A hazai gépkereskedõkre nem jellemzõ, hogy – a gyakran saját kezdeményezésû szántóföldi bemutatóiktól eltérve – közösen mutassák be termékeiket. Augusztus elsõ hetében azonban két helyszínen és két idõpontban mégis sikerült immáron másodszorra olyan nagyszabású, hat mezõgazdasági gépmárkát felsorakoztató rendezvényt produkálni, amely közel 2000 mezõgazdasági termelõt mozgatott meg.
A rendezvény lebonyolítására szolgáló elsõ helyszínt a Dalmand Zrt. biztosította – ahol többek között az Agro Napló is részt vett –, míg két nappal késõbb a Füzesabonyi Agrár Zrt. parcelláján mûvelte a földet a „mozgó cirkusz”. Július végére, sõt augusztus elsõ hetére is jellemzõ volt a szeszélyes idõjárás, és csapadékból sem volt hiány. Ez nagyban rányomta bélyegét a mûveletek elvégzésének minõségére. Öröm az ürömben, hogy az idõjárási körülmény a bemutató elsõ napján tökéletes volt.
A Nagy Talajmûvelõ Show ötlete 2010-ben valósult meg, akkor még négy munkagép – KVERNELAND, LEMKEN, VÄDERSTAD, VOGEL-NOOT, valamint egy erõgép gyártó, a MASSEY FERGUSON – részvételével. 2011-re egy „újonc”, az AMAZONE is bekapcsolódott. Összesen tizenöt gépkapcsolatot (eke, rövidtárcsák, kultivátorok, lazító, kombinált vetõgépek) mutatott be a rendezõség szántóföldön, a gyakorlatban.
Az üzemeltetéshez szükséges erõgépeket – 13 kapcsolat esetében – idén is az Austro Diesel MASSEY FERGUSON gyártmányú gépei szolgáltatták. A maradék kettõt pedig az Austro Diesel kereskedõk által is forgalmazott CHALLENGER gumihevederes erõgépek adták.
A szakmai tisztánlátást két kommentátor, Dr. Hajdú József és Dr. Gyuricza Csaba segítette. A feladatot megosztva egyenként mutatták be a gépkapcsolatokat, elsõként a traktorok, majd a vontatott munkaeszközök jellemzõit ismertetve. Az elhangzottakról kivonatos formában olvashatnak a gyártók szerinti csoportosításban.
Gazdaságosság és kényelem
A fenti cím univerzálisan elmondható minden, a rendezvényen felvonult MASSEY FERGUSON erõgéprõl. A bemutatón elsõként az MF 8690-es debütált, a világ egyik leggazdaságosabb és amellett a legkörnyezetkímélõbb traktora: 8,4 literes 370 lóerõ maximális teljesítményû (2000 1/min fordulaton) közös nyomócsöves Sisu motorral szerelt. Fogyasztása 190 g/kWh, ez a szám a különbözõ munkafolyamatokban (Powermix fogyasztás – DLG felmérés alapján) 253 g/kWh, amely az eddigi mért összes traktor között a legalacsonyabb érték! Az erõgép mondhatni újgenerációs, az év végétõl már a második generációs SCR kipufogógáz utókezelõ rendszert alkalmazza, ami teljesíti a Tier IV-es normákat. Sebességváltója egy Dyna-VT fokozatmentes váltó, melynek segítségével a motorfordulat mindig az optimális tartományban van. Ezáltal lehetséges a kiemelkedõen alacsony fogyasztás és rugalmas munkavégzés. A menetsebesség 0,03–28 km/h között a lassú (szántóföldi) és 0,03–50 km/h között (közúti) a gyors sebességtartományokban fokozatmentesen választható meg. DTM-mel (Dinamikus Traktor Menedzsment) is felszerelték, ami gyakorlatilag terhelés függvényében szabályozza a motorfordulatszámot a maximális teljesítmény érdekében, valamint ezzel egy idõben minimalizálja a fogyasztást és a zajszintet. Csendes panoráma fülke (70 dB) jellemzi, Opti Ride fülkerugózással. A 8600-as sorozatból nem csak az MF 8690, de kisebb testvére, a szintén nagy vonóerõ teljesítménnyel bíró (max. 320 Le) MF 8670-es is szerephez jutott. Ezek mellett a 7400-as sorozat egy típusát sem hagyták szó nélkül.
