Nõk a farmon - A fia kedvesen így jellemzi: anyám földfüggõ

A Baranya megyei Rádfalván nõtt fel Kovács Mária, szeretõ szülõi és nagyszülõi fészekben, amely féltõ módon nem is engedte, hogy erdész legyen és egy nagy erdõben éljen, szép kis házban egy kutyával és egy lóval – pedig ez volt a vágya. Nem lyánynak való az, hangzott a szülõi intelem, s mindjárt terelgették is egy fehér köpenyes pályára, nõnek való szakmát tanulni. Gyógyszerésznek készült a komlói Steinmetz Miklós Egészségügyi Szakközépiskolában, de annak elvégzése után mégis inkább az ugyancsak a gyengébb nem képviselõinek akkor még vonzó szakmáját tanulta ki, s ápolónõként végzett. A gyermekkori álomból aztán bõ két évtizedes valóság lett, ennyit dolgozott Mária az egészségügyben.

Kulák nagyapja révén a család kárpótlási jegyeket kapott, õ pedig az idõ tájt éppen Németországban volt egy továbbképzésen. Két évig egyébként az ingolstadti klinika ortopédiáján dolgozott, özvegyasszonyként az itthoni fizetése ugyanis éppen csak a fia taníttatását fedezte. A kárpótlások idõszakában még nem is tudta pontosan, hogy akar-e földet. Testvére kérésére azonban – aki éppen munka nélkül maradt a Diósviszlói Tsz megszûnése következtében – mégiscsak vettek földeket. Fivérének viszont mégsem volt akkora területre szüksége, mint amennyit megvásároltak, ráadásul a földhöz gépek is kellettek.

Mária a Németországban jól megfizetett kemény munka árából finanszírozta az elsõ technikai beruházásokat. Édesapja egyébként „föld- és szõlõmániásként” legelsõként egy öreg, a termelõszövetkezetben kiselejtezett MTZ-t vásárolt. Gondos munkával szépen rendbe rakta a masinát, s azzal, meg egy ekével és egy tárcsával kezdtek dolgozni. Abban az idõben Mária még körzeti ápolónõként dolgozott Diósviszlón, de maga is elkezdett gazdálkodni, és párhuzamosan végezte a két merõben más tevékenységet három éven keresztül, 1997-ig. Ez idõ alatt egyre növekedett a földterületük, és már túl sok lett a kétféle munka együtt – dönteni és választani kellett hát.

Az asszony a földmûveléssel és a gazdálkodással kapcsolatos könyvekbõl, illetve gyakorlati bemutatókon szerezte a tudását, mert – ahogy mondja – korábban mindössze annyit tudott, hogyan is néz ki egy kapa vagy egy traktor, az agráriumról azonban semmi fogalma nem volt. Mezõgazdasági gépszerelõ testvére volt az egyetlen a közelében, aki segíthetett neki, így megkezdõdött a folyamatos önképzés, minél több tudás megszerzése. Azt gondolta, hogy talán már elég késõ van a tanuláshoz, ezért inkább csak azzal a növénnyel foglalkozik majd, amit termeszt. A többi kultúráról viszont csak annyit tanul majd meg, amennyit feltétlenül szükséges. Idõközben persze elvégzett egy mezõgazdasági vállalkozói iskolát, de akkor már 180 hektáron csak növénytermesztéssel terveztek foglalkozni, és arra igyekezett koncentrálni. Ma már a fiával – aki az informatikusságot cserélte fel a gazdálkodásra – ketten dolgoznak a földeken. Hazajött parasztnak – mondja szeretettel a hangjában Mária, aki maga is egy nagy kört írt le, amíg visszatalált õsei nyomvonalára.

Még ma is elõfordul, hogy ebéd után kimegy megnézni vegyszerezés elõtt a földeket. Korábban megesett, hogy úgy kellett rátelefonálni, mert aggódtak érte – ma már tudják a családtagjai, hogy hosszasan tanulmányozza a földet, s olyankor nem érzékeli az idõ múlását. Mária úgy szereti a földet nézni, hogy megáll a tábla szélén, és ha lát valamit, odagyalogol. Azt mondja, erre szükség van, mert hiszen minden területen más-más gyom jelenik meg, és nem mindegy, hogy az ember mennyit költ vegyszerre. Õ pedig nem szeret nagy mennyiséget kijuttatni, s nevetve teszi hozzá, hogy a gyermeke szerint pipettával méri a vegyszert. De megtanulta a több mint húsz esztendõs humán gyógyítás idõszaka alatt, hogy ugyan miért kellene a maximum dózist adni, amikor a kisebb adag is éppúgy kifejti a hatását.

