Egy tudós nõ arcképe

Agro Napló (A. N.): Milyen indíttatás vitte a mezõgazdasággal, az élelmiszerekkel foglalkozó pályára?

Bánáti Diána (B. D.): Édesanyám gyógypedagógus, logopédus, édesapám pedig állatorvos. Sokáig tanárnõ szerettem volna lenni, azután pedig állatorvos. De végül is az alma nem esett messze a fájától, mivel olyan területre kerültem, ahol az állategészségügyhöz is közel maradhattam, mivel eredeti végzettségem élelmiszermérnök, és a szakterületem az élelmiszerbiztonság. De mióta elvégeztem az egyetemet, azóta folyamatosan oktatok is. Az elsõ diplomám megszerzését követõen annak érdekében, hogy a munkámhoz szükséges komplex ismereteim legyenek, elvégeztem a tanárképzõt és a jogi egyetemet is.

A.N.: Az ország mely részébõl indult el a KÉKI fõigazgatói széke felé?

B.D.: kaposvári vagyok, a patinás Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztem. Az nehézséget okozott a pályaválasztásnál, hogy a magyar nyelvet és irodalmat is nagyon szerettem, így többször indultam a Kazinczy Ferenc nevével fémjelzett Szép kiejtési versenyen, ahol a döntõig is eljutottam. De emellett a biológiát is nagyon szerettem. Ám választanom kellett a humán és a reál tudományok területe között. Végül is azért döntöttem a biológia mellett, mert a genetika, amit akkor kezdtek el oktatni a középiskolákban, nagyon érdekes területnek tûnt, és engem nagyon érdekelt. Számomra a biológia egy reálisabb, kézzelfoghatóbb világot jelentett, mutatott.

A kertészeti egyetemen elsajátítottam ugyan a mérnöki gondolkodást, azaz a tények tiszteletét, ám az oktatás során már szükség volt más diszciplínák, mint például a fejlõdéslélektan, a pszichológia és a jog ismeretére is. Számomra a különbözõ tudományterületek ismereteinek komplexitása, azok ötvözése adott egy olyan minõségi többletet és eltérõ gondolkodásmódot, megközelítést, amelyet munkám során még ma is használni tudok.

Az akkori Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen igen sokoldalú képzést kaptak a leendõ élelmiszermérnökök. Engem viszont a tudományos pálya vonzott. Így már diákkoromban is efelé orientálódtam. Már a diplomamunkám, amely az élelmiszerek besugárzással való tartósításáról szólt, alapot teremtett arra, hogy valamivel késõbb megkaphassam a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíját, és aspiránsként maradhattam bent az egyetemen. Így 1996-ban a mezõgazdasági tudományok kandidátusa lettem.

A.N.: Ezt követõen hogyan alakult a pályája?

B.D.: Egy nagyon szerencsés generációhoz tartozom, ugyanis 1990-ben kaptam meg a diplomámat, és lényegében ebben az évben nyílt meg Magyarország számára a világ. Ekkor ugyanis már volt néhány ösztöndíj lehetõség. Így jutottam el többek között Wageningenbe, az ottani agrárkutató központba, a readingi egyetemre Angliába, sõt Dél-Afrikába, majd késõbb Japánba is vendégkutatóként.

Ugyanabban az évben, amikor megszereztem a kandidátusi fokozatot, fel szerették volna gyorsítani Magyarország uniós csatlakozását az agrár területen is, és ezért a svéd agrár-csatlakozási tárgyalásokat vezetõ szakértõ javaslatára az FVM gesztorálásával kialakítottak egy 15 fiatal szakemberbõl álló szakértõi teamet. Ebbe a csapatba engem is beválogattak. Így aztán bekerültem az agrártárcához, ahol egy lelkes fiatal szakértõi csapat tagjaként segítettem Magyarország uniós csatlakozásának folyamatát, a harmonizációs munkát.

Én az élelmiszerek harmonizációjával foglalkozó munkacsoportnál kaptam feladatot. Tevékenységünk fõ iránya az volt, hogy megpróbáljuk átlátni saját szakterületünkön az unió mûködését, és segíteni a hazai jogharmonizációs folyamatot. Ezért az ELTÉ-n jogi szakokleveles végzettséget szereztem. Ezeknek az ismereteknek még ma is rendkívül nagy hasznát veszem, fõként a vezetõi munkámban. Persze a kutatástól és az oktatástól ekkor sem szakadtam el, mert megnyertem az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíját, és folyamatosan oktattam továbbra is a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Szent István Egyetemen valamint a Szegedi Tudományegyetemen és késõbb Debrecenben is, ahol néhány évvel ezelõtt habilitáltam. A minisztériumi munkát az ezredfordulóig végeztem, ekkor kerestek meg, hogy pályázzam meg a KÉKI fõigazgatói székét. A pályázatom sikeres volt, és visszatértem a kutatáshoz.

A.N.: Nagyon fiatalon és nõként került egy kutatóintézet élére 2000-ben, miként sikerült ezzel a kihívással megbirkóznia?

B.D.: Ez nem kis, hanem óriási kihívás volt számomra. Sokat gondolkodtam, hogy megpályázzam-e a KÉKI fõigazgatói posztját, éppen a fent említettek miatt, de végül is olyan emberek bíztattak, akiknek nagyon megbíztam a véleményében. Az õ bíztatásukra vállaltam el az elsõ számú vezetõi posztot a kutatóintézetben.

