Aktuális tápanyag-gazdálkodási kísérleti eredmények a búzatermesztésben

Sarkalatos kérdés, hogy egy adott növénykultúra mekkora mennyiségû tápelemet igényel a tervezett terméshez. Nem szabad azonban csupán a mennyiség statikus szemléletére szorítkoznunk, hiszen a növénytáplálás során jól hasznosítható fontos ismeretet jelent a fejlõdés egyes szakaszaiban mért szükséglet. A növényi fejlõdés intenzív szakaszaiban fokozott tápelemigény mutatható ki. Ezt jól szemlélteti az õszi búza nitrogén-, foszfor- és káliumfelvételi dinamikáját bemutató, Lásztity (2006) eredményei alapján készített 1. ábra is.

Eszerint mindhárom fõ makrotápelem tekintetében intenzív, gyors felvétel indul meg a szárbaindulás kezdetével, amely egészen a kalászolásig tart. Bár mennyiségileg közel megegyezõ a nitrogén és a kálium felvétele és számottevõen elmarad ettõl a szinttõl a foszforé, de jellemzõ hazai körülményeink között általában a megfelelõ nitrogén-, ill. foszfortápláltság biztosítása a legnagyobb feladat, hiszen talajaink többségének kálium-ellátottsága a kalászos gabonák – így a búza – termesztéséhez is többnyire megfelelõ alapot biztosítanak. Az ábra két eltérõ talajtípuson, egy mészlepedékes csernozjom és egy karbonátos homoktalajon mutatja be az õszi búza hektáronkénti tápelem felhalmozását. Tendenciájában megegyezik a folyamat mindkét talajtípus esetében, azonban mennyiségileg a jellemzõen kisebb vízmennyiséget tározó, rosszabb vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkezõ homoktalajon jóval kisebb a csernozjommal szemben. Ez az összefüggés az idei aszályos évjárat aspektusából szemlélve is értelmezhetõ, azaz egy az átlagosnál jóval szárazabb évben jobb termõhelyi adottságok között is jelentõsen mérséklõdik a tápanyag-akkumuláció, a korlátozott szárazanyag-képzõdés alacsonyabb, ritkább állományokban, átlagostól elmaradó termésmennyiségben nyilvánul meg.

1. ábra: makroelemek felhalmozódása az õszi búzában

eltérõ talajtípusokon (Lásztity, 2006 nyomán)

Nagyításhoz katt a képre

Napjaink vizsgálati eredményei is visszaigazolják azt a klasszikus tételt, miszerint a termésmennyiség szempontjából a nitrogén-ellátottság szerepe meghatározó. A 2. ábra adatai szerint 2011-ben nagyon szoros összefüggés (R2=0,9874) volt kimutatható 15 fajta átlaga szerint ebben a tekintetben. Az optimális, tehát még termésnövekedést eredményezõ nitrogénadag az alkalmazott termesztechnológiai elemektõl függõen eltérõ lehet, de megállapítható, hogy a búza fejlõdésének kedvezõ évjáratban a maximális termés eléréséhez átlagosan 160 kg/ha N-hatóanyagra volt szükség, ugyanakkor a maximális termés 95%-át biztosító ún. „optimális” termésmennyiséghez 121 kg/ha N is elegendõnek bizonyult norfolki-típusú vetésforgóban, azaz borsó elõvetemény után. A tenyészidõszak kezdetétõl az érés felé haladva a kielégítõ nitrogén-ellátottság fenntartása – változó aspektusból, de – folyamatosan szükséges. Míg kora tavasszal az intenzív vegetatív növekedést elõsegítve a bokrosodás megindulásával, a sarjkalász-képzõdés növelésével a mennyiségi termésnövekedést szolgálja a nitrogén, addig a kalászolás idõszakától kezdõdõen szerepe már a fehérjéhez köthetõ minõségi paraméterek befolyásolásában válik hangsúlyossá.

