A tarlóhántás, ápolás mûveletei és eszközei

A tarlóhántás célja többek között a talaj nedvességveszteségének csökkentése. A sekély hántott tarló, amelyre a tarlómaradványok részleges bekeverése és felületen maradása egyaránt jellemzõ, átlagosan 6-36%-kal kevesebb nedvességet veszít, mint a bolygatatlan és fedetlen tarló. A tarlóhántás a nedvességtakarékos termesztési technológiák egyik legfontosabb eleme.

A tarlóhántással kedvezõ talajállapot alakítható ki a gyom- és kultúrnövények elpergetett magvainak kikeléséhez, egy késõbbi mechanikai megsemmisítés érdekében. A hántás korlátozza a kártevõk és kórokozók élettevékenységét is.

Fontos, hogy a sekély, hántott réteg jobban felmelegszik, mint a bolygatatlan talaj, azonban gátolja a mélyebb rétegek felmelegedését.

További cél a talaj biológiai tevékenységének elõmozdítása. A nyirkos, kellõen laza és levegõs talajban az aerob mikroszervezetek tevékenysége felélénkül, amelynek eredménye a biológiai beéredés folyamata.

A tarlóhántás közvetlen célja a hántással egy munkafolyamatban, vagy az azt megelõzõen aprított szár- és gyökérmaradványok részleges talajba keverése. Ez a mûvelet a hántással kezdõdik el, a hántott tarló ápolása során folytatódik, és az alapmûveléssel fejezõdik be.

A tarlóhántást a lazító-porhanyító mûveletek elvégzésével egy idõben gyengén tömöríteni is szükséges, tehát a felszínt le kell zárni. Így alakul ki az ún. második szigetelõ réteg, amely egyben a szél szárító hatását is csökkenti.

A tarlóhántás eszközei



A tarlóhántás megvalósítására a talaj kötöttségétõl függõen bármely sekély lazításra és porhanyításra alkalmas eszköz megfelel.

Napjaink legelterjedtebb tarlóhántó eszközei a tárcsás boronák, amelyek közül a legjobbak hatékony porhanyító, kedvezõ munkához szükséges mûszaki paraméterekkel (560-660 mm átmérõ, 15-25º vágásszög, 60-80 kg tárcsalevél terhelés) rendelkeznek. Az utóbbi idõben ismételten megjelent kisebb méretû gépeknél viszont elõfordulhat behúzási probléma, amely a tárcsás borona munkaminõségére is károsan hat. Ilyen esetekben vissza kell térni a régi gyakorlatra, amikor a szükséges behatolást pótterheléssel (betondarabokkal, vasgerendákkal) lehet elérni. Bármilyen típust is használunk, nem szabad megfeledkezni a tarlóhántás azonnali lezárásáról, amelyet hagyományos módon a tárcsásborona mögé kapcsolt hengerrel, vagy az újabb gyártmányokon megtalálható hengerboronákkal valósíthatunk meg.

A tárcsás boronák munkája és alkalmazási területe



A 4-8 km/h sebességtartományban dolgozó tárcsás boronák munkájára az intenzív talajporhanyítás, az aprítás, a jó keverõ hatás, a lazítás és a kismértékû forgatás a jellemzõ. A tárcsás boronák mûvelõ eleme, a tárcsalevél közvetlenül a mûvelési mélység alatt bizonyos mértékben tömöríti is a talajt. Esetenként ez a hatás káros mértéket is elérhet, miáltal akadályozza a gyökérzet növekedését és fejlõdését. Különösen veszélyes ez a helyzet nedves talajállapot esetén.



