Ficsor Ádám: pillanatfelvétel egy villámkarrierrõl

Egyetemistaként már vállalkozó volt, sõt az MSZP agrártagozatában is tevékenykedett, majd a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban volt egy ideig a politikai államtitkár – Pásztohy András – titkárságvezetõje. Innen lépett tovább és lett szakállamtitkár, aki az uniós ügyekért felelt az agrártárcánál. Majd innen is kiemelték, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfõnökeként dolgozott több, mint egy évig. Ezt követõen a Bajnai-kormány nemzetbiztonsági minisztere lett. A 2010-es választási kampány indításakor pedig úgy határozott, hogy pártjában, a Magyar Szocialista Pártban végzi tovább a dolgát.

Mi köti a mezõgazdasághoz?

A családom anyai és apai ágon is vidéki gyökerû. Innen a mezõgazdaság iránti vonzódásom. Édesapám a tokajhegyaljai térség mezõgazdasági helikoptervezetõje volt gyerekkoromban. A rendszerváltás után a múlt század 90-es éveinek elején élve a lehetõséggel, részint saját jogon kapott, részint pedig vásárolt kárpótlási jegyekkel egy nagyobb földterületet vettek szüleim Borsod megyében. Mindez annak a folyománya volt, hogy szüleim vállalkozó típusú emberek, akik már a rendszerváltás elõtt is dolgoztak gazdasági munkaközösségben, azaz gmk-ztak. Apám a rendszerváltást követõen úgy gondolta, hogy saját lábra áll, és ehhez földre volt szükség.

A földvásárlásokat követõen egy nehéz idõszak kezdõdött, ami tulajdonképpen tart a mai napig is, mert a gazdaságot mûködtetni kell, és ehhez nemcsak munka, hanem forrásokra is szükség van. Borsodban pedig a földek nem a legjobb minõségûek, és így nem is mindig adják vissza mindazt, amit az ember erõben és anyagiakban beléjük invesztált. Emellett a család meglévõ földjei nem is egy tagban vannak egy helyen, hanem egy 80 kilométeres körön belül a Bodrogköztõl a Taktaközig, végigvonulva az egész Hegyalján.

Ez meghatározta, és még ma is meghatározza a családi gazdaság jövedelemtermelõ képességét. A földrajzi széttagoltsághoz képest gazdaságunk nagynak túl kicsi, kicsinek pedig túl nagy. Ezen pedig azt értem, hogy a nagy gazdaságok professzionális üzemszervezési módszereit nem mindenben lehet alkalmazni nálunk, nincs ahhoz elegendõ tõkénk.

Végül is innen a mezõ­gazdasági kötõdés. Nem voltam még 10 éves, amikor már a szõlõbe jártam, és kiskamaszként pedig már kombájnoztam is. A gimnázium vége felé, illetve az egyetem elsõ éveiben már a birtok gazdasági dolgaival kezdtem foglalkozni. Például én írtam már akkor a pályázatokat, ha arra volt szükség.

Kanyarodjunk vissza még egy kicsit az idõben. Hová kötõdik gyerekként, hová járt gimnáziumba és hol végezte az egyetemet?

Taktaharkányban és Tarcalon töltöttem a kisgyerekkoromat. Ezután Sátoraljaújhelyre került a család, mivel a Tokajhegyaljai Állami Gazdaságnak ott volt a központja. Ott jártam általános iskolába, majd Sárospatakra a Református Kollégiumba kerültem. A középiskolához sok szép emlék fûz, többek között az is, hogy ott ismertem meg a feleségemet.

A középiskolai tanulmányaimat követõen Budapesten tanultam a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az általános képzés után a vállalati pénzügyek szakirányt választottam. Az egyetem alatt Svájcban voltam ösztöndíjas.

Elvégezve az egyetemet, milyen jövõt képzelt el magának?

