Benedek Fülöp: Az erõ vele van

Azért, hogy Benedek Fülöpöt a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. agrár-portfolióért felelõs közelmúltban leköszönt vezérigazgató-helyettesét többen is jobban megismerhessék, az Agro Napló munkatársa nemrégiben beszélgetett pályájáról a szakemberrel.

Milyen szálak kötik a mezõgazdasághoz?



Édesanyám és édesapám is földmûves, paraszti származású volt. De már nagyapám, sõt a dédapám is a földet mûvelte. Így mindenképpen közel állok paraszti felmenõim révén a mezõgazdasághoz, a mezõgazdasági munkához. Ugyanakkor választás is a paraszti lét – igaz, amikor meghoztam, némi kényszerûség is volt a döntésben –, olyan foglalkozást kellett választanom, amelynek elsajátítása során ösztöndíjat is kaphattam. Így szülõfalum téeszének, a Tiszapüspöki Rákóczi Termelõ Szövetkezetnek lettem az ösztöndíjasa.

Hol végezte az iskoláit?



Elemibe a szülõfaluba jártam, majd a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban tanultam tovább. Tanáraim jó felkészültséggel tanítottak az élet dolgaira. Itt kezdtem el komolyan sportolni, kosár- és kézilabdáztam is. Ez utóbbit folytattam a Debreceni Agrártudományi Egyetemen is. A gimnázium befejeztével, a cívis városba kerültem. A körülmények szinte ideálisak voltak, mert magamfajta fiatalokkal voltam körülvéve. A diplomámat 1970-ben kaptam kézhez. Ekkor nagy igény volt a felsõfokú végzettségû agrárszakemberekre.



Az elsõ munkahelyem a Közép-Tiszai Állami Gazdaság volt. Itt gyakornokoskodtam, és sajátítottam el egy nagy tudású öreg szakembertõl, Dénes Albert termelési igazgató-helyettestõl – akkor ezt fõagronómusnak mondták – a szakma csínját-bínját, amit igazán csak az életben lehet megtanulni.



Ezt követõen kerültem vissza a tiszapüspöki Rákóczi Tsz-be. Itt 1971 elején azonnal kineveztek fõagronómusnak, mert alaphiányos volt a gazdaság, és szükségük volt egy felsõfokú végzettséggel bíró termelésvezetõre. (Benedek Fülöp szerint a 70-es években a tiszapüspöki termelõ szövetkezet adottságaihoz viszonyítva egyre inkább a jól teljesítõ gazdaságok sorába került, az „új gazdasági mechanizmus” lehetõségeit kihasználva.)

Igaz-e, hogy ez volt a magyar mezõgazdaság akkori aranykora?



Ez az idõszak inkább egy ex­tenzív fejlõdési szakasz volt. Ekkor épültek a szaktelepek. Az „aranykor” a 70-es évek végére a 80-as évek elejére, közepére esett. Ez a rendszerszerû gondolkodás bevezetésének és kiteljesedésének idõszaka volt. A fejlesztéseknek köszönhetõen sikerült a hozamokat jelentõs mértékben emelni. Például a kukorica hektáronkénti hozama ekkor 28–30 mázsáról 50– 60 mázsára emelkedett, vagy a búzáé 20–25 mázsáról több, mint 40 mázsára nõtt hektáronként. De erre az idõszakra esett, hogy a 2000 literes tejhozamot feltornáztuk 4000 literre. Ekkor valósultak meg az igazán nagy beruházások az országban, így térségünkben például a martfûi szövetkezeti sörgyár vagy a rákóczifalvi hathektáros üvegház, a zagyvarékasi baromfi vágóhíd, vagy a mezõhéki zöldségszárító üzem.



De beszéljünk még egy kicsit a korábbi évekrõl, mert a korosztályom legtöbb tagja ekkor kapott lehetõséget és felkészítést a késõbbi vezetõi funkciókra. Engem is az akkori miniszter, Romány Pál kezdeményezésére indult káderutánpótlást szolgáló ötlete alapján választottak ki, mint leendõ késõbbi vezetõt. Így kerültem a Szolnok megyei TESZÖV-höz gazdaságpolitikai titkárhelyettesnek. A kortársaim ekkor kezdték bontogatni szárnyaikat, aminek látható eredménye a folyamatos fejlõdés volt.



A TESZÖV-nél két év múlva megválasztottak titkárnak, és ebben a beosztásban töltöttem csaknem két évtizedet.

Hogyan élte meg a rendszerváltást, ami­kor a szövetkezet szitokszóvá változott?



Természetesen nehéz szívvel. Akkor azok a mezõgazdasági üzemek méretüknél, felszereltségüknél, szakmai színvonaluknál fogva versenyképesek voltak a világ bármely országának mezõgazdaságával. Hatalmas volt a politikai nyomás, hogy a termelõ szövetkezetek, mint gazdasági – hatalmi – bázisok lehetõleg szûnjenek meg. Ma már látom, ezt azért szorgalmazták, mert erõs volt a szövetkezeti lobbi, politikai tényezõt láttak bennük és többen féltek is tõle. Ezért a szövetkezeteket alapjaikban gyengítették meg.