Sokan kérdezték már tõle az elmúlt években, hogy miként jön össze a gazdálkodás az egészségüggyel. A válasz erre valójában egyszerû, hiszen a betegápolás és a növényápolás nem áll távol egymástól. Mindkettõre oda kell figyelni, csak a növény nem válaszol, legfeljebb nem terem!

Mária olyan lelkesedéssel beszél a gazdálkodásról és a földrõl, hogy nem csoda, ha a fia kedvesen így jellemzi: „anyám földfüggõ”. A családi szólánc teljes egészében így szól –„mondd neki ruha: semmi; mondd neki: traktor, felcsillan a szeme; mondd neki: föld; meg kell venni!” Az asszony büszke nagymamaként meséli, hogy három esztendõs unokája is imádja a gépeket, traktorosnak készül, aratáskor olykor õ is fenn ül az óriási gépen. A jól gépesített gazdaságban látja maga körül az örömmel végzett munkát, s ha Mária nem traktorozik éppen, akkor együtt szerzik be a vetõmagot és az alkatrészeket. Jó dolog átadnia a tudást, vallja beszélgetõtársunk.

A régi vágyból erdõ ugyan nem lett – no, nem mintha nem vásárolt volna, de mivel erõsen lopták a fáit, inkább eladta a területet. Szívesebben foglalkozik ma már csak azokkal a növényekkel, amelyekre gépesítve van. Egyik évben bátran belevágott ugyan a popcorn- termesztésbe is, de a betakarításhoz nem talált dolgozni vágyó munkaerõt… Nagy a kockázat – mondja – ha rossz döntést hoz, az az õ vesztesége. Ha van csapadék, kisebb a gond, de a meglehetõsen heterogén területeiken vannak homokfoltok is, az pedig csapadék nélkül rémesen tud kinézni. De minden évben újra kezdik, nem veszítik a hitüket: a mezõgazdaságban nagyon kitartónak kell lenni! S ha jókor jön az esõ, már az unokája is szalad hozzá boldogan: örül a földünk!

A felnõtt évek alatt pihenõ gyermekkori álmok azért mostanában olykor-olykor újraélednek, s talán még mindig nem mondott le arról, hogy egy takaros kis házban éljen majd, az erdõszélen.

Kovács Mária összesen 214 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést Diósviszlón és vonzáskörzetében. A mûvelt területek átlagos aranykorona értéke 15–21 között változik, a talajok pedig jellemzõen öntéstalajok. Ezen a tájon a Mecsekrõl erózió útján lehordott talaj- és kõzetrészek egymásra rakódása alakította a talajtakarót, amely így heterogén összetételû, de általában jó vízgazdálkodásúnak és közepes tápanyag-szolgáltató képességûnek tekinthetõ. A gazdaság vetésszerkezetét négy növénykultúra alkotja, a búza, az árpa, a szója és a kukorica. A napraforgó nem véletlenül nem szerepel közöttük, Mária úgy fogalmazza meg, hogy „még soha nem volt szép napraforgó” ezen a részen, ezért nem is kísérletezik vele, a környéket egyébként túl párásnak ítéli meg e kultúra számára. Beszélgetésünkkor igen aktuálisnak tûnt rákérdezni a kukoricában elért idei eredményekre, hiszen az ország nagy részén az átlagosnál jóval korábban, már nagy részben befejezõdött a betakarítás. Máriánál ekkor még folyamatban volt a betakarítás, de a már betakarított területek átlaga alapján gyenge, 5 t/ha körüli termést mutatnak az elsõ eredmények, noha a jó adottságú és csapadék-ellátottságú területeken 10 t/ha termés is született. A gyengéhez persze rögtön hozzá kell tenni, hogy egy átlagos, ill. jó évjárathoz képest nyilvánvalóan gyenge az 5 t/ha kukorica termés, de nem így az idei extrém évben… A június még viszonylag csapadékosnak volt tekinthetõ a környéken, de júliusban és augusztusban gyakorlatilag nem volt csapadék, a két hónapban mindösszesen 2-2 mm esõ hullott.

