Nõk a farmon: Minden feladatot úgy kell elvégezni, mintha a cég a sajátom lenne

Erdélyiné Berta Irén a Mezõhegyesi Sertéstenyésztõ és Értékesítõ Kft. két telephelyének vezetõje, s hogy nõ létére miként is került a férfiembert is próbára tevõ pozícióba, annak bizony mélyrõl jövõ magyarázata van. A kemény munka, és a paraszti élet minden jellemzõje korán ismertté vált a számára, mert a szülõi minta a leginkább nevelõ erejû.

Irén édesapja a rendszerváltást megelõzõen már egyéni gazdálkodó volt, ami az idõ tájt igencsak nehéz és kockázatos vállalkozást jelentett – de õ ebbõl nevelte fel két leányát. A nõvéreknek már gyermekkorukban bele kellett tanulniuk abba, hogy a kis család csak úgy boldogul, ha mindenki kiveszi a részét a munkából. Aki így nõ fel, az észre sem veszi, hogy miközben teszi a dolgát, milyen tudás birtokosává is válik.

Az apa kisebb területen gazdálkodott, gépei nem voltak, két lova segítségével végezte a szántóföldi munkákat. A hat-nyolc tehén adta tejbõl származó jövedelem biztosította a kis család megélhetését, a gyermekek taníttatását. Az állatok közelsége és a velük való foglalkozás meg is határozta a jövõt. A lányok koruknak megfelelõen vettek részt a napi feladatokban, megvolt a dolguk már kisgyerekként is – a tehenek itatása és a lovak vezetése a kukoricasorok között olyan természetes volt a számukra, hogy Irén már akkor tudta és érezte, hogy a földhöz, a természethez közel kell maradnia késõbb is. Már az általános iskolában a biológia és az ahhoz kapcsolódó tantárgyak álltak közel hozzá, a továbbtanulás pedig nem is volt kérdéses. „Tanulj lányom, a tudást soha nem tudják elvenni tõled” – hallotta gyakran az örök örvényû bölcsességet édesapjától. „Az embereknek enni mindig kell” – hangzott az apai kijelentés, amely jól befészkelte magát a gyermeklány fejébe.

Az orosházi gyermekévek alatt varrni, mosni, és fõzni is megtanult kislány a házimunkák mindegyikébe beleszokva a háztartásvezetésbe idejekorán belenõtt. S ahogy az a régi paraszti családokban természetes volt, az asszonyi munka része volt a konyhai veteményeskert gondozása is. Ebbõl a biztonságból nem szívesen szakadt ki, amikor középiskolásként kollégiumba költözött, de abban az idõben csak Hódmezõvásárhelyen indult az érdeklõdésének megfelelõ szak – nem volt más választás. A középiskola nem csak a felcseri szakmát adta a számára, mert itt ismerkedett meg a férjével is, akivel egy osztályba jártak, és 16 éves koruk óta alkotnak egy párt. A fiatalok egymást alakítva és formálva lettek felnõtté, a közös út az egymáshoz való alkalmazkodást is megkönnyítette. A pár már együtt ment tovább a kaposvári fõiskolára, ahol diplomát szereztek.

A szakmai út a friss diplomás Irén számára a Mezõhegyesi Állami Gazdaságnál kezdõdött, ahol az idõ tájt kezdték a ménsperma mélyhûtését, s bár még meglehetõsen kezdetleges módszerrel, de jó eredményekkel dolgoztak. A gazdaság állatkórházának laborvezetõje státuszt a családalapítás évei követték, majd a munkanélküliség idõszakát a tanyákat és a vidéket járva a vágóhídra való felvásárlás kora következett, késõbb a vágóhídvezetõi pozíció.

Ilyen szakmai elõélet után került immáron tizennégy esztendeje a céghez, ahol a kezdetek óta vezetõ beosztásban dolgozik.

S hogy a mezõgazdaságban dolgozók példája a következõ generációkra is milyen hatással van, azt mi sem példázza jobban, minthogy mindkét gyermeke az ágazathoz vonzódó szakmát választott. Agrármérnöknek készülõ fia versenylovagol is, leánya pedig gazdaság és vidékfejlesztés szakos végzettséggel most az édesanya mellett dolgozik annak helyetteseként.

A Mezõhegyesi Sertéstenyésztõ és Értékesítõ Kft.-t így mutatja be nekünk a telepvezetõ: két telephelyünk közül a központi nagy telepen 1100 koca van, a kisebb 560 kocás. Mindkettõnek a 2009-es tulajdonosváltás óta vagyok a vezetõje, harmincnyolc beosztott munkatárs dolgozik az irányításom alatt. Az új tulajdonos beruházásainak, a gépesítésnek és a korszerûsítésnek köszönhetõen megszûnt a kézzel végzett munka jelentõs része.

