Aktualitások kukoricavetés kezdetén

Aktualitások kukoricavetés kezdetén – hangzik a cikk címe, de mi is tekinthetõ ilyenkor valójában aktualitásnak? Lessük az idõjárás-elõrejelzéseket, latolgatjuk, hogy mennyi csapadék várható áprilisban, ill. a következõ hónapokban, hiszen legnagyobb mértékben ez fogja meghatározni a termést, kezdve ott, hogy milyen magágyat sikerül majd készíteni és hogyan fog alakulni a növény kezdeti fejlõdése. Az úgymond legaktuálisabbnak tekinthetõ információnak nem vagyunk tehát és nem is lehetünk a birtokában, az pár napos viszonylatokban és területeként akár nagyon eltérõen fog lecsapódni. Ténylegesen fontos, bár mégiscsak az érem egyik, noha hangsúlyosabb oldala, hogy milyenek lesznek a csapadékviszonyok. Az érem másik oldala, hogy hogyan, milyen agro-technikai beavatkozásokkal reagálunk. Sokéves tapasztalatok bizonyítják, hogy adott talajmûvelési és tápanyag-gazdálkodási beavatkozások rendszerszerû alkalmazása, valamint a jó fajtaválasztás részben képes a termésingadozás csökkentésére, azaz pufferolja a csapadék terméslimitáló hatását. Ebbõl a megközelítésbõl az tûnik igazán aktualitásnak kukoricavetéskor – és erre vállalkozhat egy ilyen jellegû összeállítás – ,hogy bemutassa az elmúlt évek tapasztalatait és azok, valamint néhány kapcsolódó kutatási eredmény alapján következtetéseket próbáljon levonni, hogy a termésstabilitás szempontjából a jövedelmezõségi szempontok figyelembevétele mellett az agro-technológia mely elemei tûnnek kiemelkedõen fontosnak. Enyingen Sziládi József, az Enyingi Agrár Zrt. növénytermesztési fõágazatvezetõje, Székesfehérváron pedig Szabó Gábor, az Aranybulla Zrt. növénytermesztési ágazatvezetõje osztotta meg velünk tapasztalatait.

Fejér megye hazánk egyik legjelentõsebb területe a szántóföldi növénytermesztés tekintetében. Felöleli a Mezõséget, a magas humusz-tartalmú, jó víz- és tápanyag-gazdálkodású, mély termõrétegû talajok névadó tájegységét (mezõségi, más néven csernozjom talajok). A Velencei-hegység környékén a csernozjom típus mellett barnaföldek és humuszos homoktalajok, réti talajok is elõfordulnak, tehát viszonylag heterogén a talajtípusok elõfordulása. Ezek a talajok is elsõrendûen alkalmasak a gabonatermesztésre, még ha nagyobb kompromisszumok árán is. Csapadékviszonyok tekintetében inkább csapadékszegényebbnek tekinthetõ a térség, szemben például az Alpokaljával, vagy az északi országrésszel, amit az elmúlt 2011-es év csapadékeloszlása is jól visszaigazol. Kijelenthetõ tehát, hogy a termésmennyiség tekintetében leginkább limitáló tényezõ a csapadék, amelyet azonban a jó területi adottságoknak köszönhetõen valamelyest kompenzálni képes a jó fajtaválasztás és a helyes agrotechnika. Ezen bevezetõ gondolatokat az indokolja, hogy két Fejér megyei klasszikus mezõgazdasági nagyüzem, az Enyingi Agrár Zrt., ill. a székesfehérvári Aranybulla Zrt. tapasztalatai alapján állítottuk össze jelen áttekintésünket a kukoricatermesztés aktualitásaival kapcsolatban. A klasszikus szakirodalom szerint a kukorica vetésideje április 15–30. között van megjelölve és ez a gyakorlatban is irányadó, de általában valamivel korábban elkezdik már a vetést. Április elsõ dekádjában már javában zajlik a kukoricavetés, legtöbben e hónap végére már be is fejezik azt. Egy növény esetében egyébként sosem a vetésidõ hétre, sõt napra pontos „kõbevésése” a fontos, sokkal inkább azoknak a környezeti és fiziológiai igényeknek az áttekintése, amelyeknek egy adott szinten teljesülnie kell ahhoz, hogy biztonsággal elvégezhetõ legyen a vetés. Ezek közül pedig kiemelendõ a 10°C körüli talajhõmérséklet, ill. a vetéselõkészítéshez, majd vetéshez alkalmas talajállapot. Birkás (2011) ezeket úgy foglalja össze, hogy a vetés mélységéig és alatta nyirkos, morzsás, a mag körül apróbb szerkezetû legyen a magágy, a magágyalap ne legyen vastag. A gyökérzóna akkor tekinthetõ megfelelõnek, ha adott a 25–30 cm rétegmélység.