Azt biztosan tudtam, hogy nagy multicéghez nem megyek el dolgozni. Nekem azok ugyanis túl uniformizáltnak, mesterkéltnek, mûanyag ízûnek tûntek. Inkább a saját vállalkozás indítása vonzott. Ebbe az irányba tapogatóztam, és képzeltem el a további jövõmet. Volt is az egyik évfolyamtársammal, barátommal egy korai - így visszatekintve sikeresnek ítélhetõ - kezdeményezésünk, egy mezõgazdasági pályázatíró cég. Erre a munkára akkor igen nagy volt a kereslet, ugyanis akkor indult a SAPARD és az AVOP is. A késõbbi munkám során nagyon hasznosnak bizonyult ez a tapasztalat, ugyanis a megrendelõk széles skálája miatt jól belelátott az ember a magyar mezõgazdaság akkori viszonyaiba. Azonban ahogy közeledtem a politika felé, ott kellett hagynom a céget, átadtam az akkor ott dolgozó társaimnak, mert mindig nagyon világos mérce élt bennem azzal kapcsolatban, hogy közfunkció betöltése esetén még a látszatát is el kell annak kerülni, hogy magánérdekek is vezérelhetik az embert.

Egy idõ után kezdtem el külsõ szakértõként az MSZP Agrártagozatának dolgozni. Számomra hamar kiderült, hogy itt rendkívül sokat lehet tanulni, hiszem olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akiknek a látásmódja a mai napig hat szemléletemre. Többek között kiemelném, hogy itt találkoztam elõször a nádudvari Szabó Istvánnal vagy Keserû Jánossal, illetve a volt miniszterek közül itt tevékenykedett Váncsa Jenõ vagy Romány Pál, de számtalan más olyan nagy kaliberû szaktekintély is, mint például Szerdahelyi Károly, aki a magyar húsipar egyik meghatározó egyénisége, vagy a kamarás Forgács Barna, akitõl szintén sokat lehetett tanulni.

A politikával közelebbi kapcsolatba végül is a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban került?

Nem a minisztérium a választóvonal az életemben e tekintetben. Az már csak egy következmény. A 2004-es Európai parlamenti képviselõi választáson Harangozó Gábor kampányát segítettem, aki jó helyet foglalt el akkor az MSZP uniós parlamenti listáján. A választásokat követõen Harangozó Gábor felkért, hogy legyek az aszszisztense Brüsszelben. Ezt azonban csak egy rövidebb ideig csináltam, mert nem szerettem meg igazán az uniós fõvárost és itthon új lehetõségek vártak. Így Brüsszelbõl rövid idõn belül visszajöttem Magyarországra.

Ebben az idõben került a kormányfõi pozícióba Gyurcsány Ferenc, és ezzel együtt váltás történt az agrártárcánál több poszton is. Politikai államtitkárrá nevezték ki Pásztohy Andrást, aki felkért, hogy legyek a titkárságvezetõje.

Ekkor elõször ragadott magával a gyurcsányi hév és lendület, aminek nyomán úgy éreztem, hogy jó dolgok fognak történni, amiben érdemes részt venni és segíteni ezt a folyamatot. Úgy terveztem, hogy másfél évet dolgozom a közszférában, a következõ országgyûlési választásokig.

Mint Pásztohy András titkárságának vezetõje sokat tanultam. Megtanultam például Pásztohy Andrástól, hogy a politikát lehet tisztességesen mûvelni, továbbá a munkát is lehet becsületesen, kitartóan végezni. De akkori fõnökömnek kiváló retorikai képességei voltak, ennek csínját-bínját igyekeztem ellesni. Emellett bár még nem alakítóként, de csendes megfigyelõként már bekerültem a politikai élet sûrûjébe. Többek között ott ültem a gazdademonstrációs tárgyalásokon, de a miniszteri értekezleteken is. Még ekkor nem kérdezték ugyan a véleményemet, csak emlékeztetõket írtam, de már akkor is elvárták, hogy lássam az események, az összefüggések lényegét.

Láttam dolgozni Németh Imrét és Gráf Józsefet is miniszterként, mindkét ember szakmai tudását rendkívül nagyra tartottam. Németh Imre nagyon jól felkészült elméleti szakember volt, míg Gráf József lényeglátása és menedzser típusú vezetési stílusa fogott meg leginkább. Mindkét miniszter ugyanakkor rendkívül emberségesen végezte munkáját.

