A talajvizsgálatok jelentõsége és értelmezése a gyakorlatban

A tápanyaggazdálkodás megtervezéskor két tényezõre, a talaj tápelem-tartalmára és a növény tápelemigényére támaszkodhatunk. Alapesetben a növény fejlõdése folyamán annyi tápelemet kell a talajba, vagy kisebb mennyiségben a növényre (levéltrágyázás) juttatnunk, amennyit a növény felvesz. Ezt a mennyiséget korrigáljuk a talaj tápelemtartalma alapján: ha talajunk jól ellátott az adott tápelembõl, a tervezett növényi felvételnél kevesebbet, ha viszont rosszul ellátott, ennél többet kell a trágyázás során kijuttatnunk. Utóbbi azért szükségszerû, hogy a talajt feltöltsük egy optimális tápanyagszintre. Ez a szint egyrészt lehetõvé tesz egy folyamatos tápanyagszolgáltató képességet, másrészt elejét veszi annak a „veszélyforrásnak”, hogy a mûtrágya formájában kijuttatott tápanyagok lekötõdjenek a talajban, így korlátozva hozzáférésüket a növény számára. Talajaink tápelem-ellátottságát talajvizsgálatok által tudjuk megítélni. A talajvizsgálat alapja a szakszerûen elvégzett, az adott területet reprezentáló talajminta. Ebbõl talajvizsgáló laboratóriumokban meghatározásra kerül a kémhatás (pH), a mésztartalom, a humusztartalom, a kötöttség ill. a tápelemtartalmak. Ugyanarról a tábláról ötévente ajánlott talajvizsgálatot végezni, hogy tendenciaszerûen nyomon követhetõ legyen a talajtulajdonságok és a tápelemtartalom változása. Az ásványi nitrogén meghatározására viszont – ha ezt az üzemgazdasági szempontok is lehetõvé teszik – évente kell arra sort keríteni, hogy ennek alapján legyen számítható a nitrogén mûtrágyaadag. A talajvizsgálat idõbe és pénzbe kerül, de enélkül nem ismerjük a talajt, amelyen gazdálkodunk! Az agrár-környezetgazdálkodási programokban résztvevõknek pedig kötelezõ az ötévente végzett talajvizsgálat. Az õ esetükben különös figyelmet kell arra fordítani, hogy ne kidobott pénz, vagy csak a szakigazgatás számára beszolgáltatott adat legyen az elvégzett talajvizsgálat, hanem a gazdálkodási gyakorlatuk számára fontos következtetéseket is le tudják vonni.

Jelen cikk különösen az ilyen összefüggésben érintett gazdálkodóknak szeretne vezérfonalat adni a talajvizsgálatok értelmezéséhez. Ebben volt segítségemre Poros Tamás fiatal mezõgazdasági mérnök kollega, aki a Mohácsi-szigeten, Dunafalván gazdálkodik. 60 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést, kapcsolódva a nagybátyja által mûvelt 300 hektárhoz. A jövõben pedig komoly fejlesztéseket kíván megvalósítani: öntözéses csemegekukorica-, ill. zöldborsótermesztést, valamint marhatartásban is gondolkodik egy szabadtartásos istállóban. Fõbb termesztett kultúráit a repce, az õszi búza és a kukorica jelenti. A talajok rendkívül heterogének, homokos vályog fizikai féleségû öntés-, ill. humuszos öntéstalajok. Poros Tamás az önálló gazdálkodás megkezdése után nem sokkal elvégeztette a talajvizsgálatokat, hiszen ezt az AKG program is elõírta és nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ezek alapján le is vonhassa a gyakorlatban fontos következtetéseket. Amikor a talajvizsgálatok hasznosságáról kérdeztem, azt a tudatos mûtrágyázás lehetõségének megteremtésében látja. Rögtön fölvetõdnek a téma kapcsán azonban olyan kérdések, melyekben a szakembernek sem mindig könnyû eligazodni. Egyrészt, a ma Magyarországon közforgalomban lévõ, szabadon elérhetõ mûtrágyázási szaktanácsadási rendszer bár bevezetésének idõszakában, az 1970-es években mérföldkövet jelentett, sok esetben nem felel meg a mai kor követelményeinek. Másrészt, ebbõl fakadóan nincs egy olyan egységesített táblázat, amely segítséget nyújtana a talajok mikroelem-ellátottságának megítélésében. Cikkünkben az õ tapasztalatai és kérdései mentén járjuk körbe a talajvizsgálatok gyakorlati értelmezésének egy szegmensét.

