MENÜ

Ökológiai kiegyenlítõ felületeka szõlõtermesztésben

Oldalszám: 77
2014.03.28.

Az ökológiai kiegyenlítõ felületek kialakítása és megõrzése számos elõnnyel jár, például lehetõvé teszi a hasznos élõ szervezetek megtelepedését.

 




 

 

A monokultúra jelleg erõsödése



A szõlõültetvény tipikus monokultúra. Ennek ellenére szõlõinket a nagyüzemi táblásítás idõszakát megelõzõen jóval változatosabb környezet, összetettebb ökoszisztéma jellemezte. A kisméretû parcellák határát, útjait szegélyezõ bokorcsoportok, fasávok változatos, fajokban gazdag növény- és állatvilágnak adtak otthont. A tagosítás során a racionális területhasznosítás és a nagy teljesítményû gépek gazdaságos üzemletetése érdekében felszámoltak minden „mûvelési akadályt”. A táblák egybefüggõ rendszerét úgy tervezték meg, hogy a gépek minél nagyobb, legalább 400–500 m-es menethosszúságban üzemelhessenek (1. ábra). Az utak számát csökkentették, tekintve, hogy szerepüket a széles soros, 3,0–3,5 m-es sortávolságú ültetvényekben a sorközök is betölthetik.

 


 



A szõlõültetvények monokultúra jellegét hagyományosan a kétszintes termesztéssel is oldották. A gazdák a tõkék közé – többnyire szabálytalan térállásban – középmagas vagy magas törzsû gyümölcsfákat, például kajszit, cseresznyét, meggyet, szilvát, õszibarackot, almát, körtét, mandulát ültettek. A fákat a nagyüzemi termesztés elsõ szakaszában termésbiztonsági okokból még megtartották. Késõbb a gyümölcsfákat – szabályos sorokba, parcellákba rendezve – a táblák szélére telepítették. A gazdaságok végül teljesen felhagytak a táblák közötti gyümölcsfasorok létesítésével.

 





Ökológiai kiegyenlítõ felületek és csoportosításuk



Az ökológiai kiegyenlítõ felület növényzettel borított, nagy biológiai aktivitással rendelkezõ területet jelent. Biológiai aktivitásuk változatos mikroklimatikus sajátosságaikkal, és az itt fellelhetõ táplálék sokféleségével indokolható. Az ültetvények melletti szegélytársulásokban, az utak, (mélyutak), árokpartok, mezsgyék, rézsûk, illetve teraszfalak mentén sokrétû élõvilág alakulhat ki. A szõlõtõkék közelében elsõsorban azokat az állatfajokat találjuk meg, amelyek széles körben elterjedtek, kevésbé érzékenyek a termesztés-technológiai beavatkozásokra, s gyors helyváltoztatásra képesek. A kiegyenlítõ felületeken a bolygatást kevésbé jól tûrõ élõlények is megtelepedhetnek. Ideális esetben a fa-, illetve bokorcsoportok a szõlõbirtokon egyenletes térbeli elrendezésûek, s méretük eléri az összterület legalább 5%-át. A biológiai sokféleség megõrzése szempontjából kedvezõ hatásúak az ültetvény közelében elterülõ erdõfoltok, kaszálók, a szõlõtáblák egyhangúságát felváltó, a tájat mozaikossá tevõ legelõk, szántóföldek, kertek. A parcellák elhelyezkedését tekintve az lenne elõnyös, ha a legfeljebb 5 hektár nagyságú szõlõtáblákat 30–100 m széles kiegyenlítõ növényzettel borított, vagy más kultúrával hasznosított területek választanák el egymástól.



Az ökológiai kiegyenlítõ felületeket különbözõ szempontok szerint csoportosíthatjuk. Növényállományuk eredete lehet természetes, vagy telepített. Utóbbiak elegyes, vagy pedig monokultúra jellegûek; összeállíthatók exóta, avagy õshonos fajokból. Növénysávként felhasználhatunk sövényt (egy-két, többnyire középmagas cserjesort), vagy erdõsávot. Az erdõsávokat általában cserjék és két koronaszintet adó fák alkotják. Lehetnek keskenyek (6–11 m), közepes szélességûek (12–20 m), vagy szélesek (21–30 m); 3–7, 8–13, illetve 14–20 sorosak. Akár sövényt, akár erdõsávot létesítünk, mellettük lehetõség szerint hagyjunk meg néhány méter széles füves szegélyt is.