2. ábra: az õszi búza N-reakciója trágyázási tartamkísérletben (Martonvásár, 2011)

A tápanyag-hasznosulás tekintetében a genotípus, azaz a termesztett fajta is meghatározó termesztési tényezõ. A 2011. évi, martonvásári kísérleti eredmények szerint jelentõs különbségek voltak a vizsgált fajtánk között az optimális nitrogénadagok és az azokkal elérhetõ termésmennyiségek között. Volt búzafajta, amely már 100 kg/ha N-adag kijuttatásakor elérte a rá jellemzõ termésoptimumot, de olyan intenzív típusú fajtákat is tartalmaz a szortiment, amely 154 kg/ha N-t igényelt a rá jellemzõ termésszint realizálásához. A nitrogénellátás tervezésekor nem megkerülhetõ tehát a fajta kérdése, hiszen választhatunk a tápanyagellátásra extenzívebb, vagy intenzívebb módon reagáló fajtákat.

Ugyanebben a kísérletben két különbözõ martonvásári búzafajta sikértartalmának változását mutatja be a 3. ábra a nitrogéntrágyázás függvényében. A köztermesztésben felhasznált dózisokhoz képest nem tûnik reálisnak a kísérletben vizsgált kezeléseknek, így a nitrogéntrágyázás nélküli, ill. a 160 kg/ha-t meghaladó nitrogénadagoknak az alkalmazása. Komoly hasznuk van azonban az ilyen vizsgálatoknak gyakorlati szempontból is! A tápanyagellátás nélküli, vagy a túlzott adagú kezelések arra mutatnak rá, hogy mit tud az adott fajta teljesíteni, ha „éheztetjük” vagy túletetjük, miként lehet kedvezõtlen N-ellátottságú területeken a tõle elvárható terméspotenciál és minõség, mennyire stabil a fajta extrém körülmények között? Ennek tükrében sokkal tudatosabban megítélhetõ a tápanyag-utánpótlási ráfordítások termésnövelõ hatása. 160–180 kg/ha nitrogénadagok kijuttatására esetenként foltszerûen, tudatos szándék nélkül is sor kerülhet. Heterogén tápanyag-ellátottságú hazai talajainkon precíziós technológiák hiányában még kisméretû táblákon, viszonylag homogén kijuttatás esetén is elõfordulhat, hogy egyes táblarészeken a fajta igényénél nagyobb hatóanyag-mennyiség halmozódik fel. Az itt bemutatott két búzafajta tekintetében pedig elmondható, hogy megegyezõ nitrogénellátás mellett is jelentékeny különbségek mutatkozhatnak a sikértartalomban. Az Mv Suba végig érvényesíti magasabb sikértartalmat biztosító, örökletesen jobb minõségi jellemzõit, mint az egyébként rekordtermésekre képes, produktívabb Mv Marsall, azaz költségtakarékos technológiákban a fajta megválasztása lehet a biztos malmi minõség elérésének megalapozója.

3. ábra: N-trágyák hatása martonvásári búzafajták sikértartalmára (2011)

A 4. és 5. ábrák egy olyan kísérlet kétéves eredményeit mutatják be, amelyben a nitrogén mûtrágya hatóanyag mennyiségének és adagmegosztásának hatását vizsgálták – egyebek mellett – a búza termésére és sikértartalmára. A 2011-es évben a tél végén kijuttatott 100 kg/ha, vagy azt meghaladó adagok (120, 150 kg/ha) bizonyíthatóan nem különböztek egymástól a termésmennyiség tekintetében (4. ábra).

4. ábra: a N-fejtrágyaadag és megosztás hatása a búza szemtermésére

(Martonvásár, 2010-2011)

 A 100 kg/ha adag megosztása (70 kg/ha tél végén + 30 kg/ha kalászolás elõtt) azonban igazolhatóan kisebb terméssel járt. Az évjárat hatásának jelentõségére, az abból eredõ hatások becslésének nehézségeire jellemzõ. hogy a csapadékos 2010-ben az intenzív N-trágyázás megosztástól függetlenül 34% feletti nedves sikértartalmakat eredményezett (5. ábra). A szárazabb 2011. évben a trágyázatlan búzákhoz viszonyítva jelentõsebb volt a N-trágyázás minõségjavító hatása. A nedves sikér mennyiségét mind a 100, mind pedig a 150 kg/ha adag megosztása növelte. Ez utóbbi esetében a tél végén egy adagban elvégzett trágyázáshoz viszonyítva a növekedés mértéke 4,7% volt.

