MENÜ

Syngenta Seeds szakmai meglátásai

Oldalszám: 26-27
2014.02.10.

a 2010. évi kukoricatermesztésben tapasztaltakról

 

 

Csak annyit mondhat a földmûves: amit a mezõgazdaságban késleltet vagy elront a természet, megújító erejével azt jóvá is teszi. A pár héttel korábban még 30% feletti szemnedvességû kukoricák a napsütötte, meleg, száraz idõben leszáradtak, s amit egy hónapja nem hittünk az bekövetkezhetett. Az országban javarészt betakarították a kukoricaállományokat. Szárba szökkentek a búzavetések, megerõsödött az õszi káposztarepce.





Csodálatos hát a természet. Ha valamit elvesz, elront, azt elõbb, vagy utóbb, de újra egyensúlyba hozza. Így tett velünk, ezzel az „aszúérlelõ” õsszel is. Ez a kellemes „májusi” idõvel felruházott november Spanyolország déli részén normális, nálunk azonban ritka, legalábbis eddig ritka volt, visszatekintve az elmúlt 10 évet talán egyszer fordult elõ.



Milyen idõjárásra számítsunk a kukorica termesztésében jövõre? Lehetne prognózisokat készíteni, de azoknak igazolódni is kellene, ezért feltételezések helyett több évtizedre visszatekintõ idõsorok alapján kell terveznünk. Ehhez érdemes áttekinteni, hogy a kukoricahibrideket milyen szempontok szerint kell kiválasztani: 



- jó termõképesség, 

- szárszilárdság, 

- biztos és jó beérés, 

- betegségekkel szembeni ellenállás.





A szempontok adottak, ismertek, de évenként bizony változnak, még normál évjáratokban is általános, hogy különös gondot kell fordítani a biztos és jó beérésre! A jövõben egyre inkább arra kell törekedni, hogy a kukorica betakarítását már szeptember közepén meg lehessen kezdeni, hogy október végéig minden kukorica betakarítható legyen. Természetesen a kényszer miatti késõi vetésekkel nem nagyon lehet mit kezdeni, de súlyos hiba olyan hibrideket erõltetni, melyek biztos beérésére minden évben nem számíthatunk, mert azok hûvös, nedves õsszel éretlenül, sok vizet tartalmazva kerülnek betakarításra. A magas szemnedvesség tartalmú kukorica már a földön könnyen megpenészedik, betakarításnál a kombájnban könnyen sérül, ami miatt még az azonnali szárítás esetén is romlik a takarmányértéke (oxidáció, avasodás). S nem utolsósorban a túl sok vizet tartalmazó kukorica szárításának nagy az energiaszükséglete, ami jelentõsen növeli a termelési költségeket.



Biztonsággal búza elõveteménynek 350-es FAO számig választhatunk hibrideket. A nagy termés és a koraiság egyáltalán nem zárja ki egymást. A Syngenta Seeds ajánlatából mindez kompromisszumok nélkül megvalósítható. A nagy termõképességû korai kukoricahibridjeink uralják a FAO 300-as, korai csoport elejét. Az NK Kansas (1. kép) és az NK Lucius (2. kép) termõképessége kiváló már átlagos körülmények között is. Az idei évben több tízezer hektáron bizonyították ezt, termelõik megelégedésére.

 


 

 


 

 

Búza elõveteményként(!), az üzemi átlagot meghaladó termésszintet produkáltak, és gyakran az üzem legjobb hibridjei lettek. De nem akárhogy. Velük lehetett kezdeni az aratást. Szinte egyedüliként. Míg más hibridek magas víztartalmuk miatt kint álltak a földön. Az NK Lucius és az NK Kansas helyén már sorolt a búza. A termelõi pedig, a magtárban, gyönyörködve az aranysárga szemekben ezt mondhatták magukban „Szuper volt ez a Lucius”.



Mindemellett nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy a kukorica kártevõi és egyes kórokozói idén a szokásosnál nagyobb problémát okoztak. Elsõsorban erõs gyapottok bagolylepke, kukoricabogár imágó, kukoricamoly kártételekkel találkozhattunk. A rágások utakat nyitottak a csapadékos idõjárás közepette a komolyabb csõ fuzárium fertõzéseknek. Szinte mindenhol az országban látni lehetett fertõzött táblákat, erõsen rózsaszínbe hajló kukoricacsöveket.





A fuzárium a növényi maradványokon telel át – ezért még a legjobb talajmunka esetén is várható hogy 2011-ben egy komoly fuzárium fertõzés alakuljon ki. Ott ahol kukorica kukoricát fog követni a megfelelõ csávázás (pl. Maxim XL 035 FS) elegendõ védelmet tud nyújtani a talajból fertõzõ korokozó ellen, csõ fuzárium ellen pedig célszerû korai érésû és ellenállóbb fajtákat választani. A Syngenta Seeds kukorica nemesítésében a fuzárium tolerancia kialakítása kiemelt feladat. Ajánlatában kiváló csõ fuzárium ellenálló, ugyanakkor nagy termõképességû fajtákat lehet találni. A hivatalos kísérletek eredményei is megerõsítik azokat az üzemi tapasztalatokat, mely szerint az új hibridjeink, legyen az a Kansas, Lucius, vagy a Symba, de a többi hibridünk is, ahogy az már a Syngenta fajtáktól várható, jó ellenállást mutatnak az elsõdleges fuzárium fertõzéssel szemben. A másodlagos – rágások, hámsérülések indította – fertõzések ellen minden hibrid védtelen. Ezért ha már kiválasztottunk egy jó hibridet biztosítsunk számára technológiai oldalról ideális feltételeket. Ez kukorica elõvetemény esetén legalább Cruiseres rovarölõ szeres csávázást jelent, de ahol idén nagyszámú kukoricabogár imágó fordult elõ ott kihagyhatatlan a Force nyújtotta magas hatékonyság. A kártevõk ellen itt lehet megnyerni vagy elveszíteni a meccset.






 


 





Ahogy egy építkezésnél az alappal, a kukorica termesztésénél a biológiai alapok helyes megválasztásával már kitûzhetjük a termesztés helyes irányát. A sikeres termesztésnek több összetevõje van. Van amire lehet hatásunk és van amire nincs. De mindent meg kell tenni, hogy amit csak lehet befolyásoljunk. A Syngenta hibridek választásával a biztos alap megvan, a Syngenta rovarölõ szerek és herbicidek használatával az építkezés további sikere biztosítható.





Boncsarovszky Tivadar • termékfejlesztõ mérnök (kukorica, kalászos növények)

Bíró János • termékfejlesztési és marketing vezetõ