Mielõtt továbbmennénk a bemutatásra kerülõ gazdaságokhoz, fontos néhány összefüggést bemutatni a kukorica termésátlagok változásával és az agro-technológiával kapcsolatban. Sokszor felidézzük a magyarországi kukorica termésátlagok változását (1. ábra), amely alapján napjainkra nézve kicsit elszomorító következtetésként szoktuk levonni, hogy a rendszerváltás utáni termésátlagok gyakorlatilag nem haladják meg az azelõtti termésszintet, noha közben jelentõs fejlõdés volt mind a fajták, mind pedig a technológia tekintetében.

1. ábra: a magyarországi kukorica termésátlagok változása

1960–2010 között (Hg/ha). Forrás: FAOSTAT, 2012

Érdemes ezért kicsit árnyaltabban is szemügyre venni a tendencia alakulását. 1990-2010 között 5,5 t/ha volt a kukorica átlagtermés, amely alig haladja meg az 1970-1989 közötti 5,2 t/ha átlagtermést. Megjegyezendõ, hogy az 1960-1989 közötti átlagtermés 4,5 t/ha, amelynek oka, hogy 1960-1970 között még lényegesen extenzívebb körülmények között folyt a termelés, az 1970-es évek elejétõl viszont már a termésszintekben is visszaköszönt a magyar mezõgazdaság „iparosítása”. Ezért egy ilyen jellegû összehasonlításnál célszerûbb az 1970-1989, semmint az 1960-1989, ill. 1990-2010 idõszakok elemzése. Az 1990-2010 közötti idõszak termésátlagainak változását azonban tovább árnyalja két fontos szempont.

1. Több átlagon aluli év is elõfordul ebben az idõszakban. Ezzel kapcsolatban Térmeg (2011) meg is fogalmazza, hogy az 1970-1990 közötti idõszak termésátlagainak alakulása kiegyenlítettebb volt, mint az azt követõ idõszakban. Egyrészt az 1990-1993 közötti években, tehát közvetlenül a rendszerváltás után, amikor mélyreható és sokszor kiszámíthatatlan változások zajlottak le az ágazatban, így erõteljesen csökkentve a technológia alkalmazásokhoz szükséges pénzügyi forrásokat. További átlagon aluli évként pedig a rendkívül száraz, csapadékszegény 2003-as és 2007-es esztendõ jelentkezik. A csapadék, mint legerõsebb terméslimitáló tényezõ gyakran visszaköszön a termésátlagok alakulása kapcsán és nyilvánvaló, hogy egy bizonyos szint fölött a hiányzó víz nem helyettesíthetõ semmilyen agrotechnikai elemmel az öntözésen kívül, azonban az is tudvalévõ, hogy a jó talajmûvelés és a megfelelõ tápanyagellátás azáltal, hogy jobb növényi kondíciót eredményez, csökkenti a környezeti stressz negatív hatásait. Ameddig viszont a pénzügyi helyzet nem engedi meg az ehhez szükséges ráfordításokat a talajmûvelési és tápanyag-gazdálkodási technológiákban, a fentebb bemutatottakhoz hasonló mértékben tud termésmeghatározó lenni a csapadék.

