A kalászosok kártevõi

Messze földön ismert volt a magyar búza acélossága. Ez tette lehetõvé a gyengébb minõségû, nyugat-európai termesztésû gabonákkal való (javító célzatú) keverést a malmokban. Az így feljavított liszt sütõipari értékei már megfelelõbbek voltak. A kalászosok közül mindig is legjelentõsebb volt a búza vetésterület, mely napjainkban is 1,1–1,3 millió hektáar.

A termesztés technológiájának lényeges elemei a vetésváltás, a fajta megválasztása, a megfelelõ tápanyagellátás, és a kötelezõ fungicides vetõmagcsávázás. Az inszekticides vetõmagcsávázás igénye jelentõs, de természetvédelmi megfontolásból csak mérsékelten fejlesztik, jóllehet a preventív védelem okaként igen nagy szükség lenne rá. A gyomirtáson kívül 1–2 fungicides és 1–1 inszekticides állománypermetezésre is sor kerül. A kórokozók és a gombák elleni védelem általában kombinált kezeléssel valósul meg.

A kalászosok kártevõ együttese többnyire egységes, de a domináns, vagy kevésbé domináns fajok jelentkezése egy-két, vagy több évtizedet felölelõ idõszakonként mégis eltéréseket mutat. Tanulságos e kérdést akár egy évszázad távlatában is vizsgálni, amikor a központi kérdés (az üszög- és rozsdagombák mellett) a varjak, mezei egerek (nyílván a mezei pocok) és a gabonafutrinka lárvája, a csócsároló volt. Ugyancsak fontos kártevõnek számítottak a szipolyok és a vörösnyaku árpabogár is. Más szerzõk a szalmadarázs kártételét tekintették jelentõsnek. Többen foglalkoztak a hesszeni légy, vagy egyes gabonalegyek (csíkoshátú búzalégy, fekete búzalégy) kártételével is. Ezekrõl a gondokról nagy gondossággal megírt tanulmányokban számolnak be a korabeli szerzõk. Elmondható, hogy az agrotechnikai védekezésül ajánlott technológiák a mai napig is megállják a helyüket, de vegyszeres védekezésre szinte semmi használhatót nem tudtak kínálni. Amennyiben mégis, a javasolt készítmény (arzén, nikotin) humán- egészségügyi és környezetvédelmi okok miatt ma már szóba sem jöhet. Az egyetlen kíméletes hatóanyagot (a piretrint) az úgynevezett rovarpor virág szolgáltatta, melynek szintetikus elõállítású formái (a piretroidok) napjainkban is virágkorukat élik.

A kalászos kártevõk elleni védelem szempontjából fontos az egyes fajták toleranciája egyik-másik kártevõvel szemben. Amíg egyes kártevõk (szalmadarázs, búzalegyek, vetésfehéritõ bogarak) ellen ismertek toleráns fajták, addig további kártevõk (gabonafutrinka, szipolyok, gabonapoloskák) ellen ilyen nem létezik. A helyes agrotechnika alkalmazása csökkenti a kártevõk okozta veszélyt. Ezért a helyes vetési sorrend betartása, de legfõképpen az önmaga utáni termesztés (monokultúra) kerülése már önmagában is bizonyos védettséget jelent. Mindezek figyelembe vételével az állati kártevõk elleni védelem is csak csekély számú vegyszeres beavatkozást igényel. A következõkben tárgyalt vegyszeres védekezések elsõsorban az õszi búzára értendõk. Az érzékenyebb kalászos kultúrákban az engedélyezett szerek köre szûkebb.





A kártevõ állatok bemutatása, és a  védekezés lehetõsége

Mezei rágcsálók (mezei pocok, güzüegér, hörcsög)

