MENÜ

A magyar mezõgazdaság agronómiai NPK tápelem mérlege a XX. században

Oldalszám: 31
2014.03.31.

Az elemmérlegek segítségével tájékozódhatunk egy ország, illetve régió földmûvelésének állapotáról. A tápelem mérlegeknek nemzetgazdasági kihatásai is vannak, ezért ismeretük és alakításuk a céltudatos agrárpolitika fontos része. Többen említik – például Bocz (1962), Gyõrffy (1965), Sarkadi (1975), Kádár (1979) –, hogy a századfordulótól az 1950-es évek derekáig a termésátlagok nem emelkedtek Magyarországon, melynek egyik alapvetõ oka az erõsen mérleghiányos tápanyag-gazdálkodás volt (Kádár, 1992).

 



Magyarország agronómiai NPK mérlegét – a korábbi mérlegszámítások (Zukker, 1938; Farkas, 1942; Tóth és Kuzmiák 1949; Gyõrffy, 1965) eredményeit adaptálva, a 20. század jellegzetes idõszakaira Sarkadi (1979) és Kádár (1982, 1987, 1992) becsülte. Ugyanezzel a metodikával, a tápanyag-gazdálkodásunkban a 80-as évek végén – 90-es évek elején beállt drasztikus változásokat jelzõ idõszakra Csathó (1994) készítette el az országos NPK mérlegeket. Rajkai et al. (1998) az 1970 és 1994 közötti 15 éves idõszakra készített országos nitrogénmérlegeket. A 90-es évek egészére ismét Kádár (2001) ismerteti a mérlegegyenlegeket. A magyar mezõgazdaság tápelem-forgalmát az intenzív nyugatnémet, ill. osztrák mezõgazdaságéval Kádár (1992) hasonlítja össze. Egy-egy régió, megye tápelem-mérlegére Rézhegyi és Debreczeni (1989), Markó (1987), valamint Nagy (1990) munkáiból nyerhetünk betekintést. Láng (1960), Debreczeni (1978) Pusztai (1979) és Debreczeni (1987) más szempontok szerint ad tápelem-forgalmi értékelést.



Magyarország – az OECD tagsággal járó kötelezettségek részeként – mezõgazdasági területének környezetvédelmi megközelítésû N-mérlegét 1985-tõl, P- mérlegét 2004-tõl évente becsüli és jelenti az OECD-nek (OECD, 1997). Hazánkban ezt a feladatot az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, Budapest látja el (Csathó és Radimszky, 2004). Az OECD (1997) metodológia szerinti NPK mérleg számítása során a nemzeti sajátosságok beépítésre kerülnek a rendszerbe.



A vizsgált idõszakra a mezõgazdasági statisztikai évkönyvek, szemlék, zsebkönyvek adatait vettük figyelembe. 1901 és 1922 között a vetésterületeknek és a termésmennyiségeknek a Trianon elõtti nagy Magyarországról a mai Magyarország területére való konvertálását Dobrovits (1923) szorzószámait felhasználva végeztük el. Szerencsére a 20. század háborús éveiben is történt statisztikai adatgyûjtés. Egyedül a „dicsõséges” Tanácsköztársaság évére, 1919-re nem állnak rendelkezésre statisztikai adatok.





Eredmények és értékelésük



Az agronómiai megközelítésû NPK mérlegeket az 1901 és 2000 közötti idõszakra a mezõgazdasági területre vetítve készítettük el. A 10 dekádból általában 7-ben voltak negatívak, és csak 3-ban pozitívak az NPK egyenlegek. Megítélésünk szerint a hazai napilapokban (és nem a szaksajtóban) rendkívül sok elmarasztaló cikk jelent meg a 3 pozitív NPK mérlegekkel a talajgazdagító (N)PK trágyázási gyakorlattal jellemzett évtizedrõl, és talán egy sem a 7, negatív mérlegekkel, talajzsaroló (N)PK trágyázással jellemzett évtizedrõl. Holott ez utóbbinak az ország gazdaságára nézve hátrányos következményei halmozottan nagyobbak, mint az elõbbié. Agronómiai megközelítésû, a mezõgazdasági területre vetített P-mérleg egyenlegeink jó egyezõséget mutattak a korábbi munkákban kapottakkal (Zukker, 1938; Farkas, 1942; Gyõrffy, 1965; Kádár, 1982, 1987, 1992, 2002; Csathó, 1994a). Agronómiai megközelítésû, a mezõgazdasági területre vetített NK mérleg egyenlegeink azonban viszonylag rendszeresen 10–20 kg/ha mennyiséggel pozitívabb értékeket mutatnak az elõbb említetteknél, különösen, ha azokban 50%-os istállótrágya felhasználást veszünk figyelembe. Az eltérés oka egyfelõl az eltérõ fajlagos NK tartalmakban, másrészt a melléktermés sorsának, ill. a N veszteségek becslésének a két mérlegszámítás megközelítésében meglevõ különbségekben keresendõ. Ez alól csak az 1980 és 2000 közötti idõszak a kivétel, amikor az NK mérleg egyenlegek is jól egyeznek.



