Látogatói rekordszámot regisztrálhat a cég márciusi rendezvényét illetõen – a 11. alkalommal megrendezett Axiál Szakmai Napokon a cég bajai központjában ugyanis az elõzõ évi látogatottság közel egyötödével emelkedett. Mintegy 16,5 ezer látogató vett részt a nagyszabású háromnapos találkozón, amely a mezõgazdaság, az építõipar és az anyagmozgatás gépesítésére összpontosító szakmai rendezvény. No meg egy emlékezetes program mindazoknak, akik idén sem hagyták ki.
Az Axiál Szakmai Napok programjai és szakmai tartalma a rendezõ cég kínálatára támaszkodott. Az Axiál Kft. által képviselt 25 hazai és külföldi gépgyártó közel 200 féle gépe és legújabb fejlesztése mellett számtalan kiegészítõ esemény állt az érdeklõdõk rendelkezésére mintegy 3000 négyzetméternyi felületen, ahol 20 gépújdonság mellett 2 új gyártó terméke is megjelent a hazai piacon a házigazda kínálatában – és 68 társkiállító is színesítette a palettát.
Czerván György, a VM államtitkára elismeréssel beszélt megnyitójában az Axiálról, a magyar mezõgazdaság meghatározó szereplõjérõl. A hazai agráriumnak nagy szüksége van a korszerû technológiára, hiszen innováció és fejlesztés nélkül nem lesz versenyképes – ebben pedig kiváló partner az Axiál. A tavalyi év igen eredményesnek bizonyult az ágazat számára, a mezõgazdaság szereplõi büszkék lehetnek a nemzetgazdasági bevételhez való hozzájárulásra is, az agrárexport, -import egyenlege ugyanis az uniós csatlakozás óta nem mutatott még ilyen sikereket.
Az államtitkár beszélt a január elsején életbe lépett új kockázatkezelõ kárenyhítési törvényrõl is, amelyet az elõzõnél jobbnak ítél, és felhívta a figyelmet arra is, hogy bármilyen káreseményt 15 napon belül be kell jelenteni az illetékes szakigazgatási szervnek (falugazdásznak). Szólt arról is, hogy a nemzeti vidékstratégiát a kormány elfogadta, vagyis van már egy 2020-ig tartó koncepció az ágazat és a vidék számára. Ennek fontos eleme az élelmiszertermelési rendszer keretében a minõségi és mennyiségi igények kielégítése és az exportfeladatok ellátása – mindez a természeti erõforrások fenntartása mellett. A célok között szerepel a vidéki élet minõségének javítása, a foglalkoztatás növelése és a fiatal gazdák támogatása. Ehhez az ágazat minden szereplõjére szükség van, a vállalkozás méretétõl függetlenül. Az agrárhitel-konstrukció is ehhez igazodva módosult, a rendelkezésre álló 15 milliárdos keretbõl 10 milliárd az állattenyésztés forgóeszközeinek elérését szolgáló kedvezményes keret, amelyet már kiterjesztett hitelfelvevõi kör igényelhet.
A házigazda Axiál Kft. sikeres pénzügyi évet zárt 2011-ben, amikor a 2010-es nettó 32,8 milliárd forintról 47,2 milliárd forintra emelkedett a cég forgalma. A gépértékesítés mellett az alkatrész- és szervizszolgáltatások határozzák meg a cég forgalmát. A rendszerváltás utáni éveket a mezõgazdasági üzemek javító kapacitásainak leépítése és a fejlesztések elhanyagolása jellemezte – ennek következtében fogalmazódott meg a piac részérõl az igény a korszerû mezõgazdasági illetve építõipari gépekre és azok megfelelõ színvonalú javítására. Éppen ezt az igényt felismerve indította el 2011-ben az Axiál Kft. a mintegy másfél milliárd forintra tervezett telephely-fejlesztési beruházás programját. A korábban öt telephelyre tervezett beruházások az elmúlt év során kiegészültek, már hét telephelyet érintenek. A módosult fejlesztési program 2012-re további 1 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását ígéri. A beruházásokkal a cél az ágazati alkatrész- és szervizigények folyamatos növekedésének megfelelõ infrastruktúrával való kiszolgálása, és az egyre professzionálisabbá váló felhasználói igények kielégítése.
Az 1991-ben alakult Axiál Kft. ma több mint 500 szakemberével a piac meghatározó szereplõje. A nyugati gépgyártókat képviselve ismeri gondolkodásukat, fejlesztéseiket – így egyfajta irányt tud mutatni, amelyet a gazdálkodóknak is ismerniük kell, hogy a megfelelõ idõben tehessék meg a megfelelõ lépéseket. Ha ugyanis éveken keresztül nem fejlesztenek, behozhatatlanná válik technológiai lemaradásuk, miközben a világpiacon olyan termelõkkel kell versenybe szállniuk, akik már olcsóbban üzemeltethetõ vagy nagyobb termésmennyiséget eredményezõ technológiákkal dolgoznak.
Az Axiál Szakmai Napok tehát olyan tájékozódási pont kíván lenni, ahol az ország egyik legnagyobb mezõgazdasági gép- és technológia forgalmazója megmutatja, hogy mit lát a világból és a tendenciákból – a gazdáknak pedig merre lehet vagy kell menniük ahhoz, hogy tartósan versenyképesek legyenek.
Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetõje a 11. alkalommal megrendezett Szakmai Napok kapcsán elmondta, hogy a mezõgazdasági géptechnika iránt érdeklõdõknek bemutatják a szolgáltatásaikat is annak érdekében, hogy a gazdák megismerhessék, mi szükséges a gépeik megfelelõ és biztonságos használatához. S hogy a segítség a közelben legyen, az Axiál telephelyei mára szinte az ország egész területét behálózzák.
A rendezvény ideje alatt egy igen jelentõs együttmûködési szerzõdés aláírására is sor került. A raktártechnológiával foglalkozó OMG cég az anyagmozgató gépek forgalmazásáról állapodott meg az Axiál Kft.-vel, aki már használja is saját logisztikai központjában a megérkezett elsõ gépeket.
Különleges gépátadásra került sor a bajai programon, amikor Harsányi Zsolt ugyanannak a családnak adott el most egy nagybálázó gépet, amelynek annak idején élete elsõ kombájnját is értékesítette. „Harmincnégy éves voltam, amikor az elsõ kombájnt el tudtuk adni, amit én forgalmaztam, fiatalemberként ez óriási és felejthetetlen élmény volt.” – emlékezett vissza az Axiál vezetõje, aki most a Claas nagybálázót, a napi ezer 120x90x2,5 méteres bála készítésére alkalmas gépet adhatta át. A Claas Quadrant 3300-sal készült bála a magassága miatt könnyen szállítható. A bálákat a mezõgazdasági vállalkozásokon túl szívesen használják az égetõ mûvekben is, vagy akár gomba alapanyagként.
A sikeres szakmai bemutatók és a sokféle gépcsoda mellett természetesen a látogatók minden korosztálya számára gondoskodtak szórakozásról a szervezõk, és a kulináris kínálatból természetesen nem hiányozhatott a bajai halászlé sem.
www.agronaplo.hu/talalkozzon/60
www.agronaplo.hu/szemfules/528