A kalászosok állandó vámszedõi. Leggyakoribb a mezei pocok, mely az egész ország területén elõfordul, és számos termesztett növény jelentõs kártevõje. A mezei pocok a házi egérnél valamivel nagyobb, szürkésbarna, rõt színû bundát visel. Hasa világos, de nem fehér, farkincája rövid. Õszi kalászosokban, de legfõképpen a búzában már õsszel megjelenik. Kedvezõ teleléskor tél végén, a tavasz kezdetén gyorsan szaporodik. Föld alatti kotorékai gócszerûen, telepesen találhatók. Háborítatlan viszonyok között a kotorékok száma gyorsan nõ. A járatok környezetében a növényzetet kefére rágja, gyakran teljesen kipusztítja. A kártételi veszélyhelyzet a keléstõl bokrosodásig terjedõ idõszakban a legnagyobb. Persze gyakran kalászolás után is jelentõs a kár. Rágásán kívül túrásával is jelentõs kárt okoz. A jól kijárt kotorékok, és azok környezete alaposabb vizsgálódás nélkül is árulkodnak a mezei pocok létszámáról, aktivitásáról. Amennyiben az õsszel 100 négyzetméteren 2–3, tél végén 1–2, vagy ennél több lakott járatot találunk, a védekezés szükségessé válik. Ha a lyukak száma ezt lényegesen meghaladja, a védekezést haladéktalanul el kell végezni. A mezei pocok – számára kedvezõ körülmények között – hajlamos a túlszaporodásra. A gradációk gyakran a rezervátor területekrõl (ruderáliákról) indulnak, és az akkumulátor területek (évelõ pillangósok, gabonafélék) benépesülése után a depresszor területekre (kapásokra) is kiterjed. A mezei rágcsálók áttelelési esélyeit a száraz, meleg idõszakok növelik, de a sok csapadék, hideg és enyhe periódusok sûrû váltakozása jelentõsen csökkentik azt.

A güzüegér a házi egér szabadban élõ, közeli rokona. Farkincája csaknem testhosszúságú, hasa fehér. Leginkább a sík vidéki területeken terjedt el, a kalászosokban alkalmanként érzékeny károkat okoz. Föld alatti járatainak bejárata fölé – a mezei pocokkal ellentétben – apróra rágott növényi részekbõl halmot épít. Károsítása a pocokéhoz hasonló, és a védekezés irányelvei is megegyeznek.

A mezei pocokkal rokon, nála nagyobb termetû (patkány méretû) rágcsáló a hörcsög. Világos foltokkal tarkított, barna bundát visel. Esetenként találkozhatunk a kártételével, egyes helyeken felszaporodva az általa okozott kár súlyos lehet. Háborítatlan, kötöttebb talajú élõhelyein gócszerûen telepszik meg. A 80-as években észlelt összeomlását követõen ismét felszaporodóban van. Vegyes táplálkozású állat, elsõsorban kalászos magvakat fogyaszt és hord be éléstárába.

Fõként ökológiai és integrált védekezési körülmények között javasolható a T ülõfák alkalmazása védekezésül. A ragadozó madarak (ölyvek, vércsék, baglyok stb.) pocokvadászatát segíti az ülõfák telepítése a rágcsálóval fertõzött területre. Vizsgálatok szerint, a hektáronként 1–1, (1,5 m magas) T alakú ülõfa kihelyezése esetén, õsztõl tavaszig terjedõ idõszakban, hatékony segítséget ad a termelõ számára a pocokgyérítésben. Igaz a vegyszeres védekezés hatékonyságát ez nem éri el, de esetenként megközelíti.

Hatásos mechanikai eljárás a mélyszántás, mert a pockokon kívül azok járatait, fészkeit is elpusztítja, a túlélõket pedig a ragadozók és a kedvezõtlen idõjárás tovább tizedeli.

Ismert pocokírtási eljárás a csalétkezés. Csalétkezésre csak az engedélyezett készítményeket használhatjuk. Ezek közül ismert a cinkfoszfid hatóanyagú Arvalin LR készítmény. E csalétkeket járatba helyezéssel, vagy egyenletes kiszórással alkalmazzuk. A vadvédelmi elõírásokat (vadriasztás) be kell tartani.



