Miért lettek a repcék jobbak a várakozásoknál?

Az idõjárás most, az utolsó szakaszban is hû – kiszámíthatatlan maradt! – az egész tenyészidõre jellemzõhöz, mert bizony az utolsó táblák termését úgy kellett „belopni” a földekrõl a sok esõzés miatt. A július 18-i hivatalos jelentés szerint, 98%-os betakarítási állapotban az országos termésátlag 2 246 t/ha lett 233 000 ha-on (lásd a táblázatot!). A legjobb eredményt – közel 3 t/ha-os terméssel – Baranya megyében érték el, de az átlagosnál jobb termések születtek Tolnában, Fejér megyében, meglepõ módon Szabolcs-Szatmár és Bács-Kiskun megyékben is. Számomra csalódást jelentett a Békés megyei abszolút átlagos termésszint, mert ezen a vidéken nagyon szép repcéket láttam, és nemcsak a számos kísérletben, hanem üzemi táblákon is.

Az üzemi termelési jelentéseken túlmenõen most már egyre több nemesítõház is beszámol kísérleti eredményeirõl, közülük néhányan (pl.: Monsanto, Pioneer, Caussade) egészen kiemelkedõ eredményekrõl is hírt adnak: kísérleteikben nem is ritkán fordulnak elõ 6 t/ha körüli termésátlagok is: például Dalmandon, Magyaratádon, Nagyszénáson, Dombegyházán.



Ha jól belegondolunk, elégedettek lehetünk ezekkel az eredményekkel, hisz az átlag alig marad el a tavalyi, a repcének az ideinél sokkal jobban kedvezõ évjáratához. Az idei termesztési szezonról pedig elmondható, hogy szinte végig a repce ellen dolgozott, kivéve talán a telet és a májusi, júniusi nevelõ idõket. Így aztán a termesztõk egy része elégedett az eredményekkel. Igaz, voltak veszteségeik, mert bizony legalább 18-20 ezer hektárt ki kellett tárcsázni a tavaszi gyenge állomány miatt, sõt, ennek körülbelül a háromszorosát el sem tudták vetni az õszi csapadékviszonyok miatt. Ebben a helyzetben a gazdák – ki-ki a maga lehetõségei, optimizmusa függvényében – két nagy táborra szakadtak. A pesszimisták úgy gondolkodtak, hogy ilyen helyzetben, amibõl a repce úgysem jöhet ki jól: egy minimum mûvelést alkalmaznak, és a lehetõ legkevesebb költséggel valahogyan túlélik ezt a szezont. Õk azok, akik szerény eredményekkel zártak. És voltak az optimisták, a bátrak, a mindenáron nyerni akarók, akik a gyenge állapotú, vagy éppen hogy csak megmaradt vetéseiket nagyobb gonddal próbálták védeni és mindennel kiszolgálták a növényt a kecsegtetõ árak, és a kalkulálható magas árbevételek reményében. Azt gondolom, hogy õk jártak jól, mert végül is a repce újra csodákra volt képes.



Visszatekintve a repce termesztésének – fejlõdésének – mozzanataira az õsz kifejezetten hátráltatta a megfelelõ színvonalú elõkészítést és vetést. A szûnni nem akaró esõk miatt alig lehetett a talajokra rámenni, és azokon megfelelõ minõségû talajmunkát végezni. A vetések zöme hamarjában lett elvégezve, és nagy része a megszokottnál jóval késõbb, hisz aki az augusztus végi néhány napot nem tudta erre kihasználni, annak várnia kellett a szeptember közepén újra jelentkezõ néhány vetésre alkalmas napig. A talajok, a vetõágyak nem tudtak megülepedni, megérlelõdni, az állandó esõzések tovább tömítették a talajokat, megakadályozva, hogy a repce apró magja egyenletesen, szépen keljen. A szeptemberi, októberi hõmérsékletek is elmaradtak a szokásostól, így aztán nem csoda ha a repcetáblák zöme egyenetlenül kelt és fejlõdött. A télbemenetel elõtti állapot pedig átlagosan 5-6 levél volt a kívánatos 8-10 leveles rozettás állapot helyett! Fõleg a Keleti országrészen – Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyékben – gyakoriak voltak az õszi–téli–kora-tavaszi vízállások, melyek nagy területeken okoztak kárt vagy kipusztulást.