A tárcsás boronák munkáját elsõsorban a haladási sebesség, a tárcsalevélre esõ függõleges irányú terhelés és a tárcsalevelek beállítási szöge határozza meg. A tárcsás boronák munkamélysége – azonos beállítási szög és függõleges terhelés esetén – a munkasebesség növelésével csökken, ugyanakkor fajlagos vontatási ellenállásuk közel lineárisan emelkedik. Azonos görbületi sugarú tárcsalevél esetén a sebesség növelésével a talaj oldalirányú továbbítása is nagyobb lesz. A tárcsalevél görbületi sugarának növelésével a dobástávolság csökken. Ezért a növelt munkasebességre tervezett tárcsás boronákon a nagy görbületi sugarú tárcsaleveleket alkalmazzák.



A nagy munkamélységre tervezett tárcsás boronák függõleges terhelését a borona tömegének növelésével érik el, és ezzel egyúttal növelik a gép szilárdságát és üzembiztonságát. A tárcsalevelek átmérõjének növelésével – azonos görbületi sugár mellett – kismértékben növekszik a mûveleti mélység. A görbületi sugár növelése ugyancsak növeli a mûvelés mélységét. A tárcsalevelek beállítási szögének változtatásával szintén lehetséges a munkamélység szabályozása.



A kis fajlagos tárcsalevél terhelésû, kis átmérõjû és osztástávolságú mûvelõelemekkel felszerelt könnyû tárcsás boronák magágykészítésre, tarlóápolásra ill. könnyen mûvelhetõ talajokon alapmûvelés (szántás) – elmunkálásra alkalmazhatók. Hazánkban ma már jelentõségük csökken, mivel ugyanerre a feladatokra a magágykészítõ gépek széles választéka áll rendelkezésre.



A középnehéz tárcsás boronák felhasználási területe: elsõsorban alapmûvelés (szántás) elmunkálás, magágykészítés õszi vetésû növényeknél, könnyen mûvelhetõ talajokon tarlóhántás, monokultúrában termesztett kukorica számára tavaszi talajelõkészítés, vegyszerbemunkálás, magágykészítés.



Nehéz tárcsás boronák felhasználási területe: tarlóhántás, nagy mennyiségû növényi maradványok, pl. kukoricaszár szántás elõtti talajba keverése, szántáselmunkálás kötött talajokon, szántás nélküli alapmûvelés.



A kompakt tárcsák külön kategóriát képviselnek, amelyek kialakulását és elterjedését a szerkezeti hosszúság csökkentésének követelménye indokolta. A magágykészítõ-, vetõgépkombinációkban a hagyományos építésû (X vagy V formájú) típusok nem, vagy csak erõs kompromisszummal alkalmazhatók. A tárcsalevelek egyenkénti csapágyazása és kerethez kapcsolása lehetõvé teszi a két tárcsasor párhuzamos – egymáshoz viszonylag közeli – elhelyezését. Konstrukciós szempontból ez egyértelmûen elõnyös, bizonyítja ezt rendkívüli gyorsaságú terjedésük. Munkaminõségi szempontból azonban esetenként – fõleg nehéz mûvelésû, kötött talajokon – problémát jelenthet a tarlóhántás agrotechnikai követelményeinek (munkamélység, porhanyító-keverõ hatás) megfelelõ kielégítése. Ezért az ilyen megoldású gépek önálló alkalmazása csak meghatározott feltételek mellett javasolható, célszerûbb a talajmûvelõ- és talajelõkészítõ-vetõ kombinációkba épített változatok használata.

A nagy népszerûség ellenére a tárcsás boronák használata bizonyos negatív tünetekkel is jár. Az agrotechnikai (káros talajtömörítés, mûvelési sebesség limit) és energetikai hiányosságok (viszonylag nagy fajlagos energiaigény) a talajelõkészítés hatékonyságát csökkentik, a fejlõdés folyamatosságát gátolják. Ezért az utóbbi évtizedekben – a külföldi fejlesztési törekvéseket átvéve és kiegészítve – hazánkban is megkezdõdött az említett hibák kiküszöbölésére alkalmas új talajmûvelõ eszköz, az ásóborona gyártása és széles körû használata, ill. felgyorsult a szántóföldi kultivátorok modernizálása.

