MENÜ

Hagyományos évnyitó agrárgép kiállítás

Oldalszám: 90
2014.02.06.

Az AGRO+MASHEXPO januárban vásárhármast alkotva a Magyar Kert, illetve a Szõlészet és Pincészet kiállítással mintegy 20 000 látogatót regisztrálhatott. A szezonnyitó agrárgép bemutatón ez alkalommal 220 kiállító vett részt.

 

 

Az idei rendezvény magán hordozta a mezõgéppiacon mutatkozó negatív tendenciákat, amely néhány jelentõs kiállító távolmaradását eredményezte. A cégek némelyike gazdasági megfontolásból maradt távol, mások azonban az etyeki új rendezvényen való megjelenést részesítették elõnyben.



A Hungexpo Budapesti Vásárközpont két pavilonját töltötték meg idén a bemutatkozók, így minden rendezvény fedett helyszínen kapott helyet. A résztvevõ cégek többsége a négy kiállítási nap summázataként az elmúlt évek egyik legsikeresebb üzleti eredményû rendezvényeként tartják számon az idei megjelenést.



Az AGRO+MASHEXPO nemzetközi rangját a német, olasz, belga, dán, osztrák, román, lengyel és szlovák kiállítók részvétele mellett erõsítette az is, hogy ez évben elsõ alkalommal az EU Brüsszeli Bizottsága is képviseltette magát – önálló standdal és szakmai programokkal várva az érdeklõdõket.



A három kiállításhoz több mint hatvan elõadás kapcsolódott, ahol nagy érdeklõdés mutatkozott a tematikus szakmai programok iránt. Jövõre a jubileumi 30. AGRO+MASHEXPO várja majd a kiállítókat, akik egy módosított koncepciójú, szakmai színvonalában még rangosabb hazai rendezvény szereplõi lehetnek.