Fás szárú energianövények víz- és tápanyagigénye

Az utóbbi években Magyarországon is megnõtt az érdeklõdés a fás szárú energianövények iránt. A legutóbbi telepítési idõszakban az igényelhetõ támogatásoknak köszönhetõen mintegy 2000 hektáron ültettek energetikai célra elsõsorban füzet és nyarat, kisebb területen pedig akácot. A következõ években várhatóan tovább duzzad a gazdák termelési kedve, amit a kezdeti támogatás, a kedvezõ értékesítési lehetõségek, valamint a korábbi évek pozitív tapasztalatai erõsíteni fognak.

Vízigény és vízellátottság



A fás szárú energianövények termesztése szántó mûvelési ágba tartozik, vagyis azok a feltételek vonatkoznak rá, mint a többi mezõgazdasági növényre. A technológiánál azonban nem szabad megfeledkezni azokról a sajátosságokról (elsõsorban a víz-, valamint a tápanyagigényrõl), amelyek e növények termesztésének sikerét befolyásolják. A leggyakrabban termesztett három növényfaj – fûz, nyár, akác vízigénye, illetve – felhasználása jelentõsen eltérhet, amire már a termõhely kiválasztásánál tekintettel kell lennünk. A legjelentõsebb vízigénye a fûzféléknek van, a legintenzívebb növekedést ott várhatjuk, ahol a talajvíz szintje a feltalaj közelében, legfeljebb 1,5–2,0 m mélységben található.

A kötött, pangóvizes, oxigénmentes körülményeket nem viseli el, növekedése teljesen leállhat, majd elpusztulhat. A fûzfélek evolúciója során a legkülönbözõbb életformákat alakították ki, a mérsékelt és a trópusi övben egyaránt elõfordulnak fajai. Ezt a tulajdonságát használták ki a nemesítõk, amikor a kisebb vízigényû és jó vízfelhasználású fajtákat állítottak elõ, amelyek szárazabb körülmények között (mélyebben fekvõ talajvíz, kevesebb éves csapadék) esetén is biztonsággal termeszthetõk. A Szent István Egyetemen végzett kutatásaink azt mutatják, hogy a fás szárú növények közül egyes fûzfélék termeszthetõk a legszélesebb nedvességtartományban energetikai célra.

A szintén a fûzfélek családjába tartozó nyárfa (Populus sp.) kifejezetten sík vidéki elterjedésû, nagy melegigényû faj. A talaj vízellátottsága meghatározó a növény növekedése szempontjából, ott fejlõdik gyorsan és egyenletesen, ahol a talajvíz elérhetõ közelségben található. A pangóvizes, erõsen kötött és túlnedvesedett talajokat nem kedveli. Az akác a leginkább szárazságtûrõ, a kifejezetten meleg fekvésû helyeket kedveli, a tömörödött agyag talajok kivételével valamennyi termõhelyen intenzív növekedésre lehet számítani.

Szántóföldi termesztés esetén a vízigény mellett fontos ismerni a vízfelhasználás mértékét is, vagyis a talajból mennyi vizet képesek felvenni a termesztés folyamán. A fûz sekély gyökeresedésû növény, vagyis a gyökérzet legnagyobb része a talaj felsõ 20–25 cm rétegében helyezkedik el. Egyes fajták ugyanakkor rendkívül jól felhasználják a mélyebb rétegekben felgyülemlõ nedvességet is, ugyanis szárazabb idõszakban vagy termõhelyen a gyökérzet átrendezõdése történik meg, a gyökerek nagyobb része a mélyebb talajrétegek felé vándorol. Ez a jelenség különösen abban az esetben figyelhetõ meg, ha a telepítés éve száraz, amikor is a növény már a gyökérfejlõdés kezdeti szakaszán a mélyebb rétegekig gyökeresedik, ami a következõ években is elõnyös lehet. A fás szárú növények lombozatának nagy a párologtatása, amit azonban jelentõs mértékben kompenzál a korai talajborítottság. Kétéves vágásforduló esetén a betakarítást követõ elsõ év néhány hónapját leszámítva csaknem folyamatosan árnyékolja a növény a talajt.

Tápanyagigény és tápanyag-visszapótlás



Az energetikai célra termesztett fás növények tápanyagigénye nem tér el jelentõsen más szántóföldi kultúráktól. Évenkénti 10–12 t/ha szárazanyag terméssel számolva 60–80 kg nitrogént, 20–30 kg foszfort, 60–70 kg káliumot használnak fel növekedésükhöz a talajból. A fás szárú energianövények termesztése ültetvényszerûen történik, vagyis a telepítést követõen 10-15-20 évig a terület marad az állomány, a betakarítás (vágásforduló) pedig a technológiától függõen 1–3 évente történik.

A tápanyag-utánpótlásnál a vágásfordulóra tekintettel kell lenni. A tápanyag visszapótlását általában a betakarítást követõen célszerû elvégezni, amikor a legkönnyebben lehet a talaj felszínén gépekkel is mozogni. Környezetvédelmi és költségtakarékossági okok miatt javasolt a talajvizsgálat alapján történõ tápanyag-visszapótlás. A talajvizsgálat legalább a felsõ 40 cm rétegre terjedjen ki az ültetés elõtt, valamint a betakarításokat követõen. Nem feledkezhetünk meg az évente a talajfelszínre kerülõ lomb mennyiségérõl sem, ami növényfajtól, kortól, termõhelytõl és évjárattól függõen 2-3 t/ha szerves anyag borítást jelent a talajfelszínen. Ennek a lombtakarónak legnagyobb része a következõ évben lebomlik, a tápanyagok egy része közvetlenül ásványi formává alakulva a növények számára felvehetõvé válik.

A tápanyag visszapótlása történhet mûtrágyával, de a szerves trágya kijuttatása is elegendõ tápanyagot szolgáltathat. Ahol elegendõ mennyiségben áll rendelkezésre komposzt (lásd Agro Napló 2009/4. sz.) célszerû ennek a lehetõségével is számolni, ugyanis lényegesen olcsóbb tápanyagforrás, mint a mûtrágya.

dr. Gyuricza Csaba