Mit ígér a repce 2011 tavaszán?

A vetés elõkészületeit és magát a vetés minõségét leginkább befolyásoló augusztusi és szeptemberi idõjárás óriási próbatétel elé állította a termelõket, és szinte az utolsó pillanatig kétséges volt a repce földbe kerülése. Augusztusban a havi csapadékösszeg meghaladta a sokévi átlag 1,5-szeresét, de helyenként a 2,5 szeresét is elérte. A szeptember is sokkal csapadékosabb – és jóval hûvösebb! – volt a szokásosnál, nagy területeken a sokéves átlag kétszerese is lehullott. A Meteorológiai Intézet adatai szerint ebben a hónapban országos átlagban 14 napon esett, ami 6-tal több a szokásosnál. Érthetõ volt a gazdák gondja és feszültsége, hiszen a magot szinte úgy kellett a talajba „lopni”, mert alig volt a talaj-elõkészítésre és a vetésre megfelelõ idõ és talajállapot!



Ezzel is indokolható, hogy a vetésterület elmaradt az elõzõ évitõl, és a felmérések szerint 252 000 ha körül alakult. De nemcsak a vetésterület csökkent, a vetés minõsége – és ezzel együtt a kelés egyenletessége – is romlott, és nagyfokú heterogenitáshoz vezetett. A „hamarjában” elõkészített, és még nedves talajokon bizony a magok eloszlása aligha lehetett egyenletes, ezért is találkozhattunk egyenetlen kelésû, tõszámú és fejlettségû táblákkal. A túl sok csapadék mellett az átlagosnál hûvösebb õszi hónapok is hátráltatták a repcék fejlõdését, hisz úgy a szeptember, mint az október és a december is hidegebb volt a megszokottnál. Ez is okozta, hogy a tél elõtti beállottságot nem az optimálisnak mondott 8–10 tõlevélrózsás állapot jellemezte, hanem sokkal inkább a 4-6-leveles fejletlen állapot, jobb esetben a 7-8-leveles állapot.



Ez a hûvös idõjárás a sok csapadékkal és a levegõtlen talajállapotokkal együtt okozta, hogy a vetésidõ kiemelt fontosságúvá vált, és ebben az évben azok örülhettek, akik korán tudtak vetni, mert a korai vetések érték csak el a megfelelõ télbemeneteli állapotot. A korai vetésidõ mellett a másik kulcstényezõ a fejlõdési erély volt, mert azok a fajták teleltek át jól, melyek gyors fejlõdésükkel elérték az ideális „betelelési” állapotot! A tél nem volt ugyan nagyon kemény, de a hõmérséklet nagy kilengéseket mutatott: az áltagosnál jóval melegebb,majd jóval hidegebb periódusok követték egymást ( a Duna-Tisza közén, a Kisalföldön és Martonvásár környékén 20–25°C-os hidegek is elõfordultak) és nem volt jellemzõ az egységes és kitartó hótakaró. Ezért joggal féltettük repcéinket a kifagyástól. Újra bebizonyosodott a hibridek elõnye a fajtákhoz viszonyítva, mert gyorsabb fejlõdésükkel erõsebben mentek a télbe, és sokkal jobban átvészelték a telet, mint fajtarepce társaik.

















Az egész ország területére, de különösen a keleti országrészre, azon belül is Jász-Nagykun-Szolnok, és Csongrád megyére jellemzõ vízállások, de legalábbis a 100%-os talajvíz-telítettség fájdalmas látványán a januári, februári és a márciusi kifejezetten száraz hónapok enyhítettek. Sok helyütt maguk a gazdák is megpróbáltak segíteni a szomorú helyzeten, és levezetõ árkok nyitásával segítették elõ a víz levonulását. Mindenesetre újra elõkerült az okszerû talajmûvelés fontossága, ezen belül is a talajok szerves anyagban való gazdagítása, a megfelelõ eszközök használata, a megfelelõ – idõben-talajállapotban történõ beavatkozások fontossága. Személyes tapasztalatom, ami évrõl évre visszatérõ megerõsítést nyer, hogy a rendszeres mély- lazításnak a talajmûvelés nélkülözhetetlen elemévé kell válnia! A mélylazítás elvégzése vagy éppen elhagyása idén különösen „visszaköszön”, mert bizony a mai napig víz alatt álló táblák döntõ részén nem történt meg ez a hangsúlyozottan fontos mûvelet.



















