Otthonának a vidéki Magyarországot tekinti - Gõgös Zoltán

Agro Napló (A.N.): Mi köti a vidéki Magyarországhoz, miért kezdett el a mezõgazdaság iránt érdeklõdni?

Gõgös Zoltán (G.Z.): Családunk egy klasszikus parasztfamília, amelybe beleszülettem. Így nem volt idegen számomra a paraszti létforma egyetlen eleme sem. Igaz, csaknem 50 éve Pápán, a falumhoz 17 kilométerre lévõ, a történelembõl is ismert diákvárosban születtem, de Dabronyba vittek haza, és ott is éltem 1984-ig. A gimnáziumot Pápán a híres Türr István Gimnáziumban, oda, ahová többek között Gyurcsány Ferenc és Kövér László is járt.

Már gyerekkoromtól vonzódtam a gépekhez, a technikai eszközökhöz, ezért szinte magától értetõdõ volt, hogy ilyen pályát válasszak magamnak.

A mezõgazdasági indíttatás pedig szintén egyértelmûnek látszott, mivel édesapám tsz-elnök volt 28 évig, és lényegében ebben a világban éltem, nõttem fel. Így aztán a nyíregyházi fõiskolára jelentkeztem, ahol általános mezõgazdasági gépészként végeztem.

A.N.: A repülés Nyíregyházán nem érintette meg?

G.Z.: Nem igazán, bár voltak évfolyamtársaim, akik ezzel foglalkoztak. Engem inkább a földön lévõ gépek érdekeltek, és gépjavító szakon kaptam oklevelet. Ezért lettem azután a gépészetért felelõs üzemviteli szakember, miután végeztem. Ez 1981-ben történt. Ezt követõen a Pápai Állami gazdaságban helyezkedtem el, ahol azután a gyakornokoskodást követõen a sorkatonaság letöltése után, amikor visszakerültem az állami gazdaságba, fõmérnök-helyettesként a gépészeti üzemviteli vonalat vittem, és fõként a növénytermesztésben használt gépekkel foglalkoztam. Ezt a munkát végeztem 1998-ig, amikor kerületvezetõ-helyettes lettem az állami gazdaság egyik nagyobb területén. Az ezredfordulón váltottam munkahelyet, egy magáncéghez mentem igazgatónak. Ezt a pályafutást szakította meg az, hogy 2002-ben parlamenti képviselõ lettem.

A.N.: A politika mindig vonzotta, vagy ez a helyzet magától adódott?

G.Z.: Nem mondanám, a politika számomra nem volt idegen közeg, mert korábban is foglalkoztam már vele a fõiskolán és az állami gazdaságban, sõt a faluban is. Az viszont az igazsághoz tartozik, hogy soha nem voltam vezetõ vagy funkcionárius. Az azonban igaz, hogy 1989-ben ott voltam az MSZMP utolsó és az MSZP elsõ kongresszusán. Ennek folyományaként 1990-ben képviselõ-jelölt is voltam. Ezt követõen azonban 2002-ig nem foglalkoztam komolyabban a politikával. A történethez tartozik, hogy voltam helyi és megyei önkormányzati képviselõ is, de országos politikával nem foglalkoztam.

A.N.: Két évtizedig a gyakorlatban is a mezõgazdaságban dolgozott, az agrárium átalakulását, átalakítását miként élte meg?