A sertéstartás presztízse sajnos igen alacsony, „alja munkának” tekintik Magyarországon. Ebben a szakmában két élõlénnyel kell dolgoznunk: az egyik a sertés maga, a másik azonban az ember, aki az állatot kiszolgálja. A két szereplõ biológiai igényét kell összhangba hozni, mert a sertésekhez kapcsolódó munkákat mindennap óramû pontossággal kell elvégezni. Ahhoz, hogy a maximális hozamot várhassuk el (pl. legalább 800 gramm napi testtömeg-gyarapodás), minden technológiai elemet szigorúan végre kell hajtani, ebben nem lehet megalkuvás. Az állat elvárja tõlünk, hogy rend legyen körülötte, s ez a legfontosabb vezetõi kihívás. Szerencsésnek mondhatom magam a tekintetben, hogy a fõnökeim is egyetértenek és meggyõzhetõek a szakmai érvekkel.

Az irányításban dolgozó beosztottaimat magam tanítottam be az adott szakterületen – természetesen az ötleteikre, szakmai meglátásaikra nyitottnak kell lennem. Rendkívül fontosnak tartom a tenyésztésben dolgozók kiválasztását és képzését, hiszen a sikeres mûködés feltétele a jó szaporodásbiológia. Amikor a nagy telepre kerültem – elõször tenyésztésvezetõként – a telep feltöltése volt a feladatom a genetikai elõrehaladás biztosítása, a szaporodási mutatók felügyelete mellett. A genetika kiválasztásában szerepet játszott az is, hogy a rekonstrukciókig a régi, hagyományos technológiával felszerelt telepeken mûködtünk. A kisebb telepet 1969-ben, a nagyobbat 1972-ben adták át, a mai dolgozói létszám duplája látta el akkor tájt az állatokat. Az átadáskor persze még mindkét telephely korszerûnek számított, az idõ azonban túllépett rajtuk. Szükséges volt egy új, korszerû technológia beépítése, a munkafolyamatok gépesítése, amelyre 2009-ben került sor.

A régi technológia mellett, amint sikerült a szellõzést biztosítani, az etetést-itatást megoldani, és ahogy a trágyát kézzel el tudtuk távolítani, az adott körülmények között a TOPIGS fajtával értünk el jó eredményeket. Ennek a fajtának bizonyos vonalai ugyanis jól tolerálták a helyi körülményeket. Állítottunk elõ exportra tenyészsüldõket is, azok jól megállták a helyüket például Oroszországban, ahol nagyon jó körülmények közé kerülve kiemelkedõ termelési mutatókat értek el.

Fontos szakmai kihívás volt számomra a telepek négyes mentesítésének levezénylése, és ennek a státusznak a fenntartása. Óriási odafigyelést igényel az állategészségügyi munka, hiszen a gazdaságos mûködés múlhat akár a legkisebb hibán is. A felmerülõ problémák persze folyamatosan próbára teszik a napi életünket, de nem szabad feladni, mindig lehet megoldást találni. A napi szakmai munkámat szigorú heti sorrendek és programok szerint bonyolítom, a telepeken kialakított technológiai munkarendnek illetve rotációknak megfelelõen. A tenyésztést mind a két telepen magam tartom kézben, a napi munkákat az irányításom alatt végzik a kollégák. A választással kapcsolatos (28 napos szoptatási idõvel dolgozunk) valamint a süldõ beállítással és a selejtezéssel összefüggõ döntésekben is részt kell vennem. Az olyan idõszakos feladatok, mint a téli hideg vagy a nyári nagy meleg folyamatos odafigyelést és megoldásra váró helyzeteket hoznak. Fontossá vált tehát a biológiai szükségleteket figyelembe vevõ technológiai sorrendek lefektetése, és azok betartatása. A helyi, telepspecifikus sajátosságokat azonban mindig be kell építeni a munkaszervezésbe, mert nincs két egyforma sertésfarm. Itt mindenki elõre meg tudja tervezni a napi munkáját. A napi rutint természetesen idõnként megtörik az elõre nem tervezhetõ történések, mint a betegségek vagy akár mûszaki problémák, amelyekre azonnal reagálni kell. A telepméret növekedésével természetesen ezek gyakorisága is nõ, így gyakran nem nyolcórásak a munkanapjaim, hiszen az adminisztrációval kapcsolatos feladatokat is el kell végeznem.

