Hegedûs Zsolt és családja a ’90-es évek elején kezdett önálló mezõgazdasági vállalkozásba, melyet folyamatosan fejlesztve tartanak fent. A kezdetekben fõként csirke elõneveléssel foglalkoztak, majd a növénytermesztés felé nyitva – jelenleg az állattartáshoz szükséges takarmányt szántóföldi területeiken állítják elõ.
Mivel mindig is törekedtünk arra, hogy a termékeinkhez szükséges anyagokat saját magunk állítsuk elõ, így 2008-tól már kb. 70 húsmarhát is tartunk, melyek igen értékes istállótrágyájukkal csökkentik a mûtrágya felhasználást a gazdaságban. Elõnevelt csirkét 60–70 ezer darabot nevelünk évente, összesen 400 ha-on gazdálkodunk, ebbõl 60 ha lucerna, 30 ha gyep, legelõ. Szemes terményt búzát, kukoricát, tritikálét, napraforgót és repcét termesztünk. A családon kívül 4 fõ állandó alkalmazott tevékenykedik a gazdaságban.
A gazdaság indulásakor alapvetõ gépparkkal rendelkeztünk, most büszkén mutathatjuk sorban a gépeket, melyek átlagban 3–4 évesek. Saját erõgép-, munkagépparkunk teljes, kombájnunk 4 éves, bérvállalkozó segítségét 2008 tavasza óta nem veszünk igénybe. Lehetõségeinkhez képest folyamatosan próbáljuk a használt gépeket cserélni, a költségek folyamatos figyelése mellett a gazdaságosságot helyezve elõtérbe.
Mérlegelve a bekerülési és üzemeltetési költségeket 2008 tavaszán döntöttünk egy új Krone bálázó megvásárlása mellett. Addig a bálázást bérvállalkozó végezte. Igen körültekintõen döntöttünk a Krone mellett, több különbözõ gyártmányú és típusú bálázóval rendelkezõ gazdától kértünk véleményt. A döntésnél igen fontos volt a szerviz, alkatrészellátás, a gép ár-érték aránya, minõsége, megbízhatósága. Akkor a Krone mellett döntöttünk, visszatekintve az elmúlt szezonra most is így döntenénk. A bálázót tavasztól õszig szinte folyamatosan használtuk, amikor az idõjárás engedte, beüzemelése óta semmilyen gond, meghibásodás nem fordult elõ. Sokféle tulajdonságú anyagot báláztunk: búza- és köles szalmát, fû- és lucernaszénát, cirok- és kukoricaszárat is. Nyári nagy melegben is a búzaszalmát mindenféle gond nélkül sikeresen báláztuk. Egy szezonos üzemeltetése után elmondhatjuk, hogy tapasztalataink szerint messzemenõen gazdaságos, megbízható, értékálló beruházás. Nehezebb, tömörebb báláink vannak, így a takarmány tömegére vetítve kevesebb bálázással és bálamozgatással tudjuk elérni ugyanazon tömeg mozgatását. Olyannyira elégedettek vagyunk a Krone névvel, hogy a tavalyi év végén vásároltunk egy használt Krone vontatott rendképzõt is.
„Semmilyen csalódás nem ért minket a Krone bálázó kapcsán, nagyon elégedettek vagyunk munkájával, megbízhatóságával. Igen egyszerû és könnyû kezelni”
Az erõgépparkunk sokáig keleti traktorokból állt, 2008-ban jutottunk el addig, hogy vásároltunk egy új Valtra N101 típusú és egy használt Valtra Valmet 800-as traktort homlokrakodóval. A korábbi traktorainkkal sok talajmunkát is végeztünk, a javítások költségei igen jelentõsek voltak, sok volt a javítások okozta állásidõ. Ha a területre vetített üzemanyag-felhasználásunk a korábbi marad akkor is reményeink szerint megtérülõ beruházás volt a nyugati típusú traktorok megvásárlása. Fontos számunkra a kezelõ munkakörülménye, kényelme, mivel sokszor saját magunk végezzük a munkákat.
A dolgozóink és saját magunk munkakedve is jelentõsen nõtt. Az N101 traktorunk már több, mint 400 üzemórát teljesített, csak apróbb gondok fordultak vele elõ.
A kisebbik traktor már 6 éves, 5500 üzemóra van benne, tökéletesen mûködik, fõként telepi munkákra, bálarakodásra, könnyebb munkákra használjuk.
Nagyon fontos volt számunkra azoknak a gazdáknak a véleménye, akik a Valkon 2007. Kft. kínálatában szerepelõ gépeket használják. Visszatekintve a tavalyi évre elmondhatjuk, hogy gyors szerviz- és alkatrészellátással, és hozzáértõ szervizes kollegákkal állnak rendelkezésünkre.
A gépek megvásárlásakor rugalmas ügyintézésükkel segítettek megoldani felmerülõ gondjainkat.
Kicsit borús gondolatokkal tekintünk a világválság magyarországi hatásaira, reméljük a mezõgazdaságot nem sújtja jelentõsen és a káros hatásokat minél inkább ki tudjuk küszöbölni, gazdaságunk nem sínyli meg az elõttünk álló idõszakot.