Kukoricatermesztésünk idei értékelése, tanulságok

A kukorica hazánkban évtizedek óta a legnagyobb területen termesztett kultúra. Vetésterülete stabil, az elmúlt évek átlagában 1,1–1,2 millió ha. Nagy gond azonban, hogy a kukorica országos termésátlaga erõsen ingadozik. Ezért egyik fontos feladat az idõjárás szélsõséges negatív hatásainak kivédése. Ez azonban minõségi szaporítóanyag, mûtrágya, növényvédõ szer, tudományos ismeretekre alapozó termesztéstechnológia alkalmazása nélkül lehetetlen.

Magyarországon a kukorica termésátlagok az utóbbi évtizedben nagy ingadozást mutatnak, pl. 2005-ös év termése 7,5 t/ha körül alakult. Ezzel szemben 2007-ben az elvetett kukorica közel 14%-a semmisült meg a virágzási idõszakban fellépõ vízhiány miatt. Az országos átlagtermés az utóbbi évek egyik leggyengébb eredményének számító 3,6 t/ha értéket érte csak el. A kedvezõ idõjárás következtében 2008-ban több mint duplája volt a hektáronkénti átlagtermés (7,4 t/ha) az egy évvel korábbinak.

A rekord, 8,9 millió tonna kukoricatermés az elmúlt évek egyik legnagyobb eredménye. 2009-ben 15%-kal kevesebb kukoricát takarítottak be mint az elõzõ évben, az átlagtermés 6,4 t/ha volt. 2010-ben a szélsõségesen csapadékos tavaszi idõjárás miatt a tervezett tavaszi vetési munkákat késve lehetett elvégezni. A Magyar Agrárkamara adatai szerint országos szinten az 1,2 millió hektárra tervezett kukoricából több mint 20 ezer hektár – belvízzel borított kukorica területek nagysága 10 ezer hektár, az árvíz miatt 280 hektár – pusztult ki. Hajdú-Bihar megyében pl. 330 ezer hektárnyi szántóterületbõl 22 ezer hektárt borított el a belvíz.



Ebbõl 3,5 ezer hektár volt a kukorica. Nagy gondot jelentett, hogy a növényvédelmi munkákat vízzel nem borított területeken sem lehetett elvégezni a felázott talajok miatt. A gyomosság mértéke helyenként 60–70%-os volt. A növényállomány táblákon belül is igen heterogén volt. A vízborítás miatt a növények kipusztultak, vagy a fejlõdésben jelentõsen lemaradtak, ahol pedig a talajok nem telítõdtek vízzel ott szép volt az állomány. Emiatt a növények együttvirágzása is elmaradt, ami nehezítette a betakarítást.



A termésingadozást csökkenthetjük a termesztéstechnológia megfelelõ alkalmazásával.

Talajmûvelés. Legfontosabb a természetes csapadék talajban történõ tárolása, megõrzése, amely elsõsorban a talaj tulajdonságaitól függ, de nagymértékben befolyásolható okszerû, termõhelyspecifikus talajmûveléssel.



Minimális talajmûveléssel csökkenthetõ a taposási kár és a termelési költségek, ugyanakkor kedvezõ biológiai, fizikai talajállapot alakítható ki, amely elõsegíti a kezdeti, erõteljes kelést és növekedést, a homogén növényállomány kialakulását. Intézetünk vizsgálatai egyértelmûen igazolják a forgatás nélküli csökkentett menetszámú talajmûvelés nedvességmegõrzõ hatását a hagyományos ekére alapozott mûveléssel szemben. A talajban tárolt többlet nedvesség elõnye száraz évjáratokban jelenik meg igazán, mivel a termesztett kultúrnövény növekedése és fejlõdése számára jóval több felvehetõ víz áll rendelkezésre a kritikus idõszakban. A nedvesebb talajállapot következtében a talaj biológiai aktivitása is kedvezõbb, ami segíti a vízálló, jobb hordképességû (mechanikai terhelésekkel szemben ellenállóbb) talajszerkezet kialakulását, a tápanyagok feltáródását.

Tavaszi magágykészítés és vetés. Nagy jelentõségûek azok a kombinált mûvelõeszközök, amelyekkel a tavaszi magágykészítés és vetés egy menetben elvégezhetõ. Kedvezõ fizikai és biológiai állapotú magágy azonban csak akkor érhetõ el, ha az elõzõ beavatkozások (tarlómûvelés, alapmûvelés és elmunkálás) minõsége jó, és nincs szükség energiapazarló és talajszerkezet romboló kényszermûvelésre. Kiemelten fontos ezért a sekély, a növényi maradványokat a talaj felszínén hagyó tarlóhántás/tarlóápolás és a talajszerkezet kímélõ és a csapadék befogadását biztosító alapmûvelés elvégzése.



A korai felmelegedés következtében a talajhõmérséklet (0–5 cm réteg) az utóbbi években már április 5–10 között elérte a 10°C-ot. Ez a tény is a kukorica optimális vetésidejével kapcsolatos korábbi ismereteink átértékelését teszi szükségessé. A korábbi vetésidõvel 10–40 ezer forinttal is lehet csökkenteni a hektáronkénti szárítási költséget.