A 20. századra vonatkozó évenkénti agronómiai megközelítésû NPK mérlegekrõl az 1. ábra tájékoztat. Az évenkénti mérlegekre a dekádonkénti mérlegeknél elmondottak az érvényesek.

 


 



Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a 20. század során mind a bevétel oldalon, mind a kiadás oldalon számottevõ változások történtek mind az egyes tételek egymáshoz viszonyított arányában, mind az input és az output mennyiségében. Amennyiben az input tételek továbbra is ilyen alacsony szinten maradnak, a termésátlagok további drasztikus csökkenése elkerülhetetlennek tûnik.





Az OECD metodikájú, kumulált NPK mérlegek tanulságai, 1901–2000

 

A mezõgazdasági területre vetített kumulált, az elõbbiek szerint becsült agronómiai NPK mérlegeket a 2. ábra jelzi. Az egész évszázadra vonatkozó kumulált („göngyölített”) NPK mérleg számítások arra is választ adnak, hogy a 20. századba lépés évéhez, 1901-hez képest mennyire gazdagodtak, illetve szegényedtek talajaink 100 évvel késõbbre, 2000-re, amikoris végérvényesen magunk mögött hagytuk a 20. századot.

A mezõgazdasági területre vonatkozó agronómiai megközelítésû kumulált egyenleg becslések a N esetén jelentõsen, a P és K esetében kevésbé csökkentek: a nitrogén- mérlegek mintegy, -800 kg/ha negatívumot (-8 kg/ha N/ év), a P-mérlegek 400 kg/ha pozitívumot (4 kg/ha P2O5/év), míg a K-mérlegek -400 kg/ha negatívumot (-4 kg/ha K2O/év) mutattak (2. ábra).



A 20. század során 1960 és 1970 között voltak a mélyponton a kumulált N- (-1000 kg/ha N), 1960-ban a kumulált P (-200 kg/ha P2O5) értékek, 1970-ben a kumulált K- (-1000 kg/ha K2O) értékek. A 20. század során 1990-ben voltak a legnagyobbak a kumulált N- (-600 kg/ha N), P (+600 kg/ha P2O5) és K- (-200 kg/ha K2O) értékek. Ily módon a 20–30 évig tartó intenzív idõszak N gyarapítása 400 kg/ha, a P2O5 és K2O gyarapítása egyaránt 800–800 kg/ha volt (2. ábra).



Összehasonlításképpen jelezzük, hogy a fejlett nyugat-európai országokban évi 50–100 kg/ha N, a Benelux országokban 150–200 kg/ha N pozitívumok a jellemzõk. A 600 kg/ha-os, 100 évig kumulált P2O5 mérleg gyarapodás a nyugat-európai országokéval összehasonlítva igen szerénynek mondható, és környezetet terhelõnek egyáltalán nem tekinthetõ. Talajaink P-ellátottsága megítélésünk szerint mára az agronómiailag optimálisnak tekinthetõ szint alá került. A harmadik tápelem, a környezetre egyébként semmilyen veszélyforrást nem jelenõ kálium 100 évig kumulált mérlege pedig éppenséggel 200 kg/ha K2O negatívumot mutat, tehát ennyivel szegényedhettek talajaink a 100 év alatt káliummal. Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy ezek a becsült egyenlegek az összes elemtartalomra, és nem pedig az oldható elemtartalomra vonatkoznak. Az oldható elemtartalmak vonatkozásában a 3 évtizedes talajgazdagító PK trágyázás 10 éves utóhatásaként feltehetõen 2000-ben még mindig jobb volt a helyzet, mint 1901-ben volt. Amennyiben azonban továbbra is fenntartjuk a minimális PK mûtrágyázás jelenlegi gyakorlatát, elõbb-utóbb az 1900-as évek elején tapasztalt, kedvezõtlenül alacsony NPK ellátottságokkal kell számolnunk (2. ábra).

