MENÜ

Beszélgetés Takács Gézával, az IKR vetõmag ágazati igazgatójával

Oldalszám: 20-21
2014.03.25.

Be kell avatnom a Kedves Olvasót, hogy nem most találkoztunk elõször, sok éve ismerjük egymást és közösen számos eseményre tudunk visszapillantani. Számomra az elsõ meghatározó beszélgetésünk egy vetített kukoricamag ábrához kötõdik, amelyen többféle színnel ábrázolták a magot körülvevõ különbözõ csávázószer rétegeket. Akkor az egy elõadás elméleti illusztrációja volt, mint kutatásfejlesztési célkitûzés. Kezdjük mi is ezt a beszélgetést a kezdeteknél. A bábolnai vetõmagüzemnek most volt egy kerekszámos évfordulója. Induljunk el onnan idõben.

 

 






 

Takács Géza: Bábolnán 1984-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy vetõmagüzemet kell építeni. Sok dolog indukálta ezt, amellett, hogy Burgert Róbert a kukoricatermesztéshez kapcsolódóan a vetõmagot és annak garantált minõségét biztosítani akarta. Számtalan megbeszélésen vettem részt, aminek a fõ gondolata az volt, hogy hogyan lehet ezt megvalósítani. Burgert el akarta érni, hogy elõre mondjuk meg, hogy mi az a minõség, amelyet hosszú távon ez a vetõmagprogram garantálni tud. Az üzem 1986 tavaszán kezdett épülni, 1987-ben készült el és az 1988. évi tavaszi vetésekhez szolgáltatott elõször vetõmagot, vagyis az idén volt épp húsz éve ennek. Nos, húsz év után elmondhatjuk, hogy az akkor megfogalmazott célokat elértük és nem volt olyan év, amikor e paraméterek (technikai és genetikai tisztaság, csírázási és cold teszt %) alatta lettek volna az elvártnak. Ebbõl született meg a BÁBOLNAMAG minõség és a logónk is.





Inczédy Péter: És a magkezelés?



TG: Ez is egy kiemelt szempont volt. Egyrészt az akkori csávázószerekkel nem tudtunk olyan bevonatot elérni, amelyet megkívántunk, másrészt már akkor inszekticiddel is szerettük volna kezelni a vetõmagot. Ez akkor nagy szó volt, mert megkérdezték, hogy minek. A jövõ azonban – sajnos –, elég durván megadta erre a választ (Diabrotica). Alapvetõen a szántóföldön minden növényre szükség van és a pontos tõszám az akkori technológia alapvetõ pillérének számított. Csak egy példát erre: a 8 tonnások klubja versenyében egy bizottság az országban, a programban szereplõ összes vetett területet május végén, június elején megszemlézte, tõszámlálással együtt. Mi akkor e területen az egyes növényben, annak védelmében gondolkodtunk és így fogalmazódott meg a rovarölõ szeres magkezelés fontossága. Nem volt olyan tanácskozás Európában, amin ne vettünk volna részt, azért, hogy ellessük mások tudományát, azonban nemigen találtunk ilyent. Egy ilyen rendezvényen, a Sarea cég bemutatóján találkoztunk mi elõször, ahol kis üvegekben mutatták a vetõmag mintákat, hogy milyen az inkrusztált vetõmag. De csak néhány szemet láthattunk, tonnaszámra azonban nem. Szerencsénkre az akkori Budapesti Vegyimûvekben dolgoztak olyan kollégák, akiket érdekelt ez a kérdés. Rajtad kívül név szerint meg kell említenem Király Jenõt és Hadobásné Editet, akikkel elkezdtünk dolgozni egy környezetbarát, új típusú gombaölõ csávázószer formuláción. Ebbõl született meg azután a Biosild termékcsalád. Amellett, hogy kiválóan és pontosan lehetett felvinni a magra, még a rétegelhetõség követelményét is kielégítette. Nagy tételben tudtunk – valóban tonnaszámra –, fungicid + inszekticid rétegelt kezelést végezni. Az inszekticid egy Terra-Tox nevû készítmény volt, ami rendkívül hatásosnak bizonyult a talajlakó kártevõkkel szemben. Ezt a lindán + endoszulfán hatóanyag tartalmú csávázószert késõbb betiltották. A kilencvenes évek végén kezdtük újra az inszekticidekkel való csávázást a Bayer céggel együttmûködve. Nagy kérdés volt, hogy a folyamatos üzemû csávázógépekkel ilyen pontosan lehet-e dolgozni, vagyis tartható-e az 1 mg/mag dózis a munka teljes egészében. Tartható volt, de nagyon komoly odafigyelést igényelt. Ahogy a csávázószerek fejlõdtek, egyrészt a pontos adagolás követelményében, másrészt a minél alacsonyabb dózis felvitelében, úgy követelte ki ez a szakaszos üzemû gépek alkalmazását. Ma mindkettõvel rendelkezünk, a folyamatos rendszerût elsõsorban a kalászosok, a szakaszos üzemût a kukorica és a napraforgó kezelésére használjuk. Ma már ezek a gépek minden igényt kielégítenek, persze az áruk is ehhez mérten alakul.