Vízállástól szenved egy viszonylag szépen kikelt és beállt repce Sárkeresztúron

Vízállás miatt kipusztult, elgazosodott repcetábla Szarvason

A tél az átlagosnál hidegebb idõszakok hótakarója miatt nem tett nagy kárt, így a fentebb említett 18-20 ezer hektáron szükségszerû kiszántásokon kívül nem következett be nagyobb veszteség. Ez sem a kemény télnek, hanem inkább a fejletlen állapotoknak tudható be. A fejlesztõ vállalatoknak sem kellett a kísérletekben jelentõs mértékû kifagyási veszteséggel számolniuk, melyek megakadályozták volna a megfelelõ mennyiségû és minõségû kísérleti adat begyûjtését.



Az õszi-téli viszonyok ismeretében tavaly a vetésidõ kérdése, illetve annak megítélése újra átfogalmazódott. Tavaly õsszel mindenképpen azok voltak a szerencsések, akik korán tudtak vetni, mert az õ állományaik elérték, vagy legalábbis megközelítették a kívánatos télbemenetel elõtti fejlettségi állapotot. Viszont azt se felejtsük el, hogy a hibridek zöme – márpedig a vetések közel 70%-a már hibrid! – nagyon gyorsan fejlõdik, és egy kedvezõ õszön esetükben egy túl korai (augusztusi) vetés a túlfejlõdés miatt fenyegetõ. Így hát inkább arra buzdítjuk a termesztõket, hogy a hibrid tulajdonságainak megfelelõen – kihasználva a fejlõdési erélyben meglévõ különbségeket –, a repce vetésekben alakítsák ki a munkaszervezésileg is kedvezõ vetésidõ lépcsõket a fajtaszerkezetnek megfelelõen.



Ugyancsak az õszi kedvezõtlen viszonyok következménye lett a kialakult, a szokásosnál jóval alacsonyabb tõszám. Bevallom õszintén, ez volt az egyetlen tényezõ, aminek káros hatásaitól a legkevésbé tartottam. Tudtam, és eddigi gyakorlati és kísérleti tapasztalataim is arra tanítottak, hogy a repce annál jobb, minél ritkább (no persze egy kritikus, 120-150 ezres határ felett!). És igazam lett, mert noha gyakran találkozhattunk viszonylag ritka állományokkal, ahol májusban és júniusban elegendõ csapadék hullott, ott a növényzet számos oldalhajtást fejlesztett, ami megalapozta a jó terméseket. Lásd a Lengyeltótiban talált fantasztikus módon elágazó, erõteljes állományt, pedig itt az egész tavaszi-nyári szezonban mindösszesen 58 mm csapadék hullott!

A tavasz késõn indult, a március közepi néhány melegebb nap után – amikor is „riadót” fújtunk az elsõ inszekticides beavatkozások mielõbbi elvégzésére –, újabb lehûlés következett, így a repcék intenzív életre-kelése is elmaradt. Ennek persze nem csak a hideg, de az általános szárazság is oka volt, mert az ország nagyon jelentõs részén egészen májusig szinte alig esett esõ. Hihetetlennek tûnt, hogy annyi esõ, belvíz után vízhiány léphet fel, de végül is be kellett látnunk, hogy mégis igaz, és a növényzetet a csapadékhiány hátráltatja a fejlõdésben. Legelõször a kiszórt mûtrágyák „árulkodtak” a bemosó esõk hiányáról. Sokan a tervezett osztott trágyázást sem tudták megvalósítani, mert kora tavasszal a járhatatlan utak akadályozták õket ebben, késõbb pedig a szárazság miatt úgy gondoltál, hogy felesleges kiadniuk, hisz úgysem hasznosul.