G.Z.: Nem túlzok, de alulról és belülrõl nézve mindez elég szörnyû volt. Az volt a legszörnyûbb, hogy láttam magam körül a korábban jól mûködõ mezõgazdasági üzemeket szétesni. Bár ez a mienkre nem volt igaz, mert az állami gazdaságként mûködött. Ebben az idõben úgy emlékszem, két évig csak árverésekre jártam, és mentettük, amit menteni lehetett. Ez azt is jelentette, hogy én végigéltem és közvetlen közelrõl láttam azt az ágazati vagyonvesztést, amirõl mások esetleg csak hírbõl hallottak. Ezért az állami gazdaság ebben az idõben nemigen vásárolt mûszaki eszközöket újonnan, mivel a felszámolandó, illetve felszámolt cégektõl be lehetett szerezni mindazt, amire gyakorlatilag szükségünk volt. Ezt én nagyon rosszul éltem meg, most sem szívesen gondolok rá vissza. Az volt a legszörnyûbb, hogy a volt kollégáimnak a szenvedését, kínlódását kellett látnom, akikkel korábban napi kapcsolatban voltam. Mi mûszaki emberek abban a térségben ismertük egymást, hiszen általában egymásra voltunk utalva. Láttam, hogy a magánpróbálkozások hol jól sikerültek, hol pedig nem, de az egész dolgot úgy tudnám egy szóval összefoglalni, hogy igen durva állapot volt.

A falumban ugyanakkor ez a trauma kevésbé volt érezhetõ az emberek számára, mivel az ottani szövetkezet megmaradt. Édesapám 1991-ben, 63 évesen ment nyugdíjba.

A.N.: Nem hívták vezetõnek a megüresedett székbe?

G.Z.: Volt errõl szó, komolyan fel is vetõdött, de én igazán nem akartam. Jó helyem volt az állami gazdaságban, de egy falusi közösség vezetése mindig nehéz dolog, pláne olyankor, amikor az embernek a fél falu a rokona. A szövetkezetben is kellett olyan intézkedéseket hozni a 90-es években, ami nem mindig volt népszerû, és nem mindenkinek nyerte el a tetszését, sõt sokak egzisztenciáját veszélyeztette. Ezt a helyzetet viszont nem szerettem volna felvállalni, ezért nem gondolkoztam komolyan azon, hogy visszamenjek tsz-vezetõnek a falumba. Ezt követõen többször felmerült, hogy menjek vissza, de mindig sikerült leszerelni ezeket a próbálkozásokat. Ez ugyanis számomra nem jelentett igazi perspektívát.

A.N.: Az önállósodás gondolata sem fordult meg a fejében, amikor erre már lehetõség kínálkozott?

G.Z.: Ezt nem mondanám, ugyanis van egy tanácsadó cégem, amit korábban alapítottam. Ezt jelenleg a feleségem viszi, és fordításokkal foglalkozik. Annak idején, amikor még én is aktívan tevékenykedtem benne, azért ennél többet csináltunk, mûszaki tanácsokat adtam azoknak, akik hozzánk fordultak. Ezt azonban most nem csinálhatom. A napi kapcsolatom azonban továbbra sem szakadt meg a szakmámmal, hiszen valamennyi cimborám – ha mondhatom – ebbõl a körbõl került ki. Így aztán folyamatosan hallom-látom az ágazati problémákat.

A.N.: Ennek a kettõs látásnak a révén – azaz alulról és felülrõl – miként néz ki jelenleg a magyar mezõgazdaság?

G.Z.: Úgy gondolom, egy-egy ágazatban mindig adódnak problémák. Ám összességében a magyar agrárium kezdi kiheverni azt a traumát, ami érte 1990 után. Mindez azt jelenti, hogy a mezõgazdaság mûködési rendszere, szerkezete stabilizálódik. Ez pedig az ágazat eredményeiben is megmutatkozik az utóbbi években. Persze a gondokat sem lehet letagadni, mert a mezõgazdaság lényegében egy élõ organizmus, és a szabad ég alatt mûködik. Így aztán problémák mindig adódhatnak, például most a tejtermelõk vannak bajban. De szerintem ez a helyzet is rövidesen megoldódik. Abban pedig, hogy a gondok mielõbb megoldódhassanak, kikérjük a szakmai szervezetek véleményét, és azokat általában figyelembe is vesszük. Egy-egy probléma megoldása azonban nem mindig konfliktusmentes, ezt kár volna tagadni, mert az agrártárca elképzelései nem mindig esnek egybe például az Igazságügyi Minisztérium véleményével. Ezt azonban kompromisszumokkal igyekszünk áthidalni.