IP: Hogyan készült a cég a piacgazdaság diktálta versenyre?



TG: Igazán sehogy. A rendszerváltás idején a magunk gondjával, az átalakulással és a zavaros pénzügyi helyzetbõl való kilábalással voltunk elfoglalva. A multik rögtön tudták, hogy mit kell tenni, mi nem. A komoly pénzügyi válságból lassan tértünk magunkhoz, de a munkahelyünkhöz való ragaszkodás és az új környezethez való gyors alkalmazkodás erõsen motivált bennünket. Ami nagy erõ volt és amire lehetett támaszkodni, az a minõség iránti elkötelezettségünk volt. Az ilyen termékre volt igény és lassan egyre nagyobb megrendeléseket kaptunk. 2000-tõl elkezdtük magunkat visszadolgozni az oktalanul és a rendkívül hibás politika miatt elvesztett keleti piacokra. Mára már a magyar kukorica vetõmag a harmadik helyen van az Oroszországba importált kukorica vetõmag sorában. Közben a nagy fajtatulajdonos cégek megrendelései is növekedtek, és ma inkább a minõségi szaporító területek biztosításával van gond. Egyrészt siránkozunk, hogy nincs elég munkahely, másrészt nem találunk elegendõ munkaerõt például a címerezés elvégzéséhez. De a bajok mélyebben gyökereznek: annak idején már általános iskolás korunkban mentünk dolgozni, mert meg kellett tanulni dolgozni. Ma 16 éven aluli gyereket egy pillanatra sem szabad dolgoztatni. És ez a jövõ nagy problémája lesz, egyrészt az iskolarendszer olyan amilyen, dolgozni meg nem tanulnak meg. Pedig ezeknek a piacra és a versenyre való felkészülés alappillérének kellene lennie.



IP: Hazai és export piac, követelmények?



TG: Ez egy régi szlogen: nyugati és keleti piac, eltérõ igényekkel. Ma csak a jót és kiválót lehet eladni, csak egyféle vetõmag van, az amely a jövõbe vetett pénzt és hitet igazolja. A vetõmag változatlanul bizalmi kérdés, mert mindig csak utólag igazolódik a „jósága”. A vevõ tulajdonképpen az elvárt jövõt veszi meg, amely jelenti a fajtába (hibridbe) beépített genetikai tulajdonságok megvalósulását. Ehhez természetesen sok minden kell: az idõjárás kedvezõ alakulása, a termesztési technológiai betartása, de az alap a vetõmag. Ha az nem jó, akkor ezt a hibát már nemigen lehet helyrehozni. Egyre többször keresik az un. „olcsó” vetõmagot, mert a pénzhiány nagyon szorító hatású. Ennek kapcsán sajnos megjelent a hamis és fekete vetõmag is. A hamis magnál a legnagyobb baj azzal van, hogy erre késõn jönnek rá, amikor már semmit nem lehet tenni és innen kezdve már nagyon drágává válik a történet. A fekete mag a lopott vetõmag, amelyet újra eladnak. Ez jelzésértékû, hiszen ezzel elismerést nyer, hogy a vetõmag egy igazán értékes áru, bár nagyon nem örülünk neki, hogy ily módon. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a növényvédõ szer lopások után, közvetlenül a vetõmag következik a listában. Határozott álláspontom az, hogy vetõmagot csak megbízható helyrõl szabad venni, onnan, ahova késõbb is vissza lehet menni. És ez jelentheti nem csak a minõségi reklamációt, de szaktanács kérését vagy valamilyen problémának a megoldását is, ami az adott növény termesztésével kapcsolatban felmerül. Egy biztos szállító azt is tudja vállalni, hogy szinte a vetõgéphez viszi ki a vetõmagot, jelentõsen csökkentve ezzel az eltulajdonítás lehetõségét.





