Árupiaci tendenciák és globális szempontok

Az élelmiszerláncra, mint az egyik legnagyobb energiafogyasztóra a globális energia-felhasználás 30 százaléka jut. A megújuló energiákon belül a mezõgazdaság szerepe kizárólag a biomassza és az abból elõállított bioenergia termelésében áll. A bioenergia 87 százalékát teszi ki a fa alapú biomassza, ennek elõállításához azonban termõtalajra van szükség. A termõtalaj multifunkcionális: élelmiszer, takarmány, ipari- vagy rostnövények éppúgy termelhetõk rajta, mint bioenergia. Továbbá a termõföld szerepet játszik a szénmegkötésben, biodiverzitásban, vízhasznosításban, rekreációban stb. Felmerül tehát a kérdés, hogy a szûkülõ termõterületen hogyan lehet még több bioenergiát elõállítani.

A Föld biokapacitása a teljes felszínének 22%-a, ebbõl az óceáné mindössze 4%-ot tesz ki. Ebbõl a készletbõl kell gazdálkodnunk, miközben a globális élelmiszerkereslet 2010–2050 között 70%-kal emelkedik (a növekvõ hús- és tejtermékfogyasztás eredményeként) a világnépesség 30%-os és a mezõgazdaságilag mûvelt terület 5%-os növekedése mellett. A hús- és tejtermékek javára változó étrend igényei pedig azt jelentik, hogy egyre nagyobb területet igényel az állattenyésztés számára elõállított takarmány, ugyanis egy kiló hús elõállításához világátlagban hat kiló takarmányra van szükség, mert magas a haszonállatok transzformációs vesztesége.

S miközben fizikai értelemben van elég élelmiszer a világon, mégis egymilliárd ember éhezik és/vagy alultáplált! A probléma ugyanis a globális élelmiszer-elosztással van, mert közel egymilliárd ember jövedelem hiányában csak részben vagy nem tudja megvenni a napi élelmiszerszükségletét. Az élelmezésbiztonság lényege, hogy az mindenki számára elérhetõ áron hozzáférhetõ legyen. Az éhezés sújtotta afrikai és ázsiai országokban az élelmiszerre fordított költség az összes jövedelem 60–80 százalékát teszi ki – ez az érték az USA-ban 12, EU15-ben 15 százalék körüli, míg Magyarországon megközelíti a 30 százalékot. Az élelmiszerlánc vesztesége a betakarítás és fogyasztás között 40–50% között ingadozik, ebbõl a fogyasztói ételmaradék/ételhulladék eléri a megvásárolt élelmiszerek egyharmadát, ezzel párhuzamosan az édesvízkészletet és energiát is pocsékoljuk.

A mezõgazdasági árupiacokat és árak alakulását rövidebb és hosszabb távon ható tényezõk befolyásolják. A szemes termények piaci ára többnyire a kereslet és a kínálat függvénye, vagyis a piac nem ismeri el az elõállítás költségét. Az exportár meghatározza a belsõ piaci árakat is, pedig a szemestermények „csak” 15–20%-a kerül nemzetközi kereskedelembe. Az elhúzódó gazdasági válság miatt a kereslet visszaesett, az üzleti bizalom pedig megrendült. Ez a folyamat már 2008 óta tart. A regionális búzapiac fõbb szereplõi határozzák meg például tevékenységükkel a magyar értékesítési lehetõségeket és a piaci árakat is. S ha ma úgy tûnik, hogy nem lesz kimagaslóan magas a búzaár, holnap talán egészen más jóslat mutatkozik. A kukoricáról viszont elmondható, hogy elõbb-utóbb szinte csak GM kukorica lesz a világon, mert a fõ exportõrök csak ezt fogják szállítani a globális piacra. Az árutõzsde nem tesz különbséget GM és GM-mentes kukorica között. Meg kell tanulnunk tehát versenyezni! Repcébõl az EU nettó importõr és a növényolajkereslet növekedése magával húzza a repce- és a napraforgómag árát is, habár a hazai árutõzsdén a repce túlértékelt.