A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) Budapesten szeptember végén tartott rendkívüli elnökségi és választmányi ülésén részt vett Gráf József földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
A tanácskozáson a résztvevõk a gabonapiaci helyzetrõl és az új agrártámogatási rendszer, az SPS bevezetésének lehetõségeirõl cseréltek véleményt. Abban nem tértek el a vélemények, hogy a jelenlegi gabonapiaci helyzet alapvetõ jellemzõje, hogy a termés jó minõségû és a korábbi évnél bõségesebb. Így az árak nyomottak.
Gráf József úgy vélte, hogy a piaci folyamatok kedvezõ felgyorsítása érdekében jelentõsebb pénzügyi injekcióra van szüksége a piaci szereplõknek. Ezért a gazdálkodók számára mintegy 15–16 milliárd forintos hitelkeretet nyitnak meg a következõ hetekben 10 százalékos kamat mellett. Ezen kívül az átmeneti tároláshoz is segítséget kapnak a gazdák, valamint az állam is piacra lép vásárlóként, és várhatóan mintegy 200 ezer tonna kukoricát vonnak majd ki így a piacról. Továbbá a közeljövõben két új bioetanol üzem is megkezdi mûködését, amely ugyancsak jelentõs vásárló lesz az agrártárca irányítója szerint.
Az SPS rendszer tervezett bevezetésérõl a Magosz vezetõ testületei és Gráf József a késõbbiekben egyeztet részletesen.