Ennek a helyzetnek egyenes következménye lett az is, hogy a növények alacsonyabbak lettek, mint normális évjáratokban. Véznák, erõtlenek maradtak, és bizony sok esetben kényszer-virágozni kezdtek, ami erõs stresszhelyzetben – mintegy túlélési stratégiaként – gyakran elõfordul. A tápanyag-visszapótlás jelentõségérõl az idei rossz tapasztalatok ellenére sem szabad elfeledkeznünk, hisz a legintenzívebb termelést folytató gazdák gyakorlatában igen nagy szerep jut a folyamatos, mikroelemeket is tartalmazó tápanyag-kijuttatásnak. Éppen az õ eredményeik igazolják, hogy a repce nemcsak igényli, de meg is hálálja a nagy mûtrágyaadagokat, melyben a nitrogén túlsúlya mellett káliumra, foszforra, kénre, magnéziumra, kalciumra is szükség van. Mindezek együttesen segítik elõ a nagy termések kialakulását. Az idei kritikus tavaszon a nagy mûtrágya forgalmazók, mint például saját tapasztalatomból a Timac-Agro, vagy a Yara, együttérezve a gazdákkal, sok hasznos tanáccsal és információval látták el a termesztõket.

A csapadéktérképek szerint a január-február-márciusi hónapok csapadék-ellátottsága messze elmaradt a sokéves átlagtól. Januárban átlagosan 20 mm, februárban 5 mm körüli, márciusban 30 mm körüli esõ esett. A legkevesebb csapadék a Dunántúl középsõ és nyugati tájain hullott.

Az áprilisban kezdõdõ virágzások elején bizony még sok helyen elkeserítõ volt a kép. Azt szoktam mondani, hogy ha virágzáskor a repcesorok között látom még a talajt, az régen rossz! S hát bizony ez volt az általános kép. Az elsõ reménysugarak az „aranyat érõ” májusi esõkkel jelentek meg – már ahol voltak – és folytatódott a Medárd körüli záporokkal, zivatarokkal. Ezekben a napokban a növények hihetetlen módon felüdültek, új erõre kaptak, új oldalhajtásokat fejlesztettek ki az addig szunnyadó hónaljhajtásokból. Alig hittem a szememnek amikor néhány helyszínre az esõk után visszatértem, mert olyan kondícióbeli fejlõdés következett be 1-2 hét leforgása alatt!

Ígéretes kép Dalmandon a virágzáskori esõk hatására

Akkor éreztük elõször azt, hogy még nincs veszve minden, és érdemes még megtennünk mindent a jó termés reményében. Itt lépett közbe az optimista gazdák hite és szakmaszeretete, a „mentsük ami menthetõ” hozzáállása, ami szerencsés módon találkozott a folyamatosan megjelenõ hírekkel a terményárak folyamatos emelkedésérõl! Hiszem, hogy a legjobbak mindent megtettek a repce kiszolgálásához, ami a technológiát illeti.



Az általuk alkalmazott gondos növényvédelem, a sok esetben a termésképzés elõsegítésére kiadagolt kondicionáló és lombtrágya-szerek sok helyütt meghozta gyümölcsét, és õk lettek az idei év nyertesei. Sajnos azonban a repcetermõ területek egy részén – különösen a közép-dunántúli és dél-alföldi területeken a júniusban-júliusban hirtelen fellépõ hõség további csapadékhiánnyal párosulva becõvesztéseket, rossz szemkitelést okozott, s ezzel itt a nagy termések reménye is elveszett.

Szemet gyönyörködtetõ látvány a nagyszénási kísérlet (öntözött körülmények között)!

Fontos szót ejtenünk a gyomirtásról is, hisz idén is bebizonyosodott, hogy az õszi, idõben történõ gyomirtást nem pótolja a késõbb, vagy a tavasszal beiktatott gyomirtó kezelés. Rosszul gondolkodnak azok, akik megvárják a tavaszt – és „majd meglátják, érdemes-e még befektetni” –, mert arról már elkésnek, és teret adnak az amúgy is nehezen irtható gyomoknak. Azt gondolom, hogy a repce gyomirtásához eddig is megvoltak a hatékonyan alkalmazható herbicidek, de a fejlesztés eredményeként a közeljövõben – akár már ezen az õszön – megvalósítható új Clearfield® technológia a hozzá tartozó herbicid-rezisztens hibridekkel – további elõrelépést kínál majd rugalmasságban és hatékonyságban. Érdemes lesz élni vele!