Talajlakó kártevõk (cserebogár pajorok, drótférgek, vetési bagolylepke hernyói)

A talajlakó kártevõk a talajban fejlõdõ, növényevõ rovarlárvák. Számos fajuk ismert. A cserebogarak pajorjai és a drótférgek lárvái (a pattanóbogarak) több, többnyire 3–4 éves fejlõdésûek. Fõként a cserebogarakra jellemzõ hogy egyes törzseik, háromévente tömegesen rajzanak. Például a 2007-es évben az V. törzs rajzása észlelhetõ. A kifejlett cserebogár pajorok 3–4 cm nagyságuak. Potrohvégük jellegzetesen görbült és kiszélesedett, színük sárgásfehér. A kifejletten 15–20 mm-es pattanóbogár lárvák, „drótszerûen” megnyúlt testûek, erõsen kitinizált bõrûek, sárgásbarna színûek. A gyökéren okozott rágásuk teljes vegetációban jelentkezik, csak õsztõl tavaszig tartó, nyugalmi periódusban szünetel.

A vetési bagolylepke évente két nemzedéket nevel, azaz hernyója (a mocskos pajor) két idõszakban, nyár elején és nyár végén károsít. A mocskos pajorok szellemes népi elnevezése a porkukac. E hernyók 30–35 mm-esre nõnek, matt fényûek, szürke alapszínûek. Õsszel az új vetésekben tapasztalható kártételük kiegészül a gabonafutrinka lárvájának, a csócsárolónak a kártételével. Tavasszal, nyár elején a vetési bagolylepkén kívül más földi hernyójú bagolylepkefajok is elõfordulhatnak a vetésekben. Ilyenek a fésûs bagolylepke fajok és az ipszilon bagolylepke földi hernyói. Az egynemzedékes fésûs bagolylepke fajok földi hernyói száraz tavaszokon károsítanak. Kártételük arcvonalszerû, idõben történõ védekezés hiányában akár egész táblákat, táblarészeket tarolhatnak le.

A bogárlárvák ellen rovarparazita fonálférgek (Steinernema spp.), a hernyók ellen tojásparazita fürkészdarazsak (Trichogramma spp.) felhasználása a perspektívikus, de technológiai alkalmazásuk még nincs kellõen kidolgozva.

Jelentõs agrotechnikai védelmet nyújt a tarlók és az állományok gyommentesen tartása, (tárcsázása, szántása stb.), ugyanis ez korlátozza a megtelepedésüket, felszaporodásukat. A bagolylepkék hernyói gyakran a táblát szegélyezõ árokpartról, elhanyagolt kaszálóról, legelõrõl váltanak be a mûvelt területre. Ezért a védelem szempontjából ezek gyommentesen tartása is kiemelt feladat. A helyes vetési sorrend betartása is korlátozza a talajlakó kártevõk megtelepedését, és felszaporodását.

Inszekticides vetõmagcsávázásra az aceta-miprid hatóanyagú Mospilan 70 WP, vagy a cipermetrin hatóanyagú Signal 300 ES javasolható.

 



Gabonafutrinka lárvája (csócsároló)

Az önmaga után termesztett õszi kalászosok közismert kártevõje a gabonafutrinka lárvája, a „csócsároló”. Bár tipikus talajlakó lárva, mégsem a talajlakó kártevõk közé sorolják. A szurokfekete növényevõ futóbogár lárvája õsztõl tavaszig függõleges járatokban él az õsziekben. Kedvezõ idõjárási körülmények között, mint amilyen a 2006/2007 évek fordulóján volt, még télen is károsít. A lapos, megnyúlt testû, szennyes zöld színû lárva tavasszal már 20–25 mm-es nagyságú. A növény visszahajló leveleit járataiba húzza, és az erek közötti szöveteket kicsócsárolja belõlük. A lárvák április végén járataikban bábozódnak. A mintegy 12–14 mm-es, sötét-fekete, hengeres testû bogarak már májusban elõjönnek. A kalászokon puha szemeket rágnak. A nõstények még a nyár folyamán, vagy õsszel a tarlók talajába petéznek. A kikelõ lárvák árvakelésen, majd az új vetések növényeivel táplálkoznak.

A csócsároló kártételének kivédésére mindaz a preventív alkalmazású talajfertõtlenítés és inszekticides csávázás eredményesen használható amit a talajlakó kártevõknél már tárgyaltunk. Talajfertõtlenítésre továbbá a klórpirifosz hatóanyagú Pyrinex 48 EC és a teflutrin hatóanyagú Force 10 CS is kiválóan alkalmasak.

