MENÜ

A szellõzés fontossága és kockázatai a biológiai biztonság szempontjából

Oldalszám: 71
Kiss Barnabás 2014.02.17.

Intenzív állattartásunk egyik alapfeltétele az állatok oxigénigényének biztosítása, az istálló légszennyezettségének megfelelõ szint alatt tartása, valamint a megfelelõ teremhõmérséklet biztosítása.

 

 

Az istálló levegõ szennyezettsége a bejövõ levegõ szennyezettségének csökkentésével, illetve az istállóban képzõdõ szennyezõ anyagok képzõdésének csökkentésével, illetve azok eltávolítási intenzitásának növelésével tartható a kívánt szinten. Brojlercsirkék esetében, csak az állatok által kibocsátott szén-dioxid 0,5–54 g/állat/óra és 1,8–8,5 g/óra vízpára (az értékek 100, illetve 1000 grammos madarakra vonatkoznak). Belsõ levegõt felhasználó fûtõkészülékek használata esetén például figyelembe kell venni a fokozott szén-dioxid képzõdést, illetve a képzõdõ páramennyiséget, ami az alom fokozott nedvesedéséhez, ezen keresztül a fokozott ammóniaképzõdéshez vezet.

 


 

 



A jó minõségû levegõt csak korszerû és folyamatos szellõztetéssel, jól kiépített szellõzõrendszerrel tudjuk biztosítani. A szellõztetés azonban biológiai kockázatot rejt magában. Mivel a levegõ szûrésére jelenleg még nincsen kialakult technológiánk, így a kockázatokat csak a szellõzõ rendszer megfelelõ higiéniájával és az istálló környezetének biológiailag biztonságosabbá tételével tudjuk biztosítani.



Az istálló környezete

A megfelelõ izolációs távolság betartásával a másik teleprõl történõ átfertõzés kockázata csökkenthetõ. Az istállók körüli vadmadarak fészkelési lehetõségét kell csökkentenünk. Biztosítsuk az istállók közötti terület rendezettségét, szüntessük meg a poros területeket. Különös kockázatot jelent, az alá nem csatornázott istállókból kifolyó és a környezetben elszikkadó trágyalé és mosóvíz, melyek „szárazanyag” tartalma a felületen megszáradva a környezet biológiai terhelését, ezáltal az istállók és a turnusok közötti átfertõzés kockázatát növeli. Ne feledjük a közlekedõ utak rendszeres takarítását és fertõtlenítését sem.





A szellõzõrendszer

A szellõzõrendszer elemei önmagukban is a kórokozók rezervoárjaként mûködhetnek, ha takarításukra nem fordítunk fokozott figyelmet. Elsõ körben ellenõrizzük az oldalfalak, illetve a berendezések hézagmentes csatlakozását, mivel ezekben a résekben az alombogár és a szennyezõdés is jól megbújik. Lehetõleg szüntessük meg a legkisebb hézagot is. A szellõztetõ rendszer nagyrészt (légbeejtõk, elszívó kürtõk) nagynyomású vízzel tisztítható. A technológiától függõen azonban, bizonyos részeken csak kézi takarítással tudunk megfelelõ tisztaságot elérni. Az elektromos részek (pl. villanymotor) tisztítása szárazon vagy nagynyomású levegõvel történhet. A kézi vagy száraz tisztítás természetesen lassabb, így a megfelelõ idõ biztosítása elengedhetetlen.



Fontos, hogy a szellõzés elemeit ne csak az istállón belül, hanem kívül is letakarítsuk, fertõtlenítsük. A külsõ zárófedelek, zsaluk, fény- és szélcsapdák, szélvédõ fedelek és védõrácsok takarítását különös precizitással végezzük, mivel a befelé áramló levegõ az itt lévõ kórokozókat egyenletesen az istállóba teríti.



Nem szabad megfeledkezni az evaporatív hûtõk betéteinek, a beépített párásító és hûtõrendszerek csõvezetékeinek tisztításáról, illetve a hûtésre használt víz kezelésérõl sem a jelentõs algásodás miatt. Új beruházáskor, illetve technológia felújításkor a szellõzõrendszer elemeinek elérhetõségét és takaríthatóságát is fontos figyelembe venni.

 


 

 





Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a szellõzõ levegõ, mint folyamatos input anyag a biológiai biztonság és a szalmonella gyérítés szempontjából fontos kockázati tényezõ. Mivel a szûrés nem megoldott, az istálló környezetének és a szellõzõrendszer elemeinek megfelelõ higiéniájával tudjuk a kockázatot csökkenteni.





Kiss Barnabás