…versenyrõl van szó, méghozzá a legjobbak versenyérõl. Ez a rendezvény is olyan, mint egy olimpia, hiszen a legjobbak mutatják be tudásukat – azzal a különbséggel, hogy nincsenek egyértelmû gyõztesek. Itt minden résztvevõ maga dönti el, melyik eszköz szimpatikus a számára, melyiket találja a legjobbnak!
Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a pusztamiskei állomáson megjelent gazdákat Dr. Gyuricza Csaba, a III. Nagy Talajmûvelõ Show talajmunkagépek bemutatásáért felelõs moderátor. A Szent István Egyetem újonnan kinevezett dékánja mellett közremûködött Dr. Hajdú József is, aki a mezõgépek, a korszerû kukorica és gabonavetõgépek, valamint a szántóföldi permetezõk ismertetését vállalta.
A rendezvény alapkoncepciója – miszerint a gyártók széles szortimentjét üzemeltetés közben megismertetni – idén sem módosult, noha a visszatérõ gazdák némi változást fedezhettek fel a felvonuló gépek sorában.
Tárcsás mûvelõeszközök „párbaja”
A gyakorlati bemutató a különbözõ kialakítású és munkaszélességû tárcsás mûvelõeszközök csoportjának szemléjével, majd munkájuk megismerésével kezdõdött. Elsõként a Kverneland csoport egy aprómagvetõ egységgel szerelt Qualidisc T 5000 függesztett rövidtárcsáját láthatták. Az 5 m munkaszélességû eszközzel tarlóhántás, tarlóápolás, magágykészítés, szántáselmunkálás, száraprítás-bekeverés végezhetõ 2–15 cm munkamélységben. A 6 mm vastag, 513 mm átmérõjû tárcsalevelek agresszív szögállásúak, így biztosított a jó talajba hatolás. Az elmunkálásról és a rögök kezelésérõl az Actipack henger gondoskodik. A gép optimális mûködtetéséhez egy 200–240 LE teljesítményû erõgép szükséges.
Ugyancsak ebbe a teljesítmény-kategóriába tartozik a Vogel-Noot új fejlesztésû tárcsás munkaeszköze. A TerraDiscpro 600 Hydro-t a korábbi típusok tapasztalatai alapján alakították ki. A tárcsalapok erõsen csipkézettek és szintén agresszív állásúak. Az itt bemutatott 6 méteres változatot ékgyûrûs hengerrel szerelték, amely a középkötött-kötött talajokon alkalmazható optimálisan.
Talajmûvelõ Show nem létezhet Väderstad Carrier rövidtárcsa nélkül. Ahogy a svéd gyártó kínálatában megtalálható összes rövidtárcsáról, a 650-es típusjelû munkaeszközrõl is elmondható a sokoldalú használhatóság: tarlómûvelés, õszi vetésûek magágykészítése, hengerezés, szántáselmunkálás, lazított talajok elmunkálása. Az optimális munkavégzésben a síklapú kúpos tárcsák segítenek, száraz talajon is biztosítva a jó porhanyítást. További elõnyt jelent, hogy tarlóhántás során a szármaradvány 30–35%-át a felszínen hagyja, így az védi a talajt a klímaszélsõségek ellen, de mulcsos felszín kialakításában is kiválóan használható. Az ideális munkavégzéshez nagyjából 35–40 LE/m vonóerõ szükséges.
A tavalyi évhez hasonlóan a pusztamiskei bemutatón is szerephez jutott a Lemken Rubin 9/600 KUA félig-függesztett rövidtárcsa. A nagy aláfogási és vágási szögû csipkés tárcsalapok már 7 cm mélységtõl bekeverik a szármaradványokat és átdolgozzák a talajfelszínt. A Rubin sorozat részegységeire jellemzõ a hosszú élettartam és a forgórészek csapágyainak gondozásmentes volta. MSW 600 ékgyûrûs hengerrel szerelt, amely 600 mm átmérõjû, 125 mm gyûrûosztással és a gyûrûk között elhelyezkedõ sárkaparókkal. Kialakításának köszönhetõen kiváló visszatömörítést és rögtörést végez.