A növénysáv légáramlásra gyakorolt hatását tekintve létrejöhet zárt, illetve áttört szerkezetû állomány. Beszélhetünk továbbá teljesen háborítatlan, vagy különbözõ módokon hasznosított területekrõl. Végül megkülönböztethetünk összefüggõ, megszakított jellegû, továbbá elszigetelten álló kiegyenlítõ felületeket.

 





Elõnyök



A szõlõskertet szegélyezõ növényzet létrehozásának eredeti célja a terület bekerítése, a birtokhatár jelzése, a vadkárok elhárítása volt. Szintén régi törekvés, hogy a táblaszéli növényállomány segítségével kedvezõen befolyásoljuk az ültetvény mikroklímáját. Az uralkodó szélirányra merõlegesen, vagy legfeljebb 45º-os szögben telepített fasor, erdõsáv megállítja a havat, megtöri a szél erejét, csökkenti az evapo-transpirációt, védelmet nyújt a heves szélviharok és a defláció ellen. Nemcsak a zárt, hanem az áttört szerkezetû védõnövényzet is jelentõsen csökkentheti a szél sebességét (2. ábra).

 


 

Meredek lejtésû területeken a szintvonallal párhuzamos növénysávok akadályozzák a talaj lemosódását. A növénysáv szûri a zajt, megköti a légszennyezõ anyagokat és gátolja a vegyszerelsodródást is. A táblák szélén kialakuló növénytársulások lehetõvé teszik a helyi flóra és fauna megõrzését; „zöld mezsgye rendszert” alkotva mozgási lehetõséget biztosít az állatoknak.



A kiegyenlítõ felületek a szõlészek számára azért is fontosak, mert búvó-, illetve telelõhelyet, szaporodási lehetõséget biztosítanak a hasznos szervezeteknek

(táblázat).

 


 

 

Közülük egyes fajok, mint például a ragadozó atkák – megfelelõ körülmények esetén – képesek zsákmányállataik kártételét a gazdasági kárküszöb alatt tartani. A szegélyterületek virágzó növényei életmentõek lehetnek számukra, ugyanis zsákmányszegény idõszakokban kiegészítõ táplálékként a pollenre is ráfanyalodnak. A fákból, bokrokból álló növénysáv a madarak védelmét is szolgálja, táplálékot, és fészkelõ helyet biztosít számukra. Mesterséges odúk szegélyterületekre való kihelyezésével elõsegíthetjük a szõlészetileg hasznos madárfajok, többek közt a szén- és a kékcinege, a hantmadár, a citromsármány, a mezei poszáta, a csilpcsalp füzike, a szürke légykapó, és a tövisszúró gébics megtelepedését. Szárazon rakott támfalak (3. ábra), kõrakások létesítésével búvóhelyet teremthetünk a gyíkoknak, varangyos békáknak, sünöknek is.

 

 


 



A kiegyenlítõ területek jobb esetben háborítatlanok, de igény szerint sokoldalúan hasznosíthatók. A sövényekbe, fasávokba mézelõ, faanyagot és gyümölcsöt adó növények is elhelyezhetõk. A vadgyümölcsökbõl (pl. vadkörte, csipkebogyó, som) egyesek finom lekvárt, mások tüzes pálinkát készíthetnek. A növénysávok helyet adhatnak a gyógynövény gyûjtésének, de vadászatilag is igen fontosak, hiszen kiváló vadrejtõ helyek.



A köztesként ültetett gyümölcsfák is hasznot hajtanak: mérséklik a szél erejét, árnyékukkal védik a szõlõt a kisugárzásos fagytól, a napperzseléstõl, az aszálytól, és termésükkel növelik a terület jövedelmezõségét.

 



Hátrányok



Az ökológiai kiegyenlítõ területekkel kapcsolatban sokféle jogos aggály, ellenérv merülhet fel. Kétségtelen tény, hogy szõlészetileg értékes területet foglalnak el. Az is vitathatatlan, hogy a kisebb táblák rövidebb soraiban kevésbé gazdaságos a gépek üzemeltetése. A nagy kiterjedésû, zárt szerkezetû növényállomány kedvezõtlenül befolyásolja a hóeloszlást, s gátolja a légáramlást. A megrekedõ forró, illetve hideg levegõ nyáron hõkatlan, télen fagyzug kialakulásához vezethet. A növénysáv árnyéka, víz- és tápanyagelvonása kedvezõtlen a szélsõ sorok tõkéire (4. ábra).

