Gyakoribb aszálykárok kényszerítik ki az öntözésfejlesztést

2012 kora õszén a VM koordinálásával elkészült „Az aszály kezelésének hosszú távú koncepciójáról” címû konzultációs anyag, amely elsõ lépcsõben a szakmai egyeztetést szolgálja, a másodikban közigazgatási és társadalmi vitára is kívánják bocsátani. Végsõ formájában elõreláthatóan 2013 júniusában az aszálystratégia részeként cselekvési program fontos eleme lesz, továbbá beépül a NES-be (Nemzeti Vízgazdálkodási Stratégia).

A témával kapcsolatos tanulmányoknak, terveknek a XX. század 80-as éveitõl éppenséggel eddig sem voltunk híján. Az aszállyal, különösen az egyre gyakoribbá váló, a Kárpát-medencét sújtó klimatikus anomáliák miatt több tudományág cselekvésre kapacitálta a politikusokat.

Az Agro Napló szerzõi között jómagam is 2005-tõl több ízben foglalkoztam klímánk várható változásaival, a szárazság elleni hatékony védekezés lehetõségeivel.

Talán most, hogy az elmúlt évtizedben háromszor is hívatlan látogatónk volt az országos aszály és különösen a 2012. évi bizonyult katasztrofálisnak, remény van arra, hogy a koncepció a tettek mezején nem csupán az elsõ lépéseket teszi meg.

Ami a 88 oldalas konzultációs anyagot illeti, alapos munka. A 8 fejezetbõl az elsõ 7 szöveges rész, a 8. fejezet, ami a Függelék címet kapta 25 ábrát és egy táblázatot (PAI adatsor) tartalmaz. A 60 oldalnyi szöveg túlnyomó részt probléma bemutató, -feltáró, kevésbé tervezés jellegû. Így tág teret nyit a konzultációhoz kapcsolódóknak konkrét javaslatok megtételére. Erre nagy szükség is lesz, mert egyrészt az anyagban alig esik szó a mûvelési ágakról, a szántóföld esetében is csak a kukorica szerepel példaként és az öntözés is nagyobb terjedelmet kaphatott volna az általános szövegrészek szûkebbre vételével. Másrészt, mert egy idõ óta, úgy gondolom, szakmailag nem egészen átgondolt számok is megjelentek a médiában (pl. távlatilag 2 millió hektárt fogunk öntözni, rövid idõn belül építünk 120–180 új tározót?), amikrõl több közismert közmondásunk is véleményt mond. A konzultációs anyag legnagyobb értékeit véleményem szerint az aszályt minõsítõ képletek és a nagyszámú ábra képviselik.

Az aszállyal már a meghatározásánál bajban vagyunk, ugyanis a jelenség bonyolultsága miatt mindmáig nincs elfogadott definíció. Abban teljes az egyetértés, hogy az aszály elsõ lépésben növény- és vízhiánya nélkül nem értelmezhetõ. Ugyanis az aszály elõször a növényzettel borított tér objektíven várható mennyiségi, minõségi teljesítményét csökkenti, ami további károkat okoz a gazdaság, a társadalom szféráiban. Ami az aszály súlyosságának becslését illeti, már jobb helyzetben vagyunk.

Több, használható, a krízis idõszakot és annak mélységét jellemzõ mutatót is kidolgoztak. A meteorológusok elõszeretettel használják az ARI-t (Arriditási Index), ami adott idõszakban a levegõ párologtató képességének és a csapadéknak a hányadosa. Nálunk az utóbbi évtizedben a statisztikai vegetációs idõszakban (a IV–IX. hó között) egyre gyakrabban 1-nél jóval nagyobb ez az érték. Öntözési tervekben gyakran szerepel az AHP- (agro-hidro-potenciál) érték, ami a növényzettel borított tér vízfogyasztásának és vízigényének hányadosa, ami ha 0,5 alá süllyed, akkor már vízhiány van. Egyre többen használják az ún. Pálfai-féle Aszályossági Indexet (PAI), amit a levegõ középhõmérséklete és a csapadék összevetésébõl, havi korrekciós értékekkel módosítva több képlettel lehet megkapni. A PAI- érték értelmezése:

4–6 enyhe aszály

6–8 mérsékelt aszály

8–10 jelentõs aszály

10–12 súlyos aszály

12 felett nagyon súlyos aszály

(Egyes vélemények szerint PAI = 5 alatt nincs aszály).

A PAI számítás nehézkes (bonyolult) volta miatt újabban a PaDI-index ajánlott, aminél annyi a módosítás, hogy nem napi, hanem havi csapadék- és hõmérséklet adatokkal számol és nemzetközi használatra is megfelelõbb lehet.