2. Pozitív tendencia is felfedezhetõ azonban az 1990-2010 idõszak termésátlagait vizsgálva. Míg 1990-ig egy alkalommal sem fordult elõ 7 t/ha-t elérõ, ill. meghaladó termésátlag, addig 1990 után három alkalommal is, így 2004-ben, 2005-ben és 2008-ban. Normál, ill. jó csapadékeloszlású években figyelemre méltóan megmutatkozik tehát az új fajták és a magasabb technikai, ill. technológiai színvonal eredménye.

Az agrotechnológia egyes elemeinek a termésre való hatása kapcsán érdekes megfigyeléseket vont le Berzsenyi és Gyõrffy a martonvásári tartamkísérletek 1960–2000 közötti adatai alapján (2. ábra). Ezek szerint a fajta és a trágyázás azok, amelyek legnagyobb mértékben, egyenként 30-30 százalékban, azaz összesen 60 százalékban meghatározzák a termést. Ezt több gyakorlati megfigyelés is megerõsíti, azonban pont ezek tükrében alacsonynak tûnhet a talajmûvelés szerepéhez rendelt 3%. A 2011-es év például jó példát szolgáltatott arra, hogy a nedvességmegõrzõ talajmûvelés nagymértékben képes volt kivédeni a csapadékhiány terméslimitáló hatását, ill. nyilvánvaló, hogy a jól lazult talajszerkezetet lehetõvé tévõ talajmûvelés nélkül a tápanyagellátás sem tud megfelelõen érvényesülni, ill. a növény sem fejlõdik megfelelõen. A talajmûvelés szerepének feltûnõen alacsony értékelését a bemutatott elemzésben módszertanilag az indokolhatja, hogy a vizsgált tartamkísérleteken különbözõ, de mind megfelelõ talajállapotot eredményezõ módszereket alkalmaztak, így nem kerültek figyelembevételre a talajmûvelés hiányosságaiból adódó technológiai hibák, ill. azok elkerülésének fontossága.

2. ábra: különbözõ tényezõk termésbefolyásoló hatása martonvásári tartamkísérletek 1960–2000 közötti adatai alapján. Forrás: Berzsenyi és Gyõrffy, 2001 in: Térmeg, 2011

A tápanyag-gazdálkodás vitathatatlanul fontos szerepe kapcsán érdemes felidézni a kukorica tápelem-igényét (táblázat). Nagyon fontos dologra hívja fel továbbá ezzel kapcsolatban a figyelmet a kukorica tápanyag-felvételi dinamikáját bemutató 3. ábra. Már önmagában arra is fontos utalni, hogy a növény tápanyag-igénye nem írható le pusztán az egy tonna termés képzéséhez szükséges tápelem-igénnyel, hiszen a növény idõben elhúzódóan, különbözõ intenzitással veszi fel a tápelemeket. Ebbõl pedig az következik, hogy kellõ idõben és kellõ mennyiségben kell a tápelemeknek a növények számára felvehetõ formában jelen lenniük a talajban, ill. részben a levélfelületen (levéltrágyázás esetében). A 3. ábra alapján látható, hogy júniusban, a vetéstõl számított kb. 8. héten intenzív tápanyagfelvételbe kezd a kukoricanövény és ez eltart egészen augusztusig. Mennyiségileg legnagyobb mértékben káliumot vesz fel, különösen ebben az intenzív fejlõdési idõszakban, aztán a káliumfelvétel viszont lecsökken, míg a nitrogénfelvétel még változatlan szinten marad egy ideig. Ebbõl következik, hogy végeredményben ugyanakkora mennyiségben vesz fel nitrogént és káliumot a kukorica, de a kálium nagy része a szárban marad, így az a termés betakarításával nem kerül le a tábláról, hanem a szármaradványok lebontásával újból felvehetõ lesz a következõ növények számára.