Állománypermetezésre számos inszek-ticid ajánlható õszi, vagy tavaszi permetezéssel. Közülük kiemelendõ a klórpirifosz hatóanyagú pychlorex 480 EC, vagy a piretroid hatóanyagú Fendona 10 EC, és környezetkímélõ, kitinszintézis gátló hatóanyagú Dimilin 25 WP és Nomolt 15 SC.



Búzalegyek (ugarlégy, fekete búzalegyek, fritlégy, csikoshátú búzalégy, foltosszárnyú fûlégy)

Az ugarlégy és az õszi és tavaszi búzalegyek a viráglegyek családjába tartoznak. Az ugarlégy a házilégynél valamivel nagyobb, sárgásszürke testû, víztiszta szárnyú légy. Az õszi és tavaszi fekete búzalegyek házilégy nagyságú, fekete testû, kormos szárnyú legyek. Az ugarlégy 1 mm-es fehér, kissé görbült petéit a talajba rakja a nyár folyamán. A fekete búzalegyek a növény levélhüvelyébe helyezik a petéiket. A kikelõ, csontfehér színû nyüvek a hajtások belsejében károsítanak. A növény hajtásaiban fejlõdõ lárvák a hajtás pusztulását okozzák. A késõn kelt, bokrosodásban elmaradt növények teljes pusztulását okozhatják. A kártételt arról lehet felismerni, hogy a hajtás kezdetben sárgul, barnul, majd végül elhal. A levél a növénybõl könnyen kihúzhatóvá válik. A megtámadott tábla növényállománya foltokban elhal, súlyosabb esetben egész táblarészek pusztulnak el.

Az õszi fekete búzalégy kétnemzedékes, õsszel és tavasszal is károsít. A telet, az egynemzedékes tavaszi fekete búzaléggyel együtt, báb alakban, a talajban tölti. Az egynemzedékes ugarlégy pete alakban, szintén a talajban telel. Esetenként korán, már február végén kikelnek a lárvák, és a növényekbe húzódnak. A báb alakban telelõk (fekete búzalegyek) nyüveinek kártétele késõbb, többnyire az intenzív bokrosodás idõszakában kezdõdik, kártevésük kisebb jelentõségû, mint az ugarlégyé. Kedvezõ esetben az állomány kinõ a búzalegyek foga alól. Egyes években a foltos-szárnyú fûlégy kártétele is társul az ugarlégy és a fekete búzalegyek kártételéhez.

A fritlégy és a csíkoshátú búzalégy kártétele is jelentõs lehet. A fritlégy apró, muslincaméretû legyecske. A csíkoshátú búzalégy valamivel nagyobb, sárga, feketésbarna csíkozású. Fehér nyüveik szintén a növényekben élnek, több nemzedékesek. Õsszel és tavasszal a csíkoshátú búzalégy nyüvei a szártõ hagymaszerû megvastagodását okozzák. A háromnemzedékes fritlégy pázsitfûféléken, és termesztett kalászosokban egyaránt kifejlõdik. Korai kártétele a rokon fajokhoz hasonlóan hajtáspusztulást eredményez. A károsodott növények vörösbarna elszínezõdést mutatnak, de szártõ megvastagodás ez esetben nem észlelhetõ. A késõbbi nemzedékek szárban és a képzõdõ kalászokban károsítanak.

A biológiai védekezés nincs megoldva ellenük, de agrotechnikai fogásokkal hatékonyan mérsékelhetjük a kárt. A jó táperõben lévõ, intenzíven fejlõdõ állományok növényzete gyorsan túlnövi a kártételi szempontból kritikus idõszakot. A szárazsággal párosuló tavaszi légykárok nitrogén fejtrágyázással ellensúlyozhatók. Az õsszel betelepülõ és károsító búzalegyek ellen az optimális vetésidõ betartásával védekezhetünk. A korai vetésekbe az õszi rajzású gabonalegyek elõszeretettel petéznek, majd károsítanak. A kései vetésû, ezért gyenge fejlõdésû állományok a tavaszi kártételû fajoktól szenvednek. Ezért a kései vetés is kerülendõ.

A preventív inszekticid vetõmagcsávázás cipermetrin hatóanyagú Signal 300 ES, vagy acetamiprid hatóanyagú Mospilan 70 WP-vel végezhetõ.

