Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. elnök-igazgató asszonyával az elõzõ év egyik nagy beruházásáról, a KRONE szálastakarmány-betakarító gépek üzemeltetési tapasztalatairól beszélgettünk.
A társaság vezetõje Sziebler Péterné elõször bemutatta a mezõgazdasági vállalkozást, ahol a gépek nagyszerûen teljesítenek. – A Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. növénytermesztése 1570 hektáron gazdálkodik, ebbõl 670 hektáron integrátori tevékenységet folytatunk. Ez azt jelenti, hogy teljes körû szakmai felügyelettel, fajta azonos vetõmagokkal, egységes növényvédelemmel tömbösített, úgynevezett „nagy táblás” termesztést folytatunk. Ez azért jó, mert így valósulhat meg az egy helyen történõ tárolás, az egyforma minõség és a közös értékesítés – mondja az elnökasszony. – 2010-ben 550 hektáron vetettünk hagyományos termesztésû búzát, 146 hektáron napraforgót és 130 hektáron repcét. Sajnos ez utóbbiból ki kellett tárcsáznunk 55 hektárt, mert a kedvezõtlen körülmények miatt hiányosan kelt. Helyette silókukoricát fogunk vetni, melynek össz. területe így 288 hektár lesz. Ezen kívül tervezett vetés még 140 hektáron takarmánykukorica, 90 hektáron takarmányozás céljára fû. 150 hektáron termesztünk lucernát, de ezzel még nincs vége, mert van 24 hektáron cukorrépánk is.
– Természetesen nem feledkezhetünk meg a „bio” vetésterületeinkrõl sem, ami 30 hektár bio tönköly búzát, 50 hektár bio kukoricát, és 27 hektár bio napraforgót jelent. A bio területek vegyszer- és gyomirtó szer mentesen vannak kezelve. Csak mechanikus gyomirtás van gyomirtó fésûvel, ill. kultivátorral, és csak olyan kis hatóanyag tartalmú gombaölõ szereket használunk, amit a „bio” gazdálkodás megenged. Egyre jobban növekszik a „bio” termékek iránt az igény, s reméljük, ezt jól el is tudjuk adni. Bár ez inkább csak a nyugat-európai országokban igaz, nálunk még a fizetõképes kereslet hiányzik! – Az állattenyésztés bemutatására is kitér házigazdánk: – Másik nagy ágazat az állattenyésztés, ami 540 db fejõs tehén és annak szaporulatából áll. A Holstein Fríz állomány minõségi takarmány ellátására gépeket kellett beszereznünk, mert a meglévõek már elavultak voltak. Tudjuk, hogy minõségi tejet csak jó minõségû gépekkel lehet elõállítani, ezért pályáztunk és nyertünk. A Valkon 2007 Kft.-tõl pedig beszereztük a szükséges eszközöket. Így vettünk 1 db Krone Easy Cut 3210 Cri gumihengeres szársértõs kaszát, 1 db Swadro 700-as rendsodrót, és 1db KW 7.82/6X7 típusú rendterítõt.”
Itt kapcsolódott be a beszélgetésbe Borsos Sándor mûszaki ágazat vezetõ, akitõl részletesebb információkat kaptunk a gépekkel kapcsolatban. – A Krone Easy Cut 3210 Cri gumihengeres szársértõs kasza igazán jól dolgozik. Munkája után sokkal hamarabb elveszíti nedvességtartalmát a lucerna, így elõbb lehet betakarítani és tárolni. Nagy területteljesítményû 3,14 m munkaszélességgel 3,5–4 hektár/óra teljesítményre képes. Szükséges azonban, hogy legalább 12–14 km/óra sebességgel menjünk, mert akkor dolgozik a legszebben. Persze ez függ a kaszálandó anyag minõségétõl is, de ez a tapasztalat. Egyébként a rendterítõre és sodróra is igaz ez a munkasebesség! A KW7.82/6X7 rendterítõ egyenlõ vastagságban és nagy szórási pontossággal terít. A 7,8 m-es munkaszélességével közel 8 hektár/óra teljesítményre képes. A Swadro 700-as rendsodró 6,8 m-es munkaszélességével 6,5–7 hektár/óra teljesítményt nyújt, és közben semmit nem hagy el! Ez nagyon fontos, mert a korábban használt másik típusnál ez bizony elõfordult! Elégedettek vagyunk ezekkel a gépekkel, jó döntés volt a KRONE! Azért választottuk ezt a márkát, mert van egy öreg Krone nagykocka bálázónk, egy 120/80-as, ami közel 100 000 bálát készített, és elégedettek vagyunk vele. A szükséges javítások mellett még mindig kiválóan mûködik, pedig 10 éves már! Ezzel a vásárlással a minõségi szálastakarmány betakarítást megoldottuk. Szerviz- és alkatrészellátásban a Valkon Kft. eddig is bizonyított, szervizesük szükség esetén még hétvégén is rendelkezésre áll. Sokszor telefonos segítséget is nyújt, ha nem boldogulunk.
Lassan kezdõdik az elsõ kaszálás, és a gépeket átvizsgáljuk, mert indulni kell, a sok esõ hatására megnõtt a fû és a lucerna. A tehenek várják a jó minõségû szálastakarmányt!
–RL–