Poros Tamás, szemlén a szójaállományban

Káliumtrágyázás



A talajmintavétel rámutatott, hogy alacsony a talaj káliumtartalma, 110-120 mg/kg körül alakul. Ezért az adott táblán termesztett kukorica alá 120 kg kálium hatóanyagnyi mûtrágyát juttattak ki hektáronként. Emellett nitrogén- és foszfor mûtrágyázásra is sor került. Az eredmény egyértelmû volt: 11,5 t/ha kukoricatermés került betakarításra, míg ezt megelõzõen nem végeztek ilyen tudatos kálium utánpótlást és csak 8 t/ha körüli kukoricaterméseket takarítottak be. A káliumtrágyázás hasznosságáról tanúskodik a következõ megfigyelés is: kukoricatáblájukhoz hozzácsatoltak egy kisebb, ugyanolyan talajú részt, amit megelõzõleg más mûvelt és nem végzett rajta az elmúlt idõszakban kálium alaptrágyázást. Ezen a részen lucerna volt az elõvetemény, amely mint pillangósvirágú kultúra jelentékeny mennyiségû nitrogént hagy maga után, ugyanakkor viszonylag sok foszfort és káliumot vesz fel a talajból, mélyre hatoló gyökereinek köszönhetõen a mélyebb talajszintekbõl is. Ezen a kis területrészen jelentõsen alacsonyabb és rosszabbul fejlett volt a kukorica állomány, mint a korábban is általuk mûvelt, kálium alaptrágyázott nagyobb táblarészen. Gyakorlatilag a káliumtrágyázás volt az egyetlen jelentõs különbség a két rész között és ez vezetett ilyen látványos különbséghez. A kukorica egyébként magas káliumigényû és a káliumhatásokra jól reagáló kultúra.

Kéntrágyázás



Napjainkban felértékelõdik a kén, mint növényi tápelem szerepe. Egyrészt az elmúlt idõszakban a szigorúbb környezetvédelmi elõírásoknak köszönhetõen lecsökkent ipari kibocsátások hatásaként kevesebb kén kerül a légkörbe, amely aztán megkötõdne a talajban. Ezt felerõsíti, hogy a mai mûtrágyák esetében a nagyobb tisztasági fok miatt már nem jelentõs a járulékos elemtartalom, ilyen formában pedig plusz kén is került a talajokba. Másrészt – mintegy ellenirányú folyamatként – különösen a repce elõtérbe kerülésével megnõ a termesztett növények által megkívánt kénmennyiség, hiszen a repce kifejezetten kénigényes, de például a búza számára is fontos a kén. Poros Tamás tapasztalatai szerint egy 15 hektáros táblán, melynek egyik részén lucernát, másikon pedig repcét és szóját termesztettek, nagyságrendi különbség volt észlelhetõ a talaj kéntartalmában: a lucernás részen 10 mg/kg körül, míg a másikon 1-2 mg/kg körül alakult a kéntartalom. Ebben az esetben is fontos dologra mutatott rá a differenciáltan elvégzett talajvizsgálat, melyre célirányosan lehet reagálni a tápanyag-gazdálkodási beavatkozásokkal.