Mivel a PaDI-index csak módosított PAI, ezért az így kapott értékek szerinti kategorizálás is ugyanaz. A továbbiakban a három legnagyobb területen termesztett növény aszályérzékenységének bemutatásánál én is a PAI-értékkel számoltam.

Az 1. táblázat adataiból több megállapítás is tehetõ. Ami szembetûnõ, hogy bizony az elmúlt évtized aszályos volt, a legsúlyosabban száraz, meleg éveket a PAI-index jól mutatja és ha a jövõben a klíma az eddigi trendet követi, akkor legalább minden második évben sújt bennünket különbözõ mértékû szárazság.

Nagyításhoz katt a képre

A 2. táblázatban a három, legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk 2000–2010 közötti hozamait vetettem össze a PAI-index alakulásával. Ezek a fajok a szántó 60-61%-át foglalják el, van közöttük áttelelõ egyéves és tenyészidejében a statisztikai vegetációs periódussal megegyezõ, továbbá C3 és C4 asszimilációs típusú is. Az elsõ, ami szembetûnõ, hogy az õszi búza és a kukorica bár a felsorolt biológiai sajátosságaik nagyban különböznek, produkciójukat tekintve hasonló mintát követnek. Náluk, és megint csak feltételezve, hogy a klíma a jövõben is hasonló változékonyságot mutat, 10-11 évbõl aszálykárral számolhatunk 3-4 esetben. Ez eggyel kevesebb, mint az idõszak aszályosnak minõsített éve. Ami akár azt is jelentheti, hogy biológiai alapjaik, az évtized technológiája csak kismértékben képes a jelentõs szárazság hatásait tompítani szárazmûvelésben.

Nagyításhoz katt a képre

A napraforgó „teljesen kilóg a sorból”. A PAI-index-szel visszamenõleg is csak részben igazolhatóan jó a szárazságtûrése. Növényvédelmi, fajtaváltási okok is közrejátszhattak abban, hogy szinte töretlenül nõtt a hozam az évtized kezdetétõl. Még egy szempont szerint megvizsgáltam a PAI-indexet 1935–2010 között (3. táblázat). Az adatokból megállapítható, hogy jól mutatja, egyéb számításokkal összhangban: a súlyos aszálykár gyakorisága az ezredforduló óta nõtt, a magasabb hõmérséklet és a kevesebb csapadék együttes hatására. Ez utóbbi hatékonyságát az is rontja, hogy ritkábban, nagy intenzitással érkezik.

Mindezek alapján valóban sürgetõ az öntözésfejlesztés. Eltekintve az elõzõekben említett hírektõl, a kormány már 2013-ban gyakorlati lépésekre készül. Öntözési hivatalt állítanak fel, egységesítik az öntözõvíz árszabályozást (talán megfizethetõ is lesz), bevezetik az ún. „egynyári öntözést”. Ennek az a lényege, hogy egyszerûsített engedélyeztetéssel a 100 hektárnál kisebb területen gazdálkodók 1200 m3/ha/tenyészidõ vizet öntözhetnek ki. Szó van még az öntözésfejlesztéshez 46 Mrd Ft-ról is, bár errõl további részletek nemigen ismertek. Mint ahogy az sem, hogy az egynyári öntözés jogi engedélyeztetésén túl a gazdálkodóknak milyen szakmai szabályoknak kell kötelezõen megfelelni, hogy az öntözés ne csupán locsolás legyen. 2009–2012 években volt szerencsém Mosonmagyaróvár környékén engedély nélküli vízkivételt, parti olajszennyezéssel, szakszerûtlen vízszétosztással végrehajtott esõszerû öntözéseket látni.

A múlt században, 1965–1984 között, amikor megközelítõen sem volt annyi súlyos aszályos év, mint az ezredforduló óta, szigorú tervezés után, ellenõrzött technológiával évrõl évre több, mint 300 000 hektárt öntöztünk. Ma még inkább meg kell követelni az öntözés szakmai, ökonómiai feltételeit, az egyre fogyó és dráguló víz használata mellett. Annál is inkább, mert a fejlesztéshez szükséges szakmai ismeretek adottak. Ha ehhez politikai akarat és pénzügyi források járulnak, sikeresen küzdhetünk a prognosztizált melegebb, szárazabb klíma okozta károk ellen.

Ahhoz kétség sem fér, hogy az aszály ellen az öntözés mellett, azzal együtt számos fegyvert be kell vetni (fejleszteni):

- talajhasználat,

- faj- és fajtahasználat,

- tápanyag-gazdálkodás,

- növényvédelem,

- egyéb agrotechnikai elemek.

