MENÜ

A fontosabb szántóföldi növények tápanyagellátásának értékelése

Oldalszám: 39
2014.04.09.

A szántóföldi növények termesztésének intenzitását, a tápanyagellátás, ill. a tápanyag-visszapótlás színvonalát a korábbi évszázadokban, az utóbbi évtizedekben is befolyásolta a Föld népességének növekedése.

Az idõszámítás elõtt különbözõ földmûvelési rendszerek alakultak ki, melyekkel igyekeztek a talaj termékenységét helyreállítani (parlagos, ugaros, fekete ugaroltatás stb.).

Nagy fejlõdést jelentett a XVIII. században Angliában bevezetett Norfolki vetésforgó (Õszi búza – takarmányrépa – tavaszi árpa vörösherével felülvetve – vöröshere), hiszen a vöröshere pillangósvirágú növény, mely évente a gyökerein lévõ rizóbium baktériumok révén 60 kg/ha N-t is képes megkötni. Ez az agrotechnikai tényezõ (vetésforgó) növelte a talajok termékenységét. Idõszámításunk elõtt és után egészen a XIX. századig csak szervestrágyát használtak, az NPK mûtrágyázást csak a XX. századtól kezdték alkalmazni.

Kiemelkedõen fontos a talajok termékenységének hosszú távú megõrzése. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha közel annyi NPK tápanyagot juttatunk vissza a talajba, mint amennyit onnan évente a terméssel kivonunk. Természetesen a talajok termékenysége szervesanyag tartalma is különbözõ. Egy homoktalaj szervesanyag tartalma maximum 1,2%, egy jó minõségû csernozjom talajé 2–3%, a réti talajoké elérheti a 4–5%-ot is. Más a tápanyagszolgáltató képesség, amely lehet, hogy kevesebb tápanyagtartalom mellett is kedvezõbb a csernozjom talaj esetén.

A növények csak ásványi anyagokat képesek felvenni, a N-nek 5%-a, a P-nak 50%-a, a K-nak 98%-a van ásványi formában a talajban (1. ábra). Megfelelõ körülmények között a szerves anyagok is ásványosodnak és a növények számára felvehetõvé válnak.

 

 


 

 

 

Magyarországon az NPK mûtrágya-felhasználás 1985-ben volt a legtöbb (1,5 millió tonna), 1991–1995 évek átlagában 298 ezer tonnára esett vissza, az utóbbi években pedig 600 ezer tonna körül alakul. Egy hektárra vetítve ez 278 kg/ha-t, 37 kg/ha-t, illetve 100–110 kg/ha NPK mûtrágya hatóanyagot jelentett, ill. jelent (2. ábra).

 

 


 

 

A jelenlegi NPK mûtrágyázási gyakorlat problémája, hogy a visszapótolt NPK 60–70%-a N és csak 30–40% a P, K. Közismert, hogy a N alapvetõen egyéves hatású, a termést és a minõséget is nagymértékben befolyásolja. A visszapótlás optimális mennyiségét is nehezebb meghatározni. Ha keveset juttatunk vissza terméscsökkenés következik be, ha túl sokat, akkor termésdepresszió (csökkenés) léphet fel. A P és a K viszont többéves hatású, termésdepressziót általában nem okoz.

Meglehet különböztetni a tápanyagigényt és a trágyaigényt. Tápanyagigény, amely a teljes termés kialakulásához szükséges. A talajok tápanyagtartalma is jelentõs. A tápanyagigény és a talajok felvehetõ tápanyagtartalma közötti különbség a trágyaigény.

A szántóföldi növények tápanyagellátásánál is a legfontosabb, hogy ismernünk kell a talajban lévõ, felvehetõ AL oldható NPK tápanyag mennyiségét (mg/kg), és ismerni kell a növény NPK igényét, a két tényezõt összhangba kell hozni. Korábban háromévente levizsgálták a talajok felvehetõ tápanyagtartalmát és a tápanyag-visszapótlást ehhez igazították. Napjainkban a talajvizsgálatokat sok esetben elhanyagolják.

Ezen túl az is fontos, hogy termõhely és fajtaspecifikus trágyázási technológiát alkalmazzunk. Biztosítani kell a biológiai alapok (fajták) és az agrotechnikai tényezõk közötti pozitív interakciókat, ha egy fajta (hibrid) intenzív, nagyobb a termõképessége, akkor biztos, hogy több tápanyagot, nagyobb tõszámot, hatékonyabb növényvédelmet stb. igényel. Természetesen a legkorszerûbb trágyázási rendszert a mûholdas vezérlésû (GPS) termesztés technológiáknál lehet megvalósítani, ahol nem adott táblára átlagosan szórja ki (többek között) az NPK tápanyagot, hanem kisebb területeken is a talaj tápanyag-ellátottságához igazítja.