Én ebben az idõszakban lettem „zöldbáró”, amit azóta is abszurdnak tartok, hiszen még az 50-es években apám és nagyapám kulák volt, 30 évvel késõbb pedig a leszármazottjuk már zöldbáró lett. Erre azóta sem tudok indulat nélkül gondolni.

Ha jól sejtem, a nagypolitikában való részvétele a Magyar Agrárkamarából indult.



Nem, annál egy kicsit korábban kezdõdött. Az érdekképviseleti munka elvégzéséhez Szabó Istvántól, a TOT egykori elnökétõl, valamint a TOT és az utódszervezet, a MOSZ vezetésétõl is kaptam segítséget.



A nagypolitikába itt sikerült belekóstolnom. Emlékszem egy kritikus hozzászólásomra a TOT kongresszusán, amely Kádár János, az MSZMP elsõ titkára jelenlétében hangzott el, és arról beszéltem, hogy a gazdaság élénkítéséhez erõs érdekképviseleti tevékenység kell, mivel csak így biztosítható a kormány tevékenységéhez az a szakmai kontroll, ami a folyamatos versenyképesség fenntartását szolgálja.



Nehezen emésztettük meg a rendszerváltáskor, hogy a téeszek tönkremennek, de igyekeztünk rendezetten visszavonulni. Idõközben megszületett az agrárkamaráról szóló törvény, és úgy gondoltam, úgy gondoltuk, hogy az itt kínálkozó lehetõséget is fel kell használni ahhoz, hogy a magyar mezõgazdaság mûködõképes, versenyképes maradjon. Így lettem a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Agrárkamara elnöke és nem sokkal késõbb megválasztottak a Magyar Agrárkamara alelnökének is. Az 1993-ban megalakult egészségügyi önkormányzatban is képviseltem a szövetkezeteket. A késõbbi és közigazgatási tevékenységemben sokat segített, hogy a rendszerváltás elõtt még módom volt elvégezni a Politikai Fõiskola szövetkezetpolitikai szakát. Ott ismerkedtem meg igazán az államigazgatás legfontosabb elemeivel különféle feladatköreivel.



Ennek természetesen közvetlenül a rendszerváltást megelõzõen volt egy politikai vetülete is, mivel mint az MSZMP reformkörös tagjaként részt vettem a társadalmi átalakulást közvetlenül megelõzõ mozgalmak tevékenységében is. Akkor úgy hittem, hogy az MSZMP-n belül megoldható a szociáldemokrácia felé való nyitás, ilyen jellegû belsõ átalakítás – ebben tévedtem. Részt vettem még az MSZMP utolsó és az MSZP elsõ kongresszusán, majd ezt követõen abbahagytam az aktív politizálást. Azóta sem vagyok aktív tagja egyik pártnak sem. Ugyanakkor tovább dolgoztam mint az MSZP agrár- és vidékpolitikai szakértõje, csak az utóbbi idõszakban hagytam fel ezzel a tevékenységgel.

A 90-es évek közepén bekerült az akkori agrártárcához közigazgatási államtitkárnak. Így kamatoztathatta korábbi politikai és gazdasági tapasztalatait.



Igen, de az nem volt egyszerû, mert egyik pillanatról a másikra kellett átállni az érdekképviseleti munkáról a közigazgatási munkára, annak irányítására. A Horn-kormány idején ugyanis a közigazgatási államtitkári poszt a német modell szerint mûködött, ami azt jelentette, hogy a minisztériumokban a közigazgatási államtitkár felügyelte az apparátusok és a tárcához tartozó összes intézmény és cég munkáját. (Én most is azt a Dimény Imre nevével fémjelzett álláspontot vallom, hogy egy korszerû mezõgazdaság csak akkor lehet hatékony és versenyképes, ha az komplex módon mûködik, és nemcsak a termeléssel foglalkozik közvetlenül, hanem integrálja az agrárium teljes vertikumát.)



A rendszerváltást követõen ebben az idõben stabilizálódott a mezõgazdaság helyzete. Ekkor kezdtük elõkészíteni Magyarország uniós tagságát is. Sõt, az a munka, amelyet az ENSZ Világélelmezési Szervezetében a FAO-ban végzett Magyarország (jómagam mintegy 10 évig voltam a FAO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke), a következõ években érett be igazán. Magyarországra került ugyanis több FAO intézmény központja is. Erõsödött a magyar mezõgazdaság nemzetközi teljesítménye is, ex­portja meghaladta a 3 milliárd dollárt. A mezõgazdasági támogatás 60 milliárd forintról több, mint 130 milliárd forintra növekedett ez idõ alatt. (Benedek Fülöp megemlítette még azt is, hogy ebben az idõszakban volt a Ferencvárosi Torna Club, azaz az FTC elnöke, és szerinte ez az évek számítanak a klub életében az utolsó békeéveknek, mivel az egyesületnek ekkor még nem voltak anyagi gondjai, sõt, felújításra és új létesítmények építésére is telt.)

