MENÜ

A XXV. Buiatrikus Világtalálkozó

Oldalszám: 87
2014.03.28.

Takarmányozási és anyagcsere betegségek szekciójában elhangzott elõadások
Az Agro Napló fontosnak érezte, hogy egy olyan jeles eseményrõl, mint a XXV. Buiatrikus Világtalálkozó, amelynek Budapest adott otthont, tájékoztassa olvasóit. Az elõzõ két részben a tõgyegészségügy, és láb megbetegedések témakörében elhangzott elõadásokból válogattak szerzõink, ezúttal a takarmányozáshoz kapcsolódó prezentációkból „szemezgettünk”.

 



 


 

Jesse P. Goff (USA) az elléskori immun-szupresszió és hatása a metabolikus megbetegedésekre, címmel tartott elõadást. Az immunrendszer mûködésében tapasztalható csökkenés, ellés idején, öröklött és szerzett hatásokra vezethetõ vissza. Átlagosan 20–30%-kal csökken a neutrophyl és lymphocyta funkció, de egyes esetekben ez a csökkenés elérheti a 70–80%-ot. Ezekben az állatokban nagy valószínûséggel alakul ki metritis, placenta visszatartás és más fertõzõ megbetegedések. Mélypontját az ellés utáni elsõ vagy második napon éri el. A jelenség mértéke összefügg a takarmányozással kiváltott (vagy elkerült) metabolikus stressz nagyságával. Fokozott figyelmet kell fordítani az ellés elõtti és közvetlen utáni kalciumellátásra, csökkenteni kell a negatív energia hiányos idõszak hosszát és mértékét, ügyelni a szükségletnek megfelelõ fehérje mikroelem és vitamin ellátásra. A kutató kiemelte, az elléskori immunszupresszió csökkentése érdekében változtatni kell a szárazon álló tehenek elhelyezésén és takarmányozásán.



Jurgen Rehage (Németország) elõadásából megtudhattuk, hogy különbözõ zsírsavak (omega3, omega6 és többszörösen telítetlen zsírok) és a konjugált linolsav izomerek, már kis mennyiségben is kedvezõ hatást gyakorolnak a nagy tejtermelésû tehenekre, az ellés körüli idõszakban. A termelés emelkedése mellett csökken az immunrendszer „károsodása”, javul az állategészségügyi státusza az állatoknak.



Gabaldo és mtsai. (Olaszország) szintén az omega3 zsírsavak hatását vizsgálták. A tejtermelésre gyakorolt pozitív hatásán túl megállapították, hogy szignifikánsan nõtt a vér progeszterin szintje, javítva a kísérleti csoport vemhesülési eredményeit a kontrollhoz képest.



Brydl Endre (Magyarország) elõadásának címe: Szubklinikai anyagcsere betegségek elõfordulása a magyar tejelõ állományban, az elmúlt 10 évben. Adatokat hallhatunk a tejtermelés alakulásáról 1970-tõl napjainkig. Az egy tehénre jutó laktációs termelés 3458 kg-ról (1970) 8362 kg-ra (2007) nõtt. Ez idõ alatt a két ellés közti idõ 399 napról 438 napra emelkedett.



A termelési és szaporodás-biológiai problémák mögött leggyakrabban szub-klinikai anyagcsere betegségek állnak. Objektív feltárásukra Payne és mtsai. már 1970-ben kidolgozták az anyagcsere profil vizsgálatok rendszerét, amelyet folyamatosan tovább fejlesztettek. A módszer tájékoztatást ad a tehenek egészségi, takarmányozási és szaporodás-biológiai státuszáról.



Az elõadó vér-, és vizeletvizsgálatok eredményei alapján szemléltette a magyar tejelõ állomány 1996 és 2006 közti takarmányozási helyzetképét. Kiemelte a laktáció különösen veszélyeztetett idõszakait. Ráirányította a figyelmet, hogy el kell kerülni az ellés elõtt a bendõ lesavanyodását, a nem megfelelõ kalcium ellátást. Ellés után csökkenteni a túlzott zsírmobilizációt, így a túl gyors kondícióvesztést, a tehenek abrak adagjának fokozatos emelésével megelõzni a bendõ acidózis kialakulását. A takarmány- adagok fehérjetartalma ne haladja meg az állat szükségleti értékeit, és kerülni kell a puffer anyagok túlzott bevitelét is. A takarmányozási stratégiánk változtatására van szükség ahhoz, hogy növelni tudjuk a teljesített laktációk számát (ez ma 2,5 alatt van), csökkenteni a két ellés közti idõt (438 napról), hogy elkerülhetõek legyenek az anyagcsere megbetegedések.