A kukoricát követõen fontos és érdekes a Mária által szintén termesztett szójababra is kitérni, különösen, hogy ez a növény Magyarországon belül Baranya megyében és Baja környékén termeszthetõ a legeredményesebben, mind a talajadottságok, mind pedig a magasabb átlaghõmérsékletek és párás mikroklíma megfelelnek ennek a növény által támasztott környezeti igényeknek. Ezt visszatükrözik a Mária által elért terméseredmények is, hiszen 3,6–4 t/ha a szója átlagtermése az elmúlt évek eredményei alapján. Idén a nagy hõség és légköri aszály természetesen ezt a kultúrát is megviselte, így 1,9 t/ha-ra csökkentve az átlagtermést. Mivel az úgynevezett fõ szántóföldi kultúrákkal szemben lényegesen kevesebb szó esik például a szójáról, megragadva az alkalmat, hogy Mária ezt a növényt is termeszti, megkértem, hogy kicsit részletesebben is ejtsünk szót róla. Rögtön az elején fontos leszögezni, hogy pillangósvirágú növényként a szója nagyon jó búza elõveteménynek számít. Kukorica után szokott következni a vetésszerkezetben. A kukorica betakarítása után õsszel szántásra kerül sor, ezt követõen tavasszal simítózás és kombinátorozás következik. Vetés elõtt 54 kg/ha nitrogén hatóanyagot juttatnak ki mûtrágya formájában, magasabb nitrogén- dózis alkalmazása visszafogná a növény gyökérgümõiben élõ szimbionta baktériumok légköri nitrogén megkötését, kihasználatlanul hagyná tehát az „ingyen nitrogén” hasznosításának lehetõségét. Nagyon fontos arra ügyelni a pillangósvirágúak esetében, hogy bár növekedésük megindulásához szükséges a nitrogén mûtrágyán keresztüli pótlása, azonban túl nagy dózist sem szabad alkalmazni, hiszen akkor a nitrogénkötõ baktériumoknak is elegendõ tápanyag áll a rendelkezésére és nem éri õket az az inger, hogy további nitrogénforrások megszerzéséhez megkössék a légköri nitrogént.

A szója esetében nem része Mária gazdálkodási gyakorlatának a komplex alapmûtrágyák használata, de idén az egyik táblán ilyet is kijuttatott. Különbség azonban nem igazán látszott a nem alaptrágyázott területekhez képest, amelynek két oka lehet. Nem extrém tápanyaghiányos területen a mûtrágyák hatása folyamatosan jelentkezik közép-, ill. hosszú távon a talaj megfelelõ tápanyag-ellátottságának és tápanyag-szolgáltató képességének fenntartásával, nem pedig rögtön a kijuttatás évében. Mindemellett az idei évben az alacsony csapadékmennyiség miatt nyilvánvalóan az átlagosnál rosszabb volt a mûtrágyák oldódása, ennek következtében pedig a hasznosulása.

Mária egyébként csak a legszükségesebb mennyiségben igyekszik felhasználni mûtrágyákat és növényvédõszereket. Termesztéstechnológiájának ezért is fontos része továbbá a zöldtrágyázás is, amelyre kukorica elõtt szokott sor kerülni, és általában repcét, vagy facéliát vet zöldtrágyanövényként. A zöldtrágyázás pozitív hatásai elsõsorban a gyomelnyomó képességben és a trágyahatásban fogalmazhatók meg a tapasztalatok alapján. Utóbbi különösen a repce esetében jelentõs, amely nagy mennyiségû nitrogént vesz fel és nagy zöldtömeget képez, így jelentõs tápanyagtõkét lehet leszántása által visszajuttatni a talajba. A zöldtrágyázás kapcsán természetesen a talaj szerkezetére, ill. szervesanyag-tartalmára gyakorolt pozitív hatásait is ki kell emelni. Mária külön hangsúlyozza, az a tény, hogy viszonylag extenzív mûtrágya-felhasználása is jó terméseredményeket szokott elérni, nagyban köszönhetõ a zöldtrágyázáson keresztüli trágyahatásnak. Hazánkban gyakran elhangzó negatív érv a zöldtrágyázással kapcsolatosan, hogy a vetésidõben jellemzõ csapadékszegény és meleg idõjárás miatt nem kelnek ki az ilyen célból vetett növények. Mária esetében ilyen csak az idei extrém körülmények között fordult elõ egy egyébként is gyenge termõhelyi adottságú területen, többi területén idén is jó kelést mutatott a zöldtrágyaként vetett facélia.

Nyilvánvaló, hogy a Magyarországra jellemzõ éghajlati adottságok miatt, különös tekintettel az elmúlt években egyre hangsúlyosabban megmutatkozó extrém száraz idõjárásra, rizikót jelenthet a zöldtrágyanövények kelése. Ugyanakkor több termelõ egyértelmûen pozitív tapasztalatai miatt mindenkit biztatni kell ennek legalább a kipróbálására, hiszen a zöldtrágyanövények amellett, hogy szervesanyag-utánpótlást jelentenek a talaj számára – az elõvetemény után visszamaradó tápanyagok felvételével, amelyek a talajba dolgozásukkal visszakerülnek és felvehetõek lesznek a következõ kultúra számára – jelentõs mértékben hozzájárulhatnak a mûtrágya formájában magas költségért kijuttatott tápanyagok eredményesebb hasznosításához.

Keresztes Júlia–Benedek Szilveszter