A forgalmazó az MF 6400-as sorozat legnagyobb és legkisebb tagját is elhozta. Az MF 6499 a nagy munkaszélességû munkagépek vontatására is alkalmas a maga 245 Le maximális teljesítményével. Testvére, az MF 6465 alacsonyabb, 135 Le maximális teljesítményre képes. Mindkét traktor számos közös jellemzõvel bír, mint például az alacsony hajtóanyag-fogyasztás (200 g/kWh a fõtengelyen mérve). További egyezés a 24/24 fokozatú Dyna 6 sebességváltó és a bal oldali választókaron elhelyezett Power Control kar. Hasonlóan az MF 8690-hez a két erõgépfülke zajszintje itt is figyelemre méltóan alacsony. Datatronic 3 fedélzeti elektronikával ellátottak, ami az információ kijelzésre, adatrögzítésre, programozásra stb. szolgál – tovább erõsítve ezzel az ergonómiai kialakítást.
Korszerû munkaeszközök egy helyen
A Nagy Talajmûvelõ Show munkaeszközei közül elsõként (és egyetlenként) a szántóföldi alapmûvelés gépe, a Packomat szántáselmunkálóval szerelt Kverneland LD 300 5 fejes váltvaforgató eke mutatkozott be, amit sorjában rövidtárcsák követtek. A Kverneland Qualidisc T félig-függesztett rövidtárcsa munkáját egy MF 8670-es segítségével mutatták be. A munkaeszköz 6 méteres munkaszélességgel rendelkezik, munkamélysége 2-15 cm között állítható hidraulikusan. 6 mm vastag, 565 mm átmérõjû, agresszív szögállású tárcsalevelekkel szerelt, ami a talajba hatolási képességet növeli. A tárcsák osztástávolsága 245 mm. A két tárcsasort a kiváló rögtörõ és visszatömörítõ hatással bíró Actipack tárcsás tömörítõ henger követi. A munkaeszközzel tarlóhántás, tarlóápolás, magágykészítés, szántáselmunkálás, száraprítás-bekeverés végezhetõ.
A norvég gyártó Qualidisc T 6000 félig-függesztett rövidtárcsája
Tarlóhántásra, -ápolásra, kalászosok és repce alá 22-25 cm-es alapmûvelésre, sõt szántáskiváltására is kiválóan alkalmazható a 300 Le vonóerõ igényû Kverneland CTS EVO kultivátor, lazító és henger kombináció. Munkaszélessége 3 méter, munkamélysége a kultivátor zónában 5–18 cm-ig, míg a lazító zónában 0–40 cm-ig terjedhet. A mélység beállítás elöl a kerekeken, és hátul a hengeren történik. Ez a kombinált munkaeszköz a talajszelvényt több lépcsõben képes átmûvelni, hogy nagyobb rögök ne kerüljenek a talaj felszínére. Egy menetben képes magágyat készíteni, így a legkisebb a talaj nedvességtartalmának vesztesége a mûvelés következtében. A három sorban elhelyezett kapák 330 mm-es osztással, csavarkötéssel vannak rögzítve a vázra, laprugós vagy nyírócsapos biztosítással. A vázmagasság 870 mm, a kapasorok távolsága pedig 750 mm, ami kiváló átömlési keresztmetszetet biztosít, így eltömõdés-mentes munkavégzés valósítható meg. A lazítókések hidraulikusan kiemelhetõk, így munkától függõen a használata elhagyható. A rögtörésrõl és visszatömörítésrõl egy Cracker henger gondoskodik.
