MENÜ

Pioneer - sikeres volt a 2008-as esztendõ

Oldalszám: 42
2014.03.25.

„Technológia, mellyel sikert arat”

Sikeresnek ítélte a Pioneer 2008-as magyarországi üzleti tevékenységét Sövény Andor, a Pioneer Hi-Bred Zrt. vezérigazgatója – aki egyben az amerikai cég kelet-európai vezetõje – a múlt év december elején, a Pioneer hazai érdekeltségeinek budaörsi székhelyén tartott sajtóbeszélgetésen, amelyen részt vett az Agro Napló ügyvezetõje is.

 

 


 





Az immár hagyományos év végi sajtótájékoztatón a vezérigazgató elmondta: az értékesítési szempontokat figyelembe véve a 2008-as év a vállalat számára sikeres volt. A kukoricát tekintve a vetõmagpiacon a vállalat megerõsítette a vezetõ szerepét. Ez elsõsorban az új termékek piaci megjelenésének volt köszönhetõ. Az újdonságok ugyanis olyan teljesítménytöbbletet hordoztak, amelyek megalapozták, hogy a termelõk ezeket a vetõmagokat válasszák.



A napraforgó szintén fontos növény a vállalat magyarországi portfóliójában. A cég a második legnagyobb vetõmag forgalmazó és fajtaajánló e területen a magyar termelõk számára. Az elmúlt években mindez 26–27 százalékos piaci részarányt jelentett a Pioneer számára. „Stratégiánk, hogy ezt az arányt stabilizáljuk, és olyan új technológiákat ajánljunk a napraforgótermesztõk számára, amely elsõsorban a gyomirtás területén tesz lehetõvé új megoldásokat. Nevezetesen: a posztemergens módon történõ gyomirtást a napraforgótáblákon” – hangoztatta a vezérigazgató.



A Pioneer által harmadik éve forgalmazott olajos növény a repce. Tavaly e téren a társaság a hibrid piacra koncentrálva, csak repce hibrideket ajánlott a magyar termelõknek. Így megduplázta az elõzõ éves értékesítést, ami a piaci részarányban is tükrözõdött. A 13 százalékos piaci részaránnyal pedig már jelentõs szereplõivé vált a repcepiacon. A repce a napraforgó mellett jelentõs jövõ elõtt álló olajos növény. Hiszen a biodiezel-gyártásnak a repce olaja sokkal jobban megfelel, mint a napraforgóé – állította a vezérigazgató.



Az idei – azaz 2009-es – kilátásokat taglalva Sövény Andor aláhúzta: a globális árváltozások ugyanazt tükrözik, mint a hazai piac. A világban ma is van egy kukoricahiány. Ezt mutatják az igények és az átmenõ készletek is: viszont a készletek, a feleslegek Középkelet-Európában vannak, beleértve az oroszokat és az ukránokat is. Itt nem mozog az áru, nincs kereslet, nincs fizetõképes mozgás – a szakember megítélése szerint. A világban ugyanakkor beszélnek egyfajta hiányról. Így régiónkban, ha mégis elõáll egy olyan mértékû kereslet, hogy megérje már távolabbról is ezeket a készleteket megmozdítani, akkor a kérdés az, hogy ez mikor következik be. Ez az alfája és az omegája a következõ szezon elejének. Ha ez bekövetkezik február végéig, akkor a következõ szezon egy elfogadható szintet fog elérni, ha nem következik be és átcsúszik májusra-júniusra, akkor a kukorica vetõmag szezon nagyon nehéznek ígérkezik – fejtette ki véleményét a vezérigazgató. Hozzátette: így elképzelhetõ, hogy a termelõk úgy döntenek, hogy nem, vagy nem annyit termelnek, mint korábban. Ez viszont a teljes piacméretre, a termelési tömegre nézve negatív hatású lehet, és ez értelemszerûen a vetõmagajánló vállalatokra is kihathat. A kilátásokat még az is befolyásolhatja, hogy a kukorica vetési idejében már lehetnek hírek az esetlegesen gyenge orosz és ukrán búzatermelésrõl. Ha ez begyûrûzne, akkor ez hathat még pozitívan a kukorica vetõmag piacára is. Az olajos magok tekintetében elsõsorban a repcénél nem látszik olyan helyzet, ami különös aggodalomra adna okot. A Pioneernál azzal számolnak, hogy azok a lehetõségek rendelkezésre állnak 2009-ben is mint 2008-ban – mondta Sövény Andor.



Máté József külkapcsolati igazgató a genetikailag módosított kukorica piacáról beszélt. Emlékeztetett: egyetlen egy termékrõl van szó, ami kereskedelmi forgalomban lehet az unióban. A genetikailag módosított kukorica-vonal a MON 810-es kukoricamoly rezisztens anyag. Ezt a Monsanto fejlesztette ki, és csak ennek van termesztési engedélye az EU-ban. Így a többi cég licenszeli ezt a gént, és építi be a hibridjeibe. Mindehhez hozzátette: itt a környéken a kukoricamoly nem akkora probléma, mint például Spanyolországban. „Nálunk elsõsorban arra lenne igény, hogy engedélyezzék a kukoricabogár-rezisztens, vagy pedig a növényvédõszer-toleráns anyagokat” – mondta.



A Pioneer saját termékei ezen a területen: a Herculex I, a kukoricamoly rezisztens faj; a Herculex RW, a kukoricabogár-rezisztens anyag; a Herculex Xtra, a kettõ kombinációja; valamint az Optimum GAT: a glifozát- és szulfonilurea-toleráns fejlesztés. A Herculex I-et adta be a cég legelõször az EU-ba engedélyezésre.



A külkapcsolati igazgató beszámolt arról is, hogy van a Pioneernak egy közös – környezeti hatástanulmány – kísérlete a Szent István Egyetem Növényvédelemtani Intézetével, Sóskúton. Ezt 2006-ban kezdték el és jövõre szeretnék befejezni, ám egyelõre ez is bizonytalan. De nem csak a kísérletet nem lehet folytatni Magyarországon, hanem a szigorú koegzisztencia szabályozás a termesztést is lehetetlenné teszi.



–a. n.–