Kémhatás



Szoros összefüggés van a talajok kémhatása és a talajban megkötött kationok minõsége, százalékos megoszlása között. Savanyú talajokban a savanyító hatású kationok dominálnak (pl. alumínium). Ha a pH értéke 7,5-8,5 között van, a szabad kalcium-karbonát pH-szabályozó szerepe kerül elõtérbe, míg 8,5 feletti pH esetén a nátriumsók, ill. a kicserélhetõ nátriumionok hatása meghatározó. Savanyú talajokban alumínium- és mangán-toxicitás léphet fel, mert megnõ ezen nehézfémek felvehetõsége. A káros folyamatok 5,5 pH alatt már nagymértékben jelentkeznek. A kifejezett lúgosság pedig a talaj szikesedésébõl adódó kedvezõtlen feltételekre hívja fel a figyelmet. A növények tápanyagfelvétele és a talaj mikrobiológiai tevékenységei szempontjából a semleges körüli kémhatás a legmegfelelõbb. A foszfor felvehetõsége 6-7 pH között a legjobb, lúgos kémhatás esetén pedig a növény számára nem felvehetõ formában kötõdhet meg. Példánk esetében fontos, a talajvizsgálatból kiderülõ információ volt, hogy a talaj kémhatása gyengén lúgos, a pH értéke 7,7. Ebbõl következik, hogy a talajt nem szükséges lúgosítani, sõt az rontaná a foszfor felvehetõségét, nincs szükség tehát meszezésre, ill. növelt mésztartalmú mûtrágyák felhasználására. A foszfor felvehetõségének pedig jót is tesz egy kis savanyító hatás. Nyugodtan használható például a talajt némileg savanyító karbamid.

Helyes mintavétel



A talajvizsgálat alapja a helyes mintavétel. Ha az adott talajminta nem reprezentálja a vizsgált területet, nem várhatunk használható eredményt. Az elõírások szerint 5 ha területnagyságig elegendõ egy talajminta, melyet a tábla két átlójában vett részmintákból kell összekeverni. Nem lehet továbbá a tábla szélén, ill. trágya, vagy egyéb anyagok tárolására használt táblarészekrõl mintát begyûjteni. Az általános szabályokon túlmenõen azonban mindig alkalmazkodni kell a helyi körülményekhez. Poros Tamás esetében az egyik tábla egy homokos és egy agyagos részbõl állt. A terület nagysága 7 hektár, amely nem haladja meg jelentõsen az 5 hektárt, akár egy átlagminta is reprezentálhatná még. Ebben az esetben az átlagminta azonban a gyakorlatban nem mutatna igaz értékeket, hiszen keveredne benne a két igen eltérõ fizikai féleségû táblarész, kioltva egymás eltérõ értékeit. A fizikai féleség tudniillik jelentõsen befolyásolja a talaj kémiai tulajdonságait, specifikus tápelemtartalmát és azok felvehetõségét. Ennek fényében nagyon szakszerû döntést hozott Poros Tamás, amikor külön talajmintát gyûjtött be és küldött vizsgálatra a homokos, ill. az agyagos táblarészrõl.

A mikroelem-ellátottság megítélése



A mikroelemek a makro- és mezoelemekhez képest lényegesen kisebb mennyiségben szükségesek a növények növekedéséhez és fejlõdéséhez, azonban szintén nélkülözhetetlenek. Sokszor bár jelen vannak a talajban, de nehezen felvehetõek, így elõtérbe kerül levéltrágya formájában történõ kijuttatásuk. De hogyan értelmezzük a talajvizsgálatban szereplõ mikroelem-tartalmakat? Magyarországon nincs egy egységes, közforgalomban lévõ táblázat erre nézve! Ez egy óriási hiányosság, mellyel már évekkel ezelõtt szembesültem, de most Poros Tamás kollegám újból ráébresztett. Ezért – a teljesség igénye nélkül – saját tapasztalataim és németországi források alapján összeállítottam errõl egy táblázatot, amely reményeim szerint a gazdálkodók segítségére lesz a talajvizsgálati eredmények értékelésében és a mikroelem-trágyázás megtervezésében.

Benedek Szilveszter