Utolsóként mutatkozott be a rövidtárcsák közül az Amazone Catros+. Maga a sorozat nem ismeretlen a gazdák számára, ám a mostani bemutatóra a 2012-es év egyik újdonságát, az 5 m munkaszélességû változatot hozták el. A jól bevált konstrukción a gyártó nem változtatott, e típus is tartalmazza azokat az elõnyöket és tulajdonságokat, mint a széria többi tagja.
Széles kínálat
A bemutatón öt szántóföldi kultivátor is bemutatta tudását. Szinte mindegyikük közös jellemzõje a kombinált kialakítás. A felszín elmunkálásáról lezáró hengersor gondoskodik, illetve nagyon gyakran – kiegészítõ jelleggel – tárcsasorokat is felszerelnek az eszközökre. Ilyen eszköz többek között a Kverneland CTC is. A 250–300 LE vonóerõ igényû, 4 m munkaszélességû gép hidraulikusan csukható. Ezzel a szállítási szélesség összesen 2,7 m-t jelent. A három sorban csavarkötéssel elhelyezett CLC kapákat 270 mm osztással szerelik. A gumibakra épített egyengetõ-visszarendezõ csipkés tárcsasor egyenletessé teszi a kapák után a felszínt, továbbá minimális rög- és szármaradvány-aprítást végez. Az elmunkálásról szintén az Actipack henger gondoskodik. A gép munkáját elsõsorban tarlóhántásra és -ápolásra, 22–25 cm-es alapmûvelésre (repce és kalászosok), valamint a szántást elhagyó technológiába ajánlja a gyártó.
A talajmûvelést négy lépésben valósítja meg a Väderstad TopDown. A Carrier-rõl ismert mellsõ tárcsasor sekélyen megvágja a talajt, és aprítja, illetve bekeveri a szármaradványt. A három sorba – 270 mm osztással – rendezett kapák elvégzik a szükséges mélységû lazítást, valamint a nagyobb mennyiségû szármaradványt mélyebbre keverik. A kapák nyomában rögrendezõ tárcsasor dolgozik. A lezáró henger (gumi vagy acél) gondoskodik a megfelelõ mértékû visszatömörítésrõl. Tarlómunkákra, magágykészítésre és forgatás nélküli alapmûvelésre használható, de alkalmas 30–35 cm mélységben a talaj átlazítására is.
A 2011-es évi bemutatóhoz hasonlóan a Vogel-Noot elhozta grubbercsaládjának legerõsebb tagját, a TerraTop 400 M típust, míg az Amazone a Centaur 4001-2-t dolgoztatta meg. A Lemken jóvoltából egy Karat 9/400 KUA munkájával ismerkedhetett meg a gazdák népes tábora. A kultivátorcsalád 3–7 m munkaszélesség között érhetõ el. A kapákat 3 sorban helyezték el – kialakításának és az eszköz nagy önsúlyának köszönhetõen a talajba húzást egyaránt kiválónak ítélik. A gyorscserélõs kaparendszerrel a kapatestek szerszám nélkül egy rugós biztosítású ék segítségével cserélhetõk. A kapák munkájának nyomát visszarendezõ tárcsasor egyengeti el, a lezárásról sárkaparókkal szerelt duplakéses henger gondoskodik.
A szántóföldi kultivátorok sorát a Väderstad Cultus névre keresztelt nagy súlyú (1300 kg/m) eszköze zárta. A gép megfelel a sekély tarlómûveléshez, magágykészítéshez és a 30–35 cm mély alapmûveléshez, de alkalmas a szántás kiváltására is. A kettõs rugóval feszített kapák négy sorban, 20−22 cm-es osztásban találhatóak. A jó talajkeverésrõl a MixIn késszár gondoskodik: a készár és a késhegy elkülönül, így kopás esetén elegendõ az utóbbi cseréje. Az eszköz vonóerõ igénye méterenként 70–90 LE.
Egyedüli lazítóként jelent meg a programon a Vogel-Noot TerraDig XXS 7. A hazai tervezésû és gyártású eszköz bemutatott példánya 7 késsel szerelt, de a kínálatban szerepel 5,9, illetve 11 késes változat is. Az XXS lazítónál a keretmagasság 110 cm, ezzel akár a 70 cm munkamélység is elérhetõ. A speciális kialakítású késszárak miatt alkalmas a nagy mélységû munka mellett a talaj felsõ részének átdolgozására is. Ezt a feladatot a késszáron elhelyezett szárnyas kések végzik, amelyek helyzete és intenzitása állítható. A megfelelõ végsõ talajállapotot lezáró hengerrel éri el, melyrõl az XXS 7 esetében egy kétsoros tüskés henger gondoskodik.
