MENÜ

Az Austro Diesel ambiciózus céljai változatlanok - Koncentrált eladási offenzíva

Oldalszám: 60
2014.03.24.

Az Austro Diesel, a Massey Ferguson (MF) generálimportõre Magyarországon és még négy európai országban folyamatosan növeli piaci részesedését, az MF tipikus erõsségeire, az új termékekre és az oktatási programokra alapozva. Johann Gram, a cég ügyvezetõje az eddigi sikeres stratégiát követve most újabb célokat határozott meg: a gazdasági válság ellenére a kombájnértékesítést két éven belül 150 százalékkal szeretné növelni. Egyebek mellett errõl is beszél az itt olvasható interjúban.

 



Cége, az Austro Diesel azt tervezi, hogy a jelenlegi évi közel 80 eladott kombájnhoz képest 2010-re 200 darabot kívánnak értékesíteni. Hogyan akarják ezt a célt elérni?



Olyan módon, hogy az értékesítést is a Massey Ferguson kombájnok technológiai, illetve piaci szerepéhez illõ színvonalra kívánjuk emelni – kezdte válaszát az ügyvezetõ. – Ehhez már szeptemberben intenzív helyszíni oktatási programokat indítottunk kereskedõink és eladóink, illetve szervizmunkatársaink részére. Emellett az MF megfelelõen bõvítette termékválasztékát, mégpedig a kis, 176 LE-s Activa 7240 kombájnmodellel az alsó szegmensben, és a rotoros, 469 LE-s 9895 géppel a csúcskategóriában. Ezáltal teljes választékkal rendelkezünk, amivel képesek vagyunk a piaci igényeket tökéletesen kielégíteni.



Mely szériáknak jut majd meghatározó szerep az expanzió során?



Tapasztalataink szerint nagyon nagy keresletnek örvendenek a közepes szegmens modelljei, amelyek közül a Centora-t, mint a piacon egyedüli nyolc szalmarázóládás gépet, külön is érdemes kiemelni. Ezt a technológiát fõleg ott keresik, ahol megfelelõ szalmaminõségre és a legnagyobb teljesítményre van szükség.





Hibrid rendszerrel is piacra lépnek



Mivel tudnak többet az MF kombájnok a konkurens márkák gépeinél? Miért érdemes akár a magyar gazdálkodóknak vagy bérvállalkozóknak a megszokott gépüket MF-termékre cserélni?



Az MF különlegessége a Powerflow-vágóasztal, amellyel már három évtizede szerelik fel ezeket a gépeket, és ami – elõnyeinek köszönhetõen – azóta is folyamatos siker a piacon. Emellett nekünk van a leghatékonyabb szalmaszecskázónk, amit a gazdálkodók a közvetlen (direkt-) vetésnél részesítenek elõnyben. Természetesen a gépek kiváló minõsége mellett tökéletesen kiépített szervizháttérrel, valamint Schwechat-ban teljes alkatrészkészlettel is rendelkezünk, sõt a betakarítási szezon alatt szombaton és vasárnap is elérhetõek vagyunk.





A kombájnok esetében alapvetõ technológiai különbséget jelent a tangenciális és az axiális áramlási rendszer, illetve a hibrid rendszerû megoldás. Melyik technológia juthat a jövõben vezetõ szerephez ezek közül?



Ezt majd a vevõk igényei fogják eldönteni. Ha a kukorica részaránya növekszik, akkor véleményem szerint az biztosan az axiál áramlású rendszer elõretörését hozza magával, ha a gabona piaci szerepe erõsödik, és fontos a szalma minõsége, akkor a vevõ a jövõben továbbra is a szalmarázós rendszereket választja. A hibrid rendszerûeket ott keresik, ahol a legnagyobb hozamokat várják el a legnehezebb körülmények mellett. Az Austro Diesel kínálatában szalmarázóládás és axiál áramlású technológia is szerepel. Ezek mellett azonban két év múlva egy hibrid rendszerrel is jelentkezünk a piacon.





Eltekintve a cséplõrendszertõl: mitõl tûnik ki egy modern kombájn a konkurencia termékei közül? Merre tart a mûszaki fejlesztés a következõ években?



A Power-vágóasztal legfontosabb elõnyeivel kell kitûnnie egy modern kombájnnak ahhoz, hogy a cséplõrendszert megfelelõen ki tudja használni és kíméletes és gazdaságos betararítást tudjon végezni. Aki dolgozott már aratásnál Powerflow vágóasztallal, az többet nem tér vissza a hagyományos vágóasztal használatához.





A gazdasági válság következményei



Mennyire írhatja át a jelenlegi, nagyon kedvezõtlen gazdasági környezet a cég ambiciózus terveit?



Ugyan jelentõs hatása lehet a tervezett darabszámok elérésére, mi azonban mégis bízunk abban, hogy megfelelõen átvészeljük ezt az idõszakot, és jó idõben, jó helyre invesztálunk. Ugyanis éppen a nehéz idõszakokban fontos, hogy utat mutassunk, és tökéletesen felkészüljünk minden helyzetre – éppen a vevõink érdekében. Míg mások ilyenkor visszafogják a kiadásaikat, mi éppen befektetünk – például az MF-Harvest Academy-be.





Mit jelent a Harvest Academy rendszer?



Ez egy oktatási projekt, amelyet a kereskedõnk és szervizszakembereink részére állítottunk össze. Egyidejûleg a program a vevõink számára is lehetõséget kínál arra, hogy március közepéig a teljes MF-betakarítástechnikát egy helyen, Schwechat-ban megtekinthessék. Ilyen nagyságrendû beruházást ezen a területen korábban még sohasem végeztünk.





Milyen befolyása van a gazdasági válságnak általában a mezõgazdaságra? Hogyan befolyásolja majd ez a mezõgépek piacát?



Úgy gondolom, a gazdasági válság természetesen a mezõgazdaságot sem hagyja majd érintetlenül, de közel sem lesz rá olyan drámai hatással, mint egyes, e tekintetben különösen sérülékeny iparágakra. A mezõgazdaság esetében ugyanis hosszú távon lehet csak gondolkodni és tervezni. A válság inkább segít felkészülni a jövõbeni kihívásokra, ehhez pedig az ágazatnak megbízható partnerre van szüksége a mezõgép-technikai oldalról. Ebbõl tehát arra következtetek, hogy a mezõgépipar bár veszteségekkel, de nem drámai visszaesésekkel kell hogy számoljon.





Mennyire lehet érzékelni a válság kezdete óta az eladások visszaesését?



Óvatos visszafogottság jellemzi most a beruházókat, ez azonban leginkább a jelenlegi alacsony termékárakra vezethetõ vissza. A termékárak persze nem függetlenek a tõzsdei helyzettõl, amit – magától értõdõen – az általános gazdasági helyzet befolyásol.

M.S.