MENÜ

A Caussade Semences a szántóföldön bizonyít

Oldalszám: 27
2014.02.04.

Június végén két helyszínen, Szeged-Szõregen és Sopronkövesden tartott repce fajtabemutatót a Caussade Vetõmag Kft. Az alföldi rendezvényen az Agro Napló is jelen volt, így helyszíni beszámoló keretében ismertetjük meg olvasóinkat a vállalattal.

 

 

A program meghívott vendégeit Wágner József, a Caussade Vetõmag Kft. cégvezetõje köszöntötte, majd kezdetét vette a szántóföldi fajtabemutató, amelyet szakmai elõadások sora követett.



A Caussade Semences 100% vetõmag – amelyet a cég filozófiájának 3 alappillére igazol: 100%-ban vetõmag nemesítéssel és elõállítással foglalkoznak, 100%-ban termelõkbõl áll a tulajdonosi körük, illetve forgalmuk 14%-át a kutatás-fejlesztésre fordítják.



A vállalat 34 országban tevékenykedik közel 320 alkalmazottat foglalkoztatva. Hét kutató állomásukból – ahol 23 növényfaj fejlesztése és közel 180 fajta termesztése folyik – négy Európában, és három a tengerentúlon található.



A világ egyik legmodernebb kutatási infrastruktúrával rendelkezõ genetikai bázisát a legerõsebbek között tartják számon. Fejlesztési tevékenységüket küldetésnek tekintik: céljuk a nemesítõ állomásokon elért genetikai fejlõdés eljuttatása a gazdálkodókhoz, megfelelõ információk gyûjtése a termesztõ területekrõl (annak érdekében, hogy a nemesítés iránya találkozzon a gazdálkodók igényeivel), valamint speciális termesztési, felhasználási igényeket kiszolgáló fajták és hibridek fejlesztése. Az egyes területekre szánt hibridjeik genetikai állománya tartalmazza azokat a kulcsfontosságú, a célterületrõl származó géneket, amelyek fokozzák azok helyi alkalmazkodóképességét.

 


Pálovics István regionális értékesítési vezetõ, középen Wágner József cégvezetõ, Engelhart Szabolcs területi értékesítési képviselõ

 

 



A minõségi vetõmag elõállításának garanciája a szántóföldi elõállítást végzõ partnerek szigorú kritériumok szerinti kiválasztása, ahol elsõsorban a szaktudást és a technikai felszereltséget veszik figyelembe. Hálózatuk több mint ezer, szaporítással foglalkozó gazdából áll, több mint húszezer hektárt jegyezve.



A Caussade Semences Groupe a legmodernebb vetõmagüzemi technológiákat és csomagoló vonalakat használja. A saját elõállítási tevékenység öt üzembõl áll Franciaországban, évi 1,5 millió zsák kukorica, illetve 30 ezer tonna gabona kapacitással. Vetõmagjaik híresen kiváló minõségûek, saját standardjai szigorúbbak az európai szabványoknál csíraképesség, fizikai- és genetikai tisztaság tekintetében.



Legfõbb céljuk, hogy kiváló minõségû termékeikkel (kukorica, napraforgó, szója, cirok, repce, búza, árpa, tritikálé, takarmányfû-keverékek, lucerna, egyéb aprómagvas növények) minél több partnerüket tegyék sikeres gazdálkodóvá.