A szántóföldi növények fajlagos tápanyagigénye 100 kg fõ- és melléktermékre más és más, pl. amíg az õszi búza a N mellett a foszforra igényesebb, addig a kukorica a N mellett a K-ellátásra (1. táblázat).

 

 


 

 

A harmonikus N-P-K tápanyagvissza-pótlás legalább olyan fontos, mint a tápanyag mennyisége, hiszen mindig a minimumban lévõ tápelem fogja akadályozni a nagyobb termés kialakulását.

A fenti fajlagos tápanyagigényt figyelembe véve, a ténylegesen szükséges NPK mûtrágyaigényt számos korrekciós tényezõ befolyásolja, többek között az elõvetemény (2. táblázat).

Tartamkísérletben N100, K100 kg/ha mûtrágyakezelésnél P nélkül az állomány kiritkult, a kalász kicsi volt, míg ha a N és a K mellett 100 kg/ha P2O5-t is kijuttattunk a búza állománya tetszetõs volt, és a termés a 6–7 t/ha-t is elérte.

A N mûtrágyát a veszteségek elkerülése végett megosztva (õsszel-tavasszal) juttattuk ki. A NO3-N a talajban nagyfokú mozgásra képes, bemosódhat az altalajvízbe, ami a növény számára már nem felvehetõ. A N mûtrágya kijuttatásának megosztása: kb. 20%-át õsszel, 80%-át tavasszal juttatjuk ki. A búza trágyázásánál a N-t érdemes tavasszal 2–3 alkalommal kijuttatni (megosztani), 1. tavasszal amikor a talajra rá lehet menni, 2. szárbaindulás elõtt, 3. kalászoláskor. A tavaszi elsõ két fejtrágyázással a termést növelem, a kalászoláskor kiadott N-mûtrágyázással viszont a minõséget lehet javítani.

A kukorica agroökológiai mûtrágya-optimuma elõveteménytõl és évjárattól függõen változik (3. táblázat).

A borsó tápanyagellátásánál figyelembe kell venni, hogy pillangósvirágú növény révén N-bõl nagymértékben önellátó. Kísérleteinkben az N40, P60, K80 kg/ha mûtrágyakezelés 20 év átlagában 3 t/ha-os termést értünk el.

A napraforgó NPK mûtrágyázásánál a legkedvezõbb adagnak a N 30–80, P2O5 40–90, K2O 90–120 kg/ha hatóanyagot tartjuk. Figyelembe kell venni, hogy az ettõl nagyobb mennyiségû N-ellátás növeli a betegségekre való fogékonyságot és csökkenti a napraforgó olajtartalmát.

A repce tápanyagigényes növény, az agroökológiai mûtrágyaoptimuma N 110–150, P2O5 70–80, K2O 90–120 kg/ha hatóanyag.

A burgonya mûtrágyaadagja nemcsak a fajta termõképességétõl, az évjárattól, illetve a vízellátottság mértékétõl függ, hanem a termesztési céltól is, pl. mûtrágya hatóanyag jelentheti az agroökológiai mûtrágya optimumot.

A dohány tápanyagellátásánál fõleg ha mesterségesen szárítható virginia (hevesi) fajtánál figyelembe kell venni, hogy csak kisebb mértékû N-ellátásnál alakul ki szárításnál a mélysárga szín, továbbá így lesz kívánatosan alacsonyabb a fehérje- és magasabb a szénhidrát tartalma. Még a K formája sem közömbös, nem megfelelõ a KCl, mert a Cl akadályozza az éghetõséget, ezért csak a káliumszulfát típusú mûtrágyák jöhetnek szóba.

Összességében nagyon fontos, hogy a technológiai változatnak (intenzív, átlagos, mérsékelt ráfordítású, extenzív) megfelelõ legyen a tápanyag-visszapótlás.

A N-mûtrágya mennyiségét mérsékelni kell a sörárpa, cukorrépa, dohány termesztésénél,, mert csökkenti a minõséget, a napraforgónál mert növeli a betegségekre való fogékonyságot, a pillangós virágú növényeknél mert nagyrészt önellátók N-bõl.

Az õszi búzánál viszont – fõleg a tavaszi megosztott N-mûtrágyázás – még a nedvessikér tartalmat is jelentõsen képes növelni.

A szántóföldi növények tápanyagellátásánál, tápanyag-visszapótlásánál feltétlen figyelembe kell venni a hatékonysági és környezetvédelmi szempontokat is.

A felhasznált eredmények részben a GAK OMFB 00896/05. számú kutatási kísérletbõl származnak.

Dr. Sárvári Mihály, egyetemi docens –Boros Beáta, Ph.D. hallgató

DE AMTC MTK

Növénytudományi Intézet