Hol töltötte a Fidesz és kisgazda koalíció kormányzása alatti éveket?



Ekkor tanultam meg a banki munka alapelemeit. Elõször a Magyar Kereskedelmi és Hitel Bankban dolgoztam, mert ennek a pénzintézetnek volt a legnagyobb mezõgazdasági portfoliója akkortájt. Ezt követõen az InterEurópa Bankhoz mentem, ahová Medgyessy Péter hívott elnöki tanácsadónak. Ez utóbbi helyen ismertem meg a banki tevékenység mindennapi gyakorlatát a hitelkihelyezéstõl a kockázatkezelésig. A pénzintézeti munkám során sok nagyon rendes gazdaemberrel találkoztam, akik többségével azóta is tartom a kapcsolatot, bármilyen pártállásúak is.

Magyarországon minden kormányzat szeretne agrárbankot, amely a mezõgazdaságot finanszírozza, miért nincs mégsem?



Ennek indokait hosszan lehetne fejtegetni és sorolni, de ami a lényeg, hogy eddig nem volt meg hozzá a kellõ politikai akarat. Pedig lenne létjogosultsága egy agrárügyekkel foglalkozó pénzintézetnek .

Elérkeztünk a Medgyessy-kormány hivatalba lépéséhez, amikor is 2003-ban ismét államtitkári megbízást kapott.



Mielõtt ismét közigazgatási államtitkári feladatot kaptam, az azt megelõzõ idõszakban címzetes államtitkárként a földbirtok-politikai ügyekért voltam felelõs. Az azóta eltelt idõszakban az akkori alig 40 ezer hektáros állami földalapból mintegy 2 millió hektáros állami földvagyon alakult ki (létrejött az NFA. A földbirtok-politika irányelveit jogszabályba foglaltuk). Ennek keretében hirdettük meg az egységes földhaszonbérleti rendszert, a „Földet életjáradékért”, valamint a szociális földprogramot. A mostani állami földvagyon akkora értéket képvisel, hogy a mindenkori magyar költségvetés egyik pillérét képezi.

Tulajdonképpen az utóbbi idõben ez a tevékenysége adott sokak számára kritikára okot, mivel ön felügyelte az MNV Zrt-nél az agrár-portfoliót vezérigazgató-helyettesként. Hogyan élte meg ezt a helyzetet?



Mielõtt errõl beszélnék, emlékeztetnék arra, hogy ez az idõszak volt Magyarország történetében az uniós csatlakozás idõszaka. Ez a mezõgazdaság számára is sok kihívást jelentett. Létre kellett például hozni a kifizetõ ügynökséget (MVH-t) és be kellett indítani az irányító hatóság (IH) munkáját. Át kellett alakítani a minisztérium szervezetét a csatlakozás utáni feladatok megoldására.



Nem szeretnék azonban kitérni az eredeti kérdés elõl sem. Úgy gondolom, hogy az engem ért támadások fõként politikai jellegûek voltak. Erre példaként említem, hogy elhangzott olyan vád, miszerint én közokiratot hamisítottam volna, pedig a helyszínen sem voltam. Továbbá a sukorói ügy kapcsán is szóba hoztak, pedig idõben megtettem az észrevételeimet, amit ma is helytállónak tartok. De azok a reakciók, illetve reagálások, amelyeket én szerettem volna tenni az ügyek kapcsán a sajtóban, már nem kaptak teret.



Van még egy kérdés, amirõl szeretnék beszélni. Nevezetesen: ellenem a székesfehérvári fõügyészség indított eljárást egy, a pákozdi lõtér értékesítése kapcsán keletkezett ügyben. Az ügyben fel sem vetõdött, hogy valakinek az ügy kapcsán jogtalan elõnye keletkezett volna, csupán a bejegyzés körül akadtak gondok, mivel nem lehetett tudni, hogy úgynevezett kivett területként vagy termõföldként lehet-e bejegyezni a korábban lõtérként használt területet. Kollégáim mindkettõt elõkészítették. Azért indítottak ellenem eljárást, mert szóltam a megyei földhivatal vezetõjének, hogy törvényesen, de mielõbb jegyezzék be a területet. Az ügyben a múlt év december elején született ítélet, és az írásbeli indoklást február 12-én kaptam meg, melybõl igazán nem derül ki, miért is ítéltek el – nem jogerõsen – elsõ fokon. Meggyõzõdésem, hogy a késõbbiek folyamán be tudom bizonyítani, a hogy a felmentésem indokolt a szóban forgó ítélet alól.



De amikor decemberben megszületett az ítélet, úgy gondoltam, hogy állami vezetõi beosztásommal nem fér össze mindez, ezért felajánlottam lemondásomat a pénzügyminiszternek, aki azt el is fogadta.

Hogyan tovább?



Lehetõséget kaptam az OTP Bank vezetésétõl, hogy eddigi ismereteimet a cég alkalmazottjaként hasznosítsam. Január elejétõl elnöki fõtanácsadóként a földhitel project vezetésére kaptam megbízást. Jelenleg a bank szakértõivel ennek a programnak a végrehajtásán dolgozom.

–an–