A magyar sertéságazat fõ gondjának a külföldrõl behozott olcsóbb sertést látom. Sajnos az emberek nagy többségének nincs pénze arra, hogy az esetlegesen drágább, de jobb minõségû hazai terméket vásárolja meg. Rávilágít ez a helyzet azonban arra is, hogy Magyarország nagyon lemaradt a versenyképesség terén a vezetõ európai országoktól. Külföldi látogatásaim során nem sikerült egyébként egyértelmû válaszokat kapnom arra a kérdésre, hogy más országokban milyen mértékû támogatásokat kapnak a sertéstartók. Ebbõl arra következtetek, hogy talán bújtatott támogatásokkal is segítik számukra a versenyelõnyük fenntartását. Az kétségtelen, hogy naturális mutatókban ezek az országok elõttünk járnak, és ott hihetetlen erõs szervezetekbe, szövetkezetekbe tömörülnek az ágazat szereplõi.

Magyarországnak óriási technológiai és mûszaki lemaradást is be kellene hoznia, ami hatalmas forrásokat igényel. Bár haladtunk e tekintetben az elmúlt években, de az állatlétszámokból ítélve sajnos nem elég gyorsan. A humán ismeretek rendelkezésre álltak, a genetikát fejlesztettük, a takarmányozásunkat is évtizedek óta a legújabb ismeretek szerint végezzük. A technikai eszközök, az épületek, a trágyakezelõ rendszerek cseréjéhez viszont pénz kell, az más módon nem pótolható. Az EU-elõírások követése is sok helyütt komoly beruházásokat jelent – nálunk ugyan a kocák eddig is csoportos elhelyezésben voltak, egyedi takarmány-dozírozóval, de vannak olyan telepek, ahol ennek a szabályozásnak a bevezetése komoly fejtörést okoz. Szakmailag azonban el tudom fogadni a kezdeményezést, hiszen a sertés társas lény, kondákban érzi jól magát, és nem szabad megfeledkezni az õsi igényeirõl illetve ciklikusságairól sem.

A jelenlegi, integrációt ösztönzõ kormányzati törekvésekre nem merem azt mondani, hogy biztosan sikeresek lesznek. Jól ismerem a vidéket: az emberek mentalitása és szakmai elkötelezettsége megváltozott, ráadásul a helyi jogszabályok sem teszik lehetõvé a legtöbb településen az állattartást. Gondnak látom a sertéstartás megítélést is, mert bár sok embernek egyáltalán nincs munkája, sertéssel mégsem akar foglalkozni. Olykor a telepre sem találok elég jelentkezõt egy-egy megüresedett állásra, pedig tudva lévõ, hogy a cégünk minden hónap 10-én pontosan fizeti a munkabért.

A Mezõhegyesi Sertéstenyésztõ és Értékesítõ Kft. tulajdonosainak elvárása a tervezhetõség, az átláthatóság, és a nyereséges mûködés. Az új ismeretek gyûjtése, a pozitív tapasztalatok felhalmozása ugyancsak fontos, mert csak azáltal tudunk megfelelni az új elvárásoknak. Magam is nyitott vagyok a telepi próbák és kísérletek beállításaira, nagyon sokat tudunk tanulni belõlük. Alapvetõ elvárásunk azonban, hogy már a kipróbálás sem jelenthet számunkra pluszköltséget. Az új takarmányok, gyógyszerek, gyógyszerkiváltó anyagok (gyógynövény keverékek), ivóvíz savanyító szerek tesztelésével érhetjük el a hatékonyabb és nyereségesebb termelést. Beváltak a kipróbált gyógynövényes készítmények az antibiotikumok kiváltása vagy mennyiségének csökkentése alternatívájaként. Az állat biológiáját figyelembe vevõ természetes anyagok használatának a híve vagyok, jó néhány pozitív tapasztalatunk volt az elmúlt években ilyen jellegû készítményekkel. Kiemelném azonban a higiéniai állapotok folyamatos magas szinten tartását, mert ezzel lehet leginkább csökkenteni a fertõzések kockázatát és az antibiotikumok használatának szükségességét.

Elkötelezettje vagyok a hivatásomnak, de abban nem hiszek, hogy rövid idõn belül újra 9–10 millió sertés lesz Magyarországon – reménykedem mégis az ágazat felemelkedésében. Mindennapi munkám során pedig az vezet, hogy minden feladatot úgy kell elvégezni, mintha a cég a sajátom lenne.

Keresztes Júlia - Dr. Gergácz Zoltán