 


 

Gondot jelenthet a gyomok betelepedése is; elszaporodásukat fekete ugarsáv fenntartásával korlátozhatjuk. Sokan attól is tartanak, hogy a közömbös és a hasznos szervezetek mellett a károsítók is jelentõs mértékben elszaporodnak. Összetett agro-ökoszisztéma kialakulása esetén azonban az életközösség önszabályzó jellege miatt kisebb a lehetõsége annak, hogy egy-egy faj nagyobb mértékben elszaporodjon. Erdõvel határos parcellákban azonban vitathatatlanul nagyobb a vad-, illetve a madárkár veszélye, de fokozódhat egyes betegségek fellépése is.



A köztes fák kisebb-nagyobb mértékben árnyékolnak, vizet és tápanyagot vonnak el a szõlõtõl. A gyümölcsfák közelében általában visszafogott a tõkék növekedése, kevés a termés mennyisége és alacsony a must cukortartalma. További hátrányként említhetõ, hogy a párásabb környezetben megnõ a gombás betegségek (pl. szürkepenész, peronoszpóra) kockázata. A szórt gyümölcsfaállomány nemcsak a tõkék fejlõdését akadályozza, hanem a gépi munkák elvégzését is.

 



A növényfajok kiválasztásáról



A növénysávok létesítésekor számos faj közül válogathatunk. Elsõsorban a terület ökológiai adottságainak megfelelõ, õshonos növényfajokat részesítsük elõnyben, az adott térségre jellemzõ összetételben. (Megjegyzem: sok esetben éppen a tájidegen jövevények válnak be a legjobban.) A növények ökológiai igényei mellett vegyük figyelembe társulási képességüket, széltûrésüket, növekedési erélyüket és ellenálló képességüket is. Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy milyen mértékben telepednek meg rajtuk a szõlõ károsítói és természetes ellenségei. Mellõzzük azokat a fákat, cserjéket, amelyeket a szõlõkárosítók is kedvelnek. Ne ragaszkodjunk például a kabócák áttelelését szolgáló, lombjukat télen is megtartó fagyalhoz, szederhez. A kiegyenlítõ felületek telepítését legalább 10–15 faj felhasználásával végezzük.



Praktikusak azok a növények, amelyek távol tartják a hívatlan vendégeket. Rombay Dezsõ „Szõlõmûvelés” címû könyvében 100 évvel ezelõtt a következõket írta: „A szõlõt olyan élõkerítéssel kell övezni, melyen át a vad nem hatolhat. Erre kiválóan alkalmas a gledícsia. A két sorosan (háromszögbe) és jó sûrûn ültetett gledícsia, fõleg ha sodronykerítéssel van kombinálva, melybe a gledícsia-ágakat, mint sövényt, belefonják, oly sûrû kerítést alkot, hogy azon még a süldõ üregi nyúl sem tud átbújni.”

Az akác az alföldi homokon is erõteljesen fejlõdik; fája, méze is igen jól hasznosítható. Késõi fakadása miatt azonban nem ad elég védelmet a kora tavaszi szélviharok ellen. Hátránya még, hogy gyökérsarjai a fa tövétõl akár 30 m-re is elõtörhetnek. A táblák szélére a szõlészek az akácon kívül többek közt nyárfaféléket, fenyõféléket, továbbá narancsepret és eperfát is ültetnek.



Helyszûke esetén kénytelek vagyunk lemondani az erdõsávok létesítésérõl. Ilyen esetben sövénynövények ültetésével alakítsuk ki a természetes élõhelyet. A cserjék összeállításakor szintén a bõség zavarával kell megküzdenünk; felhasználhatjuk többek közt a somféléket, a bangitaféléket, a kecskerágóféléket, a vadrózsát, a bodzát, a kökényt, és a galagonyát.



Az ökológiai kiegyenlítõ felületek megõrzése, létesítése fontos szerepet játszik a biológiai sokféleség kialakításában. Meglétük azonban önmagukban még nem biztosít hatékony biológiai védelmet! Ehhez az is szükséges, hogy olyan technológiát folytassunk, mely kíméli a hasznos szervezeteket.

 



Dr. Zanathy Gábor