MENÜ

A vetésváltás jelentõsége a hazai kukoricatermesztésben

Oldalszám: 28-29
Dr. Sárvári Mihály, Boros Beáta 2014.03.03.

Az okszerû vetésváltás, a kedvezõ elõvetemény hatás kihasználása a jövõben egyre jobban felértékelõdik, mivel nagymértékben meghatározza a termesztés biztonságát és hatékonyságát.

 







Az elõvetemény hatással van a kórokozók, kártevõk elszaporodására, a gyomosodás mértékére. A különbözõ növények eltérõ mértékben veszik igénybe a talaj hasznos vízkészletét, amit a klímaváltozás, az idõjárási szélsõségek növekedése miatt, az egyre nagyobb vízhiány miatt fontos figyelembe venni.



A szántóföldi növények közül, pl. legkisebb a vízigénye a borsónak, az õszi búzának (átlagban 400 mm), közepes a kukoricának (FAO számtól függõen 450–550 mm), nagy vízigényû a burgonya, cukorrépa (550–600 mm), míg legnagyobb vízigényû a lucerna (650–700 mm).



Az okszerû vetésváltásban kedvezõ lehet, hogy pl. a hüvelyes növények a talajt N-ben gazdagítják, a kalászosoknak jó a gyomelnyomó képességük stb. A kukoricát korábban részleges monokultúrában is lehetett termeszteni, azonban 1992-ben Jugoszláviában megjelent az amerikai kukoricabogár és lárvája, ami rendkívül nagy kárt okozott. Az imágó a kukorica bibéjét károsítja – hiányos megtermékenyülést okozva–, lárvája viszont a kukorica gyökerét teszi tönkre. Ez a melegigényes kártevõ 2000-tõl Magyarországon is megjelent és azóta jelentõsen növelte a termesztés költségét, hiszen az ellene való védekezés csak komplex módon hatékony. A lárva elleni legfontosabb védekezési mód a vetésváltás, mivel a lárva csak a kukorica gyökerén tud kifejlõdni, azzal táplálkozik.



A védekezésnél speciális csávázás szükséges (pl. Poncho-val), fontos a talajfertõtlenítés (pl. Force 1,5 G-vel), a vetésváltás és az imágó elleni védekezés, mindez 25–30 ezer Ft/ha többletköltséget jelent. A legolcsóbb védekezés a lárva ellen a vetésváltás, de kérdés hogy ez megoldható-e Magyarországon? Hiszen a korábbi évtizedekhez viszonyítva csökken a termesztett növények száma, a vetésszerkezet egyre jobban leegyszerûsödik (1-2. ábra).

 


 



Amíg korábban pl. a pillangósvirágú és a hüvelyes növények aránya 15-16% volt a vetésszerkezetben, addig napjainkban az 5%-ot sem éri el, a gyökér és gumósnövények vetésterületi aránya 5-6% volt korábban, most 0,8%. A gabonafélék vetésterületi aránya napjainkban már a 73%-ot is meghaladja (2. ábra).

 


 



Magyarországon a talajadottság, a talajok típusa nagymértékben eltér.

A csernozjom talajok 16,1%-ban, a réti talajok 18,6%-ban, a barna erdõtalajok 34,5%-ban, a homoktalajok 9,8%-ban, szikes talajok 8,7%-ban, egyéb talajtípusok 12,3%-ban fordulnak elõ (3. ábra).

 


 



Mivel a kukorica a talajjal szemben igényes, számára legalkalmasabbak a csernozjom talajok és a kedvezõbb adottságú réti talajok. A barna erdõtalajoknak csak a csernozjom dinamikájú változatánál célszerû vele foglalkozni, és a homoktalajok csak humuszban gazdagabb változatánál (1–1,2%). Szélsõséges talajokon a kukorica termesztése nem lehet hatékony.



Magyarországon a szántóterület 4,5 millió ha. Ha az edafikus (talaj) tényezõk mellett a klimatikus tényezõket is figyelembe vesszük, az ország legészakibb részén a hõösszeg nem elégíti ki a kukorica igényét. Akkor kb. olyan 2,5–3 millió hektár az a terület, ahol viszonylag biztonságosan lehet kukoricát termeszteni.

A kukorica vetésterület Magyarországon az utóbbi években megközelítette az 1,3 millió ha-t, hiszen az árukukorica vetésterülete 1,2 millió hektár, a vetõmagtermesztés 25–30 ezer ha-on, a silókukorica-termesztés 70 ezer ha-on történik (4. ábra).

 


 



A kukorica teljes mértékû vetésváltásba iktatását nehezíti még a birtokméret is, hiszen 1990-tõl sok esetben egy-egy termelõ csak néhány ha-os területtel rendelkezik, ahol nehéz megfelelõ vetésváltást kialakítani.

Ha a kukoricát teljes mértékben vetésváltásba akarnánk iktatni, akkor a jelenlegi vetésterületét kb. 300–400 ezer ha-ral csökkenteni kellene. Ilyen érv mellett szólhatna, hogy az állatállományunk lecsökkent, a növénytermesztés:állattenyésztés aránya jelenleg kedvezõtlen 60:40%, viszont a kukorica vetésterületének csökkentése ellen szól, hogy a jövõben a kukorica ipari célú felhasználása (pl. invertcukor, bioetanol stb.) egyre nagyobb szerepet fog kapni.

A fenti érveket mérlegelve marad a kényszerhelyzet, nevezetesen, hogy a kukoricát kénytelenek vagyunk önmaga után is termeszteni, viszont a monokultúrás termesztést feltétlenül kerülni kell, mert a növekvõ vízhiány és az amerikai kukoricabogár és lárvája okozta kártétel a termés mellett a termésbiztonságot is csökkenti, a termesztés költségét viszont jelentõsen növeli. A legnagyobb termést borsó–õszi búza–kukorica trikultúrában, õszi búza után értük el (5. ábra).

 


 

 



A vetésváltás, az elõvetemény az NPK mûtrágyaigényt is befolyásolja. Kedvezõ vetésváltás esetén (borsó-õszi búza-kukorica) õszi búza után már N 50-60 P2O5 45, K2O 55 kg/ha hatóanyaggal elértük a legnagyobb termést, míg kukorica elõvetemény után N 30-40, monokultúrában N 50-60 kg/ha-ral nagyobb mûtrágya hatóanyagra volt szükség hasonló terméseredmény eléréséhez (táblázat).

 


 



Mindezeket a szempontokat figyelembe véve, a kukoricát – ahol csak lehetséges – vetésváltásba kell iktatni, vagy a kukoricát az õszi búzához hasonlóan maximum csak egyszer-kétszer termesszük önmaga után.



dr. Sárvári Mihály, Boros Beáta