Táblázat: a szemeskukorica által 1 t terméshez felvett fõbb

tápelemek mennyisége. Forrás: Füleky, 1999 és KTBL, 2009

3. ábra: a kukorica által hektáronként felvett N, P₂O₅ és K₂O mennyiség (kg/ha) és a szárazanyag akkumuláció (Dry Matter) alakulása idõben (t/ha). Forrás: University of Hertfordshire, 2011

Visszatérve a bemutatásra kerülõ gazdaságokhoz, klasszikus nagyüzemeknek nevezhetõek abban az értelemben, hogy nagyüzemi szántóföldi növénytermesztést folytatnak és emellett jelentõs állattenyésztési ágazatokkal is rendelkeznek. Enyingen szarvasmarha- és sportlóágazattal, Székesfehérváron pedig szarvasmarha- és baromfiágazattal. Mindkét üzemben fontos szempont, hogy a növénytermesztés jövedelmezõsége meghaladja az önköltségi szintet, az input anyagokra fordított pénzügyi keret meghatározása is ennek tükrében történik.

Enyingi Agrár Zrt.



Enyingen összesen 7511 hektáron folytatnak szántóföldi növénytermesztést, ez évi vetésszerkezetük a következõk szerint alakul: 1889 ha õszi búza, 319 ha õszi árpa, 160 ha õszi árpa szenázs, 581 ha tavaszi árpa (sörárpa), 310 ha zöldborsó (konzervgyári feldolgozásra), 1582 ha árukukorica, 583 ha silókukorca, 1080 ha cukorrépa, 498 ha lucerna, 232 ha szántóföldi fû és 277 ha rét. Sziládi József (1. kép) növénytermesztési fõágazatvezetõ bemutatta, hogy az Enyingi Agrár Zrt. közel 2000 hektáros kukorica vetésterületén az évek átlagában 9 t/ha körüli az üzemi termésátlag, a maximális termés 14 t/ha szokott lenni, jó területi adottságok és az átlagosnál magasabb technológiai ráfordítások mellett.

1. kép: Sziládi József növénytermesztési fõágazatvezetõ, Enyingi Agrár Zrt.

A 4. ábra részletesen áttekinti a termésátlagokat 2000-tõl napjainkig. Kiemelendõ egyrészt, hogy a 10 t/ha termésszintet meghaladó üzemi termésátlagok is elõfordultak, és jól mutatja a termésstabilitást, hogy a tízbõl csak három évben volt 8 t/ha alatti a termésátlag: 2000-ben nagyságrendileg nem is marad el ettõl, az extrém száraz és csapadékhiányos 2003-as és 2007-es években viszont jelentékeny mértékben megmutatkozik a csapadékhiány terméscsökkentõ hatása.

4. ábra: a kukorica üzemi termésátlagok alakulása 2000-2012 között az Enyingi Agrár Zrt. területein. Forrás: Enyingi Agrár Zrt.