Növényszám. Az optimális növényszám meghatározása csak a többi termést befolyásoló tényezõ figyelembe vételével tervezhetõ. Általános érvényûnek tekinthetõ, ha tavasszal az induló vízellátottság kedvezõtlen, akkor elegendõ a kisebb, hektáronkénti 60–70 ezres növényszám. Különösen aszályos években kritikus a megfelelõ növényszám kialakítása. Ilyen években öntözés nélkül a hektáronkénti 60–70 ezernél magasabb növényszámok 7–14% terméskiesést okozhatnak. A jó termés eléréséhez kedvezõ vízellátottság esetén, öntözött állományban hektáronként maximum 70–80 ezer közötti növényszám javasolt. Ettõl nagyobb növényszám intézetünk kísérletei szerint nem indokolt, mert a termés 7–8%-kal kevesebb.

Tápanyagellátás. A kukoricatermesztésben a technológiai elemek közül az egyik sarkalatos pont a tápanyagellátás, melynek megvalósításakor a következõ kérdések merülnek fel: mennyi és milyen tápanyagot adjunk ki, mikor és milyen módon ahhoz, hogy elérjük a kukorica számára kedvezõ fejlõdését, és kielégítõ termést kapjunk?



A válaszadáshoz több szempontot kell figyelembe venni. Ismernünk kell a talaj minõségét és tápanyagkészletét, a növény tápanyagigényét és egyéb befolyásoló tényezõt.



Az okszerû, gazdaságos és környezetkímélõ tápanyag-gazdálkodás rendszeres és periodikus talajtápanyag-vizsgálat nélkül nem valósítható meg. Ennek hiányában szakszerûségrõl nem beszélhetünk. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint (az EU vidékfejlesztési célú agrártámogatásainál elõírt kötelezõ talajvizsgálati rendszer ellenére) hazánkban a termõterület jelentõs részén nem végeznek rendszeres talajtápanyag-vizsgálatot, és az erre épülõ tápanyagutánpótlás-tervezést. Mindezek figyelembe vételével kijelenthetõ, hogy jelenleg a gazdasági növények – köztük a kukorica – termesztése során a tápanyag-gazdálkodás szakmailag nem megalapozott, de természetesen tiszteletre méltó kivételek is akadnak.

Növényvédelem. Az országban a kukoricaterületek gyomösszetétele változó. A magról kelõ egyszikû gyomnövény fertõzésével azonban mindenhol számolni kell. A fertõzöttség mértéke eltérõ, de igen jelentõs, így a kakaslábfû (Echinochloa crus galli), a muharfélék (Setaria glauca, Setaria viridis, Setaria verticillata), illetve a pirók-ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis) is komoly problémákat okoz. A muharfélék elleni védekezésnél a preemergens készítmények alkalmazása elengedhetetlen. A hazánkban forgalmazott vetés után és kelés elõtt kijuttatható, magról kelõ egyszikûeket irtó készítmények muharfélék elleni hatékonysága mérhetõen jobb, mint posztemergens társaiké. Óvatosan kell bánnunk a csak posztemergens technológiákkal. Amikor csak erre alapozunk, kényszerítve vagyunk a különféle kombinációk alkalmazására, szinte minden esetben hormonhatású készítmény az egyik kombinációs partner. Ezeknek a gyomirtó szereknek a kijuttatatási ideje erõsen korlátozott, illetve az idõjárási viszonyok alakulása erõsen befolyásolhatja a kultúrnövényre gyakorolt fitotoxikus hatásukat.



A talajlakó kártevõk egyedszáma is növekszik. A termelõk általában nem végeznek terrikol felvételezést a kártevõk egyedszámának meghatározására, így nem ismert területük fertõzöttsége. Táblaszintû adatok nélkül nem lehet szakmailag is megfelelõ technológiát folytatni.



Öntözéses termesztésben a hatékony gazdálkodás alapfeltétele a növények igényeinek megfelelõ tápanyagellátottság biztosítása. A talajban tárolt nedvességkészlet a trágyaszükségletet és a trágyahatást is módosítja, azaz alacsonyabb vízellátottság mellett kevesebb mûtrágyára van szükség. A debreceni szántóföldi kísérlet eredményei szerint a hektáronkénti 240 kg nitrogén kijuttatása nem öntözött állományban semmilyen körülmények között nem ajánlott, mivel a 120 kg/ha N-dózishoz képest nem növeli megbízhatóan a kukorica termését, aszályos, csapadékban szegény évjáratokban pedig jelentõs terméscsökkenést okoz. Az egyes évjáratokban öntözés hatására is elõfordulhat terméscsökkenés a nem kellõ tápanyagellátottságú területeken, ami felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes tényezõk legkedvezõbb kölcsönhatását, a tápanyag- és vízellátás harmonikus összhangját egyszerre kell biztosítani, azaz az öntözés hatását csak megfelelõ mennyiségû tápanyag kijuttatásával lehet kialakítani.

Dr. Nagy János • Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma • Földhasznosítási, Mûszaki és Területfejlesztési Intézet