A Gabonakutató Nonprofit Kft. immár 85 éve foglalkozik növénynemesítéssel, munkánk eredményeképp közel 20 növényfaj fajtáit és hibridjeit kínáljuk a termelõknek.
Az elmúlt 2009-es évet elemezve ismét új tapasztalatokkal gazdagodtunk. Az aszály más idõpontban és módon jelentkezett, mint 2007-ben. Ezért az ország egyes részeit eltérõ módon sújtotta, és jelentõs különbséget mutattak az egyes növényfajok is.
A kukorica talán a legérzékenyebb a vízhiányra, ezért bíztató, hogy tavaly is kiemelkedõ eredményt nyújtottak hibridjeink. Az azt megelõzõ intenzív évben és a 2007-es aszályban is jól vizsgázott kukoricáink, s most sem vallottak szégyent.
- A Kenéz már több éve a figyelem középpontjában van, termõképessége kiváló és jól alkalmazkodik az eltérõ termesztési feltételekhez. A FAO 400-as csoport elején érik, erényei aszályos körülmények között még szembetûnõbbek. Az elmúlt évek nagyüzemi és üzemi kísérleti tapasztalatai alapján szinte kivétel nélkül az üzemi, illetve a kísérleti átlag felett teljesített. Azok a termelõk, akik a Kenéz mellett döntöttek, évrõl-évre számítanak erre a hibridre a vetésszerkezetükben. (1. ábra)
- A GK Boglár 2009-ben vizsgázott elõször nagyüzemi körülmények között. A megmérettetés jól sikerült, hiszen intenzív területeken is a legjobbak között szerepelt. Az állománya tetszetõs, termése és szárszilárdsága miatt a termelõk gyorsan megkedvelték. A GK Boglár kiemelkedõ termésszintjét már a kukoricatermesztésben javasolt (N:140, P: 150, K: 150 kg/ha hatóanyag) mûtrágya szinten elérhetjük. Magasabb dózisra nincs szükség a maximális termés eléréséhez. A GK Boglár N-reakcióját a 2. ábra mutatja.
- A Szegedi 349 sok hibriddel ellentétben kiválóan dacolt az elemekkel. A jelentõs aszály és az õszi viharos szelek sem tépázták meg, szárszilárdságával és stabil hozamával méltán megbecsült kukoricánk. A Szegedi 349 azon hibridek egyike, melynek a tõszáma emelhetõ, amennyiben a talaj tápanyagtartalma és vízgazdálkodása ezt lehetõvé teszi. A Szegedi 349 termése magasabb tõszámon maximalizálható, melyet a 3. ábra szemléltet.
- A legújabb, 2009-ben elismert, zöldszáron érõ típusú Szegedi 386 a korai vetésre törekvõk jó választása. Kettõs hasznosítású, bátran ajánljuk a korai silóhibridet termelõk számára. N-reakciója kiváló, jó tápanyag ellátottság mellett kiemelkedõ termés érhetõ el ezzel a hibriddel.
- Ebben az évben komoly gondot okozhat a belvíz és az árvíz is. Ezekre a területekre három hibrid is megoldást jelenthet. A Sarolta, a Szegedi TC 259 és a SZE 269 tökéletes választás a megkésett és a másodvetésû táblákon.
Virágné Pintér Gabriella