Idén elsõsorban a rovarok miatt lett elsõszámú fontosságú a folyamatos növényvédelem. A csapadékos õsz és a hûvös tavasz miatt a kártevõk közül a szárormányosok és a repcefénybogár kártétele kisebb volt az átlagosnál, viszont a késõbbiekben a becõkárosítók nagy számban jelentek meg. Így aztán aki elhanyagolta a folyamatos szemlézést, annak keserû következményekkel kellett szembenéznie a becõkárosodások okozta termésvesztés miatt. A legmagasabb színvonalon gazdálkodók viszont nagyon odafigyeltek, így például Bácsbokodon 8-szor, Dalmandon és Nagyszénáson 5-ször is permeteztek a rovarok ellen! Idén, fõleg a dunántúli repceföldeken a káposztalégy lárvája is nagy károkat okozott a gyökérnyak rágásával, és másodlagos fertõzések elõidézésével.

A regulátorozás szintén fontos technológiai beavatkozásnak bizonyult az elmúlt évben. Egyöntetû a vélemény a kísérleti gazdák körében is, hogy az õszi, általában fejletlen állományok nem élték volna túl a telet viszonylag kis veszteséggel, ha nem használtak volna regulátort. De aki a tavaszi kezelés mellett döntött, szintén jól cselekedett, mert jól nyomon követhetõ a regulátorok szárnyaki rövidítõ-erõsítõ hatása, ami sok esetben 5-7 cm-es erõs szárakat, nagyobb elágazások kifejlõdését tette lehetõvé.



Idén a száraz tavasz nem kedvezett a gombás megbetegedéseknek. A csapadékosabb, párásabb területeken, illetve ha a vetésforgót nem tartották be kellõképpen (már pedig ez egyre gyakrabban, még a szakmailag jól képzett termesztõknél is elõfordul), nagyszámú kórokozó, fõként Sclerotinia jelent meg. Nem gyõzzük hangsúlyozni, hogy nagyon nagy a tét, ha valaki nem tartja be a minimálisan 4 éves forgót, mert a kártevõk és a gombabetegségek felszaporodása miatti nagymértékû termésvesztés bizony nagy csalódásokat okozhat! Jó hír viszont, hogy az igényes gazdák most már beépítik a gombaölõ szeres kezelést a technológiába, de szükség esetén akár többször is alkalmaznak kezeléseket. Hadd emeljem ki a dalmandi, a nagyszénási gyakorlatot, ahol kétszer, Bácsbokodon háromszor is védekeztek, csakhogy elõsegítsék a minél nagyobb, egészségesebb és jobb minõségû termés kifejlõdését!



S amire idén sem kaptunk választ, legalább is a hazai kísérletekbõl nem, az a télállóság, melynek objektív megítélésére az elmúlt télen sem volt lehetõségünk. A nemesítõházak európai kísérleti hálózatában azonban akadt néhány olyan hely – Svédországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Csehországban – ahol megvolt a megfelelõ kitettség a télállóság mérésére. Ezeknek az adatoknak a birtokában a fajtatulajdonosok minden bizonnyal levonják majd a következtetéseket és megteszik az ésszerû javaslataikat.



Azt gondolom, hogy az elmúlt év nagyon tanulságos volt, sok mindenre felhívta a figyelmet. Talán a legnagyobb sikernek azt tartom, hogy a gazdák elkezdtek másképpen gondolkodni a repcérõl, akarják jobban, hatékonyabban, profit-orientáltabban termeszteni. Örök igazság, hogy az évjárat mindig az egyik legfontosabb befolyásoló tényezõ, amihez alkalmazkodnunk kell technológiával, fajtával, megfelelõ rugalmassággal és aktivitással. Azt gondolom, hogy jelenleg a legerõsebb láncszem a genetika, mert látványos fejlõdés szemtanúi lehetünk minden évben. A jelenleg rendelkezésre álló és folyamatosan fejlõdõ fajtakínálat termõképességben, betegség-ellenállóképességben, stabilitásban is egyre többet és jobbat kínál. A hibrid-arány is meghatározó mértékû, 70% körüli, ami jelzi, hogy a termesztõk belátták a hibridek nagyobb stressztûrõ képességében és teljesítményében rejlõ elõnyöket.

Összefoglalva az elmondottakat, úgy érzem, idén is sokat tanultunk és tapasztaltunk a termesztõktõl és a nemesítõktõl. Ami számomra a legtanulságosabb, hogy ebben az évben bizonyosodott be igazán, hogy magas színvonalú technológia alkalmazásával még kedvezõtlen körülmények között is lehet jól és jövedelmezõen repcét termeszteni!

Dr. Kiss Erzsébet

fejlesztõmérnök