MENÜ

A kondíció és a vér-, vizelet paraméterek összefüggései nagy tejtermelésû tehenekben

Oldalszám: 72-73
Dr. Gergácz Zoltán 2014.02.27.

A kondíció a szervezetnek a konstitúcióra és más, exogén faktorok által meghatározott morfológiai és funkcionális hatásokra létrejövõ reakcióképessége (Brem G., 1998). Györkös és mtsai (2001) az alábbiakban határozzák meg a kondíció fogalmát: „A kondíció a szervezet, külsõ testalakulásban megjelenõ, pillanatnyi állapota. Tárolója és jelzõje azoknak a testszöveti tartalékoknak – elsõsorban zsírnak és izomnak – melyeket az állat, bizonyos testtájain és belsõ szervein jellegzetes módon, felhalmozott. A kondícióra jelentõs hatással van a genetikai képességeken túl a termelés, takarmányfogyasztás, a szaporodás-biológiai státusz és az általános egészségi állapot”.

 






 





Világviszonylatban a genetikai szelekció, amely a szarvasmarha tejtermelésének növelésére irányul – beleértve a holstein-fríz populációt is – 1-2%-os termelésnövekedést eredményez évente (Dillon és mtsai, 2006). A szelekció elsõdlegesen a tejtermelésre irányul, de olyan tulajdonságokra történõ nemesítõ munka, mint a tejelõ jelleg, testméret, mélység, tovább fokozzák a genetikai elõrehaladást a tejelõ állományok „szögletessége” (a tejelõ jelleget hangsúlyozó, élesen elõtûnõ far-, és csípõtáji csontok valamint a gerinc-, és borda csontok láthatósága) felé (Kelm és mtsai, 2000).



Felvetõdik a kérdés, hogy ha a problémák eredete a „nem optimális táplálóanyag-ellátás”, miképpen lehet azt mérni, nyomon követni, ellenõrizni?



A kondíció becslésére használt kondíció pontozás (KP), szubjektív „mérése” a test energiatartalékainak, illetve indirekt jelzõje az energia egyensúlyi állapotnak (pl. a kondíció javulása pozitív energia egyensúlyra utal és fordítva) (Roche és mtsai, 2004). Hady és mtsai (1994) megfogalmazásában, a „KP igazoltan hasznos eszköz a menedzsment kezében, a tejelõ tehenek tápláltsági állapotának az elbírálásához”. Következtethetünk a pillanatnyi kondícióból a tehén erõnlétére, a fitnesre is (Györkös és mtsai, 2001).



Tejelõ állományokban világszerte a legelterjedtebb az amerikai 1-5 pontos rendszer, amelyet Wildman és mtsai (1982) írtak le elõször, majd több kutató, egyebek között Edmonson és mtsai (1989) fejlesztették tovább. Ebben a rendszerben az 1. pontszám a nagyon lesoványodott, a 2. a sovány, a 3. az átlagos, a 4. a kövér, az 5. a nagyon kövér tehenet jelentette – 0,25  és 0,50 – osztályközökkel. A Wildman féle eljárást Virginiai rendszernek is nevezik.



A tejtermelés emelkedésével egyre nagyobb gazdasági kárt okoztak a mind gyakoribbá váló anyagcsere eredetû megbetegedések. A nagy tejtermelésû tehén táplálóanyag igényét a gyakorlati takarmányozás nehezen tudta követni, fõleg a laktáció elején. Amikor a betegségek már klinikai formában megjelentek, a védekezés túl drága és nem elég hatékony. Szükség van tehát olyan prevenciós rendszer kidolgozására, amely objektíven és idõben jelzi a takarmányozás és menedzsment hibáit, az állatok megváltozott – de még nem látható – egészségi állapotát. A szubklinikai formában felismert probléma ugyanis olcsóbban és jobb hatásfokkal orvosolható.