A vázolt megpróbáltatások után természetes aggodalmakkal és kétségekkel vártuk a kitavaszodást, ami egészen március közepéig váratott magára, de azóta is játszik velünk: hol elõjön, hol visszabújik, és úgy igazán még nem engedte – vagy csak a legmelegebb déli régiókban –, hogy a növénykék nekiinduljanak a fejlõdésnek. Talán ezzel is magyarázható, hogy hivatalos szerveink sem hozták nyilvánosságra még a szokásos tél végi állapotminõsítési jelentést, ami tükrözné a mai helyzetet a repcék állapotára vonatkozóan. Ami az utakról és az elérhetõ kísérletekbõl látszik az az, hogy a repcék állapota nagyon változó. Míg a Dunántúlon és a dél-keleti országrészeken találunk szépen fejlett állományokat, addig az észak-magyarországi repceföldek nem igazán bíztatóak. Megfigyelhetõ – még a legjobb táblákon is – a nagyfokú heterogenitás, ami nemcsak a tõszámban, hanem a fejlettségi állapotban is jelentkezik. Csak abban bízhatunk, hogy a megnövekedett hibridrepce vetésterület révén – az eladási adatok szerint a hibridrepcék további 9%-os részarány növekedést értek el, és ezzel arányuk 67%-os lett – a repcék zöme végre kedvezõ körülmények közé kerülve és megfelelõ ellátásban részesülve, gyorsabban regenerálódnak és fejlõdnek majd, mint a fajtarepcék a tenyészidõ hátralévõ részében is.























Nincs más lehetõségünk, mint menteni a menthetõt, és áttekinteni eszköztárunkat, amivel a repcék állapotán a leghatékonyabban és a leggyorsabban segíteni tudunk. Érdemes ezt megtennünk egyrészt azért, mert a repce már ezerszer bebizonyította életképességét és „korrekciós” képességét, melyek birtokában sokkal inkább képes a regenerálódásra, mint bármelyik más növény. Másrészt érdemes ezt megtennünk azért is, mert a terményárak nagyon kecsegtetõek, és a hosszú távú elõrejelzések szerint is stabilan magas szinten maradnak. Elképzelhetõ, sõt, józan ésszel várható, hogy a biodízel program a jelen politikai helyzetben – amikor a kõolaj ára történelmi rekordmagasságokba emelkedett! – új lendületet kap, és a kereslet ezzel együtt stabilan megnõ. Arra bíztatunk minden repcetermelõt, hogy lehetõleg adjon meg minden tápanyagot és védelmet a hátralévõ idõben, amivel elõsegítheti a jó termések kialakulását, hisz ezek a befektetések minden valószínûség szerint megtérülnek a jelenlegi repceárak mellett!





Egyik legfontosabb feladatunk, hogy megfelelõ tápanyag-kijuttatással maximálisan támogassuk a növények indulását, mert a kezdeti fejlõdés alapvetõen meghatározza az állomány késõbbi teljesítményét, a továbbiakban pedig – tekintettel az idei esztendõ nagy tápanyag-kimosódási veszélyeire – gondoskodjunk a folyamatos tápanyagellátottságról. Elsõdleges célunk most a gyors tél utáni regeneráció, amit sok esetben nem lehet csak egyszerû nitrogén hatóanyaggal biztosítani. A foszfor és a kálium pótlása ugyanis segíti az állomány megerõsödését, a kén, a magnézium, a kalcium, a bór pedig a növényi szövetek egészségét. A repce köztudottan kénigényes növény, ezért akár a startertrágyával, akár késõbb lombtrágyával kijuttatva feltétlenül pozitív hatása lesz a termésre és annak minõségére. A rendelkezésre álló sokféle mûtrágya-féleség közül ezért fõleg kéntartalmú fejtrágyákat alkalmazzunk, és a N-t illetõen a lassabban bomló, ezért tartósabb hatású és kevésbé kimosódó ammónia illetve karbamid-tartalmú mûtrágyát használjunk. A legfontosabb, hogy a repce „ébredésekor” ott legyenek a talajban, és az elsõ adag, mintegy 70-80 kg-nyi hatóanyag a növény rendelkezésére álljon az induláshoz. (A 2., esetleg 3. fejtrágyával fokozatosan adagoljuk ki az ökogazdálkodásnál maximálisan kiszórható 170 kg-nyi N-t).



Elõfordulhat, hogy a szilárd mûtrágyaszórókkal egyáltalán nem tudjuk megközelíteni a repcetáblánkat. Ilyenkor sokat segíthet az általános kezdeti tápanyaghiányos állapot kezelésében egy-egy jól megválasztott lombtrágya is, melyet az inszekticidhez keverve tudunk kiadagolni.



A késõbbiekben, szárbainduláskor, majd a virágzáskor szükség lesz egy második, illetve harmadik fejtrágyára is, mely a folyamatos tápanyagellátást biztosítja.





















A tápanyag mellett a repce növényvédelmére is nagyon oda kell figyelnünk, mert a repcét nagyon sok rovartól és gombabetegségtõl is meg kell védenünk.