Gráf József menedzser típusú vezetõi stílusára az volt a jellemzõ, hogy mindenekelõtt felmérte a helyzetet, és annak kulcsmotívumait, a dolgok mozgatórugóit igyekezett feltárni. Majd ezután ezeken a kulcspontokon avatkozott be, ezeket igyekezett kontrollálni. E szemlélet alapján változtatott az FVM munkastílusán, miután odakerült miniszternek. Miniszteri tevékenységének legfontosabb alapelve az volt, hogy igyekezett mindent megtenni, amit csak lehetett a gazdálkodók érdekében. Gráf József munkájában ugyanakkor szigorú és következetes volt.

A 2006-os választásokat követõen Gráf Józseftõl bizalmat kaptam és szakállamtitkárrá nevezett ki. Ebben a kinevezésben úgy gondolom, szerepet játszott az a tény, hogy a miniszter nem volt elégedett azzal, ahogyan az AVOP és az NVT körül alakultak a dolgok, és úgy látta, hogy ezen változtatni szükséges. Másrészt viszont ki kellett dolgozni a 2007–13 közötti Nemzeti Vidékfejlesztési Tervet, s erre a feladatra engem választott.

E terv kidolgozásának és uniós elfogadtatásának ugyanis az volt a tétje, hogy Magyarország fel tudja-e használni azokat az uniós pénzeket, amelyek e területen rendelkezésre állnak majd. Gráf József azzal bízott meg, hogy legyek ennek a feladat végrehajtásának a motorja. Ekkor lettem a közösségi ügyekért felelõs szakállamtitkár az FVM-ben.

A késõbb Új Magyarország Vidékfejlesztési Program néven ismertté vált koncepcióban lefektetett prioritások, úgy vélem, jól szolgálták a magyar mezõgazdaságot, mivel nemcsak a technikai, technológiai korszerûsítésre, valamint több ágazat kiemelt modernizációjára – állattenyésztés, zöldség- és gyümölcstermesztés, élelmiszer-feldolgozás – hanem a vidékfejlesztés fellendítésére, a helyi közösségek elõtérbe állítására – LEADER típusú szemlélet alkalmazására - is lehetõséget teremtettek. Mindehhez járult még az az igen egyszerû végrehajtási szisztéma, amelyet az ÚMVP intézkedéseinek finanszírozását lehetõvé tette és teszi.

Hihetetlen teljesítményt nyújtott az a csapat a minisztériumban, amelyik részt vett a program kidolgozásában és elfogadtatásában. Mai napig büszke vagyok arra, hogy olyan jó csapat vezetõje lehettem.

Szakállamtitkárként munkájának egy jelentõs hányada Brüsszelhez kötötte. Miként látta akkor az uniós fõvárost?

Ekkor már alkalmam volt ténylegesen is betekinteni a kulisszák mögé, azaz hogy hol hozzák az unióban a valódi döntéseket. Az én agrárpolitikai felfogásom szerint egy modern európai ország – így hazánk - agrárminiszterének három dolga van az unióban, amit el kell végeznie. Érteni a Közös Agrárpolitikát (KAP), kilobbizni ebben a nemzeti érdek szerinti változtatásokat, továbbá mûködtetni azokat az intézményeket, amelyek a KAP-ot a lehetõ leghatékonyabban teszik alkalmazhatóvá az adott országban, emellett néhány területen - ahol nincs teljesen összehangolt európai fellépés (pl.: birtokpolitika, agrármarketing, innováció) - teremtse meg azokat a kitörési pontokat, ahol lehet megalkuvásmentesen a nemzeti érdekeket érvényesíteni.

A KAP érdemi kérdései Brüsszelben lényegében nem a Bizottság felsõ vezetõi szintjein, hanem az igazgatók és az osztályvezetõk szintjén dõlnek el. Személyes tapasztalat, hogy míg Magyarországon általában a politikusok – ideértve a kormányzati vezetõket, minisztereket is – elõfordul, hogy rögtönöznek egy szakmai ügyben, addig Brüsszelben a mezõgazdasági területet felügyelõ biztos bárhová is megy, egy kis kocsit húznak utána, és ebben minden témáról ott van a szükséges szakanyag, ha szóba kerül valamilyen kérdéskör a biztos a szakértõi álláspontot ismerteti az ügyben. Ettõl a szakanyagtól nem is próbál eltérni, hanem felolvasta azt.