 


 

 





A hazai talajok NPK tápelem- ellátottságának alakulása a 20. században



Az 1977 óta 5, majd késõbb 3 évente kötelezõ talajvizsgálatok, az ország mezõgazdasági mûvelés alatt álló területének nagy részén rendelkezésre álló 2–3 talajvizsgálati ciklus eredményei felbecsülhetetlen értéket jelentettek, és a szabadföldi kísérletek eredményeinek kiterjeszthetõségét is segítették. Az intenzív idõszak (70-es, 80-as évek) talajgazdagító PK trágyázásának tényét az országos talajvizsgálati ciklusok eredményei is megerõsítették (1–3. táblázatok).

 


 



A 3 tápelem közül leglátványosabb a P-ellátottság javulása volt. Míg a 60-as évek elején hazánkban még nem beszélhetünk foszforral jól–igen jól ellátott területekrõl, addig részarányuk az intenzív P-trágyázás következtében 1981-re megközelítette az 50, 1985-re a 60%-ot. 1987-ben a kukorica területek döntõ hányadán végzett felmérés alapján 80% feletti volt a jó–igen jó P-ellátottságú területek részaránya. Az 1991 óta újra negatív P-mérlegekkel jellemezhetõ P gazdálkodásunk következtében az ezredfordulóra 40% körülire csökkenhetett a foszforral jól–igen jól ellátott területeink részaránya (2. táblázat).

 

 


 



A foszforral ellentétben igen számottevõ a természetes állapotban jó–igen jó K-szolgáltatású hazai talajok részaránya (3. táblázat).

 

 


 

A 60-as évek elején pl. intenzív termelést feltételezve mintegy 40, extenzív viszonyok között 50%-ra volt tehetõ a jó–igen jó ellátottságú talajok részaránya Magyarországon (Kádár 1992, Stefanovits és Sarkadi, 1963). A talajgazdagító K-trágyázás hatására a hazai talajok K-ellátottsága csak mérsékelten javult tovább a foszforhoz képest: 1981-re 49, 1985-re 57, míg 1987-re a kukorica területek 65%-a vált káliummal jól, vagy igen jól ellátottá (Kovács 1984, Baranyai et al. 1987, Buzásné et al. 1988).



Ahogy korábban a tápelem-mérlegek szerinti talajgazdagítás tényét talajvizsgálatokkal is igazoltuk, ugyanúgy ma is elengedhetetlen feladat a talajok csökkenõ tápelem-kínálatát kémiai módszerekkel ellenõrizni, eredményét a trágyázási szaktanácsadásban figyelembe venni. Becslések szerint talajaink NPK ellátottsága napjainkra a hetvenes évek végén meglevõ szintre eshetett vissza. Nehezíti az értékelést, hogy a talaj tápelem vizsgálatok volumene az 1980-as évi 350 ezerrõl 1990-ben 110 ezerre, 2000-ben 30 ezerre (!) zuhant vissza (Marth, 2001).



2005-ben az NVT AKG program indulása keretében száma örvendetesen megnövekedett a megvett talajminták száma. A mintavételre rendelkezésre álló igen rövid határidõ, a késõ õszi–tél elejei mintavételi idõszak következtében viszont a mintavétel szakszerûsége, a mintáknak a szabatos trágyázási tervekben való felhasználhatósága sajnos a minták nagy számában komoly szakmai kívánnivalót hagyott maga mögött. A múlt hibáiból okulva, az NVT AKG program záróévéhez kötõdõ 2008. õszi–2009. tavaszi talajmintavételeknél jó lenne nem beleesni ugyanebbe a hibába. Mindenképpen célszerû volna minél nagyobb területen még 2008 õszén, az õszi mûtrágyázások elõtt elvégezni a talajminta vételeket. Ebben az esetben eredményeit már a jövõ évi trágyázási tervek elkészítéséhez is fel lehetne használni.