A vér paraméterei közül azokat kell meghatározni,  amelyek  tájékoztatást adnak a tehén energiaháztartásáról, vagy közvetve utalnak olyan káros folyamatokra, amelyek energiát vonnak el a termeléstõl. Brydl és mtsai (1987) dolgozták ki a hazai tehenészetekben ma használt anyagcsereprofil-vizsgálat rendszerét. Ebben a rendszerben az energiaforgalom állapotának a megítélése a vér acetecetsav, a vérplazma glükóz- és nem észterifikált zsírsav-koncentrációjának (FFA/NEFA) a meghatározásával történik. Vizsgálataimban meghatározásra került még a vér hemoglobin, a vérplazma AST és karbamid valamint a vizelet pH, karbamid és NSBÜ értékei.



Az ország különbözõ tehenészeti telepein tartott, 2247 nagy tejtermelésû tehéntõl származó vér- és vizeletmintákat elemeztem.



A hemoglobin, glükóz (1. ábra), acetecetsav (2. ábra), FFA/NEFA (3. ábra) és AST értékek változásának trendje szorosan követi a kondícióváltozás görbéjét. Korrelációszámítással, csak közepes, vagy gyenge szignifikáns kapcsolatokat lehetett igazolni az egyes értékek között. A vizsgált paraméterek számának a csökkentése, illetve összevonása céljából faktoranalízissel dolgoztam fel az adatokat úgy, hogy a mûvelet a lehetõ legkevesebb információveszteséggel járjon, továbbá felvilágosítást kapjak a változók fontosságára nézve.

 


 


 


 



A faktoranalízis során három csoport és egy egyedi faktort tudtam elkülöníteni. A kimutatott faktorok az összvarianciából sorrendben 1. 19,7%; 2. 13,3%; 3. 12,1%; és 4. 11,6%-ában részesednek és magyarázzák meg a változók varianciáját, a négy faktorban összesen tehát 56,7%-ot.



A meghatározott 4 faktor:

1. A sav-bázis egyensúly faktora (vizelet pH és NSBÜ): csoport faktor

2. A fehérjeellátás faktora (karbamid vérplazma és vizelet): csoport faktor

3. A kondíció faktora (KP és hemoglobin): csoport faktor;

4. A májmûködés faktora (AST): egyedi faktor.





A faktoranalízis eredményei statisztikailag igazolják a gyakorlati megfigyeléseimet arra nézve, hogy a takarmányozással már ellés elõtt és közvetlenül utána túlzottan lesavanyítjuk a bendõt. A bendõfolyadék pH csökkenése mintegy megadja a „kezdõ lökést” a további káros folyamatok elindításához. Felismerve a hibát, helytelen módszert követve a gyakorlatban, általában túladagolják a kémiai puffereket (elsõsorban szóda-bikarbonátot és magnézium-oxidot). Ugyanakkor az állat étvágya mérsékelt, alig nõ az ellés utáni elsõ 2 hétben „önfeláldozó” szervezete fokozott zsír mobilizációba kezd, kondíciója gyorsan csökken, a keton testek koncentrációja veszélyes mértékben megemelkedik. Közben a májsejtek fokozott mértékben sérülnek, és ez rontja a máj teljesítõ képességét. További májterhelést okoz a helytelen fehérje ellátás.



A vér karbamid koncentrációja minden ellés utáni csoportban meghaladta a referenciaérték maximumát (5,0 mmol/l), emelve a máj kapacitásának leterhelését, fokozva a szervezet negatív energia deficitjét. A vizeletben a karbamid értékek ellés után csak 133 nappal haladták meg a normál érték maximumát (300 mmol/l). A kapott eredmények mögött egyértelmûen helytelen takarmányozási gyakorlat húzódik meg. A tehenek napi takarmányadagja túl sok bendõben oldható fehérjét tartalmaz, amihez nem áll rendelkezésre elegendõ könnyen oldható szénhidrát. A bendõben túl sok ammónia képzõdik, ami karbamiddá alakulva terheli a máj mûködését, zavarja a szaporodási folyamatokat, és energiát von el az amúgy is energiahiányos szervezettõl. Így közvetve ugyan, de hatást gyakorol a kondíció változására.

 

dr. Gergácz Zoltán