A finnországi Valtra idén január 26–27-én sajtótájékoztatót tartott fennállásának 60. évfordulója alkalmából, ahol a magyar sajtót az Agro Napló képviselte.
Az ünnepi elõadássorozatot Jari Rautjärvi, a Valtra vezérigazgatója nyitotta meg – majd neves szakemberek, mint David Smith vezérigazgató (Global Futer and Foresight), Sirka Heinonen professzor (a turku-i Egyetem Jövõkutató Központja), Ray Hammond jövõkutató illetve Luis Teles, Kimmo Wiinen és Pekka Ingalsuo (a Valtra munkatársai) tolmácsolásában kaphattak a résztvevõk betekintést a távoli jövõbe, feltételezett környezeti, gazdasági és társadalmi változásokban.
Az utóbbi évben nagy fejlesztéseken keresztül ment suolahti-i gyárban mutatták be az újításaikat. Az új gyártósorral felszerelt gyárban egy traktor átlagos összeszerelési ideje átlagosan mindössze 9 órát vesz igénybe. Tavaly 800 alkalmazottal 7277 traktort gyártottak, mindezt természetesen az egyedi fogyasztói igények figyelembevételével.
A vállalat célja a felvázolt jövõképhez illeszkedik: megbízható és egyedi igényeket kielégítõ traktorokat és megoldásokat kínáljon partnerei számára. Az új ígéret – „Személyre szabottan az Öné” – kifejezi azt a sajátos módot, ahogy a Valtra a munkatársaival, értékesítési és szervizhálózatával, partnereivel és vásárlóival bánik.
Termékpalettájukon, az új A szériában megtalálható az elektronikusan vezérelt HiTech irányváltó, amelybe integrálva található a hidraulikus kézifék. A HiTech irányváltó az N és a T szériákból már régóta ismert, az elõre- és hátramenetet többtárcsás hidraulikus kuplungokkal a traktor elektronikus egysége kapcsolja. A billenõkapcsolóval vezérelt TLT finom indításáról az elektrohidraulikus, többlamellás tengelykapcsoló gondoskodik. A hátsó sárvédõn lévõ TLT vezérlõ opcióként rendelhetõ.
A Valtra T széria is nagy átalakuláson ment keresztül, így hatékonyabbá vált, mint elõdje. A T183, T203 és T213-as modellek a 7,4 literes AGCO Sisu Power SCR erõforrásokat használják. Ezek az SCR motorok 5–10%-kal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, csökkentik a motor hûtésigényét és a hõterhelést is. Az újgenerációs motorok hihetetlenül alacsony lebegõ por- és nitrogén-oxid-kibocsátási értékekkel rendelkeznek.
A Valtra számos év tapasztalatát tudhatja magáénak e technológia terén. A rendszer használata kis odafigyelést igényel, hiszen az üzemanyagtankolással egyidejûleg az AdBlue tartályt is fel kell tölteni. A TIER 3 B normák megfelelésekor az AdBlue felhasználás kb. 3–5%-a az üzemanyagköltségnek. Az új motorok nagyobb teljesítménnyel és nyomatékkal rendelkeznek, a névleges fordulatszámot 2100 f/perc-re csökkentették. Ezen felül a korábban is használt Sigma Power és Transport Boost értéke is megnövekedett. A T213-as Versu a T202 Versu-nál 15 lóerõvel erõsebb lett.
A Versu és a Direct típusoknál továbbfejlesztették a motor- szoftvereket, a nyomaték- és teljesítménygrafikon még kedvezõbb, illetve a motor-váltó összhangját tovább finomították. A szoftverfejlesztéseknek köszönhetõen a fokozatmentes és Power Shift sebességváltók minden vevõi elvárást kielégítenek. A T3 modellekben a Valtra Arm kartámasz új, színes kijelzõt kapott. A kartámaszba integrált elektronikus joystick-kal mellsõ emelõmûvet, homlokrakodót, kihelyezett hátsó szelepeket vezérelhetünk. A korábbihoz képest pontosabb elõbeállításokat eszközölhetünk. A TLT és összkerékhajtás kapcsolókat is már ide építették be.
Gyári beszerelésû automata kormányzás is rendelhetõ. Az AGCOMMAND 150 típusú GPS navigáción alapuló rendszer képes centiméteres pontossággal végigvezetni a traktort egy elméleti térben meghatározott útvonalon.
A 2008-ban induló S szériás traktorok voltak az elsõk, amik SCR kipufogógáz tisztító rendszerrel rendelkeztek. Az új károsanyag kibocsátási szabályozásnak köszönhetõen az S széria már a második generációs SCR rendszerrel rendelkezik. Az új technológia növeli az AdBlue adalék kipufogógázba való befecskendezését. A 90 liter/perc kapacitású hidraulikaszivattyú és az átfolyásszabályzós hidraulikavezérlés a T, N (kivéve N82 és N92) és HiTech modellekhez is egyaránt rendelhetõ. A 73 liter/perc kapacitású hidraulikaszivattyú még mindig választható opció.
Az SVC (Side Visibility Cab) fülke az N szériás Versu és a Direct modellekhez is rendelhetõ mostantól. A fülkén csak kettõ jobboldali oszlop van, az ablak pedig ütésálló polikarbonátból készült, amin egy ablaktörlõ is helyet kapott. A sárvédõ szélességének lecsökkentésével a kiláthatóság tovább nõtt. A speciális igények kielégítésére rendelhetõ az SVC 360-as fülke, mely ötvözi az SVC és az erdészeti fülke elõnyeit.
Az új Pick-Up Hitch hidraulikus vonórész az N és T szériához igényelhetõ. A vonófej vertikális és horizontális végállását megnövelték. Így a vonófej sokkal jobban látható a fülkébõl, a pótkocsi csatlakoztatása is sokkal egyszerûbb.
Az ANTS tanulmánymodell
Az 50-60 éves elõrejelzésekre reagálva a Valtra bemutatta elképzelését a jövõ traktoráról, melynek az ANTS nevet adták. A traktor modul rendszerû, egy 100 kW-os és egy 200 kW-os motorral rendelkezik, melyek külön-külön használhatók, de összekapcsolva 400 kW-os teljesítményt eredményeznek.
A kapszula alakú, minden oldalon ablakokból álló fülke a traktor tetejéhez kapcsolódik és 360 fokban forgatható. A kezelõi mûszerfal a lehetõ legegyszerûbb kialakítású, az információk a szélvédõn jelennek meg, mely érintõképernyõként is funkcionál, de sok utasítás szóban adható ki. A kerekek hajtása elektromos. A mûködéséhez szükséges energiát elemek, üzemanyagcellák, turbó generátorok vagy nagy hatékonyságú biogáz/biodízel motorok szolgáltatják. A kerekek szélessége, nyomása, érintkezési felülete automatikusan igazodik a talajviszonyokhoz.