A.N.: Hét évvel ezelõtt, 2002-ben országgyûlési képviselõvé választották. Hogyan változott az élete ezután?

G.Z.: Meg kell vallanom, eddig nem lettem fõvárosi ember. Míg az Országgyûlés Mezõgazdasági Bizottságának alelnöke voltam, addig is sokat jártam vidékre, és errõl államtitkárként sem mondtam le. Ha tehetem, akkor vidékre megyek, mert számomra az a megszokott, otthonosabb közeg, ott végzem a munkám, ha lehet. Megmondom õszintén, hiányzik is a szakmám gyakorlása, de most azt vállaltam, hogy a minisztériumban dolgozom, és ennek a feladatnak igyekszem a tõlem telhetõ legjobban megfelelni.

A.N.: Nem szokatlan az államigazgatási munka?

G.Z.: Ez új helyzet volt, amikor a minisztériumba kerültem, bár nem teljesen idegen. Az Országgyûlésben végzett munkával kapcsolatban belelátott azért az ember az államigazgatási tevékenységbe is valamelyest. Az államigazgatás gyakorlati oldalát azonban csak akkor érzékeltem testközelbõl, amikor az FVM-be kerültem. Megszoktam, a kollégák is elfogadtak, Gráf Józseffel jó munkamegosztást tudtunk kialakítani. Eszerint a minisztériumi munkán belül nekem jutott a parlamenti és az igazgatási ügyek vitele, míg a miniszter dolga az uniós ügyek képviselete és a fontosabb jogalkotási kérdések kezelése.

A minisztériumi munkámban sokat segített, hogy idõközben szereztem egy közgazdasági diplomát is 1987-ben. Így a makrogazdasági szemlélet sem volt idegen számomra.

A.N.: Így a pénzügyek egy kicsit közelebb állnak önhöz. A magyar mezõgazdaság finanszírozhatóságára hogyan hat a mostani válság, megérzi-e az agrárium a jelenlegi elvonást?

G.Z.: A 33 milliárd forint elvonását nem mondom, hogy nem érzi meg az ágazat, mert az hiányozni fog, de úgy gondolom, hogy egy 20 milliméternyi szükséges májusi esõ ennél többet hoz az ágazat számára. Emellett, ha mindenki jobban odafigyel a saját szakmai gyakorlatára, ez a hiány, ha nem is könnyen, de kigazdálkodható.

A.N.: Mi jelenti a munka után a kikapcsolódást?

G.Z.: Most éppen horgászat elõtt beszélgetünk, egy horgásztó mellett éppen az eszközöket pakoljuk ki. Tehát a horgászat mindenképpen kikapcsolódást jelent számomra. Emellett szeretek még motorozni is. Ez a szabadság érzését adja számomra.

A.N.: Mindemellett a családra mennyi ideje jut?

G.Z.: Általában a hétvége. Ha valamilyen okból mégsem jutok haza, akkor a nejem kerekedik fel, és látogat meg a fõvárosban. A gyerekeim már nagyok, a fiam 25, a lányom 22 éves. Így ez már nem jelent problémát. A fiam kereskedõ, ilyen jellegû fõiskolát is végzett, a lányom pedig még egyetemista.

A.N.: Milyen tervei vannak a jövõre nézve?

G.Z.: Én egyelõre még szeretnék maradni a politikában. Hogy milyen szinten, az még nem eldöntött, de akkor sem esem kétségbe, ha ez nem így lesz. Egyelõre úgy van, hogy a jövõ évi országgyûlési választásokon ismét megméretem magam. A megyei politizálás mindenképpen belefér a jövendõbeli elképzeléseimbe, az országost pedig majd meglátjuk.