Az öntözés annyiban emelkedik ki az agrotechnikai elemek közül, hogy azonnal képes a vízstresszes állapot megszüntetésére, sõt ha a többi tényezõ nincs minimumban, jelentõs hozamnövelõ és minõségjavító. Azonban az öntözés nem a szegény gazda olcsó játéka. Még a jobb anyagi helyzetûeknél is csak támogatással végezhetõ jövedelmezõen. A támogató pedig jogosult a szakmai kritériumok elõírására, annak betartásának ellenõrzésére.

Az öntözésfejlesztéshez mindenekelõtt víz kell. A 400 millió m3 víz, csak mint szám tûnik nagynak, mint öntözésre tározott vízmennyiség. A több tízezer kilométer belvízcsatorna, az így-úgy szárazon álló (egy része szántó, gyep), mintegy 40 000 ha holtág kellõ tartalék. Különösen akkor, ha a Vízgazdálkodási Társulások Országos Szövetsége (VTOSZ) is kap elégséges támogatást az ugyancsak emlegetett 46 milliárd forintból. A 400 millió m3-hez még 25%-os évi szivárgási, párolgási veszteséggel is elegendõ 25 000 hektár tározókapacitás 2 m-es vízoszlop tartással.

Az öntözésfejlesztéshez egyéb más feltételeknek is teljesülni kell: szilárd, a mainál kevésbé elaprózott birtokszerkezet, társulási hajlam, elvárt szakismeret és nem utolsósorban korszerûbb, víz-, energia- és élõmunka takarékosabb technika. Ma a 100 ezer hektár körüli terület nagy részén 30–40 évvel ezelõtt korszerûnek tartott esõszerû öntözõ berendezéseket mûködtetnek, azokat is többnyire akkor, ha már nagy a baj.

Ami az öntözésfejlesztési terveket illeti, 2008-ban és 2009-ben úgy gondoltuk, hogy a két súlyos aszály (2003, 2007) okozta károk már elérik a döntéshozók ingerküszöbét és javaslatainkkal az Agro Naplóban próbáltunk ötleteket adni. Elképzelésünk szerint a mûveléságanként öntözést igénylõ növényfajokat két csoportba osztottuk. Intenzív öntözést igénylõk közé azokat soroltuk, amelyek átlagos csapadék (550−600 mm/év) és elfogadható megoszlás esetén is csak öntözéssel termeszthetõk biztonsággal is kielégítõ jövedelmezõséggel. Ezek a fajok, úgy gondoltuk, 200 mm/ha víznormával megfelelnek az említett követelményeknek. Termésstabilizáló öntözésre javasoltuk a nagy területen termesztett stratégiai cikknek számító élelmiszer-, takarmány- és ipari növényeket. Ezek hozamait a szárazmûvelésben tervezetthez képest, ha aszály fenyegeti, 100 mm/ha kiegészítõ öntözéssel biztosítani lehet. Ezt az elképzelésünket a számított 242–310 ezer hektáron, 364–460 millió m3 vízzel ma is szakmailag védhetõnek gondolom. A 2009. évi cikkben viszont elkövettem egy hibát. Az elõzõekben vázoltakat, vagy valami hasonló fejlesztést 2015-ig megvalósíthatónak véltem.

Most, hogy túl vagyunk a 2012. évi óriási károkat okozó szárazságon, ismét felvázolok egy öntözésfejlesztési elképzelést 2014–2022 idõszakra (4. táblázat). Talán a tíz éven belüli három kritikus év, a stratégiai- és fejlesztési központi akarat kimozdítják az öntözést a holtpontjáról. Az Agro Naplóban vázolt elképzeléshez befejezésül ismét Mengyelejevnek tulajdonított gondolattal zárom soraimat: többet ér egy elképzelés, ami ha késõbb kiigazításra is szorul, mintha egyáltalán nincs elképzelés.

Nagyításhoz katt a képre

Dr. Késmárki István

Felhasznált irodalom

Késmárki I. – Petróczki F.: A mezõgazdasági vízgazdálkodás lehetséges válaszai a valószínûsíthetõ klímaváltozásra. Agro Napló XII. évfolyam, 2008/1., p: 51−54.

Késmárki I.: Mit és hogyan öntözzünk a jövõben? Agro Napló XIII. évfolyam, 2009/5. p: 43−45.

Késmárki I.: Az évi átlagos hõmérsékleti és csapadékadatok összevetése a búza, a kukorica és a napraforgó hozamingadozásaival 1935−2010 között. Agro Napló, XVI. évf., 2012/8. p: 66−68.

VM: Konzultációs anyag az aszály kezelésének hosszú távú koncepciójáról. 2012. okt.

http://statinfo.ksh.hu (2012)

www.ksh.hu (2011)