5. ábra: a N-fejtrágyaadag és megosztás hatása a búza nedves sikértartalmára

(Martonvásár, 2010-2011)

A búza megfelelõ foszfor-ellátottsága az egységnyi területre jutó magszám és az ezermagtömeg növekedésében egyértelmûen kimutatható. A martonvásári trágyázási kísérletek sokéves eredményei azonban következetesen azt mutatják, hogy a fehérjetartalomra, illetve az azokhoz kötõdõ minõségi paraméterekre a szûk N:P arány kedvezõtlen hatást gyakorol. Ezt erõsítették meg a 2011-ben, Mezõkövesden végzett vizsgálatok is (1. táblázat), amelyek eredményei szerint a foszformûtrágya-adagok növelésével (P=50, P2=100, P3=150, P4=200 kg P2O5/ha), azaz a gyakorlat szempontjából: a talaj P-ellátottságának javulásával, foszforral igen jól, vagy túlzottan ellátott talajon a N-adagok növelése nélkül jelentõs volt a nedves sikértartalom csökkenése. A kísérleti eredmények arra is rávilágítottak, hogy fungicides növényvédelem tompította az extrém tápláltsági viszonyok között fejlõdõ búzákban mért kedvezõtlen hatást.

A növényvédelem, azon belül is a kórokozókkal szembeni stratégia és az alkalmazott mûszaki háttér jelentõségére hívják fel a figyelmet 2. táblázat adatai. A jelentõs gombafertõzést és -kártételt nem okozó 2011. év eredményei arra hívják fel a figyelmet, hogy a növények egészségi állapotát megõrzõ, javító eszközrendszerek (fajta, fungicid, mûszaki háttér stb.) a termés növelésén túl az egyéb termesztési tényezõk, így a trágyázás hatékonyságát is növelik.

Végül, de nem utolsó sorban érdemes egy olyan vizsgálati sorral is megismerkedni, amely a vetésidõ és a növényvédelmi beavatkozások hatását vizsgálja a szemtermés mennyisége alapján (6. ábra).

6. ábra: a vetésidõ és a csávázás hatása a búza szemtermésére

(Martonvásár, 2011)

A martonvásári kísérletben, amely foszforral gyengén ellátott talajra került (lásd: termésszintek a búzának jó évjáratban!), a „klasszikus”, október közepén elvégzett vetés adta a legnagyobb szemtermést. A gombaölõszeres csávázás pozitív hatása mindhárom vetésidõben jelentõs volt a védetlen magból fejlõdõ termés mennyisége szerint. Ennek nagysága a korai vetésû állományokban megközelítette az 1, de a novemberben földbe került magok összehasonlításában is meghaladta a fél tonnát. A rovarölõszeres csávázásnak a korai vetésû búzák esetében volt gyakorlati szempontból érdemleges hatása. A szeptemberben vetett, így korán kikelt, intenzíven fejlõdõ búzákon károsító rovarokkal szembeni magvédelem az adott évben 0,58 t/ha terméstöbbletet biztosított. Az ilyen jellegû õszi kártétel (rágás, szívogatás, vírusfertõzõdés stb.) veszélye a késõbb, hûvösebb idõszakban vetett állományok esetében fokozatosan csökken, ami a rovarölõszeres csávázó készítmények használatának hatékonyságát is mérsékli. A 2011. évi kísérletben a novemberi vetésû parcellákon az ilyen jellegû pótlólagos ráfordítás gyakorlatilag csak a költségeket növelte.

Dr. Árendás Tamás, Benedek Szilveszter