Nagyításhoz katt a képre

A fajtaválasztás tekintetében fontos szempont a viszonylagosan olcsó ár, 21 000 Ft/ha körüli vetõmagköltséggel szoktak számolni. A termõterület kb. 60%-án bevált fajtákat, köztük tizenéves fajtákat is termesztenek, a másik, kb. 40%-on pedig új fajtákat próbálnak ki. A termesztett fajták felét a Syngenta hibridjei adják, aminek az alapját a régóta, tizenkét éve tartó jó együttmûködés jelenti. Emellett DEKALB és Pioneer hibrideket, ill. más nemesítõházak hibridjeit is termesztik. Tavasszal egy adagban 135 kg/ha nitrogén hatóanyag kerül kijuttatásra a kukorica alá. Ennek formája lehet karbamid, ilyenkor vetés elõtt tíz nappal történik a kijuttatás, vagy pétisó. A silókukorica valamivel alacsonyabb, 115–120 kg/ha nitrogéntrágyázásban részesül, ugyanakkor általában a silókukorica területekre szokott szerves trágya is kerülni. A nitrogénen túl káliumtrágyázásban is részesül a kukorica, õsszel 120-180 kg/ha mennyiségben, kálisó formájában. A talajok kálium ellátottsága megfelelõ, közepestõl jóig, igen jóig terjed, helyenként azonban gyenge ellátottság is elõfordul. A kukorica magas káliumigénye miatt olyan tagja a vetésforgónak, ahol végeznek káliumtrágyázást, ezen kívül a zöldborsó, az õszi árpa és a cukorrépa esetében is. Foszfor pedig a cukorrépa és az õszi búza alá kerül kijuttatásra. Az elmúlt években a cink-tartalmú levéltrágyázást is kipróbálták és az eredmények alapján úgy döntöttek, hogy idén a silókukoricában 580 hektáron, azaz a termõterület egészén alkalmazni fogják. A talajmûvelés tekintetében nincsenek kõbevésett szabályok az Enyingi Agrár Zrt. gyakorlatában, forgatásos és forgatás nélküli (kultivátor, lazító) eljárásokat egyaránt alkalmaznak. 2011-ben például szinte nem volt szántás a kiszáradt talajállapot miatt, csak kukorica monokultúra esetében, a csapadékos 2010 viszont jó adottságokat nyújtott a szántás elvégzéséhez. A kukorica termesztése a termõterület 20-25 százalékán a cukorrépa zónában kétéves monokultúrában történik. A cukorrépa elõvetemény egyébként 10-15 százalékkal csökkenti az utána következõ kukorica termését, hiszen intenzíven kihasználja a talaj tápelemkészletét. A termõterület többi részén kalászos után szokott következni a kukorica.

Aranybulla Zrt.



Az Aranybulla Zrt. vetésszerkezete 900 ha kalászos (õszi búza, néha pedig tavaszi árpa is), 250 ha repce, 250 ha napraforgó, 350 étkezési kukorica, 450 ha árukukorica, 150 ha silókukorica és 200 ha lucerna, amely összesen 2550 ha szántóföldi növénytermesztéssel hasznosított területet jelent. A kukorica fajtaválasztás kapcsán Szabó Gábor (2. kép) növénytermesztési ágazatvezetõ rámutatott, hogy annak alapját a saját üzemi fajtakísérletükben kapott eredmények jelentik.

2. kép: Szabó Gábor növénytermesztési ágazatvezetõ

Évente kb. 50 hibridet tesztelnek ilyen módon, melyek között ugyanúgy szerepelnek genetikailag új, mint régi, de jónak tartott fajták, különbözõ nemesítõházaktól. A vetésszerkezetükben megtalálható kukorica hibridek egyébként általában középérésû csoportúak, jellemzõen a FAO 300 végétõl FAO 500-ig terjednek. Tapasztalataik szerint az újabb fajtáknak jobb a termõképessége, ez azonban csak akkor tud igazán érvényesülni, ha megfelelõ tápanyagellátásban részesülnek és kielégítõ a csapadék mennyisége. A talajmûvelés tekintetében komoly jelentõséget tulajdonítanak a talaj nedvességtartalma megõrzésének és a növény számára kedvezõ talajállapot kialakításának. Ezt szolgálja a mulcshagyó talajmûvelési technológia. Alapmûvelés tekintetében mind a forgatásos, mind pedig a forgatás nélküli elemeket alkalmazzák. A kukorica alá õsszel szántanak, vagy lazítóznak, az õszi búza és a napraforgó pedig forgatás nélküli õszi alapmûvelésben részesül, melyet egy középmély kultivátorsorral végeznek. 2011-re visszatekintve példának hozta fel Szabó Gábor, hogy voltak olyan víznyomásos területeik a Velencei-tó mellett, ahol nem sikerült jó magágyat készíteni és az ilyen területre került növények jobban meg is sínylették az aszályt.

