Ragyogó napsütés, fantasztikus helyszín, közel 300 résztvevő. Minden adott volt a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. országos partnertalálkozója, a Szakma Napjának színvonalas lebonyolításához. A domonyvölgyi Lázár Lovaspark szeptember 11-én igazán illusztris környezetet biztosított a vadnyugati hangulatba „öltöztetett” rendezvénynek. A vendégek a regisztráció után már cowboy kalapban léphettek be a helyszínre, ahol finom reggelivel várta őket a western-ruhába öltözött házigazdák.
Délelõtt szakmai programokra került sor, Kádár Péter ügyvezetõ igazgató tájékoztatást adott a cég helyzetérõl, partnerkapcsolatairól és a költségtakarékos gazdálkodással kapcsolatos elképzeléseirõl.
A mostani nehéz gazdasági környezetben, ill. a termelõket sújtó aszály idején különösen nagy hangsúlyt kell, hogy kapjon a költséghatékony, szakmai munka, hiszen – a makrogazdasági folyamatokkal és az idõjárással ellentétben – csak ezt tudjuk teljes mértékben befolyásolni. Kiemelte, hogy a termékfejlesztéseknél különös hangsúlyt fektetnek – az állatok optimális takarmányszükségletének figyelembevétele mellett – az olcsóbb, hatékony takarmány összetevõk szerepeltetésére. Ennek egyik lehetõsége a partnertalálkozón részletesen bemutatott DDGS hasznosítása is.
Éder Tamás a Bonfarm Zrt. PR és vállalati kapcsolatok igazgatója az élelmiszergazdaság, kiemelten a húsipar közeljövõjének alakulásáról tartott színvonalas elõadást, majd Dr. Fábián János kutatás-fejlesztési igazgató a DDGS gazdasági haszonállatoknál történõ gyakorlati alkalmazásáról beszélt. Ebben az évben is több bábolnai partner kapott termelési, ill. életmûdíjat, ill. két posztumusz díj átadására is sor került.
Vitray Tamás Lázár Vilmos és Lázár Zoltán 13-szoros fogathajtó világbajnokokkal,
és Balogh Zoltán öttusa világbajnokkal beszélgetett
Délután, a Cowboyok eledelének elfogyasztása után fakultatív programok következtek. Western-show, hírességek és partnerek fogathajtó versenye színesítette a jó hangulatban lezajló eseményt. Egész nap lehetõség nyílt a Bonafarm Csoport közkedvelt márkáinak (Pick, Sole-Mizo termékek, Csányi Pincészet borai) kóstolására.
A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. immár hagyományos partnertalálkozója a Szakma Napja idén is szépen szerepelt.
Fehér – Wellesz