A legkényesebb, legnagyobb szakértelmet és odafigyelést kívánó technológiai elem a rovarkártevõk elleni védekezés. Ebben nagy hangsúlyt kap a megfelelõ hatóanyagú- és hatásmechanizmusú vegyszer kiválasztása, de talán még fontosabb a kezelés idõzítése. 1–2 napos csúszás ugyanis kritikus lehet, és ha késünk vele, kidobott pénz és munka az elvégzett kezelés, mert nem érünk vele célt. Legfontosabb ezért a folyamatos megfigyelés, a naponkénti, de maximum 2 naponkénti táblaellenõrzés. A repce kártevõinek nagy része ugyanis rejtett helyen, a földben, a talajmorzsák között, a tõlevélrózsában, a levélnyélben, vagy a szárban - késõbb a becõkben – károsít. Ezért az ellenük való leghatékonyabb védekezés a megelõzés!





A repce tavaszi kártevõi közül a legkorábban a szárormányosok jelentkeznek. Ezek tömeges betelepülése a telelõ helyekrõl – a szomszédos tavalyi repcetábláról, vagy a közeli erdõk, bokrok, facsoportok avarjából – akkor várható, amikor a nappali hõmérséklet 3–5 napon át eléri a 8°C-ot. A fõ károsító a lárva (kukac), mely a levélnyelekbõl és a szárból lefelé rág, károsítva-elpusztítva a víz- és tápanyagszállító edénynyalábokat és szárszilárdító szöveteket. Könnyû belátni, hogy mûködésük következményeként a növények víz-, tápanyagfelvétele és állóképessége csökken, a repce hervad, a fejlõdés lelassul, megáll, nõ a megdõlés-veszély, csökken a termésképzés lehetõsége, nyomukban megnõ a másodlagos kórokozók és kártevõk fertõzési veszélye. A tojásokat a repceszár-­ormányos inkább a levélnyelekbe, míg a nagy repceormányos a növekedésnek indult szárba rakja. A szúrás körül a szár görbül, akár ki is repedhet, amit a késõi fagyok még csak tovább segítenek. A napjainkban várható felmelegedésben szinte biztosak lehetünk abban, hogy a károsító azonnal aktivitásba kezd, és megkezdõdik az intenzív betelepülés a repcetáblákra.



A rovarok betelepülését nyomon követhetjük a sárgatálas csapdázással. Helyezzük a tálat/tálakat a talajra a tábla szélétõl 1,5–2 forgónyi távolságra, és naponta értékeljük azokat. Az értékelés eredményétõl függetlenül azonban az elsõ védekezést érdemes mielõbb, mondhatni „vakon” elvégezni, mert a kiadagolt növényvédõ szer csak az imágó ellen bír hatással, a tojás ellen már nem. Tehát a védekezésnek még a tojásrakás elõtt kell megtörténnie! Az elsõ alkalommal olyan készítményt válasszunk, mely tartamhatással, gázhatással is rendelkezik – a tõlevélrózsában, vagy a talajrögök között megbúvó imágók ellen! – de a hideg idõjárásban, akár 5–10°C-ban is hatásosak, így visszahûlés esetén is alkalmasak a kártevõk hatékony irtására (leginkább a Nurelle D, valamint a Talstar javasolható a gyártó által elõírt adagolásban).





A késõbbiekben is nagyon résen kell lenni, mert ha az idõ hirtelen melegszik, és a repce gyorsan fejlõdik, rövid idõn belül jelentkeznek majd a fénybogarak is, melyek ellen még bimbós állapotban a leghatásosabb védekezni, hogy megelõzzük a virágszervek rágását. Ilyenkor már leginkább kontakt szereket használunk, a virágzás megindulása után pedig kifejezetten méhkímélõ technológiát, és a virágzásban is engedélyezett szereket alkalmazhatunk.



A szárbaindulás kezdetén érdemes kiadagolni a szárszilárdságot, a jobb elágazást és becõképzést valamint az egészségesebb növényállapot elérését biztosító tavaszi regulátorokat is (Caramba Turbo, Toprex, Folicur Solo).





Ne keseredjünk el, ha a tõszám alacsonynak tûnik! Ha egyenletes eloszlásban négyzetméterenként legalább 10 növényt találunk, érdemes a repcét megtartani, és „tuningolni”. A ritka térállás kiváló lehetõséget nyújt a repce oldalhajtásainak kifejlõdésére, a szár erõsebb, alacsonyabb lesz, és a nagy „bokrokon” kifejlõdõ nagyszámú becõ – megfelelõ tápanyaggal és védelemmel támogatva – kitûnõ, de legalábbis jó termést hozhat.







dr. Kiss Erzsébet

genetikus szakmérnök