MENÜ

Miért szükséges a talajok mészállapotának rendezése?

Oldalszám: 43-44
Dr. Zsigrai György 2014.03.11.

A talaj, mint feltételesen megújuló természeti erõforrás a környezetünk egyik eleme, ami egyben a mezõgazdaság legfontosabb termelõeszközét is képezi. E természeti erõforrás a nemzeti vagyonunk mintegy 20%-át teszi ki, aminek védelme, sokoldalú funkcióinak fenntartható hasznosítása össztársadalmi érdek. A talajvédelem igen sokrétû tevékenységet takar, gyakorlati végrehajtásában az átgondolt állami szerepvállalás mellett jelentõs feladatok hárulnak a földtulajdonosokra, illetve földhasználókra, és végeredményben az egész társadalomra.

 





A talajdegradációs folyamatok közül hazánkban a talajsavanyodás az egyik legnagyobb jelentõségû, mivel a felmérések szerint 2,3 millió ha-t érinti kisebb-nagyobb mértékben. A savanyú talajaink fõként Nyugat- és Dél-Dunántúlon, az Északi-középhegységben, illetve a Tisza és a Körösök völgyében lelhetõk fel, közöttük barna erdõtalajok, kötött réti talajok, karbonátmentes homoktalajok, szikes talajok, valamint kilúgzott csernozjomok találhatóak elsõsorban.



A feltalaj savanyodásának okai részben természetes folyamatokra (pl. karbonátmentes talajképzõ kõzet, kationok kilúgzódása és növények általi felvétele, mikrobiológiai aktivitás, gyökérsavak termelõdése stb.), részben antropogén hatásokra (pl. száraz- és nedves légköri ülepedés, szakszerûtlen mûtrágyahasználat, a mûvelés következtében fokozott kilúgzás, a termés által kivont kationok mennyisége stb.) vezethetõk vissza. E tényezõk talajkémhatásra gyakorolt befolyásoló szerepét a karcagi OMTK tartamkísérletek parcelláinak feltalajában bekövetkezett jelentõs pH(KC l) változások is jól példázzák (1. ábra).

 


 

 



VÁRALLYAY et al. (1993) a talajaink savas hatásokra való érzékenységének vizsgálata során megállapították, hogy a savanyodásra kisebb-nagyobb mértékben érzékeny talajok az ország területének 42%-át borítják. A további savanyodásra már nem érzékeny, de feltétlenül meszezésre szoruló erõsen savanyú talajok pedig 13%-os részaránnyal képviseltetik magukat (2. ábra). Ennélfogva az ország területének több, mint felén számolhatunk a meszezés szükségességével.

 


 

 



A talajok savanyodását kísérõ folyamatokat az alábbiak szerint rendszerezhetjük:





A szerves anyag lebomlását, mineralizációját befolyásoló folyamatok:



• csökken a szerves anyagok mineralizációja,

• a talaj mikroflórájának összetétele a savrezisztens gombafajok irányába tolódik,

• csökken az ammonifikáció és a nitrifikáció intenzitása,

• a növényi gyökérzet tápanyagfelvevõ képessége csökken.





Az adszorpciós folyamatokat érintõ hatások:



• megváltozik az agyagásványok morfológiája,

• csökken a talaj kationkicserélõ kapacitása,

• növekszik a kicserélhetõ savanyúság.





Mobilizációt, kilúgzást befolyásoló folyamatok:



• megnövekszik a talaj Al- és Fe-tartalmának mobilitása,

• megnövekszik a Mn és a nehézfémek (Zn, Cu, Cd, Zn, Ni, Pb) mobilitása,

• a P immobilizációja fokozódik fõként Fe- és Al-foszfátok képzõdése révén,

• a tápelemek kilúgzási vesztesége fokozódik.

 



A savasodás hatása a talaj ásványi és szerves anyagaira:



• fokozódik az ásványok kémiai mállásának intenzitása, romlik a talajszerkezet,

• savanyú, nehezen bomló humuszanyagok képzõdése kerül elõtérbe.





Savanyodás hatása a növényekre



• a gyökérrendszer károsodik, majd a levelekben is részleges klorózis alakul ki a Ca-hiány következtében,

• mérséklõdik a szénhidrátok transzportja, felgyorsul a tartalék fehérjék bomlása, a sejtfalak áteresztõképessége módosul,

• romlik a termék mennyisége és minõsége, az 1000-mag tömege, és a csírázási erély.





Mindezek eredõjeként az elsavanyodott talajok fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságai, a levegõ-, víz- és tápanyag gazdálkodása kedvezõtlen, ami a talaj termékenységének, az elõállított termék mennyiségének és minõségének, illetve a termesztés biztonságának sokszor jelentõs csökkenésében fejezõdik ki. Szerencsére a savanyodás folyamata kontrollálható, illetve az elsavanyodott állapot megszüntethetõ a talajok mészállapotának folyamatos nyomon követése és rendezése révén, amelynek eszközei a melioratív adagú és a fenntartó meszezés, valamint a termesztéstechnológiába iktatott mésztrágyázás.