Nagyon komoly átszervezésre, racionalizálásra és új irányok kijelölésére, új stratégia megalkotására volt szükség az intézetben. Ennek a munkának nagy lelkesedéssel és tetterõvel fogtam neki.

A.N.: Ennek nyomán merre fordult azután a KÉKI hajója?

B.D.: A munka kezdetén legfontosabb irányoknak tartottam az uniós csatlakozásra való felkészülést a kutatás területén minden értelemben, szakmailag, szervezetileg és adminisztratív módon egyaránt. Emellett az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos kutatásokat kívántam elõtérbe helyezni. Feladat volt továbbá a nemzetközi kapcsolatok kiszélesítése is. Ezt oly módon szerettem volna végrehajtani, hogy a szakmai munka színvonalának emelésével a KÉKI-bõl egy európai hírû, nagy presztízsû kutatóintézet lehessen.

A.N.: Mindezt sikerült-e megvalósítani?

B.D.: Úgy gondolom, ezt sikerült végrehajtani, mivel az idõ ezt bizonyítja. A KÉKI-bõl pedig az évek folyamán valóban egy európai hírû, és nagy szakmai presztízzsel rendelkezõ kutatóintézet vált. Az intézet például sok hazai és nemzetközi pályázatot nyert el, és több nagy tekintélyû nemzetközi szervezethez is csatlakozhatott.

A.N.: Az élelmiszerbiztonság milyen alapokon áll jelenleg Magyarországon?

B.D.: Amikor 2000-ben az intézethez kerültem, és az élelmiszerbiztonság témakörét helyeztem elõtérbe, sokan ezzel kapcsolatban szkeptikusak voltak. De ezt követõen beigazolódott, hogy az intézet vezetése jól döntött, amikor elfogadta az általam javasolt fejlesztési irányt. Hiszen azóta az élelmiszerbiztonság kérdésköre már kulcsfontosságúvá az élelmiszerbiztonság ugyanis egy rendkívül szerteágazó, úgynevezett interdiszciplináris terület.

A magyar élelmiszerbiztonság megfelel az unió tagállamaiban tapasztalható általános élelmiszer-biztonsági követelményeknek. Ám értékelni ezt a színvonalat konkrétan nem szeretném, mert ez összeférhetetlen lenne az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatalban, az EFSÁ-ban betöltött funkciómmal.

A.N.: Mi ez a tisztség?

B.D.: Az EFSA irányító testületének az elnöke vagyok. Mielõtt az EFSA menedzsment boardjába kerültem, már egyéb uniós testületeknek is tagja voltam. Többek között az Európai Bizottság kutatási fõigazgatósága fõbiztosának az élelmiszer és a mezõgazdasági ügyekkel foglalkozó tanácsadó testületének tagja, majd késõbb alelnöke voltam. Emellett José Manuel Barroso, az unió Bizottsága elnöke etikai tanácsadó testületének a tagja is vagyok. Mindemellett azonban mégis csak az élelmiszerbiztonság a szakterületem, ehhez értek leginkább. Az EFSA boardjába bekerülve egy kis idõ múlva már a testület alelnökévé választottak. Majd ezt követõen a következõ választáson több igazgatótanácsi tag is megkeresett, hogy szívesen választanának elnöknek. Ez a legutóbbi választáson tavaly októberben – a jelölés elfogadását követõen – egyhangúlag meg is történt. Ez a megbízatás két évre szól.

 



A.N.: Az EFSÁ-ból szemlélve az uniós élelmiszer-biztonsági ügyeket, milyen következtetések vonhatók le?

B.D.: A világon az Európai Unió alkotta az egyik legszigorúbb élelmiszer-biztonsági szabályrendszert. Összességében talán ez a rendszer még az USÁ-énál is szigorúbb követelményeket támaszt. Tehette azt azért, mert az unió tagállamaiban a nagy átlagot tekintve jó körülmények között élnek az emberek ahhoz, hogy az egészségüket e szabályok alkalmazásával is hathatósabban védjék. Azaz csak biztonságos élelmiszereket engedjen az uniós piacra jutni illetve forgalomba hozni. Az élelmiszerbiztonság ugyanis nem egy kötött, objektív fogalom, hanem a fogyasztók egészsége védelmének olyan szintje, amelyet az adott országban vagy régióban elfogadhatónak ítélnek. Emellett sok más szempont is befolyásolja e fogalom értelmezését, például etikai, állatjóléti, esetleg vallási és nem utolsó sorban gazdasági szempontok is meghatározzák az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos jogszabályok és döntések szigorúságát egy-egy országban vagy régióban. Az uniós szervezetek pedig megpróbálják az unióban élõ emberek egészségét a lehetõ legjobban védeni a szóban forgó szigorú szabályokkal. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) viszont gondoskodik arról, hogy ezek ne válhassanak a kereskedelem akadályává.

A.N.: A sok munka után mi jelenti a kikapcsolódást?

B.D.: Mivel a munkámból adódóan sokat vagyok úton, azt egy óriási adománynak tekintem, hogy szeretek utazni. Szeretek fotózni, régebben kerámiákat is készítettem, de erre ma már nemigen jut idõ. Szeretek kirándulni, olvasni. Emellett megtanultam olyan technikákat is, amelyekkel gyorsan ki tudom magam pihenni, azaz, ha szükséges, relaxálok is. De boldog vagyok, ha eljutok egy színházba vagy egy moziba.