények pontos ismeretében célszerû, sõt szükséges a gyártó képviselõivel, esetleg szaktanácsadókkal való szakmai konzultáció a leghatékonyabb szerszámösszeállítás meghatározásához.

Dr. Jóri J. István

Rádics János Péter