A rezisztencia elleni védekezés alapelemei a házi légy irtásában

Bár a WHO – ajánlásaiban – a házi legyek elleni küzdelemben a megelõzés, a tenyészõhely megszûntetésére, a tenyészés meggátlására helyezi a hangsúlyt, a biológiai védekezés megoldatlansága miatt hazánkban a kifejlett imágók elpusztítása a fõ támadáspont, amely a fajlagos érintõmérgek megjelenését követõen évtizedeken keresztül kizárólag az imágók permetezéssel történõ irtását jelentette. Szakmai ismeretek hiányában azonban az elõször csodaszernek bizonyuló készítmények „kimerültek” és végül már sokszoros dózisban sem fejtik ki hatásukat. A szer kimerülésének a telepi légypopulációban kifejlõdõ irtószer rezisztencia a magyarázata. A rezisztencia kialakulását belsõ (genetikai, élettani) és külsõ tényezõk (irtószer típusa, hatóanyag fajtája, expozíció stb.) alakítják, melyek közül csak a külsõ tényezõket tudjuk befolyásolni. A rezisztencia kialakulásának elkerülése érdekében a következõ alapelveket mindenképpen figyelembe kell venni:

Amennyiben lehetséges, elõnyben kell részesíteni a megelõzést és a biológiai módszerek alkalmazását. A biológiai védekezésre alkalmas vegyületek közül például a rovarnövekedést szabályzó illetve kitinszintézist gátló hatóanyagok állnak rendelkezésre. Bár az alkalmazási technológia némileg bonyolultabb és a kezelések nagyobb gondosságot igényelnek, az új légypopulációk kikelésének megakadályozásával az új peterakások lehetõségét is drasztikusan csökkenti.

A permetezést, az érintõmérgek alkalmazását a szelekciós nyomás jelentõs mértékû csökkentése érdekében el kell kerülni (ennél az eljárásnál nagyon gyakori a túl rövid expozíciós idõ, illetve a letálisnál alacsonyabb mennyiségû dózis felvétele), és ezzel párhuzamosan eltérõ szerkezetû vegyületet tartalmazó formulációk váltakozó alkalmazására, az irtószer rotációra kell törekedni. A permetezõszerek ölõhatása csak rövid ideig (7-10 napig) érvényesül, különösen frissen meszelt felületeknél hatékonyságuk drasztikusan csökkenhet. Kijuttatásuk alkalmas berendezést és szakképesítést igényel.

A vegyi módszerek közül elõnyben kell részesíteni a mérgezett csalétkek felhasználását, amelyek célzott területek kezelésével a fölösleges expozíciót kiiktatják, ezzel nemcsak a rezisztencia kialakulását késleltetik, hanem gazdaságosak is. Hátrányuk, hogy alkalmazásuk munkaigényesebb, a csalétek azonban a legyekre vonzó és helyben tartó hatást fejtenek ki, amely lehetõvé teszi a megfelelõ hatóanyag-mennyiség felvételét. A denatónium-benzoát (Bitrex) alkalmazása a csalétkek felhasználásának kockázatát nagyban csökkentette.

Bármely módszert alkalmazzuk, az irtószer kijuttatási területét, gyakoriságát, idejét és módját, minden esetben, az adott kártevõ biológiai sajátosságának figyelembe vételével kell pontosan meghatározni.

A szer rotáció szerepe a légyirtásban



A piacon lévõ imágó irtásra alkalmazott hatóanyagok három legnagyobb csoportjának mindegyike az ingerület átvitel gátlásával fejti ki hatását. Mivel azonban az idegrendszeri folyamatot eltérõ ponton befolyásolják a szer rotációval, illetve az eltérõ hatásmechanizmusú hatóanyagok alkalmazásával a rezisztencia kialakulásának folyamata lassítható.



A neonikotinoidok az acetil kolin receptor gátlásával fejtik ki hatásukat, mivel ezen anyagok a kutikulán nehezen jutnak át, így elsõ sorban gyomorméregként, mérgezett csalétkekben kapnak szerepet. A piretroidok a Na-pumpa mûködését gátolják, zsírban való jó oldódásuk miatt könnyen a rovarok testébe jutnak a kutikulán át, így kiválóan alkalmazhatók érintõméregként is, így aeroszolokban és permetezõszerekben találkozunk velük általában. A szerves foszforsav észterek és karbamátok az acetikolin eszteráz enzim mûködését blokkolják. Korábban permetezõszerekben, ma csalétkekben alkalmazzák õket.