Mit és hogyan öntözzünk a jövõben?

Az öntözés a mezõgazdálkodási kultúra egyik fokmérõje. Az öntözéses gazdálkodás birodalmakat tett naggyá, fejlesztése talán hazánkra sem lesz káros.

Az Agro Napló 2008/1. számában (51–54. oldal) kollégámmal foglalkoztunk a mezõgazdasági vízgazdálkodás néhány kérdésével. Többek között érintettük az öntözést is, mint a növénytermesztés kockázatának hathatós csökkentési lehetõségét a melegedõ, szárazabbá váló klímafeltételek között.

A 2007. esztendõ az öntözés szempontjából duplán is kiemelkedõ jelentõségû volt. Indult az UMVP és a kapcsolódó öntözésfejlesztési stratégiai terv és a növénytermesztést sújtó országos aszály figyelmeztetett.

Figyelmeztetett arra, hogy az élelmiszer, a takarmány kõkemény stratégiai cikk. A kettõ együtt sem állította meg sajnos az öntözés „mélyrepülését”.

A romló klimatikus feltételeken túl (az elmúlt 100 évben 120 mm-rel csökkent az évi csapadék, a hõmérséklet

0,4°C-kal nõtt, a tenyészidõben a párologtató képesség mindig meghaladja a csapadék mennyiségét) a mezõgazdasági tér intenzifikálására nagy szükségünk lenne, mert:

• 1960-tól napjainkig 700.000 hektárral csökkent a szántóterület,

• helyet követel magának a zöldenergia-termelés,

• szárazmûvelésben elért hozamaink alacsony átlag körül nagymértékben ingadoznak,

• rövid távon a klasszikus nemesítés nem tud a fajták szárazságtûrésén javítani, a GM módszereinek pedig valamiért „ellenállunk”,

• már a jelenlegi mûtrágya árak (300–320 Ft/kg NPK hatóanyag) mellett sem lehet szárazmûvelésben okszerû tápanyagellátást biztosítani stb.

Az öntözéses gazdálkodás fejlesztését indokolja az is, hogy a termõföld és az öntözõvíz remélhetõleg még zömmel magyar kézen lévõ termelõeszköz, ill. nyersanyagforrás. Ezen a téren az elõrelépés elõsegíti a vidékfejlesztést, munkaalkalmat teremt és összhangban van az EU-VKI-vel és a NATURA 2000 vizes élõhelyek kezelésével is. Az eddiginél határozottabb lépések megtételéhez példa lehet a XX. század. Még az ország jelenlegi állapotánál is szegényebbek voltunk a 60-70-es években, mégis 1970-1974 között 100.000 hektárról 320.000 hektárra tudtuk bõvíteni a ténylegesen öntözött területet. Igaz, ezt a teljesítményt ma többen okkal, de többnyire ok nélkül kritizálják, hasznosságát vitatják. Ja kérem, a tehetetlenség, a helybenjárás csak egy valamiben, a kifogásokban nem szûkölködött soha. Az elmúlt két év alig elmozdulása egyvalamire azonban rámutatott. A mezõgazdaság, benne a növénytermesztés is olyan mértékû tõke- és forgóeszköz-hiánnyal küzd, hogy nagyobb fejlesztéseket mégoly kedvezõ utánfinanszírozással sem képes megvalósítani (elõbb vetni kell, aratni csak késõbb lehet). Talán valami olyan kellene, mint a bankok immár második megfinanszírozása?!

Az öntözésfejlesztés további problémája, hogy kevés elképzelés került napvilágra, megvitatásra a területbõvítésrõl, a preferált kultúrákról, a vízmennyiségrõl, az öntözési módokról, a várható elõnyökrõl stb.

Az 1. táblázat a fejlesztési kérdések egyrészére próbál válaszolni. Ez egy elképzelés, amely szerint a jelenleg kb. 100 000 hektára tehetõ öntözhetõ területet 6 év alatt évi 40–50 ezer hektárral kellene növelni.

Az intenzíven öntözött növények mellett relative kisebb területen számol ún. termésstabilizáló vízpótlással. Ami azt jelenti, ha aszály fenyegeti a szárazmûvelésre tervezett hozamot, akkor a kritikus idõben 1-2-szeri 50 mm-es vízadaggal megakadályozható a terméscsökkenés. A fejlesztéshez szükséges víz mennyisége azért került feltüntetésre, mert a jövõben még korlátozottabban, ágazatok közötti versengésben és drágábban lehet majd hozzájutni.

A vízadagok a ma használatos esõszerû öntözési módot megvalósító lineár, center-pivot berendezésekhez számítottak. Jóllehet velük a kijuttatott víz 40–45%-kal (párolgás, elfolyás) meghaladja a növények vízigényét. Ezeket a XX. század 80-as éveiben még korszerû berendezéseket fokozatosan (10–15 év) fel kell váltaniuk a mikroöntözõ egységeknek. A vázolt területi bõvítés természetesen feltételezi a vízjogilag engedélyezett területnövelést is a mostani 200 ezer hektárról legalább 350 ezer hektárra, a szükséges térségi mûszaki fejlesztésekkel együtt. Visszatérve a szükséges víz biztosításához, ami 0,4-0,5 km3, ezt egy, a nemrég átadott Cigándi tározóhoz hasonló létesítmény bõven produkálja. A víznél maradva még szólni kell a szennyvízöntözésrõl is. Növekvõ mennyisége, más ágazatok nyomása, kényszerhelyzet miatt a jövõben is számolni kell vele, de az elõvigyázatosság betartásával és gazdasági elõnyök biztosításával. Fizessen a szennyezõ az elhelyezésért!

Végül az 1. táblázat védelmében egy Mengyelejevnek tulajdonított gondolattal zárom mondandómat. E szerint többet ér egy elképzelés, ami ha késõbb kiigazításra is szorul, mintha egyáltalán nincs elképzelés.

Dr. Késmárki István