Növénytáplálás és -védelem az energetikai faültetvényekben

A talaj tápanyagtartalmának meghatározása

A terület hasznosítható tápanyagtartalmának és a termeszteni kívánt növény igényének ismeretében tervezhetõ a kijuttatandó tápanyagok mennyisége. A tápanyagtartalom meghatározása céljából legalább 50 cm mélységig kell talajmintákat venni két mélységszintre lebontva (0–25 és 25–50 cm). A tápanyagvizsgálatok esetében javasolt az 5 hektáronkénti átlagminta vétele, azonban heterogén termõhely esetén a mintavételi egységek területe csökkenthetõ (2-3 ha), illetve az átlagmintához vett talajminták száma növelhetõ. A laboratóriumi vizsgálat során meg kell határozni a pH, a CaCO3 tartalmat, a fizikai talajféleséget, az összes só tartalmat, a humusztartalmat, valamint a legfontosabb makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mennyiségét.



A fás szárú energianövények általában csekély mennyiségû tápanyagot vonnak ki a talajból. Egy tonna friss massza elõállításához évente 3,7–5,5 kg N-t, 0,6–1,0 kg P-t, 2,6–4,0 kg K2O-t 5,0–5,5 kg Ca-ot, valamint 0,5–0,8 kg Mg-ot használ fel a növény. A tápanyagok szerves (komposzt) és ásványi formában (mûtrágya) egyaránt kijuttathatók. A növénytáplálás a telepítés évét követõen a betakarítások után végezhetõ el viszonylag könnyen, amikor a terület gépekkel jól járható. Ez a vágásfordulótól függõen általában két-háromévenkénti tápanyag kiszórást tesz lehetõvé. Minden egyes kijuttatás elõtt javasolt a talajvizsgálat elvégzése.

Növényvédelem

A technológia sarkalatos pontja a növényvédelem, ezen belül is a gyomszabályozás, amely különösen a telepítés évében igényel nagy figyelmet a gazdálkodó részérõl. A telepítés után az alkalmazott technológiától függetlenül preemergens gyomirtást végezzünk, amely a magról kelõ gyomnövényeket elpusztítja. A módszer eredményességének feltétele a kijuttatást követõ idõszakban lehulló csapadék, amely a szert a talajba mossa.



A növényvédelem egyéb elemeit tekintve szét kell választani az ikersoros és a szimplasoros technológiát



Ikersoros termesztés esetén a sorközökben elsõsorban mechanikai eszközökkel (kultivátor, talajmaró) történhet a gyomirtás, míg a növénysorokban kémiai módszerek használhatók. A termesztés második évétõl kezdõdõen többnyire nincs szükség kémiai védekezésre, elegendõ a sorközök mechanikai módszerekkel történõ tisztán tartása. Lejtõs területen célszerû a sorközöket a talajveszteség (erózió) elkerülése érdekében köztes védõnövénnyel bevetni. Szimplasoros technológiánál a telepítés után a sorközökben mechanikai módszerrel (sorközmûvelõ kultivátor) védekezhetünk a gyomok ellen, a sorokban azonban szükség lehet a kémiai védekezésre is. Ezeket az eljárásokat egyéves vágásforduló esetén minden évben szükséges lehet elvégezni, azonban a második évtõl kezdõdõen a korábban lehullott lombozat talajtakaró hatása, és az intenzívebb kezdeti növekedés miatt elegendõ lehet egyszeri kultivátorozás is. Eseti jelleggel állati kártevõk is elõfordulhatnak, ha szükséges kémiai módszerrel védekezhetünk ellenük. 



- Vegyszeres gyomirtás. Az ültetés után azonnal (1-2 nap), a rügyek megindulása elõtt kell a területet lepermetezni (csírázásgátló) talajherbiciddel. Az ültetés utáni fázisban engedélyezett hatóanyag a pendimetalin. Laza területen (homok talajok) a javasolt dózis 5,0 l/ha.

- Sorközmûvelés. Április végén–május elején, amikor a fiatal facsemeték 15–20 cm-es magasságot érnek el, elengedhetetlen a sorközmûvelés elvégzése. A tárcsa, kivételes esetekben talajmaró használata csak az eredés fázisában elengedhetetlen, egyrészt a gyomnövények eltávolítására, a repedések bezárása, a talaj szellõztetése és a gyökérnövekedés ösztönzése érdekében. A vegetációs idõszakban ezt a munkamûveletet egy, legfeljebb két alkalommal szükséges megismételni.

- Állomány kezelése a gyomnövények ellen. Ha a keskeny levelû gyomok (Poaceae) jelenléte számottevõ, akkor lehetõség van a növényvédelmi beavatkozásra. A pázsitfûfélék, különösen a fenyércirok (Sorghum halepense) elleni gyomirtó szer használata akkor indokolt, ha a gyomfertõzöttség az ültetvénynek legalább a 10%-át érinti. A kezelést akkor kell elvégezni, amikor a levelek szárazak, és harmattól mentesek. A gyomirtó kezelés összeköthetõ egy esetleges rovarölõ szeres kezeléssel.



Szulákfélék (Convolvolus arvensis) elõfordulása esetén, amikor is az ültetvény fertõzöttsége több, mint 5%, szükség lehet a növényvédelmi beavatkozásra.



Agresszív gyomokkal erõsen fertõzött területen az elsõ évben indokolt lehet legalább egyszeri kézi kapálás 

- Kártevõk elleni védekezés. Lombrágó kártevõk, különösen Melasoma populi (nyárfa levélbogár) fertõzése esetén javasolt egy kártevõk elleni permetezés elvégzése, ha a lombkárosítás meghaladja a 30%-ot. A kezelés fõleg az elsõ év kezdetén szükséges, amikor a levélbogarak (cserebogarak) által okozott rágások az egész lombot érinthetik (tarrágás).

- Vadvédelem. A vegetációs idõszak elsõ heteiben a vadak (elsõsorban õzek, illetve esetenként szarvas) elõszeretettel fogyasztják a zsenge hajtásokat, ezért szükséges a védekezés. A mechanikai vadkárelhárítás kerítéssel, illetve villanypásztorral történhet. A gyakorlatban elterjedt a vegyi védekezés különféle riasztószerek alkalmazásával, amelyek segítségével a vadjárta területeken is megóvhatjuk a növényállományt.

Dr. Gyuricza Csaba