 





Tápanyag-ellátottság és mûtrágyaigény



Mivel a talajok tápelem-ellátottsága döntõ mértékben meghatározza az ország mûtrágyaigényét, és ezentúl az ország környezeti állapotát, -érzékenységét is, változásainak rendszeres, 3–5 évenkénti talajvizsgálatokkal való nyomon követése véleményünk szerint állami, kormányzati feladat. Mindenképpen indokolt tehát a talaj tápelem vizsgálatokat hazánkban is ingyenessé, vagy csaknem ingyenessé tenni, ahogy az Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában – a szomszédos, velünk versengõ országban – évtizedek óta gyakorlat. Ez a lépés jelentõs segítség lenne mezõgazdaságunk egyik legsürgetõbb feladatának végrehajtásában: jelenlegi tápanyag-gazdálkodásunk gyakorlatának felülbírálatában, átértékelésében, termesztett növényeink kielégítõ NPK ellátottságának biztosításában. Ebben a megvilágításban kedvezõtlennek tekinthetõ, hogy hazánkban bizonyos területalapú támogatásokhoz megszüntették a kötelezõ talajvizsgálatokat. Ezek a talajvizsgálatok segítettek volna a szomszédos országokhoz való felzárkózáshoz.



A felszíni vizekbe kerülõ összes P-terhelésbõl a mezõgazdasági terhelés részarányát 7%-ra becsülik Svédországban, 17%-ra Norvégiában, 22%-ra Dániában, 30%-ra Hollandiában, 33%-ra Olaszországban, 34%-ra Lengyelországban, 40%-ra Nyugat-Németországban, 47%-ra Finnországban, és 71%-ra az Egyesült Államokban (OECD, 1996). Becsléseink szerint Magyarországon 10% (2520 t P2O5/év) az agrár P-terhelés aránya (Németh et al., 1994). Hazánkban döntõ többségû a lakossági terhelés részaránya, a szennyvizeknek kezelés nélküli, közvetlen felszíni vizekbe való vezetése következtében. Az EU csatlakozással járó szennyvíztisztítási és -kezelési kötelezettségek, a szennyvíztisztítók hazai kiépítése a felszíni vizekbe kerülõ NP mennyiségének jelentõs csökkenését, ugyanakkor az agrár NP terhelés relatív arányának növekedését fogja eredményezni. A magyarországi 10%-os agrár P részarány becslés jól egyezik Máté (1984) számításaival, aki a mûtrágya P-terhelés részarányát 2–3%-ra teszi a Balaton összes foszforterhelésébõl. Mint ismeretes, az intenzív, talajgazdagító mûtrágyázás következtében a talaj összes P-tartalmának mintegy 1/3-a, 1/4-e származott mûtrágya foszforból. Ily módon a talaj eredeti P-tartalma és a mûtrágya P együttesen a Balaton terhelésébõl is mintegy 10%-nyi részt képvisel az összes P-terhelésbõl.



A felszíni vizekbe kerülõ összes N-terhelésbõl a mezõgazdasági terhelés részarányát 26%-ra becsülik Finnországban, 28%-ra Svédországban, 45%-ra Norvégiában, 50%-ra Nyugat-Németországban, 61%-ra Svájcban, 62%-ra Lengyelországban és Olaszországban, 75%-ra Hollandiában, és 81%-ra Dániában (OECD, 1996). Tájékoztatásul közöljük, hogy a hazai agrár eredetû N-terhelés részaránya 21% (7900 t N/év) becsléseink szerint (Németh et al., 1994).



Az NPK mérleg számítások egyenlegét mindig össze kell kapcsolnunk az adott ország talajainak NPK ellátottságával. A közép-európai országok – közöttük a 10, az EU-hoz 2004 májusában csatlakozott ország – negatív NPK mérlege és romló talaj NPK ellátottsága éles ellentétben áll a jelenleg is EU tag EU-15 országéval, ahol a pozitív tápelem mérlegek és az NP túltrágyázás komoly környezeti veszélyt rejt magában. A Soil Bureau of Europe becslése szerint Nyugat-Európában 17 millió hektáron (a mezõgazdasági terület 12%-án) kell túlzottan magas talaj NP ellátottságokkal számolnunk, amely ugrásszerûen megnöveli a felszíni vizekbe kerülõ NP kockázatát. Más oldalról, a közép-európai országokban tapasztalt, egyre súlyosabb NPK alultrágyázás viszont agronómiai problémákban, alacsony termésszintekben, és komoly profitkiesésekben realizálódik.

 



Dr. Csathó Péter–Radimszky László

MTA Talajtani és Agrokémiai

Kutatóintézet, Budapest