Vetésfehérítõ bogarak (vörösnyakú árpabogár, kék árpabogár)

A vetésfehérítõ bogarak gyakori és közismert kártevõk. A hengeres testû, 5 mm-es vörösnyakú árpabogár szárnyfedõi zöldeskékek, nyakpajzsa élénkvörös színû. A kék árpabogár teste egy árnyalattal rövidebb, színe sötétkék. A két faj közül jelentõsebb a vörösnyakú árpabogár. Mindkét faj imágói és lárvái egyaránt károsítanak.

Tavasszal telelõhelyeikrõl elõjövõ bogarak folyamatosan települnek a kalászosokba. Itt május folyamán az érési táplálkozást és párosodást követõen tojásrakásba kezdenek. A fõér mellé párhuzamosan lerakott, élénksárga tojásokból csupasz testû, eredetileg sárga alapszínû, de a testüket beborító nyálkás ürüléktõl feketének látszó lárvák kelnek. A lárvák az imágókkal ellentétben nem rágják át a levéllemezt, csak hámozgatják. Így kárképük, de különösen a kártételük mértéke lényegesen attól eltér. A lárvák életük során jelentõs nagyságú levéllemezt hámoznak meg, ezzel tetemes kárt okoznak. A kifejlett bogarak által okozott hosszirányú, érközi rágás jelentõségében elmarad ettõl. A lárvák jellegzetessége, hogy ürüléküket magukra ürítve, testüket állandóan nedvesen tartják. Ezért apró, sötét színû házatlan csigákra hasonlítanak. Innen ered a közismert elnevezésük: árpacsiga. A két vetésfehérítõ bogár faj életmódja bábozódásig nagyon hasonló, de a bábozódás helye szerint már eltér. A vörös nyakú árpabogár lárvái a talajban, a kéknyakúé, pedig a növényen, gyakran a kalászon bábozódnak. Egynemzedékesek. A nyár közepén elõjövõ új bogarak szétszéledve különbözõ pázsitfüveken vagy kukoricán károsítanak. A kukorica levelén okozott rágásképük eltér a muharbolha vagy az amerikai kukoricabogár rágásától. A bogarak nyár végén telelõre vonulnak, a telet az erdõk avarjában töltik, és csak a következõ év tavaszán, március-április hónapban jönnek elõ.

A biológiai védekezés nincs kidolgozva ellenük. Agrotechnikai védekezésül, az egyes fajták mérsékelt toleranciáját vehetjük számításba. Ez a tolerancia azon alapszik, hogy az egyes fajták levélzete jelentõsen szõrözött, ezért az ide rakott tojások egy része a kiszáradástól pusztul el. Számos készítmény kiváló hatékonysággal pusztítja a bogarakat és lárvákat. A kezeléseket a bogarak betelepülése idején (március-áprilisban), illetve ezt követõen a lárvakelés idõszakában tudjuk eredményesen elvégezni. Az idõben végrehajtott permetezések földi géppel is megvalósíthatók, de a lárvák elleni megkésett kezelések, a taposási kár elkerülése érdekében inkább légi kijuttatással történhetnek. A védekezésül használható szerek köre nagy. Elterjedten használják a vetésfehérítõ bogarak elleni védekezésre a piretroid hatóanyagú Bestseller 100 EC, Cyper 10 EC, Decis 2,5 EC, Fendona 10 EC, Karate Zeon 5 CS, Rapid CS, Sherpa, Cyperkill 25 EC, Sumi-Alfa 5 EC, Lemagard 100 EC, Judo, Bulldock 25 EC, Fury 10 EC, Tagló készítményeket.

Levéltetvek (gabona-levéltetû, zöld gabona levéltetû, zselnicemeggy-levéltetû)

A kalászosok levéltetvei sárgászöld, vagy zöld színûek. Szárnyas vagy szárnyatlan alakjai ismertek. Változó egyedszámú, esetenként nagy létszámú, csoportosan károsító szipókás rovarok. Szívogatásukkal elsõdlegesen növénytorzulást, növekedésbeli lemaradást, a termésben (szemben) másodlagosan minõségi károsodást okoznak. Ismert másodlagos kártételük a gabonavírusok terjesztése. Felszaporodásuk, így kártételük súlyossága az idõjárás alakulásától függ. Csapadékos idõjárásban hirtelen felszaporodnak, ezért egyes években védekezésre kényszerülünk ellenük. Vírusterjesztésük miatt a vetõmag elõállításban a levéltetvek elleni védelem elengedhetetlen.