Kalaitzakis (Görögország) a zsírmáj szin-dróma kimutatásában elért eredményeikrõl számolt be. Az állatokon látható általános levertség mellett meghatározták a vérszérum OCT (ornithine-carbamoyl-transferase) és epesavak koncentrációját. A diagnózis pontosítása végett még számos májenzim (GDH, SDH, AST, ALT, GGT, ALP) és az NEFA valamint a koleszterin mennyiségét határozták meg. Megállapították, hogy a vérszérum OCT és GDH koncentrációja hasznos indikátora a máj elzsírosodásának, viszont az epesavak mennyisége nem utal a betegségre.



Bouwstra (Hollandia) az E-vitamin adagolás hatásáról számolt be. Tanulmányukban az oxidatív károsodást és az E-vitamin hatását a vér, tej és máj szöveteire vizsgálták. A kísérleti csoport állatai (üszõk) 3000 NE/nap E-vitamint kaptak már két hónappal ellés elõtt, a kontroll csoport állatai nem kaptak kiegészítést. Az oxidatív károsodás mértékére a malondialdehid (MDA) koncentrációjából következtettek. A vérszérumnak és a májszöveteknek az E-vitamin, koleszterin és MDA, az ellés utáni tejmintáknak az E-vitamin, MDA, fehérje, zsír és szomatikus sejtszámát határozták meg. Valamennyi vizsgált paraméterre pozitív (szignifikáns) hatással volt az E-vitamin adagolása.



LeBlanc (USA) elõadásában azt mutatta be, hogy az NEFA (Non-Esterified Fatty Acid) és BHB (beta-hydroxy-butyrate) vérben mért koncentrációi milyen összefüggést mutatnak az ellés körüli idõszakban megjelenõ klinikai megbetegedésekkel. Elsõsorban a magzatburok visszatartás, az oltógyomor helyzetváltozás és a ketózis gyakoriságát vetették össze a két vérplazma paraméterrel. Arra a következtetésre jutottak, hogy az NEFA és BHB értékeinek meghatározása hasznos információt ad a tehenek egészségi állapotára az ellés körüli idõszakban. Általános monitoring rendszerbe illeszthetõek, de a magzatburok visszatartásra és az oltógyomor helyzetváltozásra önmagukban csak kismértékû utalást adnak.



Kumprechtova (Csehország) munkatársaival szerves-, s szervetlen kötésû szelén hatását vizsgálták a vér, a kolosztrum és a tej összetételére, valamint a tejtermelõ tehén anyagcsere folyamataira. Szignifikánsan magasabb szelénkoncentrációkat mértek a vérben, a kolosztrumban és a tejben a szerves kötésû szelént fogyasztó állatok esetében. A „bio” minõsítésû szelénforrások jobban elérhetõek a szerves kötésû formákban. A takarmányadagok maximális szeléndózisa (5 ppm) mellett sem tudtak károsodást kimutatni a vérparaméterek alapján.





Gild, Alpert és Van-Straten (Izrael) közös elõadásukban arról a vizsgálatról adtak számot, hogy a szubklinikai kalciumhiány milyen hatást gyakorol a termelési és szaporodási folyamatokra, izraeli tejelõ állományokban. A klinikai kalciumhiány 2,5%-ban, a szubklinikai 18,8%-ban volt jelen a vizsgált állományokban (634 többször ellett tehén, 5 farmon). Érdekes eredményt kaptak, a szubklinikai Ca-hiányos tehenek az elsõ három befejéskor 3,2; 2,7 és 1,9 kg-mal több tejet termeltek, mint a normál ellátottságú állatok. A szubklinikai Ca-hiány nem növelte a szaporodás-biológiai problémák gyakoriságát. Helyesnek bizonyult azon hipotézisük, hogy a rövid ideig fennálló szubklinikai Ca-hiányt a tehenek szervezete tolerálja, egészségi és szaporodási károsodás nélkül.





Kirovsci (Szerbia) a zsírmáj betegség és a szérum inzulin és glükóz koncentrációk kapcsolatáról közölt prezentációjából megtudtuk, az elzsírosodott máj alacsony glükóz értékkel jár együtt. Valószínûleg az ok a károsodott glükoneogenezis. A glükóz paraméterek nem mutatnak korrelációt az inzulin koncentrációkkal, amibõl arra következtettek, a glükóz szint a tehenek szervezetében komplex hormonális szabályozás alatt áll.