A meszezés a káros talajsavanyúság csökkentésén túlmenõen, a korábbiakban taglaltaknak megfelelõen egyéb szempontok miatt is szükségessé válhat. Ezek között a növények Ca-ellátásának biztosítása, a talajok szerkezetének, vízgazdálkodási tulajdonságainak, és a tápelemek (N, P, K, Ca, Mg, B, Mo, Se) növények általi felvehetõségének javítása, a toxikus elemek (Fe, Mn, Zn, Cu, Al, Cd, Ni, Pb) felvehetõségének mérséklése említhetõ meg. A szakemberek állásfoglalása szerint a meszezés szükségességét a pH(KCl)<5,5 kémhatás, az adszorpciós komplexum 70%-nál kisebb Ca-telítettsége, illetve az y1>8 hidrolitos aciditás értékek jelzik. A melioratív célú mészadag nagyságát a hazai talajjavítási gyakorlatban a talaj hidrolitos aciditásából, illetve az Arany-féle kötöttségi számából kiindulva határozzák meg.



A meszezés igen sokrétû hatást gyakorol a talajra, illetve a termesztett növényekre. Lényegében a savanyodás esetében számbavettekkel ellentétes elõjelû folyamatok lezajlásával lehet számolnunk a meszezés eredményeként, amelyek közül a legfontosabbak a teljesség igénye nélkül az alábbiak: csökken a talajok aktuális, illetve rejtett savanyúsága, javul a N- és P-szolgáltató képessége, növekszik a kicserélhetõ Ca-ionok mennyisége, csökken a Fe-, Al-, illetve Mn-vegyületek oldhatósága, valamint egyes nehézfémek mozgékonysága. Ezeken túlmenõen javulnak a talajok fizikai tulajdonságai (pl. morzsaszerkezet, víz- és levegõgazdálkodás), csökken a cserepesedési és eliszapolodási hajlamuk, esetenként a mûvelõ eszközökkel szembeni ellenállásuk is. Élénkül a talajok mikrobiális aktivitása, ami a szerves anyagok gyorsabb mineralizációjában, és a tápelemek zavartalan és élénkebb körforgalmában teljesedik ki.

A hozamok elsõsorban azokon a talajokon növekednek jelentõsen, amelyekbõl a Ca, mint tápelem hiányzik. Javul továbbá a termés minõsége és a termesztés biztonsága is. Közvetett hatásként említhetõ az egyéb agrotechnikai tényezõk, beavatkozások hatékonyságának növekedése.

A melioratív adagú meszezés kedvezõ hatására a tartamkísérletek, illetve az üzemi tapasztalatok szerint hazai viszonylatban 10–15 éven keresztül számíthatunk, de ez az idõszak az alkalmazott mészadag függvényében hosszabb is lehet.



A savanyú talajok javításának története azt igazolja, hogy a talajjavítás mindig is akkor volt jelentõsebb volumenû, ha az állami támogatással történt. A racionális földhasználathoz igazodó talajjavítás leghatékonyabb befolyásoló eszköze a megalapozott, céltudatos, okszerû támogatási rendszer, amelynek kidolgozására és a kiegészítõ agrár-környezetgazdálkodási célprogramok közé való integrációjára égetõ szükség van, hiszen a talajaink savanyodása jelenleg is zajló folyamat. Területi súlyánál, környezetvédelmi veszélyességénél fogva a savanyú talajok javítását a talajtermékenység fenntartás, illetve a biztonságos élelmiszer elõállítás kiemelt kérdésének kell tekinteni. Valamennyi gazdálkodási rendszerben számolnunk kell a feltalaj elsavanyodásának veszélyével és foganatosítanunk szükséges az ellene való technológia szintû védekezés rendszabályait, illetve eljárásait a savanyodásra kisebb-nagyobb mértékben érzékeny talajainkon.

A savanyú talajok csoportján belül elsõbbséget kell biztosítani az 5,5 pH-nál savanyúbb, kis Ca- és Mg-tartalmú, alacsony szerves és szervetlen kolloidtartalmú, bázisokban szegény talajképzõ kõzeten kialakult, illetve mélyen kilúgzott talajoknak, ahol a savanyúsággal összefüggõ kedvezõtlen hatások leggyakrabban jelentkeznek.



Dr. Zsigrai György

Debreceni Egyetem AMTC KIK

Karcagi Kutató Intézet





Felhasznált irodalom:

VÁRALLYAY, GY. – RÉDLY, M. – MURÁNYI, A. – SZABÓ, J.:

1993 Map of the susceptibility of soils to acidification in

Hungary. Agrokémia és Talajtan. 42. 35–42.