A biológiai és agrotechnológiai védekezés nem terjedt el ellenük. Ezért szükség esetén a kémiai védekezésre kell hagyatkoznunk. Ellenük speciális hatású a flonikamid hatóanyagú Teppeki 50 WG, de jó eredménnyel használható számos piretroid, mint a Karate 2,5 WG, Karate Zeon, Cyperkill 25 EC, Fury 10 EC, Judo, Sumi-Alfa 5 EC, Tagló stb.



Egyéb szívókártevõk (tripszek és gabonapoloskák)

Kevésbé ismertek, de esetenként jelentõs károkat okoznak a különbözõ tripsz fajok. Ismertebbek a gabonatripsz és a búzatripsz. Termesztett gabonaféléken és különbözõ fûfajokon fejlõdõ, szúró-szívó szájszervû, apró termetû (1,5–2,0 mm-es), sötétbarna, fekete színû rovarok. Csápjaik és lábaik rövidek. Világosabb színû lárvakori alakjaik szárnyatlanok. Kifejletten keskeny, kifelé görbülõ szárnyakat viselnek. Kártételüket és az okozott kár jelentõségét különbözõképpen ítélik meg. Jelentõségük a kalászhányás idõszakában és az érés idején mutatkozik meg. Szívásuk hatására a kalász hasban marad, vagy a képzõdõ szemek károsodnak. Kártételi tüneteik jellegzetesek: a kalászok kifehérednek, borzassá válnak. A szemek beltartalmi értéke és csírázóképessége romlik.

A gabonapoloskák (szerecsenpoloska, osztrák poloska) szintén a szívogatásukkal károsítanak. Lapos, sárgásbarna színû, kitinizált testû, 10–12 mm-es nagyságú poloskák, melyek életüket fõként a kalászosokban élik le. Itt tavasztól betakarításig fordulnak elõ. Legjelentõsebb kártételük a kalászhányástól viaszérésig terjedõ idõszakban van. Kalászhányás idején szívogatásuk hatására a kalász hasban marad. Érés idõszakában okozott kártételük, léha kalászokat, töppedt, csökkent sütõipari értékû szemeket eredményez. Felszaporodásuknak kedvez a száraz, csapadékmentes, meleg idõ. A kalászosok beérését követõen a határban szétszélednek, táplálkozásukat kaszálókon, dús füvû árokparton, szálfüveken fejezik be. Nyár végég az erdõk, ligetek avarjába vonulnak telelni.

Biológiai és agrotechnikai védekezés nincs kidolgozva ellenük. Kémiai kezelésre csak ritkán kerül sor ellenük. Esetenként, tömeges fellépésükkor táblaszélen, vagy fertõzöttebb táblarészeken szükségessé válik a védekezés. Javasolható készítmények az etofenprox hatóanyagú Trebon 10 F, deltametrin hatóanyagú Tagló és a tiametoxam hatóanyagú Actara 25 WG.

Esetenként az érés idõszakában a szipolyok kártevése is jelentõs lehet. Több fajuk (gabonaszipoly, széles szipoly, osztrák szipoly, vetési szipoly) károsítja a kalászosokat. E rágó kártevõk 10–14 mm-es cserebogarak, az érésben lévõ szemeket rágják, vagy kirugdalják a kalászokból. Szükség esetén a gabonapoloskák elleni készítmények használhatók ellenük eredményesen.

Alkalmanként néhány kisebb jelentõségû faj kártétele is jelentkezik. Ilyenek a földibolhák, gabona-sodrómoly, levéldarazsak álhernyói, vagy a szalmadarazsak. A fontosabb kártevõk (vetésfehérítõ bogarak, levéltetvek) ellen végzett kezelések e kártevõk elleni védelmet is biztosítják, ezért általában külön beavatkozást nem igényelnek.

 

Dr. Szeõke Kálmán

Fejér Megyei Mezõgazdasági

Szakigazgatási Hivatal,

Növény és Talajvédelmi Igazgatóság (Fotók: Dr. Mesterházy Ákos)