Van Werven (Hollandia) a szárazon álló tehenek kondíciójának változásáról és annak ellés utáni hatásáról számolt be. A kondíció változása mellett gyûjtötték a magzatburok visszatartás, az ellés után a termelt tej, fehérje, zsír és szomatikus sejtszámát. A két csoportba sorolt szárazon álló tehenek egyik csoportja 135 NE, a másik 3000 NE E-vitamint kapott naponta, az egész szárazon állás alatt. Azoknál a teheneknél, ahol a kondíció pontszám kisebb volt, mint 3,0 a szárazon állás alatt, megnõtt a magzatburok visszatartás gyakorisága. A szárazon állás alatt kondíciójukból vesztõ állatok tejében ellés után kisebb kockázattal lesz a zsír/fehérje arány > 1,4, mint a kondíciójukat növelõ teheneknél. A közölt eredményekbõl látható, a szárazon állás alatt kondíciójukat kis mértékben vesztõ tehenek ellés után kisebb eséllyel kapnak anyagcsere betegségeket, mivel energia metabolizmusuk hatékonysága jobb.

A kutató az E-vitamin és kondíció kapcsolatában további vizsgálatokat tart szükségesnek.





Alibrahim (Írország) kutatásaik célja, feltárni az elléskori kondíciót, az elsõ ovuláció idõpontját, a negatív energia hiányos idõszak hosszát és mértékét, élõ élesztõ (Saccharomyces cerevisiae, CBS 493.94) adagolás mellett. Az élesztõ adagolását két héttel ellés elõtt kezdték el. Az élesztõt fogyasztó tehenek elsõ ovulációja 7,5 nappal hamarabb következett be, mint a kontroll csoport állatainál (26,5 és 34 nap). Az élesztõ kiegészítés mellett alacsonyabb volt a vér NEFA és BHB koncentrációja, az ellés utáni 25. napon. A magasabb kondíciót mutató csoport takarmányfelvétele alacsonyabb az ellés utáni 1–2 hétben, mint a soványabb teheneké. Az ellés után 70 nappal már nem volt mérhetõ különbség a két csoport szárazanyag felvételében. A magasabb kondícióval azonban szignifikánsan magasabb a vérben az NEFA és BHB koncentrációi. Az alacsonyabb kondícióval laktációt kezdõ tehenek szárazanyag felvétele gyorsabban emelkedik ellés után, ez kedvezõ hatást fejt ki az energiahiány mértékére és az elsõ ovuláció idejére.



Miettinen (Finnország) megismertette a hallgatósággal a roppantott, nedvesen betakarított és tárolt árpa Skandináv államokban való kialakulását és elterjedését. Finnországban az 1960-as évek vége óta használják ezt a technológiát. Már 1918-ban megjelent Brit tanulmány szerint a gabonák takarmányozási értékük csúcsát 35 és 45% nedvességtartalom között érik el. A technológia alkalmazásával lehetõség nyílik a korábbi betakarításra, kisebb a szántóföldi veszteségek mértéke, és az aratáskor az idõjárás hatása.



Karnóth Joris (Magyarország) a roppantott, magas nedvességtartalmú kukoricával végzett magyarországi kísérletekrõl számolt be. Kiemelte a szerves savak hozzáadásával kidolgozott tartósítási technológia állathigiéniai, környezetvédelmi és alacsony költség aspektusait. Az így tárolt termény kedvezõbb takarmányozási élettani szempontból, mint a szárított változat. Rugalmasan lehet megválasztani a betakarítás idejét, az alkalmazott technológiát már évek óta sikeresen használják a Skandináv országokban.



Beigazolódott a kutatók azon hipotézise, hogy az így tárolt kukorica toxinokkal való fertõzöttsége alacsonyabb. Egyrészt a szántóföldrõl behozható az áru mielõtt ott beindul a nagy volumenû mycotoxin termelés (október), másrészrõl a tároláskor hozzáadott szerves savak megakadályozzák a raktári penészek szaporodását – és így toxintermelését – a tárolás során. A silók vagy fóliaalagutak felbontása után a nedves kukorica 7 napig stabil marad szabad levegõn is (aerobic stability test). A szárítás költségét meg lehet takarítani úgy, hogy a tejtermelésre is pozitív hatással bíró nedves kukoricát állíthatunk elõ ezzel a technológiával.



Gergácz Zoltán