Szántóföldi kultivátorok munkája és alkalmazási területe



A szántóföldi kultivátorok régi, jól ismert – tarlóhántásra is használt- eszközök, amelyeket a múlt század hetvenes éveiben kiszorítottak a modern tárcsás boronák. Az elmúlt évtizedben azonban igen erõteljes fejlesztõ munka indult el, amelynek eredményeként a szántóföldi kultivátorok komoly változáson mentek keresztül és a hagyományos építésû változatok mellett megjelentek a nehéz- és mulcs kultivátorok.



A szántóföldi kultivátorok a talaj lazítására, porhanyítására, kisebb mértékû keverésére, a talaj felszínének alakítására szolgálnak. Jól használhatók a gyomok irtására is. Feladatukat forgatás nélkül végzik. Laza és középkötött talajok mûvelésekor általában elõnyösebben használhatók, mint a tárcsás boronák. Alkalmazási területük tarlóhántás (laza talajon), hántott tarló ápolása, szántáselmunkálás, magágykészítés.



A szántóföldi kultivátorok munkamélysége a talaj állapotától és az alkalmazott szerszám típusától függ. A fordítható kivitelû, keskeny lazítószerszámok munkamélysége a laza, kevés növényi maradvánnyal borított talajon 10-12 cm. Lúdtalp vagy szárnyas kapák használata esetén a szokásos munkamélység 8-10 cm.

Simba SL 700 szántóföldi tárcsás kultivátor

A szántóföldi kultivátorok különleges csoportját alkotják a szárnyas kultivátorok. A felszín alatt 8-15 cm mélységben dolgozó, széles V alakú szárnyas kések a gyomok gyökerét elmetszik, de a növényzet felszíni részének 85-90%-át bolygatatlanul hagyják. Ezáltal a szél- és a vízerózió elleni védelem szempontjából kedvezõ talajállapotot hoznak létre, ugyanakkor megõrzik a talaj nedvességét. Használhatók tarlóhántásra és kiegészítõ talajmûvelésre közvetlenül betakarítás után, illetve vetés elõtt, de hasznos munkát végezhetnek szántásápoláskor is.





A nehéz kultivátorok használatának elõfeltétele a talaj megfelelõ nedvességi állapota. Alkalmazásukhoz tudni kell, hogy az agrotechnikailag kívánt minõségû aprító és lazító munkát csak viszonylag száraz talajon képesek végezni. Az ilyen talajon a kultivátor mûvelõ-szerszámai a talajszelvényt jól átrepesztve lazítják és porhanyítják. Nedves talajon viszont a mûvelõ-szerszámok többnyire csak barázdát húznak és tömõdött, „szalonnás” talajcsíkokat hoznak felszínre. Ezért nedves talajokon a nehéz kultivátorok nem használhatók.

A nagy teljesítményû traktorok terjedésével számításba vehetõk az alapmûvelés nyári elvégzésére, vagyis kalászos gabona betakarítása után nehéz kultivátorral elvégezhetõ az alapmûvelés, ezt követõen az õszi vetésig csupán sekélymûvelést végzõ, nagy területteljesítményû gépek – ásóborona, könnyû tárcsás borona – használata szükséges. Kötött, nehezen mûvelhetõ talajokon a munkamélység fokozatos növelése ajánlatos. Ilyenkor a gabona betakarítás után közvetlenül szükséges a tarlóhántás 8-10 cm mélységben, ezt 18-20 cm mélységû szántás nélküli alapmûvelés követi. A két munkamenetben nehéz kultivátorral megmunkált talajon a magágy kialakítása vagy a kultivátorral kapcsolt kiegészítõ elmunkáló-gépekkel, az alapmûveléssel egy idõben vagy külön munkamenetben a már említett eszközökkel végezhetõ. Az alapmûvelés elmunkálása és a felület lezárása céljából a nehéz kultivátorokat különféle elmunkáló-eszközökkel egészítik ki, ill. szerelik fel (simítógerenda, hengerborona, ásóborona, tárcsás borona, talajmaró, forgóborona).