A mûvelõeszközök széles kínálatához két váltvaforgató eke is hozzájárult. A Kverneland LB-100-300-3 Packomat szántáselmunkálóval szerelt típusa mellett a Lemken Diamant 11 V 6 L 120 réselt kormánylemezzel szerelt eke is bemutatkozott. Jellemzõje, hogy a fogásszélesség 30–55 cm között hidraulikusan állítható, akár menet közben is. A 120 cm-es ekefejosztásnak és a 90 cm-es gerendelymagasságnak köszönhetõen jó átömlési keresztmetszettel bír. A DuraMaxx ekefejek biztosítják a jobb kopásállóságot és a gyors csereidõt. Opcionálisan packer húzókar és vontatott VarioPack szántáselmunkáló henger kapható minden típushoz.
Vetõgépek gabonára, kukoricára és napraforgóra…
A korábbi évek tapasztalata alapján elmondható, hogy a felsorakozó vetõgépek száma lényegesen megnõtt. A jelenlévõ gépgyártók mindegyike felvonultatta kínálatából a kukoricára és/vagy kalászosok vetésére alkalmas gépei egy-egy típusát, amelyek közös jellemzõje a jelentõs területteljesítményen túl a nagy sebességgel történõ kijuttatás, pontos magelhelyezés mellett.
A Väderstad továbbfejlesztette Spirit 600 Next gabonavetõgépét. A 6 méter munkaszélességû, 48 soros gép rövidtárcsával kombinált, amelynek köszönhetõen jól aprítja a szármaradványokat. A vetõegységek sortávolsága 12,5 cm, a magtartály kapacitása 3900 liter. Elöl egy Crossboard egyengetõ tárcsasor dolgozik, amit két tárcsasor követ. A gumiabroncs hengersor elõtömöríti a talajt a tárcsás vetõcsoroszlyáknak. A vetõtárcsák átmérõje 380 mm, melyeknek terhelhetõsége 40 és 80 kg között állítható. A gép beállítása, ellenõrzése egyszerûen megoldható egy fedélzeti kontroll egység segítségével a traktorfülkébõl.
Hasonlóan a Spirit-hez, az Amazone Cirrus 6 méteres mulcsvetõgép is 12,5 cm-es sortávolsággal dolgozik. A tartálytérfogat ez esetben 3000 literes. A mag pneumatikus úton jut el a csoroszlyákig. A két mellsõ csipkés tárcsasor mélysége hidraulikusan állítható. A tárcsasorokat követõ 800 mm átmérõjû, sávosan tömörítõ gumikerekek visszatömörítik a magágyat, és ideális környezetet képeznek a csoroszlyák számára. Speciális fejlesztés az öntisztuló RoTech tárcsás csoroszlya, amellyel pontosan tartható a beállított vetésmélység. A vetõcsoroszlya után a tömörítõkerekek által képzett kis bakhátakat a ferde magtakaró pálcasor ráhúzza a magárokra – így lesz kemény annak az alja, és puha a teteje. A vetõgép 260 LE-s erõgéppel üzemeltethetõ.
Elsõsorban a kisebb gazdaságok gabonavetõgépe lehet a Vogel-Noot MasterDrill APro 300, amely a család legújabb tagja. A 3 m munkaszélességû, 1400 liter tartálykapacitású, forgóboronával kombinált gép felhasználható a szántás nélküli vetésben is. A MasterDrill gazdag felszereltségéhez tartozik a hidraulikus hajtású ventilátor, a hátsó fellépõ lépcsõ, a duplatárcsás vetõcsoroszlyák és a vetés utáni egyengetõ pálcasor, valamint a lezáró görgõsor.
A Lemken kínálatából egy Saphir 7/300 mechanikus vetõgép mutatkozott be. Hasonlóan az elõbb ismertetett típushoz, a Saphir is forgóboronával szerelt, és a kisebb gazdaságok részére ajánlott. Munkáját egyenletes, jól elmunkált felszín, kiváló rögaprító hatás és visszatömörítés jellemzi. A forgóboronára épített mechanikus gabonavetõgép elhelyezkedésénél fogva traktorhoz közeli súlypontot eredményez, így kisebb erõgéppel is üzemeltethetõ. A magtartály 800 literes, a vetõcsoroszlyák 24 sorban, 12,5 cm távolságban helyezkednek el.