Így azt a következtetés kellett levonnom, ha Magyarország jóban tud lenni a Bizottság középszintû szakmai vezetõivel, akkor sok miden elintézhetõ anélkül, hogy azt ténylegesen felsõvezetõi szintre kellene emelni. Ez pedig pénzben is mérhetõ elõnyt jelenthet az országnak. Lehet ugyanis ezektõl az emberektõl olyan javaslatokat kapni, amelyek nem áthágva az elõírásokat, de lehetõséget teremtenek egy-egy nemzeti ügyként kezelt probléma orvoslására.

A szakállamtitkári pozíciója 2008. elején hirtelen megszûnik, és a miniszterelnöki stábban találja magát, hogyan és miért?

Közvetlen személyes kapcsolatom nem volt Gyurcsány Ferenccel, mielõtt mellé kerültem volna dolgozni. Nincs különösebben erõs vagy jelentõs pártfunkcióm sem. Ideológiában és érzelemben viszont az a politikai vonal áll hozzám a legközelebb, amit Gyurcsány Ferenc képvisel, aminek alapelve az, hogy egy nemzeti modernizációra és reformkormányzásra van szükség. Csak a vidékfejlesztési program kidolgozásáért felelõs szakállamtitkárként találkoztam néha a miniszterelnökkel….

… Szavát ne felejtse, a miniszterelnök mennyire mutatott érdeklõdést a mezõgazdaság, a vidék dolgai iránt…?

…Mindenképpen látta, hogy a mezõgazdaság és a vidék Magyarországon nagyobb súlyú, mint azt a közgazdasági számok alapvetõen indokolnák. Vagyis értette, hogy a vidéki életforma, a mezõgazdasághoz való kötõdés több, mint a közgazdasági összefüggésekbõl levezethetõ viszonyrendszer. õ maga viszont nem ebbõl a világból jött. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy most már, mint kevésbé aktív politikus arccal a vidék felé fordult, mivel megkedvelte a vidéki életformát Kötcsén – tájékoztatott Ficsor Ádám.

…Visszatérve az eredeti témához, az ÚMVP ugyanazokat a célokat valósítja meg kicsiben, mint a Nemzeti Fejlesztési Terv nagyban. A 2006-ban hivatalba lépett Gyurcsány-kormánynak az egyensúlytemetés és a reformelkötelezettség mellett volt még egy prioritása, amibe illeszkedett az ÚMVP, mégpedig a fejlesztések gyors megkezdése az országban. Így Gráf József kíséretében többször megfordultam olyan megbeszéléseken, ahol a fejlesztésekrõl tárgyaltak. Lévén Gyurcsány Ferenc nem nagyon formális tárgyalásvezetõ volt, és olykor-olyakor az én véleményemet is megkérdezte, meghallgatta.

A miniszterelnöki stáb 2007 végén felvetette, hogy legyen egy úgynevezett vidéki hete a miniszterelnöknek. Ennek az eseménynek a megszervezését rám bízták. Ekkor kerültem elõször közvetlen kapcsolatba Gyurcsány Ferenc környezetével, munkatársaival. A program eseményei során pedig magával Gyurcsány Ferenccel is többször hosszabban beszélgettem. Ezután kaptam a miniszterelnöktõl egy ajánlatot, hogy menjek a közvetlen környezetébe dolgozni. Ekkor azonban ezt még visszautasítottam, mivel akkor még zajlott az ÚMVP elfogadtatásának utolsó tárgyalási fordulója Brüsszelben és nagy erõvel zajlott a hazai jogszabályi háttér megteremtése.

Legközelebb 2008. elején keresett meg Gyurcsány Ferenc, hogy menjek a MEH-be dolgozni, már nem mondhattam nemet, mert a programot elfogadták Brüsszelben és az elsõ pályázatokat is kiírták erre az idõre, sõt az elsõ kifizetések is megtörténtek. Tudtam továbbá, hogy az addigi helyettesem, majd az utódom, Dr. Forgács Barnabás is készen állt a feladat továbbvitelére.

Kabinetfõnökként a miniszterelnök mellett volt-e alkalma konkrétan mezõgazdasági ügyekkel foglalkozni?

