Kívánatos fajtatulajdonságok a kukorica erjesztéses tartósítási változataihoz

A kukorica legértékesebb, legsokoldalúbban felhasználható és területegységenként a legnagyobb szárazanyag termelésre képes takarmánynövényünk.

Alkalmazható zölden etetve, abraktakarmányként, valamint különféle betakarítási és feldolgozási módszerrel történt elõkészítés után tartósítva. A tejsavas erjesztéssel történt tartósítási formák között döntõ fontosságú a teljes növény felhasználásával készített szilázs, de ismertek még a szemes vagy csöves termés (CCM, LKS) különbözõ erjesztett változatai is.

Ezek közül az alacsony rosttartalmú (~5%) változatok sertésekkel is etethetõk, az ennél jelentõsen több rostot (10–15%) tartalmazók viszont csak kérõdzõknek alkalmasak.

A fajta kiválasztását a tenyészidõ hossza, a vetésváltás és a felhasználási cél határozza meg.

A választható hibridek körét egyrészt meghatározza klimatikus adottságainkból eredõ rövidebb tenyészidõ, illetve az Amerikai kukoricabogár elterjedése miatt gyakoribbá vált kukorica-õszi búza váltás gyakori kényszere. Másrészt a választható tenyészidõ intervallumon belül a felhasználási cél szerint további jelentõs típusbeli eltérések lehetnek. A választott fajtatípusok között a legnagyobb különbség az abraktakarmánynak és árunövénynek szánt raktározható száraz szemtermés valamint a szilázskészítésre megfelelõ hibridek között van.

A szemeshibrideknek a magas csõarány mellett túlérésben is állóképesnek kell maradniuk, amelyhez erõs és magas lignintartalmú szár szükséges, emellett a szem gyors vízleadó képessége (0,8–1,0% naponta) is kívánatos. A silóhibridek esetében nincs szükség olyan mértékû állóképességre, mivel a korábbi betakarítás idején a megdõlési problémák még kevésbé jelentkeznek, viszont a szár magasabb lignintartalma a bendõben nem hasznosul. A gyors vízleadás is hátrány, mivel leszûkíti az optimális betakarítási idõt.

A jó silóhibriddel szemben a következõk az elvárások: magas termõképesség, szintén magas csõ-részarány (többcsövûség), illetve energiatartalom, értékes beltartalom, jó emészthetõség, cukortartalom, lassabb vízleadás, zöldszáron érés, magasabb levél-részarány. A magasabb levél-részarány a nemesítés újabb vívmányaként tovább fejlõdött, melynek eredményeként az ún. Lfy gén bevitelével megnövekedett a csõ feletti levelek száma. Ez növeli az asszimilációs teljesítményt is, ezzel a szemtermést, illetve a teljes biomassza produkciót. A nagyobb levél-részarány a silózás szempontjából azért is kedvezõ, mert a levelek beltartalma, energiatartalma, emészthetõsége jobb, mint a száré, fõleg annak alsó elfásodott részén. Ezért a leafy (sokleveles) hibridek esetében a magas tarlóval történõ betakarítás lehetséges, mely így javítja a minõséget, de nem okoz jelentõsebb terméskiesést.

A silókukorica azért vált a silózás legfontosabb alapanyagává, mert területegységenként nagy és kedvezõ összetételû, nagy keményítõ értékû, karotintartalmú biomassza elõállítására képes, mely könnyen silózható. Magas rosttartalma a bendõemésztés során illó zsírsavakká alakul, melyek a tejtermelés alapját képezik. A kukoricaszilázs ennélfogva a tejelõ állatok legfontosabb tömegtakarmányává vált.

A teljes kukoricanövény mintegy másfélszer (1,5–1,7) annyi tápanyagot tartalmaz, mint a szem önmagában. Ez azt jelenti, hogy a teljes kukoricanövény a tejtermelésben mintegy 72%-kal, a hústermelésben pedig 56%-kal jelent több energiát.

A kukoricaszilázs elõállítása mellett, saját üzemi felhasználásra szánt magas energiatartalmú erjesztett takarmány elõállítására a szemes vagy csöves termés csak önmagában is lehetõséget kínál.

E módszer fõ elõnye a tenyészidõ lerövidítése, a korai lekerülésbõl adódó kedvezõbb elõveteményhatás, illetve a szárítási költségek kiküszöbölése. Az erre szánt hibrideknél elsõrendû szempont a nagy termõképesség, de hosszabb tenyészidejû és rosszabb vízleadó képességû hibridek termesztése is kisebb kockázattal végezhetõ. Szem elõtt tartandó tulajdonságok még a szárazságtûrés, a vékony csutka és a jó beltartalom.

Szemkonzerválás: a szemtermés nedves tárolásához a betakarítás kukorica kombájnnal már viaszérésben (30–35% nedvesség) elvégezhetõ. A morzsolva betakarított szemek darálás és légmentes lezárás után „ellélegzik” az oxigént, majd beindul a tejsavas erjedés.

A szem-csutka keverék (CCM, corn-cob mix) elõállításához szintén még nagy nedvességû kukoricacsövek szükségesek. A morzsolva betakarítás során a kombájn az eredetileg 15–20 tömegszázaléknyi csutka kb. 60%-át is a szemekkel együtt a magtartályba gyûjti. Ez megõrölve és falközi silóba tömörítve erjedés után a sertések részére is kiváló takarmány.

A csuhéleveles csõzúzalék (LKS, Liesch-Kolben-Schrot) betakarítása más mó-don történik mint a CCM esetében. Járvaszecskázóra szerelt csõtörõ adapterrel végezhetõ. A teljes csuhéleveles csõ betakarításra kerül, úgy, hogy közben a szecskázó összeaprítja, továbbá a szemeket is megzúzza. Elõnye, hogy 30–40%-kal nagyobb a betakarított szárazanyag tömeg de az emészthetõ rész is megnövekszik mintegy 15–20%-kal. Tömörítés és erjedés után kiváló takarmány képzõdik belõle. Viszonylag magas rosttartalma (10–15%) és durva zúzottsága miatt csak szarvasmarhákkal takarmányozható.

Dr. Hoffmann Sándor