Jól fogadták a Nagy Talajmûvelõ Show-n elsõ alkalommal résztvevõ AMAZONE munkagépeit a gazdák, – igaz ehhez kétség sem fért. A gyártó – hasonlóan társaihoz – három munkaeszköz bemutatására kapott lehetõséget. Elhozta többek között a Centaur Super nehézkultivátor család 4001-2 tagját, valamint a Cenius függesztett szántóföldi kultivátorát. A Cenius három gerendelyen elhelyezett kapasora intenzív munkát végez 5-35 cm mélységben. A cserélhetõ kapafejek megfelelõ rugalmasságot biztosítanak minden munkamélység tartományban. A kapasorokat követõ két tárcsasor a nagy mennyiségû szármaradvánnyal is képes megbirkózni, hátsó tömörítõhenger pedig lezárja a mûveletet, megõrizve ezzel a nedvességet a talajban. A kultivátorok mellett nem maradhatott el az AMAZONE rövidtárcsa kínálatában szereplõ 6 m munkaszélességgel bíró Catros+ félig-függesztett rövidtárcsa sem. Hidraulikusan felhajtható, két sorban elhelyezett gerendellyel szerelt. Újdonság az elõdjéhez képest, hogy a Catros+ változaton nagyobb, az eredetileg 460 mm helyett 510 mm átmérõjû csipkés tárcsaleveleket találunk. Az elsõ tárcsasor mintegy 200 mm-rel oldalra található (24 fokozatban összesen) a talajviszonyokhoz, a sebességhez és a munkamélységhez való igazodás megkönnyítése érdekében. A gép munkamélysége csavarorsóval, vagy hidraulikusan szabályozható.
Amazone Cenius a demonstráció elõtt
Az újdonság erejével hathatott a VOGEL-NOOT legújabb fejlesztése, a TerraDisc Pro 500 Hydro rövidtárcsa. A gép kialakításának alapjául az évek óta gyártott TerraDisc szolgált. Új kialakítású 510 mm átmérõjû, agresszív szögállású csipkés tárcsalapokkal szerelték, amelyek a nagyobb szármaradványokkal és gyomokkal is egyaránt boldogulnak, tehát kiválóan alkalmas, hogy a mulcshagyó mûvelés eszközévé váljon. A gumibakos felfüggesztésû tárcsatagok és a teljesen zárt SKF csapágyazás garancia a hosszú távú, meghibásodás-mentes munkavégzésre. A rövidtárcsa mellett a VOGEL-NOOT felvonultatta a TerraTop 400 M vontatott szántóföldi kultivátorát és a TerraDig XS 7 késes lazítóját is.
Az új fejlesztésû Vogel-Noot TerraDisc Pro 500 Hydro
12 évvel ezelõtt mutatta be Carrier rövidtárcsa koncepcióját a VÄDERSTAD, mely hazánkban az egyik legkedveltebb munkaeszköz. A dalmandi helyszínen bemutatott 12 m-es gép legfõbb ismérve a 400 mm átmérõjû kúpos tárcsa, amely leginkább megkülönbözteti más gyártók hasonló megoldásaitól. Ennek a megoldásnak köszönhetõen elkerülhetõ a rögösödés, vagyis kiváló porhanyítás érhetõ el. A szármaradvány aprításában is elõny a kisebb tárcsaátmérõ, hiszen intenzíven aprít és kever a nagyobb kerületi sebesség miatt. Jellemzõ a gépre, hogy nagy az egy tárcsára esõ súly, ez 115-125 kg-ra tehetõ. A munkagép horizontálisan csukható össze, ami azt jelenti, hogy a nagy munkaszélességû változatok is jól szállíthatóak közúton. Szállítási szélessége mindösszesen 2,5 m. Az eszköz üzemeltetéséhez szükséges a nagy vonóerõ teljesítmény. A bemutatón a nagy munkaszélességgel bíró Carrier-t – hasonlóan a TopDown 600 multikultivátorhoz – egy 609 Le maximális teljesítményû Challenger 875 C gumihevederes erõgép húzta. A rövidtárcsán és kultivátoron túlmenõen a gyártó (mint a harmadik vezérfonalat) bemutatta az egy menetes magágykészítés és vetés eszközét, a Rapid vetõgépcsalád egy tagját is.
Szállítási helyzetbe állított Väderstad Carrier
A LEMKEN új fejlesztése a Heliodor-Solitair vetõgép kombinációja. A Heliodor rövidtárcsa laza és közepesen kötött talajokon sekély tarlóhántásra, mulcsba vetésnél, magágykészítésnél hasznosítható, de szántást követõen is alkalmazható. A Solitair kis- és közepes méretû gazdaságokban egyaránt jól alkalmazható. A vetõgép 3 és 4 m-es munkaszélességben készül és különbözõ munkaeszközökkel kombinálható. A LEMKEN további új fejlesztése a Kristall kompakt grubbere, de bemutatkozott a Rubin fantázianévre keresztelt rövidtárcsája is.
MF 6499 – Lemken Heliodor-Solitair gépkapcsolat
Sik Milán