Ez ott nagyon háttérbe szorult az én életemben. Ebben az idõben a mezõgazdaság lényegében a béke szigete volt a magyar politikai életben. Szinte minden más tárca ügyével többet kellett foglalkoznom, mint az FVM-es ügyekkel.

A miniszterelnök 2009. áprilisában lemondott. Ezt hogyan élte meg?



Ez egy összetett dolog. Támogattam Gyurcsány Ferencnek azt a döntését, hogy kezdeményezi a miniszterelnök-cserét. Az már látszott ugyanis ekkor, hogy elfogyott körülöttünk a levegõ. Mondanék egy konkrét példát: a világgazdasági válság eseményi már zajlanak. A tavalyi parlamenti évadnyitó beszédében a miniszterelnök februárban egy új válságkezelõ csomagot jelentett be, ami továbbvitte volna a válságkezelést – ezt nemzetközileg is elfogadtatta –, de akkor már nincs annyi bizalom, hogy ezt meg lehessen valósítani. Ezek után a Bajnai-kormány a korábban kidolgozott elképzelésekhez kísértetiesen hasonló programot valósított meg. Azaz már jól látszott: ha ezt más mondja, akkor az elfogadhatóbb. Ebben a szituációban egyértelmûen érvényesült az a gyurcsányi filozófia, amit Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott meg, hogy „elõször az ország, utána baloldal és csak ezek után az õ személye”. Ezen a ponton érezte úgy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként, hogy személye a kibontakozás gátjává vált. Így nem habozott gyorsan meghozni azt a döntést, amit szükségesnek látott.

Ön politikailag túlélte ezt a kataklizmát, azaz kormányváltást, mivel tisztséget kapott a Bajnai-kormányban.

Még szakállamtitkárként jó kapcsolatot alakítottam ki Bajnai Gordonnal, mivel a fejlesztések területén gyakran kellett egyeztetnünk az elképzeléseket. Ekkor kialakult közöttünk egy jó viszony. Jól ismert, tisztában volt a képességeimmelés felkért, legyek kormányában a nemzetbiztonsági miniszter.

A nemzetbiztonsági szolgálatok területén akkor volt egy nagyon speciális helyzet – vagyis: nagyon rossz légkör vette körül a szolgálatokat, annak ellenére, hogy azok tisztességesen dolgoztak –, amit meg kellett oldani. Erre a feladatra vállalkoztam, amikor elfogadtam a kinevezést. Az volt a feladatom, hogy konszolidáljam a szolgálatokat körülvevõ hangulatot. Sok szempontból ez sikeres volt, bár mindvégig ellenzéki nyomás alatt kellett dolgoznom. Ezt a feladatot is szerettem csinálni, mert sok remek, briliáns képességû emberrel ismerkedtem meg, hozott össze a sors.

Amikor úgy láttam, hogy a kitûzött feladatot elvégeztem, akkor álltam fel a miniszteri székbõl, és közöltem Bajnai Gordonnal, hogy a továbbiakban az MSZP kampányában kívánok minden energiámmal részt venni.

Gondolkodott-e már azon, hogy hogyan tovább, hiszen még most is csak 30 éves?



A hétköznapi életbe való visszaszokás nem igazán jelent gondot, mivel attól soha sem szakadtam el. A lakásom most is ugyanaz, ahol egyetemistaként laktam, ugyanazt az Opel Astrát kaptam vissza édesapámtól, amit annak idején, amikor az államigazgatásba kerültem, megõrzésre átadtam neki. Én most is annak a vidéki gyereknek érzem magam, mint azelõtt, mielõtt jelentõs állami pozíciókat töltöttem volna be. A presztízsdolgok soha sem érdekeltek igazán, a protokollt meg végképp nem szerettem.

Valószínûleg tagja leszek a májusban megalakuló új Országgyûlésnek, az MSZP országos listájáról. De nem kívánok részese lenni a nagypolitikának. Amennyiben politikával foglalkozom, az csak agrár szakpolitikai szintû elfoglaltság lesz. Ez érdekel, ez nõtt a szívemhez. Áprilisban és májusban azonban még átgondolom, hogy mit is akarok ténylegesen csinálni.

–an–