IP: Jövõkép a vetõmag kikészítés követelményeirõl, különös tekintettel a vetõmagcsávázásra?



TG: A vetõmag természetesen a nemesítõi munkával indul, de ez konkrétan a vetõmag elõállítása során valósul meg, amely jelenti a szántóföldi szaporítást, a szárítást és az üzemi feldolgozást. A szárítást azért emeltem ki, mert a kíméletes bánásmód egyik pillére. A folyamat minden elemének a kíméletesség jegyében kell végbemennie, hiszen élõ anyaggal dolgozunk. Pontosan ismerni kell az alapanyag minõségét, mert ez alapján lehet dönteni a feldolgozás mikéntjérõl. A vetõmag kezelése változatlanul fontos kérdés. Ma is a húsz évvel ezelõtt megfogalmazott cél a fontos: mennyi életképes, termést hozó növény lesz a vetõmagból. A mag védelme e szempontból tehát nagyon fontos. De vele együtt a környezetbe kijuttatott kémiai anyag mennyisége is. Egyrészt csak a biológiailag szükséges hatóanyag legyen a magon, másrészt ez rajta is maradjon, amíg a védelmi szerepét be nem tölti. Szükséges tehát a fungicidek esetében is az egy magra felviendõ anyag pontos meghatározása és ennek tökéletes gépi megvalósítása. Természetesen a közremûködõ ember precízségével kombinálva. Ma azon dolgozunk, hogy a jövõben olyan kalászos vetõmaggal jelenjünk meg a piacon, hogy az biztosítja az egy hektárra szükséges növényszámot, gomba- és rovarvédelemmel együttesen.





IP: Ez valószínû nem lesz olcsó!



TG: Nyilván a fungicides kezelés eddig is benne volt az árban, tehát a magra való pontos adagolás nem fogja növelni azt. A technikai fejlesztés a csávázó gépek esetében sem elhanyagolható. Ezt is ugyanúgy kell kezelni, mint bármelyik más növényvédelmi gépet. A pontos adagolás, annak nyomon követése és a visszaellenõrzés itt sem mellõzhetõ. Akkor azonban, amikor az adagolás pontosságát szigorítjuk, akkor már komoly, automatizált gépekre van szükség, amelyek komoly pénzbe kerülnek. Ezért a jövõben az ilyen technikával rendelkezõ üzemek lesznek a meghatározók. Az inszekticides kezelés viszonylag új a kalászosoknál, de az elmúlt évek vírusfertõzései nagyon aktuálissá tették ezt a témát. Kérdés mindig az, hogy minõségi árut akarok-e elõállítani és ezért mit kell tennem. Nyilvánvalóan minden pénz kérdése, de ha meg kell védenem a növényeket, lehet-e ezen spórolni? Nos, azt gondolom nem.





IP: 2008-ban öt évre megválasztottak a Vetõmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének, miután elõször egy évre vállaltad ezt a feladatot. Mit jelent ez számodra, mennyire kötelez ez a tisztség és összeegyeztethetõ ez a céges munkáddal?



TG: Ez egy hosszú történet, amely részben már megjelent írásban is. Alapvetõen számomra szakmai és emberi elismerést jelent, amely – remélem –, elsõsorban a szakmai megmérettetésemet jelzi. Meghatározónak tartom, hogy a szakmát, a szakmai érdekeket kell képviselni. Ez egy komoly csapatmunka és az itt született döntések köteleznek, függetlenül attól, hogy ez egyezik-e a munkahelyem véleményével, akaratával vagy sem. A szervezeti munka egy más feladat és kihívás, de azt gondolom, hogy ez már egy másik beszélgetés témája lehetne.



Dr. Inczédy Péter