Ebben az évben egyébként a július végén lehullott extra csapadék nagyban befolyásolta a termést. Az Aranybulla Zrt. területeit gyakorlatilag kettévágja a régi 70-es út, és a július végi csapadék mennyisége is eszerint felezõdött: az egyik részen hullott, a másikon gyakorlatilag nem. A két területrész szerinti kukorica termésátlagok pedig a csapadékmentes helyen 4 t/ha, a csapadékos helyen viszont 8 t/ha szinten alakultak. Áttérve a tápanyaggazdálkodás gyakorlatára, kiindulópont, hogy a gyökérnövekedés beindulásával nagyon fontos a tápanyagok rendelkezésre állása a növény számára.

Ettõl a megfontolástól vezérelve, ill. a környéken látott pozitív tapasztalatok alapján 2012-ben Kwizda Pannon Starter mûtrágya formájában foszfor- és cinktartalmú starter mûtrágyázásban tervezik részesíteni a kukoricát. Egy ilyen foszfor- és cinktartalmú mikrogranulált mûtrágya hatása a tapasztalatok szerint fagyosszentek körül érvényesül igazán: a késõ tavaszi fagyok, böjti szelek, szárazság okozta vízhiány esetén nagyobb mennyiségû tápanyagot igényel a növény, így jó hatású a közvetlenül felvehetõ és frissen feltáródó foszfor, ill. a kukorica számára – különösen megfelelõ foszfortápláltság mellett – jelentékeny cink. Õszi alapmûtrágyázásra nem szokott mindig sor kerülni a kukorica esetében, csak amikor a talajvizsgálat és az arra épülõ szaktanácsadás szerint ez mindenképpen szükséges. A nitrogéntrágyázás pedig két lábon áll: egyrészt 80-100 kg/ha mennyiségben mûtrágya formájában kerül kijuttatásra, másrészt már tíz éve baktériumtrágyázást is végeznek. Ez vetõágy készítéskor kerül kijuttatásra és a baktériumok által megkötött légköri nitrogénen keresztül számottevõ mértékben hozzájárulnak a nitrogénellátáshoz. Ezentúl a baktériumtrágyázás a talajéletet is serkenti, jól megfigyelhetõ például a földigiliszták fölszaporodása.

Ehhez a szervestrágyázás is hozzájárul, ahol erre lehetõség van: évente 200 hektárnyi területen juttatnak ki szerves trágyát 30 t/ha mennyiségben. A növényvédelem kapcsán kiemelendõ, hogy amikor önmaga után következik a kukorica, talajfertõtlenítéssel védekeznek a kukoricabogár ellen, de ennek is köszönhetõen komoly kártételét, amikor a támasztógyökerek megrágása miatt megdõlt volna az állomány, nem tapasztalták. Érdekes megfigyelés volt 2010-ben, hogy õszi búza elõvetemény után kukoricában és napraforgóban megjelent a drótféreg. A csapadékos évnek köszönhetõen regenerálódtak a gyökerek, de azóta e kártevõ ellen is védekeznek, mégpedig csávázással. Tapasztalataik azt mutatják egyébként, hogy a kukorica növényvédelme általában jól megoldható a bevált, rendszerszerûen alkalmazott eljárásokkal.

Benedek Szilveszter

Források:

Birkás M. (2010): Talajmûvelõk zsebkönyve. Mezõgazda Kiadó, Budapest.

FAOSTAT (2012): www.fao.org  

Füleky Gy. (1999): Tápanyaggazdálkodás. Mezõgazda Kiadó, Budapest.

KTBL (2009): Faustzahlen für die Landwirtschaft. KTBL, Darmstadt.

Térmeg J. (2011): A kukorica tápanyagellátása. www.farmit.hu  

University of Hertfordshire (2011): Forage Maize Fertiliser Requirements. http://adlib.everysite.co.uk