A nehéz kultivátorok hiányosságait kiküszöbölõ mulcs kultivátorok alkalmazása esetén nincs szükség kétszeri munkamenetre, ha az alapgép után megfelelõ elmunkáló (porhanyító-tömörítõ) eszközt kapcsolnak. Ezek az elmunkáló eszközök (egyengetõ lemezek, henger borona, ásóborona, tárcsás borona, forgóborona, talajmaró) kombináltak, cserélhetõk és mûvelõ hatásuk a célnak megfelelõen beállítható. Az új kombinált gépek a tarlómaradványokból mulcs-réteget hoznak létre, növelik a szél- és vízerózióval szembeni ellenálló képességet és növelik a felszín vízvisszatartó képességét.

A hántott tarló ápoló mûvelésére – az alapmûvelést megelõzõ munkafolyamatként – a gyomok és az árvakelés gyors és nagyfokú megjelenése miatt lehet szükség. Lényeges, hogy a gyomok az alapmûvelés idejéig ne érleljenek magot. Ezáltal az ápolás hasznos mechanikai gyomirtási módszer.

A hántott tarló ápolásának elõnye a talaj kedvezõbb fizikai állapotának megtartásában, biológiai beéredésének felgyorsulásában is megnyilvánul. Az ápoló mûvelés a hántásnál kissé mélyebben végezhetõ.



A tarlóhántás eszközei gyakorlatilag változatlan összeállításban, de a termõhelyi adottságokat (talajféleség, talajállapot) figyelembe vevõ beállítási paraméterekkel használhatók a kigyomosodott tarlók ápolására is.

A tarlóápolás gyors és hatékony megvalósításának eszközei az ásó- és forgóboronák. Az ásóboronák mûvelõ-elemei általában hajlított, két végén élezett, kovácsolt acélkések, amelyek kereszt alakban – a tárcsás boronákhoz hasonlóan – távtartók közbeiktatásával különbözõ hosszúságú tengelyekre vannak felfûzve. A késkeresztek a haladási iránnyal szöget zárnak be, amely szög egyes típusoknál rögzített, másoknál 15-25º között állítható. Az ásóborona tagok vontatásakor a talajba hatoló mûvelõelemek a talajellenállás hatására elfordulnak, s közben a rögöket aprítva, a tarlómaradványokat és gyomnövényeket elmetszve a talajszelvényt oldalirányban mozgatják, terelik. A forgás sebessége és ezáltal az aprítás- porhanyítás- keverés mértéke a haladási sebességtõl függ. Intenzív munka 10-14 km/h sebességtartományban érhetõ el.

Busa FKM-5,2 forgóborona

Ahogy az ásóboronák a tárcsás boronák hiányosságainak köszönhetik népszerûségüket, úgy a forgóboronák is egy hagyományos talajmûvelõ szerszám, a fogasborona kritikájaként születtek. A fogasboronák aprító-porhanyító, illetve felszínalakító hatása ugyanis elmarad a kívánalmaktól és ez vezetett ahhoz, hogy egyes invenciózus felhasználók megpróbálták egyesíteni az egyenes irányú haladás és a forgó mozgás elõnyeit. A forgóboronák munkáját a nagy kerületi sebességgel történõ metszés jellemzi. Ennek eléréséhez 8-14 km/h sebesség szükséges, ill. ajánlatos. Ekkor a talaj által hajtott, élezett forgó kések hatékony porhanyító, keverõ munkát végeznek, gyomirtó hatásuk pedig kiemelkedõen jó. Egyéb talajmûvelõ szerszámokkal kiegészítve, kombinálva az egyengetõ, tömörítõ hatás is fokozható, amellyel a felhasználási terület bõvül.

Prof. Dr. Jóri J. István – Rádics János