A szemenkéntvetõ gépek sorából elsõként a Massey Ferguson 555 8106 TSB kukoricára, napraforgóra és szójára alkalmas 6 soros merevvázas eszköze mutatkozott be, amelyet egy Kverneland Accord Optima PH HD e-drive követett. A 8 soros vetõgép HD kocsijára jellemzõ, hogy azok nem igényelnek karbantartást, kapacitásuk egyenként 55 liter. A mûtrágya-kijuttató egység tartálya típustól függõen 440–1200 liter, a mikrogranulátum tartálya 35, illetve 70 literes lehet. Az e-drive az Accord elektromos hajtás megnevezése, ahol is a vetõelemeket elektromotor hajtja meg bordásszíj által.
A Väderstad Tempo F6 típus a gyártó egyik legújabb fejlesztésû gépe, mely az idei évben már több helyszínen is megmutatta tudását. Számos elõnye mellett – mint a nagy sebességû vetési sebesség (akár 18 km/h) – a pontos magelhelyezés is kiemelendõ.
Az Amazone EDX 6000-2C jellegzetessége a központi magtartály, amely osztott kivitelû (400 literes vetõmag- és 1100 literes mûtrágyatartály). A 6 méteres gép tartálya alá helyezték el a magadagoló dobot. Kijuttatáskor elõször szívólevegõ rögzíti a magokat, majd nyomólevegõ lövi ki a vetõkocsikhoz azokat. Munka közben 15 km/h menetsebességgel képes haladni, kiválóan alkalmas napraforgó és cukorrépa vetésére.
Gyakorlati teszt – keretlengés-csillapítás
A talajmûvelõ- és vetõgépek mellett a show történetében elõször a növényvédelem gépeirõl is szó esett. Összességében minden géprõl – Amazone UX 4200 Super, Kverneland Rau iXtrack, Lemken Albatros 9/4000, Vogel-Noot MasterSpray IN360 – elmondható a nagy tartálykapacitás és keretszélesség. A permetezés minõségét nagyban befolyásolja a keret elmozdulása, így egy akadálypálya felállításával a keretmozgások csillapítását szemléltették.
Az üzemeltetés felelõse
A rendezvényen szereplõ összes géptípust kivétel nélkül az AUSTRO DIESEL által forgalmazott Massey Ferguson erõgépei üzemeltették. A kisebb LE- szükséglettel rendelkezõ munkagépeket az 5400-as sorozat egy-egy tagja, az 5480 és 5490-es, míg a 6400 sorozatból három modellt (MF 6485, 6475, 6499) bocsátott rendelkezésre a forgalmazó. Magyarországon elsõ alkalommal mutatkozott be az MF 7620, amely a 6400-as sorozat alapján készült, de már egy új külsõbe öntve. Számos díjat tudhat magáénak, hiszen az Agritechnica kiállításon Arany dizájn díjat nyert el, illetve Év traktora elismerés döntõse volt. A budapesti AGROmashEXPO-n pedig az Innovációs Nagydíjat érdemelte ki. A 7600-as sorozatról elmondható − beleértve a további két típust, melyek a pusztamiskei állomáson is dolgoztak −, hogy már az SCR-rendszerrel oldja meg a károsanyag-kibocsátási normáknak való megfelelést. Ez a technológia nemcsak környezetkímélõ, hanem átlagban 5−10%-kal csökkenti is a fogyasztást. Az MF 8680 után mindenképp a gyártó zászlóshajójának tekinthetõ az MF 8690 a maga 370 LE-s maximális teljesítményével. A Common-Rail rendszerû Sisu motort szintén SCR kipufogógáz-kezelõ rendszerrel kötötték össze, amelynek köszönhetõen megfelel a mai elvárásoknak. Dyna-VT sebességváltóval rendelkezik: jellemzõje a fokozatmentes kapcsolás 0,03–28, illetve 50 km/h között (sebességtartomány függvényében). Ergonómiai elõnyei között szerepel a csendes panorámafülke, a fülkerugózás, a SpeedSteer, valamint a napkollektor az akkumulátor-töltöttség biztosításához.
- an -